Tegnap este lezajlott a BEM moziban a " Sci-fi horror klasszikusok éjszakája " című program. Örömmel jelentem, hogy sikerült rá elmennem, és nagy siker volt. Persze nem folyhatott minden simán, gikszer nélkül, így Vérnyúl ék még a próba ELŐTT elvesztették az eseményre szánt laptopjukat, de szerencsére pikk-pakk sikerült pótolni a szerkentyűt, és onnantól a legnagyobb bosszúságot a próba alatt az erősítővel folyton összegerjedő szaxofon okozta. Az előadáson már semmi fennakadás nem volt. A Spacetaxi koncerttel egybekötött filmvetítés 21:00 körül kezdődött el végre és majdnem tele volt az egész moziterem. MrBloodBunny videóklippjei és oltári humora eleve garantálta a jókedvet, az együttes pedig nagy kedvvel, vidáman húzta a talpalávalót. Sajnos a moziteremben a koncertet ülve kellett végighallgatni - bevallom én ilyenen még talán sosem voltam -, pedig ahogy láttam, sok vendég szinte már ülve táncolt. [ Az együttes stílusát meg sem kíséreltem komolyan behatárolni, de ha...