2012. január 31., kedd

Brent Weeks - Túl az árnyakon


Brent Weeks - Túl az árnyakon
(Éjangyal Trilógia 03.)

Brent Weeks - Beyond The Shadows
(Night Angel Trilogy 03.)
Eredeti megjelenés: 2008
Magyar kiadás: Könyvmolyképző Kiadó, 2011
Hossz: 688 oldal
Műfaj: dark-fantasy
Fordította: Gazdag Tímea

Tartalom:
Azért küzdj, hogy győzz. Ne azért, hogy ne veszíts.
Hogyan lehet választani két élet között? Hogyan döntheted el, feláldozod-e azt, akit szeretsz, azért, hogy megmenthess valaki mást? Kylar nekivág a lehetetlennek, hogy megmentse a barátai és talán az ellenségei életét. Egy istennő életére tör. Választhatsz becsület és barátság között? Te melyiket választanád? A szörnyetegek által ostromlott Cenaria romokban hever. Logannek két választása van: mindent kockára tesz, vagy elpusztítja a királyságot. Az Istenkirály is tervez valamit északon...
Lebilincselő. A feledhetetlen szereplők és a fordulatos történet mindvégig fogva tartott.(Terry Brooks)
 

2012. január 30., hétfő

A nap jó híre!

The Winter War Is Go On!


A Rendíthetetlenek című posztnál írtam egy nyílt levelet a Szukitsnak, amiben rákérdeztem, hogy a Warhammer könyvek / univerzum rajongóinak van-e okuk félni, hogy a mindennapi Warhammer-betevőjük - érdeklődés hiányában - egyszercsak elfogy. Már feladtam, hogy választ kapjak rá - ezúton is elnézést kérek érte -, de ma megjött a válasz egy email formájában, aminek a lényege ez:

Évente kb. 10 Warhammer regény fog megjelenni a kiadói tervek szerint (gondolom Fantasy és 40k összesen), ezekre le vannak szerződve előre már 2013-ra is, szóval még kb. 20 könyv biztosan meg fog jelenni két éven belül (címeket nem írtak). Ezen kötetek fordítása jelenleg is folyik! A sok témában megjelenő kötet miatt azonban omnibus kötetek nem jelennek meg egyenlőre. (Annyi baj legyen!)

Dühöngő!!!?!!!

Nyírjuk ki Leiterjakabot!

Ellentétben egy jó barátommal, nekem nagyon tetszett Brent Weeks Éjangyal sorozatának első két része, ezért alig vártam, hogy a trilógia záró darabja is megjelenjen végre a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából. Mikor először láttam a könyvesboltban valamikor karácsony előtt, azonnal lecsaptam rá - a keményfedelűre -, úgy megörültem, hogy még a szokásos jóárasított kedvezményemet sem vártam meg, sőt haza sem mentem, hogy legalább egy sima Alexandrás Online rendelési kedvezményt kihasználjak. Ráadásul, mivel úgy gondoltam, hogy hagyom érni a kettőnk közti feszültséget, nem is kezdek neki azonnal az olvasásának, hiszen vannak még jó könyvek előtte, amit el akartam olvasni (Hyperion, Ködszerzet).
Végre eljött azért a nap, mikor belekezdtem.

Aztán jött a feketeleves.

Februári könyvmegjelenések

Egyenlőre a februári könyvmegjelenésekkel sem vagyunk túlzottan elámítva, de legalább kijön a következő Warhammer 40K regény és a Szarvak, szóval ebben a hónapban kettő könyvre benevezek az biztos. Már elő vannak rendelve, szóval jön róluk a poszt tutira.
Pár regény átkerült ide januárról, mert nem jelentek meg. Kíváncsi vagyok, mi van a DV-vel, hogy ennyit csúsznak mostanában a könyveik (főleg A prófécia örököse).
Miért nem jelenik meg könyv januárban? Nálam ettől fogva a január hivatalosan is a felgyűlt olvasnivaló csökkentésének az ideje lesz! :)
Az Abercrombie könyvről még mindig semmi, csak beraktam, mint vágyálmot.
A Galaktika könyvek sem biztos, hogy mind februárban jelennek meg. Sőt.

Most először majd 30 év után egy egész hónapja nem vettem egy könyvet sem! Direkt, saját elhatározásból!

Lisa Smedman - Kígyóház-trilógia 01. - A méreg íze (Forgotten Realms - Delta Vision) - 02.21
R. A. Salvatore - Az úrnő (Forgotten Realms - Delta Vision) - 02.14
John Caldwell - Fényhozó (Cherubion)
Joe Abercrombie - Az első törvény 03. - A királyok végső érve (Könyvmolyképző)
Christopher Golden - Uncharted: A negyedik labirintus - (Fumax KFT) - 02.15
Joe Hill - Szarvak (Európa) - 02.07
Joe Schreiber - Halálosztag (Star Wars - Szukits) - 02.08
Ray Bradbury - Marsbéli krónikák (Agave) - 02.13
Dan Abnett - Gaunt Szellemei 12. - Vértestvérek (Warhammer 40000 - Szukits) - 02.15
Isaac Asimov - Acélbarlangok (Szukits) - 02.22
Robert Scheckley - A halál árnyékában (Aliens - Szukits) - 02.29
Harrison Fawcett - Katedrális I-II. (Delta Vision) - 02.28
Joan Slonczewski - Elízium 02. - Ajtó az óceánba (Galaktika)
William Gibson-Bruce Sterling - A Gépezet (Galaktika)
Stephen King - Atlantisz gyermekei (Európa) - 02.29
John Shirley - Rapture: A víz alatti város - Bioshock (Lektűr) - 02.24

2012. január 24., kedd

Dan Simmons - Hyperion

Dan Simmons - Hyperion
(Hyperion 01.)

Dan Simmons - Hyperion
(Hyperion Cantos 01.)
Eredeti megjelenés: 1989
Magyar kiadás: Agave Könyvkiadó, 2010 (Cherubion, 2001)
Hossz: 537 oldal
Műfaj: sci-fi
Fordította: Huszár András

Tartalom:
Egy pap, egy katona, egy költő, egy tudós, egy nyomozó, egy templomos kapitány és egy diplomata, hét ember, hét teljesen eltérő életút, s ami közös bennük: a Hyperion. 
A 29. században az emberiség uralma galaxisokra terjed ki, polgárai gyarmatbolygók százait népesítik be, a Hegemóniát azonban külső és belső veszélyek is fenyegetik: küszöbön áll a háború a barbár számkivetettekkel, miközben az emberi civilizáció életét segítő, kiismerhetetlen MI-k rejtélyes terveket kovácsolnak. A pattanásig feszült helyzetben hét zarándok indul útnak, egy peremvidéki bolygó, a Hyperion felé. Úticéljuk a téridő törvényeinek fittyet hányó legendás Időkripták és a félistenként tisztelt, rettegett gyilkológép, a Shrike. Heten vágnak neki az útnak, ám közülük csak egy élheti túl a zarándoklatot, annak az egynek viszont teljesülhet leghőbb kívánsága. 
Dan Simmons 1989-es könyve, a Hyperioni énekek néven ismert ciklus első kötete a sci-fi megkerülhetetlen alapműve, amely 1990-ben elnyerte a Hugo- és a Locus-díjat. A Canterbury mesék szerkezetére épülő regény egyszerre nagyszabású űropera és irodalmi kaland, gondos karaktertanulmány és társadalomkritika, zsánereken átívelő kutatás a világegyetem titkai után.



A Hyperion 2001-es első magyar nyelvű megjelenése óta szemeztem ezzel a könyvvel. Tetszett a tartalma, az akkori fórumokon olvasható méltató kritikákat is olvastam, meg a külföldi neves díjak amiket megnyert, eleve arra predesztrinálták, hogy elolvasom azonnal, de pont abban az időben ébredtem rá, hogy jó-jó a sci-fi, de a fantasy az én igazi kedvencem. Ezért a könyv végül beszerzetlenül maradt - és olvasatlanul. (Mellesleg azt is meg akartam várni, hogy amikor elolvasom, a sorozat mind a négy részét egyszerre tudjam olvasni (már akkor sem bíztam annyira sajnos a magyar könyvkiadásban, hogy biztos lehettem volna benne, hogy a többi kötet is bizton kijön magyarul.)
2010-ben láttam, hogy a könyv újra megjelent magyarul - új fordításban - az Agave jóvoltából, ezért (miután kijött a második rész és megígérték, hogy jönnek a további részekkel is - [bennük még hiszek]) be is szereztem, és most végre el is olvastam. 
Az új fordításnak biztosan jogi okai voltak, de az érdekelne, hogy melyik fordítás a jobb. Ahogy láttam, az előző kiadásban sok nevet meghagytak angolul (cégek, technológiák, stb...), ami talán nem volt egy buta ötlet, nem mintha lefordítva annyira rosszul hangzanának néhány kivételtől eltekintve, de ezen kívül vajon van különbség köztük? (Egyszer, ha sok időm lesz, lehet elolvasom az első kiadást is.) [Ahogy közben olvasgatom máshol, nem sok, vagy nem sokan olvasták mindkettőt.][Itt egy nagyon jó kis interjú a két fordítóval a Hyperion kapcsán az sfmag.hu-ról.]

Térjünk rá a tartalomra. 
Agyeldobás az első történettől kezdve a könyv legvégéig (ami konkrétan pont egyáltalán nem tetszett ellentétben az egész művel, de mivel van folytatása, nem voltam túlságosan letörve). Lenyűgözően felépített világ,  kezdve a legapróbb csak megemlített mütyürkéktől az egész Hegemónián át a mesterséges intelligenciákig vagy a Fájdalom Uráig. A könyv minden oldalán többször találkozunk valami apró, lezseren odavetett kuriózummal, technikai fejlesztéssel, a történetekben éppen soros helyszín varázslatosan egyedi flórájával, faunájával, amiknek épp lehet, hogy a történet szempontjából semmi szerepe nincsen, de egyszerűen elsöprő tömegük, sűrűségük miatt olyan hangulatot teremtenek, annyira bevonják az olvasót a könyvbe, hogy szinte azon csodálkozunk - és reménykedünk -, hogy a Költő szavai vajon csak a költőkre vonatkoznak, az írókra nem?

"...A költők a valóság tébolyult bábái. Nem azt látják, ami van, vagy ami lehet, hanem hogy minek kell lennie.”

A zarándokok által elmesélt történetek - gyakorlatilag novellák a könyvben -, valamint az összekötő átkötések hangulata is lebilincselő. Tökéletes egésszé forrasztja össze a "novellák" totálisan - még szinte műfajában is - más stílusát, nyelvezetét. Sokakkal ellentétben nekem a legjobban az első sztori tetszett, a Pap története, talán mert az viselte magán legjobban a sci-fi mellett a fantasy/(horror)/kaland stílusjegyeit is, és emellett még elgondolkodtató is volt. Valamint az egyik legkönnyebben érthető. Arra gondolok, hogy a története lineáris, ráadásul naplószerű, pontos időmeghatározásokkal, míg a többiek történetét néhol elég kalandos követni, köszönhetően a bolygón maradottak és a különböző sebességgel haladó űrjárók közti időeltolódásoknak (egyik részben még az egyik szereplő 18 éves a másik 19, mikor a következő fejezetben újra találkoznak (1 év múlva), az egyik 19 éves a másik 37!), valamint az egyáltalán, semmilyen szempontból nem lineáris történetmesélésnek. De ezzel nincs baj, egyszerűen nem lehet annyira gyorsan olvasni, mert figyelni, sőt néha gondolkozni kell! :)

"...Ha az egyháznak meg kell halnia, haljon hát meg – de haljon meg dicsőn, a Krisztusban való újjászületés biztos tudatában. Ne önként és dalolva, de becsülettel, bátran és szilárd hittel vonuljon a sötétségbe, követve az előttünk vonuló milliók példáját, eleget téve mindazon nemzedékekkel szembeni kötelességének, akik a haláltáborok elszigetelt némaságában, a nukleáris gombafelhők képében, a rákos betegek osztályán és a pogromokban néztek szembe a halállal; akik a sötétségbe menetelve remélni már nem tudtak, de imádkozni és bízni még igen. Imádkozni és bízni abban, hogy nemhiába történt mindez, hogy volt valami értelme, amiért megérte elszenvedni azt a sok fájdalmat, meghozni azt a sok áldozatot."

Mivel nem akarok semmit elszpoilerezni, nem írom le, melyik zarándok mit és hogyan mesélt el, de annyit mondhatok, hogy van bennük bőven torokszorító dráma, klasszikus - talán William Gibson - Neuromancer-én (1985) érlelt - adathalász cyber-látomás, akció, nyomozás, szex, szerelem, teknofil orgia, időcsúszás, kaland, vallás, háború, delfinek, egyszóval minden, amit 537 oldalba csak bele lehet sűríteni. Mindenesetre senki ne arra gondoljon, hogy itt űrcsatákról (na jó, kicsit) vagy lézerpisztoly párbajokról (na jó, kicsit!) fog olvasni, vagy esetleg a galaxis meghódításáról (na jó, kicsit :) ), itt inkább az EMBER(iség) áll EGY Isten, mint bírája előtt, hogy vajon érdemes-e arra, hogy egyáltalán fennmaradjon, valamint számtalan más teológiai, filozófiai, társadalomelméleti kérdés van feszegetve.

"...– Apa – szólalt meg Rachel –, szeretnék kérdezni valamit, amit kétéves korom óta már legalább kismilliószor megkérdeztem. Hiszel Istenben?
Sol nem mosolyodott el. Nem tehetett mást, mint hogy ugyanazt a választ adja, amit már kismilliószor adott.
– Várom, hogy hihessek."

A mű nyelvezete nekem nagyon tetszett, tele van költői képekkel, szinte mindegy, hogy esetleg épp milyen szörnyűségről mesél az író. Sok versrészlet is van a könyvben, de azoktól mondjuk pont nem estem hanyat - úgy látszik, a XIX. század angol romantikus költészete nem az én asztalom.

"...A legtöbb holttest körül ott lebegett saját, vérből és szövetből képződött naprendszere."

Az Agave Hyperion borítója nagyon tetszik, bevallom, hozzájárult ahhoz, hogy végre beszerezzem ezt a szuper könyvet - bár az a sárga borítós (lengyel kiadás) még sokkal jobban tetszik -, de mit akarna jelenteni? Golyókkal artistáskodó szereplők ugyanis pont nincsennek benne (meg labdák se).

Értékelés: 10/10

2012. január 20., péntek

Brandon Sanderson - Ködszerzet I-II.


Brandon Sanderson - Ködszerzet I-II.
(Ködszerzet 01. - A Végső Birodalom)

Brandon Sanderson - Mistborn: The Final Empire
(Mistborn 01.)
Eredeti megjelenés: 2006
Magyar kiadás: Delta Vision, 2009
Hossz: 928 oldal
Műfaj: fantasy
Fordította: Kopócs Éva, Matolcsy Kálmán

Tartalom:
Ezer éve már, hogy hamueső hullik az égből, hogy egyetlen virág sem bontotta ki szirmait. Ezer éve már, hogy a szkák nyomorult rabszolgákként, örökös félelemben robotolnak. Ezer éve már, hogy az Uralkodó, a Végtelenség Szilánkja isteni legyőzhetetlenségben, általános rettegéstől övezve trónol tökéletes hatalma csúcsán.
Ám mikor már a remény emléke is végképp elenyészni látszik, egy sebhelyekkel borított, összetört szívű félrabszolga ismét rátalál arra az Uralkodó legpokolibb tömlöcének mélyén. Kelsierben, a tolvajban elpattan valami, és felfedezi magában a ködszerzetek erejét, az allomancia varázslatos tehetségét. Majd született vezérként minden képességét a végső, legnagyobb terv szolgálatába állítja, magát az Uralkodót szemelve ki a lázadás célpontjaként.
Fiatal kora ellenére Brandon Sanderson a modern fantasy világhírű, kiemelkedő tehetségű képviselője. A már első regényével, az Elantrisszal nagy sikert aratott szerző Ködszerzet-trilógiájában a következő merész, ám igen egyszerű kérdéssel feje tetejére állítja a fantasy egész zsánerét: mi történik akkor, ha a próféciákban megjövendölt hős elbukik a Sötét Úrral szemben?



Brandon Sandersontól eddig egy könyvet olvastam, az Elantrist, ami azonnal az egyik kedvenc szerzőmmé emelte az írót. Amiért eddig nem kezdtem neki a Ködszerzet trilógiájának, annak az oka annyi volt csak, hogy ne legyen túl sok év az első és a harmadik rész olvasása között, várólistára tettem a regény első részét. A DV ígérete szerint viszont idén kijönnek a trilógia utolsó részével is, ezért nem volt több okom rá, hogy ne kezdjek neki - (úgyis már két éve égeti a szemem a polcon az első rész).

A Ködszerzet könyvek magyarul két kötetre bontva jönnek ki, ami hosszuk miatt - mondjuk - érthető, bár én jobban örültem volna egy az Elantrishoz hasonló nagy alakú, keményfedelű kiadásnak (mondjuk én minden olyan fantasyt, ami ennyire jó, keményfedelű kiadásban képzelek el :D)! Ez van, ezt kell szeretni (vagy nem, de attól még ez van!). [A magyar kiadás borítója megegyezik az eredetivel, de ez a fehér változat, amiben kijött Sanderson összes könyve újra, mennyire ki van találva! Félelmetesen jó a kinézete mindnek (és egységes)!]

A világ történelme (és jelene) nyomasztó, lélekölő, mélységesen depresszív. Itt ugyanis TÉNYLEG 1000 éve hullik a hamu mindenhol és éjjel a ködbe az emberek nem mernek kimenni az ott ólálkodó rémségek miatt, a növényzet színe barna, sehol egy szín, minden szürke és fekete, de ez még - mondjuk - elviselhető lenne a lakók számára, hiszen legalább jóságos uruk, az Uralkodó megmentettek világukat a pusztulástól, a Mélységtől, amire már senki sem emlékszik, hogy mi is valójában.
Csakhogy az Uralkodó nem jóságos, az embereket rabszolgasorban tartja. Az elnyomottak legalja az állatoknak nézett rabszolga szkák csinálnak egyszerűen mindent, a felettük uralkodó nemesség totális elnyomása alatt nyögnek, akik emellett állandó rivalizálásban vannak a többi ellenfél Házzal is. Igen ám, de a nemesség hatalma is csak látszat, fölöttük az örökéletű uralkodó vallási- és bürokrata-rendszere tornyosul inkvizítorokkal és obligátorokkal a soraik közt, akik bárkit egy szavukkal halálra ítélhetnek, különösebb ok nélkül is akár.

Acélinkvizítor (ekkor már tudtam, hogy tetszeni fog a könyv :)) 
"...A második, magas és erős testalkatú fickó megfordult, és Kelsier látta, hogy a férfi két szeméből vastag fémcövekek meredeznek. A szemüreget teljesen kitöltő, szögszerű cövekek olyan hosszúak voltak, hogy hegyük két centire kiállt a férfi kopaszra borotvált koponyájából. Laposra csiszolt végük úgy fénylett a férfi szemöldöke alatt, akár két ezüstös korong; ott, ahol a szemeknek kellett volna lenni." 

Ebben az elnyomásban tengeti napjait egy szká tolvajbanda, akik elhatározzák, hogy megdöntik az Uralkodó ezer éves szuper-elnyomását és a Végső Birodalmat kormányzó erőket népfelkeléssel söprik el.

Mágia:
A Sanderson könyvekre az a jellemző, hogy mindegyikben újfajta mágiarendszert talál ki és miként az Elantrisban, úgy itt is egy újfajta mágiarendszert mutat be, amilyenről biztos, hogy ezelőtt senki sem hallhatott - mindjárt kettőt is - az allomanciát és a ferukímiát.
A "mágia" ezen formája inkább tűnik valami mechanikai foglalkozásnak, mint más könyvekben lévő formái. Itt ugyanis hiába keresnénk tűzlabdákkal dobálózó mágusokat, vagy holtakat életre keltő necromantákat. Ilyesmi itt nem létezik. Helyette vannak a fémek (eddig 8 alap és 2 (3) főfém), amiket az allomanták kis adagokban lenyelnek, és azt a testükben égetve különböző extra tulajdonságokat tudnak előhívni magukból. (Az allomanták a nemesség közrében nem túl ritkák, és egy fémet tudnak égetni (1 speciális tulajdonsággal rendelkeznek), a szkák közt alig található ilyen úgynevezett "míves", mert tűzzel-vassal irtják őket, de azért vannak köztük is - például a főszereplő tolvajbandájának tagjai. Azok, akik mind a 8 (+3) fémet tudják égetni, ködszerzeteknek hívják!) Ha a fém elég, akkor annyi a "varázserőnek". 


És akkor hogyan működik itt a varázslás?
Aki vasat éget (ingás), vonzza a fém tárgyakat, aki acélt (petákos), az taszítja a fém tárgyakat, aki ónt (ónszemű), annak az érzékei felerősödnek, aki forraszt (martalóc), annak fizikai tulajdonságai nőnek meg, aki sárgarezet (bábos), az csillapítani tudja mások érzelmeit, aki cinket (zendítő), az erősíteni tudja az érzelmeket, aki vörösrézt (füstös), az el tudja rejteni a fémek égését a többi allomanta elől, aki bronzot (fürkész), az megérzi, ha valahol fémet égetnek. Aki főfémeket is tud égetni, annak nincs utcai neve, hiszen ködszerzet csak nemes lehet. Ők a nemesség soraiban is extrém ritkák és általában titok övezi kilétüket még a többi nemes előtt is. Szká ködszerzet elvileg nincs, mert nemes vérvonal leszármazotta kell, hogy legyen, a nemesek viszont az aktus után leölik a szká rabszolganőket, nehogy ködszerzet születhessen.

Az akciók során igazán hasznos mágikus tulajdonságok a vas és acél (és a forrasz) égetésével kapcsolatosak. Az akciórészek "tudományos pontosságú" részletes leírása (melyik vonzás, melyik taszítás milyen irányba emeli, röpteti, vagy hogyan téríti el a haladási vektoráról az adott tárgyat (akár magát a ködszerzetet is) nekem legalább a könyv első harmadában totális káosz volt (súly, egyensúly, röppálya). Az adott helyről adott irányba kilőtt tűzgolyó, illetve a "normál" kardpárbajokon szocializált gondolkodásom elég nehezen állt át az ide-oda lökődő testekre és egymásra ható erőkre (főleg mikor két allomanta harcol egymással). (A fizika (vagy a kémia) sosem volt az én asztalom). Viszont amikor végre megszoktam, hogy hogyan működnek itt a dolgok, roppant élvezetes harcleírásokat olvashattam - addig pedig kitartás!


A világ varázslatosan újszerű, lenyűgöző történelemmel (illetve történetekkel), a mágiarendszer szintén jól kitalált, újszerű, a  történet epikus, szárnyaló, a mesélési mód élvezetes, gördülékeny és olvasmányos, a karakterek...
...is nagyon jók, de - és ez nem jellemző rám -, nem sikerült megkedvelnem a két főszereplőt majdnem a könyv végéig. Az egyikük talán túl jól is alakította a szerepét (mindenkinél jobb vagyok mindenben - igaz is volt egyébként), a másik meg egy fiatal lány, aki lehet csak azért lett női karakter, hogy a sok szenvedése a tolvajbandában még hangsúlyosabb legyen (egyébként bevallom, hogy a női fantasy-s főhősnők nekem nem válnak be. Most egy könyv sem jut az eszembe, ahol igazán közel éreztem volna magamhoz őket. Nem minden könyvben van ez így, egy jó King horrorban például nyugodtan lehet a főhős nő, végig szurkolok neki!).
A tolvajbanda tagjai a humor talán egyedüli forrásai a könyvnek - néha -, de akkor meglepően jó körítéssel.

"...-Nos – szólt Yeden szárazon –, ha azokat a dolgokat írod fel, amikkel meg kell küzdenünk, akkor azt is hozzá kellene tenned, hogy mindannyian eszeveszett őrültek vagyunk. Bár kétlem, hogy ezen változtatni tudnánk.
A csapat kuncogott, és Kelsier felírta a táblára, hogy Yeden negatív hozzáállása." 

Ellenben a fiatal nemes, vagy Marsh illetve az Uralkodó kimagaslóan érdekes karakter volt. A legjobban mégis az inkvizítori és minisztériumi kantonok tetszettek az egész könyvben. Kövezzetek meg, de sokszor drukkoltam nekik! :D

Nem kétséges, - sosem volt az -, hogy a történet folytatásaira is sort kerítek a közeljövőben, mert élvezet volt ez a majd 1000 oldal Sanderson varázslatos tollából! Fantasyt olvasók nem csalódhatnak benne.

Gondolkodtam a 10 ponton, hiszen volt itt minden, ami érdeklődésre számot tarthat egy "nem-fantasys" részéről is (elnyomás, dráma, emberi kapcsolatok, stb.), de ez a HC mágiarendszer szerintem asszonypajtásnál biztos kicsapta volna a biztosítékot. :P
Milyen jó és látványos film készülhetne ebből! Talán egyszer azt is megéljük.

Értékelés: 9/10

2012. január 17., kedd

Nathan Long - Sámánvadász

Nathan Long - Sámánvadász
(Felix és Gotrek 11.)

Nathan Long - Shamanslayer
(Felix and Gotrek 11.)
Eredeti megjelenés: 2009
Magyar kiadás: Szukits Könyvkiadó, 2011
Hossz: 420 oldal
Műfaj: fantasy
Fordította: Szente Mihály

Tartalom:
Gotrek és Felix egy ízig-vérig becsületes, de rendkívül szigorú templomos lovag kíséretében a Drakwald felé tartanak, hogy fényt derítsenek az Izzó Szív Lovagrend eltűnt tagjainak sorsára. A hatalmas erdőség mélyére érve szörnyű titok tárul fel előttük: az emberek ugyan visszaverték Archaon hordáit, de a Káosz aljas és gonosz hívei máris új, minden korábbinál pusztítóbb csapásra készülnek.



A Warhammer Fantasy sorozatba tartozó könyvek nekem általában tetszenek - persze semmi irodalmilag kiemelkedőt nem várok tőlük, csak jó nagy aprítást. A Felix és Gotrek sorozat első részeit William King jegyzei. Az első 2-3 rész teljesen jó volt - főleg a skaveneknek köszönhetően, aztán - gondolom - kezdett kifogyni az igazán jó ötletekből az író, és már akkora veszélyekbe sodorta hőseit, amelyekből a végén a megmenekülés finoman fogalmazva sem igazán volt hihető (persze nem is kell valósághűséget keresni egy ilyen típusú sorozatban), ráadásul a nagyobb probléma, hogy a könyvek minősége is csökkent (mondjuk a Vámpírvadászban legalább egy jó csavar volt azért, meg kell hagyni). Ez - lehetséges -, hogy az eladásokon is meglátszódhatott, ezért a sorozatot a 8. résztől Nathan Long vette át, akiről én nem tudtam semmit. Ez a rész az Orkvadász volt, és emlékeim szerint az egyik legjobb folytatás (hogy le van pontozva a moly-on :S). Egész a végéig nem lehetett tudni, hogy pontosan ki ellen (mi ellen) harcolnak hőseink.

A következő két rész ahhoz képest nekem csalódás volt, (főleg most, hogy vissza próbálok emlékezni, és az Embervadász azt sem tudom, miről szólt), de a Sámánvadász az majdnem elérte az Orkvadász szintjét. Nem volt rossz egyáltalán. Aki egy kis csihi-puhis fantasyt keres, nyugodtan belevághat.

Azt mondjuk nem értem, hogy miért gondolták, hogy ezek a címek (...vadász) jó ötlet a könyvekhez, hiszen például ebben, ha más a címe, több mint a feléig "izgulhatott" volna az olvasó, hogy most mik ellen indulnak csatába a hősök. Mindegy, így csak próbáltam izgulni, de igazából nem ment.
Ami miatt mégis tetszett, az a végén a nagy csata leírása, ami bár az igazán profi írók csataleírásaihoz nem mérhető, mégis teljesen vállalható volt.

Ezt azért emelném így ki külön, mert azt vettem észre, hogy a sima kardcsattogtatós "akció-jeleneteket" a fantasy (és más) könyvekben halálra unom és legszívesebben átlapoznám az egészet, (más nincs ezzel ugyanígy? - A Salvatore könyveket ezért is hagytam abba már évekkel ezelőtt, mert az a legalja kb. ilyen szempontból (is).) csak a végén térnék vissza, hogy megtudjam, ki maradt életben. Ebben is untam a többi csihipuhit, de a vége az tisztességesen meg volt írva. (Pedig nem kívánok sokat, de ha már ütközet van, ahol senki azt sem tudja merre hány méter, akkor az legyen úgy megírva.) Jó lett volna a vége is, (ha 2008-ban a megjelenésekor olvasom), ha a következő rész címének ismeretében nem bűzlött volna már messziről az egész fordulat. De azért értékelem, jó volt, na.

A sorozat következő része a Zombivadász, amivel ez a kötet szinte egybefügg, szóval aki teheti, együtt olvassa el a kettőt, mert ennek nincs rendes lezárása.

A karakterek a 11. résznél már jól megszokott ismerősként köszönnek vissza, jellemfejlődést, nagy gondolatokat nem vártam tőlük - ebben sem csalódtam  :D -, a történet maga fordulatos volt, jó sok utazgatással, akcióval, igazán emlékezetes (mellék) karakterek nélkül. A könyv szinte olvastatja magát - pörög -, ezért is sikerült kiolvasnom egy nap alatt (se), pedig igazából nem is volt vékony.

A blogon használatos új pontozási rendszer szerint ez a könyv a Warhammer Fantasy világ (és a klasszikus küldetéses-kardozós fantasy) elkötelezett híveit fogja maradéktalanul kiszolgálni, de azért kellemes olvasmány, határozottan pozitív összhatással, esetleg később is emlékezetes részekkel.

Értékelés: 6/10

2012. január 16., hétfő

Új pontozási rendszer a blogon

Úgy vettem észre, hogy a saját pontrendszerem szabályait sem tartom be a blogon, ezért kerestem "jobbat", kevésbé szubjektív rendszert. Találtam is egyet, de ez túlontúl macerás nekem (de egyébként tetszik az ötlet), ezért tovább kerestem és eljutottam Jud blogján Orka pontrendszeréhez, ami már szimpatikusabb volt (egy kis kiegészítéssel). Olvassátok el a linken található magyarázó szöveget, azt most nem ctrl+c ctrl+v-zem ide. A 4-es ponttól kis változtatásokat eszközöltem ezen a listán egyrészt Jud meglátásait is figyelembe véve, másrészt (a 7-8-9-10-es pontoknál) a saját értékrendszeremet is bevonva, vagyis hogy mennyire "időtálló" a mű. Itt nem arra gondolok, hogy az iskolában is tanítani fogják-e 100 év múlva, hanem inkább, hogy ha beruházunk rá súlyos pénzekért, esetleg többszöri élményt is nyújthat, vagy csak porosodni fog a polcon évekig.

Megítélésem szerint ez a rendszer keményebb, mint az eddigi, ezért jó pár könyv pontértékén módosítani fogok visszamenőleg is - lefelé -, de mától ez a blogon az irányadó rendszer.
(Update: Megtörténtek az átpontozások az egész blogon. Jópár könyv esett 1-2 pontot, és úgy látom, a pontozási rendszer fő vesztesei a "logó-s" könyvek lesznek.)
(Egy hibája van a rendszernek, hogy a molyon mikor csillagozok, lehet, hogy csak 7-et fogok adni egy könyvre, pedig tetszett nagyon és ezzel húzom le a százalékát az adott könyvnek. Ez van.)
Jól látható, hogy az egy és öt pont közötti könyvekkel nem érdemes foglalkozni, gyakorlatilag mindegy, hogy számszerűen hány pontot értek el, a 6 és 10 pont közöttiekkel pedig már próbát lehet tenni, kinek-kinek érdeklődése szerint.

A blog új pontrendszere
(Orka+BWizard ötvözete)

1. Különösen erőtlen és ötlettelen alkotás, amely kellemetlen emlékeket hagy
2. Alapvetően rosszul, gyengén kivitelezett, sablonos mű
3. Komolyabb hibákkal és hiányosságokkal küszködő írás
4. Kevésbé kidolgozott, nem túl olvasmányos írás
5. Némileg jobb, olvasmányosabb mű, korrekt iparosmunka, de kihagyható
6. Kellemes olvasmány, határozottan pozitív összhatással, esetleg később is emlékezetes részekkel.
7. Jól megírt, igényes alkotás. A stílus kedvelőinek mindenképp ajánlott akár megvételre is
8. Kiemelkedően hatásos és ötletes mű, emlékezetes élmény, pár év múlva újraolvasható, a műfajt csak kerülgetőknek is ajánlható
9. A zsáner (nekem marad a műfaj inkább) meghatározó, irányadó írása. Nagyon jó könyv, a saját műfajában szinte tökéletes, fordulatos, jó stílusban megírt, olvasmányos, akár többször is újraolvasható pár év múlva
10. Mesterien megírt, korszakalkotó, szinte hibátlan alkotás. Többször is élmény lehet végigolvasni, a műfajt messziről kerülőknek is nyugodtan ajánlható

Dőlve a saját kiegészítéseim láthatók.

2012. január 14., szombat

Hollós Korvin Lajos


Hollós Korvin Lajos
(1905.12.08 - 1971.03.27)

"Nem addig él nekem a világ,
míg benne élek magam is."

Elnézést, de ez hosszú lesz (és valószínűleg magamnak írom, de hát mire jó egy saját blog, ha erre sem? :D)!
Ma a végére értem a Hollós Korvin Lajos életműnek. Elolvastam az összes könyvét, színművét, minden versét és az összes újságcikkét. És hogy miért olvastam el minden fellelhető anyagot tőle (első három könyvét, melyek a 20-as, 30-as években jelentek meg 500 példányszámban szerzői kiadásban, sajnos nem tudtam beszerezni, de a bennük meglévő anyagok szerencsére a későbbi gyűjteményekben is megtalálhatóak voltak), és egyáltalán minek szerepel ennyire offtopic költő-író a blogon, arra ennyit írnék:
Egyszerűen semmi esélye nem volt ennek az embernek, hogy műveivel MAGASAN a KEDVENC szerzőmmé válljon.
Nyitott vagyok minden műfajra, de a fantasy és a horror - általában - mindent messze maga mögé utasít. Nagyon jó írók - is - művelik, akiket imádok (Martin, Erikson, Gemmell, Rothfuss, King, stb.), de egyikük írása sem hagyott bennem olyan mély és maradandó - hagy ne mondjam, hogy egy életre szóló - nyomot, mint Ő - folyamatosan.

2012. január 12., csütörtök

Bernard Cornwell - Stonehenge

Bernard Cornwell - Stonehenge 

Bernard Cornwell - Stonhenge 
Eredeti megjelenés: 1999
Magyar kiadás: Alexandra Könyvkiadó, 2000, 2010
Hossz: 462 oldal
Műfaj: történelmi fikció, fantasy, kaland
Fordító: Babits Péter

Tartalom:
Négyezer évvel ezelőtt egy idegen erőszakos halált hal Ratharryn Régi Templomában és különös kincsei felbolygatják a település életét - ezek az események harangozzák be egy olyan építmény létrejöttét, melyet évszázadok óta az emberiség legcsodálatosabb vívmányai között tartunk számon.
Bernard Cornwell regénye elrepít bennünket a rituálék és áldozatok kortalan, rég feledésbe merült világába, hogy hősiességből, árulásból és testvérharcból szőjön feledhetetlen történetet. Három, egymással halálos vetélkedést folytató testvér egyesíti erejét, hogy létrehozza az istenek méltó templomát. A legidősebb fivér, Lengar könyörtelen harcos, aki atyját követi Ratharryn törzsfői székében; Camaban, a számkivetett gyermek fanatikus varázslóvá emelkedik, aki megálmodja Stonehenge-t; míg Saban, a legifjabb testvér rendelkezik azzal a gyakorlati tudással, melyet a templom építése megkíván. A közös látomás egy táborba tereli a fivéreket, akik roppant gránitgyűrűt emelnek, mely nemcsak az égitestek mozgását teszi megfigyelhetővé, de egyesíti az isteneket, és egy új, csodálatos világ alapköve lesz. Saban, aki becsvágyó fivérei közt őrlődik, idővel népe igazi vezére lesz, aki nemcsak templomot épít a megváltás és újjászületés jegyében, de békét is hoz Ratharrynra.



Számomra az ókori Róma és az az előtti korokban játszódó történelmi könyvek már a fantasy kategóriájába esnek, hiába nincs bennük mágia vagy szörnyek hordái. A bronzkor környékén játszódó könyv ráadásul még az író saját bevallása szerint is szinte teljesen a fantáziája szülötte, régészeti adatokkal megtámogatva, amelyben a varázslatok és az istenek minden oldalon megjelennek, a cselekmény szerves magját képezik. 

A könyv kezdete előtt is úgy gondoltam, hogy a könyv inkább az erősebb gyomrú olvasók tetszését fogja elnyerni, de hiába ismerem viszonylag jól Cornwell munkásságát, lebilincselő történetvezetési stílusát, és hiába gondoltam laikusként, hogy a sötét középkornál is volt durvább kor - pld. a bronzkor környéke -, akkor sem készültem fel arra, ami itt fogadott. Rendszeres motívuma e könyvnek az emberáldozat - egy idő múlva már a fejét sem kapja rá fel az ember -, de mint gyermekes apa, a szinte félvállról vett gyermekáldozatok SORA kicsit megborozongatott. Ezt nem kritikaként, negatív előjellel írom, hiszen így lett - szerintem is - reális a kor ábrázolása. Emellett a vérengzések, csonkítások, nemi erőszakok, átkok, zsigeri káromlások (levizelem a májad és az epédet férgeknek adom, bűzhödt tetemedet farkasok ürülékébe temetem, stb...) már csak mint hangulati elemként tették a dolgukat. 

Mégis, ez nem a pusztítás könyve, hanem az építésé. A könyv hátlapja méltán hasonlítja a Stonhenge-t Ken Follett Katedrálisához, hisz itt is a cselekmény egy templom építése körül bonyolódik.
És váratlanul, pont itt ütköztem a problémámba a könyvvel kapcsolatban. A könyv legalább harmadában, de inkább több mint a felében arról van szó, hogy hogyan viszik a hatalmas köveket innen-oda, hogyan állítják be a helyükre, hogyan tervezik (át és újra át) a templomot, hogyan építik azt fel végül, és a történelem az építők MELLETT szinte észrevétlen folyik el, velük szinte "alig" történik valami.
Az évekig tartó folyamatos háborúskodás ennyi a könyvben: "És a háború folyt tovább." De a háborúról ezután szinte nincs is szó.
Cornwell számomra mindig is arról volt nevezetes, hogy a könyvei telis-tele vannak hatalmas csatákkal. (A Sharpe könyveknél ezt meg épp eltúlzottnak tartottam, hogy ott 1 könyv 1 csata (max 2)). Az Excalibur sorozat vagy éppen az Angolszász históriák sorozat pontosan adagolta a folyamatos csatározásokat és a történet egyéb szálainak mixtúráját, de ebben sajnos az a - talán - két kisebb ütközet az én "vérszomjamat" nem elégítette ki.

Persze az építős részek is jól voltak megírva, unatkozni nem lehetett a könyvön, a szereplők a végtelenségig vallásuk fanatikusai, mai szemmel nézve rettenetesen ostobák, elvakultak (vagy egyszerűen csak természetesek, istenfélők). A teljesítményükkel azonban nem lehet vitába szállni, az most is ott tornyosul történelmi mementóként, 4000-5000 évvel az építése után is.
Másik problémámat a tudatlanság okozza. A könyvben vannak varázslók és papok, de ebben az időben még nem druidák voltak a vallási vezetők? Mindegy, ez kicsit zavart, de az író feltételezhetően ezt sokkal jobban tudja, főleg még hogy angol is. :)

A könyv leghihetetlenebb része az igazság-magja maga (kedvenc részeim a Cornwell könyveknek végükön lévő történelmi összefoglalók), hogy ezek a kőkorszakból "szinte alig" kilépett emberek, akik minden természeti jelenségben, minden madár repülési irányában, stb., isteni akaratot, ómeneket, jövendölést vagy varázslatot láttak, hogyan győzték le a köztük és álmuk közt tornyosuló akadályokat, ahogy megtanulták a kőfaragás mesterségbeli fogásait (csak úgy a maguk eszéből, tapasztalásaiból), ahogy a szállítmányozás lehetetlennek látszó feladatát (a több 10 tonnás kövek több száz mérföldre való elszállítása) megoldották, ahogy az építészetet addig ismeretlen és nem elképzelhetetlen, hanem soha el sem képzelt magasságaiba emelték. 

Az Excaliburtól elmaradt minőségben, és nekem az Angolszász históriák is jobban tetszik (a vikingek miatt), de ettől függetlenül igen jó könyv volt.

Értékelés: 8/10

2012. január 10., kedd

Januári könyvmegjelenések

Eddig is köztudott volt, hogy a január nem az év legerősebb hónapja szokott lenni a könyvkiadások szempontjából, ami most is beigazolódni látszik. 10 nap telt el az évből eddig, és konkrét januári bejelentések eddig elkerülték a fantasy szerelmeseit (vagy úgy általában a könyvek szerelmeseit), de azért lássuk, hogy mire számíthatunk a közeljövőben.
A tovább utáni listát folyamatosan bővítem a hónapban, ahogy jönnek az új hírek, valamint ebből a pár címből is néhány simán át fog kerülni későbbi hónapokra, hiszen konkrét dátumokról nem hozott információt a téli hóesés.
 
Januári megjelenések (vagy inkább közelgő megjelenések):
Lisa Smedman - Kígyóház-trilógia 01. - A méreg íze (Forgotten Realms - Delta Vision)
Lisa Smedman - A prófécia örökösei (Forgotten Realms [Sembia] - Delta Vision)
R. A. Salvatore - Az úrnő (Forgotten Realms - Delta Vision)
Joe Abercrombie - Az első törvény 03. - A királyok végső érve (Könyvmolyképző)
Stephen King - Atlantisz gyermekei (Európa) - 01.19
Derek Meister - Ghost Fighter - Gyilkos fény (Pongrác Kiadó) - 01.23
Philip K. Dick - A Frolix-8 küldötte (Agave) - 01.26

Ez nem túl sok eddig, ráadásul biztos, hogy a fele még februárban sem fog kijönni, de ha mind meg is jelennének ebben a hónapban, akkor is simán benne tudnék maradni a havi 1 könyv-es keretemben, amit kísérleti céllal saját magamra szeretnék kényszeríteni (főleg, mivel az Abercrombie-s megjelenés csak a vágyálmom, nem hivatalos). Biztos, hogy a DV jön még ki pár címmel hamarosan. Én sok címüket sokkal jobban várom a Forgotten Realms / Dragonlance vonalnál (pld.: a következő David Gemmelt vagy a MesterMűvek sorozat klasszikus (illetve fantasy) vonalából szinte akármit.
A Szukitsot meg nem is értem, minek posztolgatom ki, hiszen a bögyömben vannak. Elárulom, hogy ők voltak az egyetlen kiadó, akik semmit nem reagáltak a megkeresésemre (pedig nem könyvért kuncsorogtam náluk vagy ilyesmi). Biztosan nem volt idejük írni egy válasz emailt. Még szerencse, hogy a többieknek volt. Ezúton is köszönöm nekik! Ja, és a könyveik is csak a webshopukból lesznek megrendelhetők, de rendes vagyok és nem haragtartó, ezért itt a link hozzájuk is! :D

Nem tudja valaki (esetleg ők maguk?), hogy a Könyvmolyképző Kiadó, aki - külsőségeikben legalábbis mindenképpen, ha esetleg valaki nem tartja pld. a Twilight könyveket magas irodalomnak - tényleg minőségi könyvet ad ki a keze közül, miért elégedik meg egy TELJESEN használhatatlan weboldallal??

Update:
Kiszedtem közben a januárban tutira meg nem jelenő könyveket.

Spartacus - Gods Of The Arena - Season 0


Spartacus - Gods Of The Arena - Season 0
(Az aréna istenei)

Először volt a zseniális HBO sorozat a Róma első két évada, majd 2010-ben - mintegy hiánypótlásként - jött a Starz csatorna Spartacus - Blood And Sand (Vér és homok) című sorozata, melytől több okból se vártam túl sokat. Az előzetes trailerek sem győztek meg, nem szeretem azokat a filmeket/sorozatokat, amelyeknek eleve tudom, hogy mi lesz a vége, a csatorna semmi - számomra - emlékezeteset nem tett le addig az asztalra, míg a Róma elég magasra tette a lécet a történelmi sorozatok elé.

Ezért ért meglepetésként szinte - az első rész után már nem is volt meglepetés persze -, hogy mennyire élvezetes volt végignézni Spartacus küzdelmeit, mint rabszolga az Aréna homokján és felemelkedését a gladiátorok közt. Az évad végén már tudtam, hogy Spartacus további küzdelmeire is kíváncsi leszek.
Aztán elkezdtek sokasodni a problémák a sorozat körül. Andy Whitefield (Spartacus) - minden nő kedvence :P - rákos lett, és azonnal kezelni kellett. Eleinte javult is az állapota, ezért fel is röppent a hír, hogy amíg a főszereplő betegeskedik, a második évad HELYETT csinálnak egy 0. évadot, és csak azután folytatják az elkezdett történetet. Új főszereplő keresése kezdődött, új forgatókönyv írás, minden, ahogy ilyenkor lenni szokott. Aztán sajnos nem sikerült felülkerekednie a betegségen és elhunyt. 

Nos bevallom, én nem hittem, hogy ilyen kezdet után - és ilyen rövid határidő alatt - sikerül értékelhető teljesítményt kiadniuk a készítőknek a kezeik közül, - ezért is nem néztem meg még azon melegében az előzmény-évadot -, de be kell látnom, tévedtem.

Ugyan olyan jó lett, mint az első évad. Továbbra is tetszhet bárkinek, legyen az bármely nemű. A férfiaknak természetesen az akció, és a sok-sok meztelen nő látványa, a történet és a brutalitás lehet vonzó (öööö... ez van :D), míg a hölgyeknek a sok-sok meztelen férfi látványa (ennyi "kolbászt" utoljára az OZ című HBO sorozatban láttam, és bevallom, ott sem hiányzott, pedig az egy börtönben játszódott, szóval mondjuk érthető, és itt is meg lettem volna nélkülük, és a (férfiúi) homi jelenetek nélkül is),  valamint a történet és igen, nekik is az akció valamint a tesztoszterontól túlfűtött szereplők színészi játéka.
Színészek: itt senkivel nem volt különösebb bajom, bár Gannicust (Dustin Clare), mint hatalmas harcost nem vettem be, bár a teste megvolt hozzá, de ő kicsit bénább volt mint a többiek.
Stephen Lovatt (Tullius) viszont kb. zseniális volt. Úgy vertem volna a fejét szét legszívesebben. Igazán nagyon rossz érzés lehetne a karakterével egy légtérben tartózkodni! :D
Xéna barátnőjének Jaime Murray-nek (Gaia) pedig biztos, hogy minden férfi és nő a lába előtt heverne, ha igazán bevetné trükkjeit. Ők szuperek voltak, de a "megszokott" jó teljesítményt mutatták az első évadban is szereplők (John Hannah (Batiatus), Lucy Lawless (Xéna, Lucretia), - vagy akár a többiek.
A történet elég csavarral szolgált, hogy biztosak lehessünk benne, unatkozni nem fogunk egy részen sem (a hatból), bár igazán meglepő 1-2 ha van köztük. Az viszont nagyon tetszett, hogy a forgatókönyvírók mennyire jól oldották meg az átvezetést az elsőből a 0. évadba az elején, majd a nulladikból az elsőbe (majd tovább). Nagyon hatásos volt, én kajáltam.
Bár én azt hittem valami miatt, hogy a 0. évad Spartacus életének előzményeit mutatja be (gyerekkor stb.) nem bánkódtam egyáltalán, hogy a Spartacus érkezése előtti politikai és ludus-beli viszonyokról tudunk meg többet, hogy hogyan kerültek az első évadban megismert meghatározó szereplők a helyükre (Solonnus, Crixus (a végéig majdnem le sem esett, hogy ki lesz majd ő - régen volt már 2010 ebből is látszik), Oenomaus, a Battiatus-ok, Ashur, stb.)



Az operatőri munka szerintem nagyon jó volt, de lehet, hogy a CGI-felelősök segítettek rá egy lapáttal, de a lényeg, hogy a végeredmény roppant látványos lett. A ludus madártávlati-látványa vagy a harci jelenetek agyoneffektezett látvány-orgiája meggyőző. Engem nem zavart a néha lelassított, néha felgyorsított harcok látványa, sőt nagyon is tetszett. Az utolsó harc utolsó csapásának mutatásakor viszont majdnem rosszul lettem, pedig az én gyomrom hosszú évek horrorfilm nézésén edződött . Ritka jól nézett ki!

Szinte tökéletes előzmény évad!

Értékelés: 9/10 

IMDB

2012. január 6., péntek

Magyar e-könyvek



Mától, az Agave Könyvkiadó webboltjában három könyv megvásárolható immár elektronikus könyv formátumban is (prc és epub változatban is). A kiadó lépésének én személy szerint örülök, bár most nem olvastam utána, hogy van-e a fileokon valamilyen védelem, vagy nincsen. Azonban még a jobbik esetet feltételezve (hogy nincsen) is lenne pár gondolatom a dologról.

Örvendetes, hogy a könyvek (magyar) szerzői hozzájárultak műveik elektronikus terjesztéséhet, és nem csak a papír alapú könyvet adják ki újra, hanem más, eddig exkluzívnak számító tartalmat is pakoltak hozzájuk (novellák, térképek, fotók, stb.).
Azonban a kért árat még így is DURVÁN túlzónak tartom (1990ft), mégpedig nem a könyvek minősége miatt, hiszen bevallom, egyiket sem olvastam még a három közül, hanem a következők miatt:
- Évek óta a boltok polcain "porosodó" könyvekről van szó - az egyik ráadásul már második kiadása egy 1991-es könyvnek -, amelyeket a rajongóik már régen beszereztek, papír alapú értékesítésük - gondolom - már nem igen hoz a konyhára a kiadónak.
- Antikváriumban olcsóbban hozzá lehet jutni a könyvekhez, de még az Agave saját boltjában is 300 forint durván csak a két változat közt a különbség.
- Nem értem, mi indokolja ezt az árat, hiszen jogdíjat már nem kell - feltételezem - kifizetni a szerzőnek újra, az epub (és főleg a prc) készítése "otthoni" minőségbe mondjuk jó kemény két perc, de persze kiadásra szánt verzió készítésekor mondjuk - a könyv újbóli teljes átolvasását is beleszámítva - mondjuk két nap, de legyen egy egész hét, és a csilli-villi elektronikus változat már kész is!
- Nincs raktározási költség, fordítási költség, nyomdai költség, szóval gyakorlatilag a könyv egész összege (minusz az író díj, ami nem tudom mennyi, de mindegy is [de nem hiszem, hogy a filmekből jól ismert 10%-nál több lenne :D]) nettó haszon a kiadónak, ami innentől fogva folyamatosan, - minden eladott példány után - csörgedezhet a kasszába. Ezzel különöseben nagy bajom persze nincs is, hiszen ebből él a kiadó, de ez az összeg (a majd 2000 forintos e-könyv árnál) jóval nagyobb haszon, mint a sima papírnál, míg effektíve sokkal kevesebb melóval/kiadással jár.

Évek óta várom azt, hogy az e-könyvek elárasszák a magyar piacot is, de 2000 forintért akkor sem fogom megvenni, ha papír alapon már ki sem jön a mű. Nézzük már meg az amazon árait. Az éhező, nyomorgó amerikaiak a blockbuster, 2011-es könyveket 5$-8$ közötti áron simán megkapják (ez még most is 1500 ft körüli ár), de folyamatosan tolják ki magukból a könyveket ennél jóval olcsóbb (hagy ne mondjam, hogy ingyen) egy dolláros árkategóriában is.
Persze nagyobb a piac, meg minden, értem én, de...

The Fades - Season I.

The Fades - Season I.

Elég gyakran nézek sorozatokat és különösen kedvelem közülük az angol készítésűeket. Amikor pedig olvastam, hogy horror-fantasy témájú természetfeletti sorozatot főznek a BBC boszorkánykonyhájában, tudtam, hogy csak idő kérdése, mikor szánom rá végre magam, hogy végignézzem az első évad 6 részét. Nos az idő közben telt múlt, a netes közösség több szabadidővel rendelkező szerencsés tagjai - illetve az Angliában élők - már mindannyian megnézték a sorozatot, és jöttek a jobbnál jobb kritikák (bár most nem rémlik, hogy olvastam-e valahol, hogy jön-e a második évad). Nekem most volt időm egy kicsit mozizni, szóval gyorsan ledaráltam.

A sztoriról csak annyit, hogy különleges eltűnések, halálesetek történnek a városban, és az események sűrűjében találja magát egy csapat tinédzser is. Megtudják, hogy a holtak közül azok, akik nem juthatnak be a mennyekbe, a földön ragadnak, és a Fényhozók nevű titkos társaság tagjai - akik látják a holtak szellemét -, próbálják őket elpusztítani, hiszen az utóbbi napokban - az elején még nem tudni miért -, az eddigi tapasztalatokkal ellentétben már fizikailag is tudnak ártani az élőknek.

A történet előrehaladtával a sztori persze kicsit bonyolódni fog, megkapjuk a már - szinte? - elvárt kötelező csavarokat és szerencsére a forgatókönyvírók a szereplőkhöz sem ragaszkodtak körmük szakadtáig, elég szép a hulla-felhozatal a sorozatban.
A különleges effektek is simán elmennek, pár kifejezetten jól nézett ki, a többi is simán elment egy tv-sorozatnál. Az operatőri munka néhány helyen kifejezetten jól sikerült, kajáltam a nyitott terek átvezető képeit is.
A színészi játékkal már cseppet sem voltam kibékülve. Natalie Dormer - ő az egyetlen jó nő a sorozatban, többször is teljesen megmutatja a kebleit, ezért minden el van neki nézve -, nem brillírozik, de még így is a jobbak közt említeném. Tőle jobb a fekete sidekick srác volt és Neil a fő-Fényhozó és John (Joe Dempsey), a "főellenség" szerepében. Átlagosan jók voltak még a fekete rendőr-apuka és a főszereplő szuperidegesítő-picsa testvére Anna (Lily Loveless). A többiek semmi értékelhetőt nem nyújtottak. Sajnos a főszereplő is egy fabábu mimikájával rendelkezett míg például szépséges barátnője Jay még borzalmas alakítása mellett pluszban még kifejezetten ronda is volt. Sajnos a háttérszereplők közt sem fedeztem fel kiemelkedő alakítást. Ennél jobbhoz szoktattak mostanság a BBC/angol sorozatok.

Sok helyütt mondják - gondolom az angliai illetőségeik miatt is - a sorozatot a Misfits és a Skins keverékének, amiben én elég kevés igazságot látok. Persze a Misfitsben is vannak szuperképességű emberek meg ebben is, de ott nem vették ennyire komolyan magukat a készítők, és egy igazán könnyed, vicces sorozatot tudtak csinálni. A Skinsből csak két színész "átigazolása" jelenti számomra az átjárást. Sajnos a Skins (első évadainak főleg) vagy a Misfits első két évadának (a harmadikat még nem néztem meg) színészi alakításaihoz, fiatalos dumájához, úgymond valószerűségéhez, hangulatához képest ez a sorozat nagyon gyenge volt.

Maga a dráma nem jött át nálam - persze értem, milyen durva dolgok történnek itt, csak a hangulata nem jött át egyáltalán -, ezért végül a dara is csak három! részletben sikerült, néhol annyira érdektelen volt a sorozat. Lehet az volt a baj, hogy a fekete srác, aki végig a feszültségoldásért volt felelős, hiszen semmi szerepe nem volt a történet szempontjából, ám az összes jó dumát ő nyomta, túl jól elvégezte a feladatát. Ő simán lehetne a Skins-ben vagy a Misfits-ben állandó karakter, nem lógna ki (sajnos ő egyedül).

A vége viszont nagyon tetszett, ezért ha lesz folytatása egy darára bevállalom újra.

A netes közösség - és a valódi barátok - általános véleményével szembe fordulva:

Értékelés: 6/10 

IMDB

2012. január 4., szerda

Orson Scott Card - Kovácsinas


Orson Scott Card - Kovácsinas
(Teremtő Alvin meséi 03.)

Orson Scott Card - Prentice Alvin
(The Tales Of Alvin Maker 03.)
Eredeti megjelenés: 1988
Magyar kiadás: Kalandor Könyvkiadó, 2004
Hossz: 375 oldal
Műfaj: fantasy, alternatív-történelem, szépirodalom
Fordította: Horváth Norbert
Díjak:
Locus-díj győztes (1990)
HUGO-díj jelölt (1990)
Nebula-díj jelölt (1990)
Mythopoiic Fantasy-díj jelölt (1990)

Tartalom:
Egy tizenhárom éves anya érkezik újszülött gyermekével a folyóhoz. Ereje már elhagyta, üldözői a sarkában lihegnek. S hogy Horace Guester, a Hatrack River-i fogadós megmenti, befogadja, az Peggy lányának köszönhető. Peggynek, ki a távolba, a jövőbe révedve óvta mindeddig Alvin Millert, aki épp úton van feléjük, hogy kitanulja a kovácsmesterséget. Tanul kovácsnak, s ki kell tanulnia egy olyan szakmát is, melynek fortélya már vagy kétezer éve feledésbe ment. S mikor Peggy mint tanítónő visszatér, hogy segítsen az ismeretlen mesterséget megtanítani a gyötrődő Alvinnek, feltűnnek az üldözők, akik azt a kisfiút keresik, akit még csecsemőként loptak át a háborgó folyón a rabszolgaság elől menekülő, haldokló anyjával együtt...

Card a Kovácsinasban az emelkedések és bukások, a rettegés és bizalom olyan ívét húzza meg, amire csak a legnagyobb írók képesek. Könnyű neki - hiszen egyike a legnagyobbaknak. Orson Scott Card az egyetlen író, aki egymást után kétszer kapta meg a Hugo- és a Nebula-díjat. Card többek között magáénak mondhatja a World Fantasy-díjat, a Locus magazin olvasóinak díját, a Ditmar-díjat és a Mythopoeic-díjat is. Nem akármilyen regényt tart a kezében az olvasó. 



"...Rabszolgaság: ez volt aztán az igazi alkímiája az efféle fehér népeknek, legalábbis így gondolták ők maguk. Kiszámították, hogyan válthatják minden fekete ember minden egyes verejtékcseppjét aranyra, és minden fekete asszony elkeseredett nyögését ezüstpénz csilingelő hangjára. Lelkeket adtak-vettek azon a helyen. Mégsem akadt köztük egyetlen egy sem, aki felfogta volna a valódi árát annak, hogy más embereket birtokol.
Figyelj jól, és elmondom, hogyan nézett ki a világ Cavil Planter szívében. De előbb dugd ágyba a gyermekeket – ez a történet nem az ő fülüknek való, mert olyan éhségről szól, amit még nem értenek meg, és nem akarom, hogy ez a történet tanítsa meg rá őket."
 

Ez a blogon a harmadik Orson Scott Card könyv ismertetője, amivel ugyan még nincs egyedül a képzeletbeli dobogó csúcsán, de mivel hamarosan jön a sorozat 4. majd 5. részének ismertetője is, valamint megvettem a múltkor a szerző Végjáték sorozatának az újrakiadását újraolvasás céljából, ezért lassan szinte Nem-hivatalos Fan Site-á lép elő az oldal! :)

Viccet félretéve, meg is érdemli, hiszen merő arany csurog ki a tolla végéről a papírra. 
Aki nem volt rest, és elolvasta az idézetet a post elején, az már sejtheti, miért mondom ezt. A sorozat színvonala semmit nem csökkent a harmadik részre. A szerző a tőle megszokott stílusban, élvezetesen, olvasmányosan meséli tovább Alvin életét 11 éves korától 19 éves koráig bezárólag, és közben egyre több dolgot tudhatunk meg a világról, amely őt körülveszi. Alvinnal együtt fedezzük fel a benne élő mágiát (fortélyt), a népi hiedelmeket (vudu). Meglátszik, hogy a második és a harmadik kötet szinte egyszerre jelent meg, hiszen a történet onnan folytatódik, ahol az előző rész véget ért, és az új részben is találkozhatunk az eddigi talán összes negatív szereplővel, magával a Pusztítóval - Látogató, Felvigyázó - az élen, aki persze eddig sem állt le és újabb és újabb ember-szolgái által tör főhősünk elveszejtésére. 

A kötet persze nem csak a kovácsinas néhány évéről szól, hanem nagyobb kérdésekkel is foglalkozik. Az előző kötet rézbőrű problémája után a rabszolgaság kérdésén tűnődik el, valamint a "felvilágosultabb", világibb fehérek és feketék talmi közös életén, az egyik ember felelősségén a masikért.

Nagyon tetszett a könyv nyelvezete, öröm volt olvasni. A falusi emberek karakánsága, jó értelemben vett egyszerűsége olyan üdítő volt, mint általánosban olvasni Tamási Áron - Ábel a rengetegben-jét. Teljesen olyan érzés volt ez a könyv is - némi mágiával megfejelve. 
Teljesen és tökéletesen hihetőek voltak a Pusztító romlásba csábító szavai. Olvasásuk közben öröm volt visszakövetni a szerző gondolatait, hogy vajon hol hibádzanak ezek az ördögi gondolatok. Ha az olvasó nem találja meg a buktatót benne, már érezheti is magát rosszul és örülhet, hogy még nem környékezte őt meg a Sátán! :)

Nem lehet elhallgatni azonban - és a pontozáson látszik is -, hogy a könyv felében szinte semmi, vagy csak nüansznyi kis dolgok történnek, szóval aki non-stop akciót szeretne, az inkább ne olvassa el. A könyv ezekben a részeiben sem ül le, csak a cselekmény nem nagyon halad.
Másik problémám már megint a romantikus szál. Nincs benne igazából, hiszen alig találkoznak, de 19 év bénázás nekem már nem fér bele! :D

Pozitívuma is van azonban annak, ha a szerző a szereplőit nem káromkodtatja folyamatosan, valamint az erőszakot is szinte teljesen kiveszi a könyvéből, méghozzá az, hogy ha mégis megtörténik, akkor az olvasó csak néz ki a fejéből. Azt tudom, hogy én csak lestem! Nagyon durva volt  (nem a kiontott vér mennyisége miatt)  és nem lehetett rá számítani egyáltalán. Ritkaság ez könyvben, filmben egyaránt.

Értékelés: 7/10

2012. január 1., vasárnap

Julie Kagawa - Vaskirály


Julie Kagawa - Vaskirály
(Vastündérek 01.)

Julie Kagawa - The Iron King
(Iron Fey 01.)
Eredeti megjelenés: 2010
Magyar kiadás: Könyvmolyképző Kiadó, 2012
Hossz: 372 oldal
Műfaj: ifjúsági, fantasy, romantikus
Fordította: Borbás Mária

Tartalom:
Meghan Chase-re titkokkal teli sors vár – olyan, amit még kigondolni sem tudott volna.
Valami furcsa mindig volt Meghan életében; már hatéves kora óta, amikor édesapja eltűnt a szeme elől. Az iskolában sem tudott teljesen beilleszkedni… és otthon sem.
Amikor egy gyanús idegen kezdi távolról figyelni, és tréfakedvelő legjobb barátja egyszeriben a védelmezőjévé válik, Meghan érzi, hogy minden meg fog változni, amit csak ismer.
De a valóságot álmában sem tudta volna elképzelni – hogy ő egy mesebeli Tündérkirály lánya, és egyben tehetetlen báb egy öldöklő háborúban. De idővel kiderül, mire hajlandó azért, hogy megmentsen valakit, akit szeret, vagy hogy útját állja egy rejtelmes gonosznak, akivel egyetlen tündér sem mer szembenézni… és hogy megtalálja-e a szerelmet egy ifjú herceggel, aki szívesebben látná őt holtan, semhogy közel engedje jeges szívéhez.



Miután ezt a könyvet a Könyvmolyképző Kiadótól kaptam mintegy promóciós anyagként, hogy olvassam el és véleményezzem, ha van hozzá kedvem, nagy örömmel kezdtem neki az olvasásának. Mikor utána néztem a könyvnek egy kicsit és láttam, hogy jó értékelési vannak világszerte és valamennyire még a műfaja miatt is az érdeklődésemre számot tartó lehet, külön megörültem. Jó ötletnek tartom a kiadótól az ARC-kötetek kipróbálását, hiszen így, mire ténylegesen is bolti forgalomba kerül a kötet, az addig esetlegesen körülötte kialakuló hype miatt üzletileg sikeres lehet, mint más könyvek. Különösen fontos lehet ez a hype olyan könyveknél, mint ez is például, amelyek nem önálló történetek, hiszen ennek a könyvnek is eddig összesen 4 része jelent meg már külföldön (plusz két e-book exclusive novella), így egy esetleges nagyobb siker talán meggyorsíthatja a többi rész magyar kiadását. Persze az esetleges rossz "sajtó" miatt negatív előjele is lehet a dolognak.

Pár dolog azért az olvasás előtt "zavart" kicsit. Először is nagyon tetszik, hogy a Könyvmolyképző a könyveit tudatosan elválasztja egymástól és külön sorozatok keretében adja ki őket. A Sötét Örvény sorozat első tagjának megjelenése óta a szívem csücskei (keménykötésű kiadásai a könyvespolcaim ékei), azonban a Fine Selection (Vörös Pöttyös) sorozatban megjelentekhez eddig nem sok közöm volt - és persze ez abban fog megjelenni majd. Ezen kötetek tartalmának végigolvasása is problémát okoz, hiszen a romantikától túlcsorduló könyvek olvasása semelyik életkoromban nem volt rám jellemző. Másik izgulásra okot adó momentum a könyv műfajának ifjúsági kitétele. Ilyeneket sem nagyon olvastam már jópár éve és amikor mégis, akkor meg mindig azon izgulok, hogy nehogy nagyon gyerekes legyen, maradjon élvezhető a felnőtt olvasók számára is. A közelmúltban tettem ebbe az irányba egy kitérőt, mikor az Incarceron-t olvastam és mivel meglepően jó volt, ezért vártam és vágytam már egy hasonló könyv olvasására ismét.

Hamar kiderült, hogy a könyvben lévő természetfeletti szereplők az angolszász hiedelemvilág, mesék, mondák lényeinek tulajdonságaival rendelkeznek, tehát a tündék nem jóságos, erdőben lakó hosszúfülő lények, mint ahogy a fantasy irodalomban jobbára megszokott, hanem hideg, embertelen, csak a saját dolgával törődő faj, akik embergyerekeket rabolnak és cserélnek ki saját ivadékaikra, és akik mérhetetlen közönnyel viseltetnek általában az emberek iránt, mint ahogy ezt Meghan Chase - a 16 éves főhősnő - is a saját bőrén tapasztalhatja.

Tetszett, a könyv által felvázolt környezet, ahogy az emberek világába beszűrődik a "fátyolon" túli tünde világ. Lakói számára lehetséges, bár cseppet sem veszélytelen a világok közti átjárás. A tünde birodalmak (Udvarok) véget nem érő intrikák, cselszövések útján próbálnak előnyt szerezni a többiekkel szemben, és közben próbálják a köztük fennálló törékeny békét is fenntartani. Az Udvarok kellően változatosak, az írónő szabadjára ereszthette fantáziáját és - ugyan rengeteg más műből kölcsönözve nevesített lényeket (Kacor király, Robin pajtás), népmesei folklór-elemeket (Nagy Sidhe Hajtóvadászat), klasszikus fantasy-kliséket (Narniába nyíló szekrényajtó), mondabeli szörnyeket (trollok, ogrék, bogartok, driádok, sellők, stb.) - ragyogó egészé kovácsolta Sohasohaföldet. Akármelyik világban folyt épp a történet, szinte sohasem lassult le, nem fulladt unalomba.

A szereplők megformálása és jellemükhöz való konzisztens ragaszkodás már nem sikerült ennyire jól. Több szereplő viselkedik egyik fejezetről a másikra váltva addigi karakterének ellentmondva, és ez nem a karakterfejlődés miatt van sajnos.
A legnagyobb negatívum pont a romantikus részeknél van, amit most nem vállalok el, hogy biztos csak azért nem tetszett, mert egyébként sem tetszenek a romantikus könyvek.
Amikor a főhősnő beleszeret a gyönyörű tünde-hercegbe, azért mert gyönyörű, pedig egy kumma szót nem beszéltek még egymással, majd a herceg az életére tör, és ezt legalábbis szóban többször megismétli a későbbiekben is, erre ugye természetesen az a folytatás több száz oldalon keresztül, hogy "jaj, de hát olyan gyönyörű, selymes a haja, meg a bőre is, jajaj, mi van velem, mikor csókol már meg?", majd erről az állásról se szó se beszéd, elkezdenek "csőrözni és járni", hát szerintem roppantul gagyi megoldás volt, kb. értelmetlen és érthetetlen is.

Valaki majd nyugtasson meg, aki olvasott más romantikus könyvet is ezen kívül, hogy a többi romantikus könyvben ez ugye nem mindig ennyire bután van megírva? A könyv ezen vetülete számomra értékelhetetlen volt, ami a pontozáson is meglátszik. Egy tényleg fiatal olvasónak - mondjuk 10-16 közt -, azért ez a szám nyugodtan lehet jóval magasabb is, de aki már életében olvasott fantasy-t, az olvasott ennél jobban megírtat is, az biztos. 
Mivel a vége tetszett, azért maradok a második kötetre is, ha már egyszer elolvastam a "bevezetőjét" a történetnek! :D

Értékelés: 5/10