Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

revenge címkéjű bejegyzések megjelenítése

Sorozatok - Summer Part(y) I.

Lassan ahogy a nyár a végéhez közeledik (vízpart hiányában) jól esik elterpeszkedni a "hűvös" szobában és bambulni kicsit a tévét. A hosszú hideg téli esték mellett ez az idő is remek alkalom egy-egy elmaradt sorozat ledarálására. Lassan már tradíció nálunk, hogy ilyenkor a szokásosnál több időt szánunk a villogó istenségnek mint egyébként szoktunk. Most jutott idő új, tavaly indult sorozatokra is (sajnos), de főleg folytatásokat pótoltunk. Rengeteg időt elvesznek a sorozatok az ember értékes idejéből, szóval eljutottam végre addig, hogy a már évek óta nézős kedvenceken kívül, amelyeket már ha törik ha szakad, végignézünk, új sorozatba már nem kezdek, illetve ha mégis, akkor az eddiginél magasabb lécet kell megugrania a shownak, hogy elkerülje a kaszámat.

Revenge - Season I.

Revenge - Season I. ( Bosszú ) A Revenge ( Bosszú ) című sorozatban a szinte elképzelhetetlen gazdagságban élő, rongyrázó Grayson család sötét titkaiba nyerhetünk bepillantást. A család és a környezetükben lévő "alatvalók" szégyenletes árulása okozta a Clarke család kálváriáját, amiért az apa terrorcselekményben való közreműködés vádjával börtönbe került, ahol évekkel később meghalt, míg a hat éves kislánya  - Amanda - zártosztályra, majd állami javítóintézetbe. Felnőttkorában innen szabadulva - inkognitóban, hiszen az események óta 16 év eltelt - elhatározza, hogy a befolyásos Graysonok tönkretételének szenteli az életét.