Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

vendégblogger címkéjű bejegyzések megjelenítése

Vlagyimir Vasziljev - Halálos zóna (A hiányzó 21. fejezet)

Biztosan (vagyis talán) emlékezetek még rá, hogy december végén írtam Vlagyimir Vasziljev S.T.A.L.K.E.R.-univerzumban játszódó kötetéről, a Halálos zóná ról, ahol említettem az azóta nevezetessé vált hibát, miszerint a könyvből véletlenül kimaradt a teljes 21. fejezet . A kiadó azóta letölthetővé/elérhetővé tette a regény immár javított, teljes változatát elektronikus (prc, epub és mobi) formátumban. [ IDE KATT A VÁSÁRLÁSHOZ!] Mindez azonban nem megoldás azoknak, akik egyébként nem tervezték az e-verzió megvételét a már meglévő papír alapú változatuk mellé. Nekik nyújt alternatív megoldást egy olvtársunk - aki a S.T.A.L.K.E.R. PC-s játékok kiegészítőinek ( mod jainak) egyik magyarítója - által elkészített fan-fordítás, amit volt kedves a köz javára felajánlani. A "fan" jelzőtől pedig ne ijedjen meg senki, hiszen valójában igencsak profi munka, ami a hivatalos változattól - ha mástól esetleg nem is, de - az informatív lábjegyzetek miatt még jobb is! (Remélem, a későbbiekb...

A S.T.A.L.K.E.R. Univerzum

Alig kezdtem el pont Vlagyimir Vasziljev S.T.A.L.K.E.R. - Halálos Zóna című könyvének olvasását - hamarosan jön majd a regényről szóló poszt is persze -, mikor eszembe jutott, hogy talán a "S.T.A.L.K.E.R. Univerzum" megérdemelne egy bővebb, de általánosabb posztot, hiszen vannak, akik azt sem tudják, mi a fene ez egyáltalán. Néhányan csak az eredeti könyvet olvasták; jobb esetben látták a belőle készült filmet is; vagy a fiatalabb generáció tagjai a számítógépes feldolgozásokkal töltöttek el "egy-két" "kellemes" órát (és furcsa mód jelenleg ők rendelkeznek a legteljesebb tudással is...); de olyanok nem túl sokan vannak vélhetően - köztük én sem, köszönhetően annak a nem elhanyagolható ténynek is, hogy a S.T.A.L.K.E.R. szinte teljesen orosz "fejlesztés", a róla megtudható infók is oroszul vannak jórészt, ami meg nekem kínai... :D -, akik egészében átlátják ezt a mára monumentálissá vált sci-fi világot, aminek csírája még 1972-ben pattant ki...

Greg Hughes - Házi sörfőzde

Szabó Győző - Toxikoma

A Sztrugackij-testvérek Lakott sziget című könyvéről szóló debütáló posztja után tiszteletbeli vendégbloggerünk, jó barátom Mr. BloodBunny - végre valahára - új írással jelentkezik a blogon. Ugyan nem fantasztikus regényről lesz szó a tovább mögött, az írás viszont kifejezetten az, ráadásul a sötét humor mögött - néha már könnyeztem... - igazán lényegre tapintó is. (Tényleg ajánlom, hogy olvassátok el minél többen.) (Még egyszer köszi, Gergő, fergeteges lett! )

Arkagyij és Borisz Sztrugackij - Lakott sziget

Arkagyij és Borisz Sztrugackij: Lakott sziget ( Kammerer trilógia 01. / " Delelő univerzum" 05 .) Arkady Strugatsky and Boris Strugatsky - Обитаемый остров ( Максим Каммерер 0 1 . / The Noon Universe 05. ) Eredeti megjelenés: 1969 Magyar kiadás: Metropolis Media, 2009 Hossz: 348 oldal Műfaj: sci-fi, disztópia Vásárlás:   Booker   Fordította: Weisz Györgyi Vendégblogger : MrBloodBunny Tartalom: A 22. század, az emberi civilizáció delelője. Megvalósult a csillagközi utazás csodája, és a galaxis benépesedett. A bolygók élik a maguk önálló életét, az egyetlen ellenőrző szerv a progresszoroké, akik a fejletlenebb kultúrák útját próbálják egyengetni. Makszim Kammerer, a zöldfülű szabad kutató a végtelent járja, újabb lakható, illetve lakott világok után kutatva. Amikor aztán egy űrbalesetet követően hajótörést szenved egy ismeretlen bolygón, egyáltalán nem biztos benne, hogy itt huzamosabb ideig elélhet az ember. Szétforgácsolódott birodalmacskák te...

George R. R. Martin - Sárkányok tánca

George R. R. Martin - Sárkányok tánca   ( A Tűz és Jég Dala 05. ) George R. R. Martin - A Dance With Dragons ( A Song of Ice and Fire 05. ) Eredeti megjelenés: 2011 Magyar kiadás: Alexandra, 2012 Műfaj: fantasy Hossz: 888 oldal / 1152 oldal Fordította: Novák Gábor Díjak: Locus-díj, 2012 HUGO-díj jelölt, 2012 World Fantasy-díj jelölt, 201 2 Tartalom: Közeleg a tél. A hideg szelek feltámadtak a sokat szenvedett Hét Királyságban, ahol az Öt Király háborúja után a túlélőknek most az éhínséggel kell szembenézniük. Az emberek birodalmát védelmező Fal ifjú parancsnoka, Havas Jon a Mások elleni reménytelen küzdelemre próbálja felkészíteni a szétzüllött Éjjeli Őrséget, ám rá kell döbbennie, hogy ellenségei jóval közelebb vannak hozzá, mint gondolná. Stannis Baratheon Észak uralmáért vív elkeseredett harcot a Boltonokkal, miközben Királyvárban a Lannister-ház próbálja megerősíteni Tommen, a gyermekkirály törékeny uralmát a kivérzett Hét Királyság fölöt...

Intro (novella)

Nem tudom, hogy valóban lesz-e ebből "rovat" a blogon, de történt a minap, hogy nagyon kedves de jópár éve idegenbe szakadt kebelbarátom - a könyvkritikákat még mindig várom ám! - (egyenlőre maradjon névtelen) szólt, hogy ugyan még semmit nem írt nekem a megígértekből, de helyette írt egy kalandjátékmodult a Pathfinder  szerepjáték-rendszerhez (én nem ismerem, de jól néz ki) egy amerikai játékfejlesztő cég felkérésére és CSAK ÚGY hozzá egy novellát. A modult elfogadták tőle, de a novellával jelenleg nem igazán tudtak mit kezdeni, ezért elküldte nekem, hogy rakjam ki a blogra. Véleményezésre, meg csak úgy, miért ne? (Büszke vagyok Rád!) Következzék tehát az Intro című fantasy novella (ne lepődjön meg senki, hogy az írás ANGOLUL VAN, hiszen külföldi "piacra" íródott - a fordítás készül). Jöhetnek a kommentek nyugodtan, senki nem fog megsértődni. Valamint, bár ez eddig bennem fel sem merült, de jöhetnek novellák és egyéb írások is, rajtam nem múlik...

Marina Fiorato - Siena lánya

Marina Fiorato: Siena lánya  Marina Fiorato - The Daughter of Siena Eredeti megjelenés: 2011 Magyar kiadás: IPC MIRROR, 2011 Hossz: 324 oldal Műfaj: Kortárs szépirodalom Fordította: Fügedi Tímea Tartalom: „A TIZENKILENCEDIK SZÜLETÉSNAPJÁRA NYAKLÁNCOT ÉS FÉRJET KAPOTT AJÁNDÉKBA…” A páratlan szépségű toszkán városban, Sienában a lóverseny, a Palio fontos része a kultúrának. Egy gyönyörű fiatal nő, Pia Tolomei jegyese is indul ezen a versenyen, és a menyasszony azért imádkozik, hogy a férfi veszítsen. Pia apja érdekházasságba kényszeríti lányát, hogy politikai szövetségeseinek eleget tegyen, akik a város irányítását akarják bármi áron megszerezni. Azonban a makacs és kivételes szépségű Pia beleszeret egy másik lovasba, Riccardo Bruniba. A Palio nem egyszerűen csak egy verseny a városok vezető kerületei között, hanem inkább halálos rivalizálás a szépség, a pompa és a maszkok mögött. A várost vezető Violante Beatrix de' Medici hercegnő és Pia Tolomei a Pa...