Jonathan Stroud - A szamarkandi amulett
(Bartimaeus 01.)
(Bartimaeus 01.)
Eredeti megjelenés: 2003
Magyar kiadás: Animus, 2004, 2011
Hossz: 472 oldal
Műfaj: ifjúsági fantasy
Fordította: Tóth Tamás Boldizsár
Díj: Mythopoeic Fantasy-díj (2006)
Tartalom:
Londonban a varázslóké a hatalom. Nathaniel
még csak készül rá, hogy a kiválasztottak közé kerüljön, s éli a varázslóinasok
hétköznapjait. Ám élete hirtelen fordulatot vesz, amikor az egyik nagy hatalmú
varázsló nyilvánosan megszégyeníti őt. A fiú bosszúvágytól hajtva idézi meg az
ötezer éves dzsinnt, Bartimaeust, és megparancsolja neki, hogy lopja el
ellensége legféltettebb kincsét. Ezzel a több mint vakmerő lépésével a fiú a
varázslók között dúló hatalmi harc kellős közepén találja magát, oldalán a
csavaros eszű és pimasz dzsinnel.

A legjobb példa erre - természetesen - (a szintén Animus-os kiadású) Harry Potter-sorozat, amit számos ismerősöm semmi pénzért nem lenne hajlandó elolvasni/megnézni, pedig igazából ennek a merev elzárkózásnak semmi racionális indoka nem lehet, hiszen a könyvek (és a filmek is) teljesen rendben vannak. Funkciójukat ellátják, szórakoztatóak, izgalmasak, látványosak, néhol viccesek, gyakorlatilag sehol nem unalmasak. Sok úgynevezett "logós" fantasynál sokkal több értéket képviselnek.
Más, közelmúltban olvasott - szuper - ifjúsági fantasy könyv még az Incarceron a Pongrácz kiadótól, vagy az Agave-től az Őfelsége sárkánya és a Temető könyve például. Ezek mindegyike felnőtt fejjel is maradéktalanul élvezhető volt.
Nos ezekhez a könyvekhez csatlakozott viharos sebességgel Jonathan Stroud tetralógiájának első része - A szamarkandi amulett.
![]() |
Jonathan Stroud (1970 - ) |
A történetet két főszereplő szemszögéből izgulhatjuk végig. Az első - minősége szerint is - Bartimaeus, a dzsinn egyes szám első személyű nézőpontja, ami minden olvasót egy fejezet alatt elvarásol, amennyiben szereti Rejtő Jenő Fülig Jimmy könyveit. Olvasás közben nekem folyton ez járt a fejemben, hogy mintha az író erről az ízig-vérig magyar szerzőtől kölcsönözte volna a "dzsinnes fejezetekben" uralkodó írói eszköztárát. Bartimaeus ugyanis nem az Aladdinból megismert jóságos dzsinn - hanem mintha egy Rejtő-regényből megszökött karakter lenne -, ő nem igazán szereti, ha szolgaságba kényszerítik, utálja az embereket, - különösen a varázslókat! -, de nem szereti a fajtája többi tagját sem - ahogy őt sem szeretik viszont a hasonszőrű lények. A nyelvét annyira felvágták, hogy kígyónak is beillene már. Nem tisztel senkit, csak önmagát, parancsot is alig-alig fogad el, a kéréseket meg sem hallja. A gyengékkel szemben erőszakos, az erősekkel szemben gyáva - saját maga ezt a tulajdonságot persze intelligensnek és előrelátónak aposztrofálná. Varázsereje dzsinn mércével mérve átlagos, saját maga életben tartása mindennél fontosabb számára... és persze roppantul vicces (mármint az olvasónak, a gazdája szerintem semmi humorosat nem talált benne).
Fajtájának persze minden tagja hasonló tulajdonsággal rendelkezik - kivéve a humort -, sőt, ő a jobbak közé tartozik.
"...aztán beszélgetésbe elegyedjem vele, és további „véletlen” találkozások során a bizalmába férkőzzem. Ha elég türelmes, barátságos és fesztelen vagyok, előbb-utóbb bizonyára elkotyog valamit… Vagy megtehettem, hogy jól elverem. Ezt a gyorsabb és célirányosabb módszert sokkal rokonszenvesebbnek tartottam."

Nos ennek a két jómadárnak kéne drukkolni, hogy sikerrel vegyék a körülöttük tornyosuló - sokszor önmaguknak köszönhető - akadályok tömkelegét.
...És drukkolni is fogunk, mert Stroud stílusa lenyűgözően könnyed, vicces és a sztorivezetése is példás. Az ifjú olvasók nem fognak körmönfont leírásokkal találkozni lépten nyomon, sőt a könyv többszáz lábjegyzete szintén segít az utalások, fogalmak értelmezésében. (Szerintem az általam olvasott - töménytelen - könyv közül a lábjegyzetek léte ebben a könyvben a legjobban megmagyarázott. Lábjegyzetek ugyanis csak a dzsinnes fejezetekben vannak, és mivel a dzsinnek - köztudomásúlag! - egyszerre több síkon tudnak gondolkodni, a lábjegyzetek Bartimaeus adott cselekvéskor gondolt gondolatainak leírásai. Bonyolult? Olvasásuk közben iszonyúan jól működött - és persze általában rettentő mulatságosak is!)

"– Te épp elég dzsinnt láttál, Martha. Találkoztál olyannal, amelyiknek „a fekete szeme láttán elolvad a szív”? Legfeljebb az arc olvad el!"
Az idősebb olvasók sem fognak viszont a gyerekes leírások miatt panaszkodni, mert ilyenek nincsenek benne. Ez a másik ok is, amiért ennek a furcsa párnak végig szurkolni fogunk. A többiek ugyanis még náluk is rosszabbak. A varázslók ebben az alternatív Földön kivétel nélkül mind - ha nem is feltétlenül gonoszak -, de a muglikat nem varázslókat elnyomásban tartó hataloméhes, pénzéhes szerzetek, akikben gyakorlatilag semmi kedvelhető nincsen. Nathanielbe legalább egy kis lelkiismeret szorult és Bartimaeus se jószántából jött közénk zavartkelteni, sőt! Ő azonnal menne vissza jól megszokott közegébe a Másik Világ legmélyebb káoszába, ahonnan megidéztetett.

Párafelhő, bődülés és egy izzó, vörös szempár ereszkedett le hozzám.
– Bartimaeus!
Hát, például így...
– Most már emlékszem! – ordította. – népem hóhéra! Végre, végre! Huszonhét évszázadot vártam erre a percre!
Egy ilyen kijelentésre nehéz frappáns választ találni.
Úgy döntöttem, zümmögök a szárnyammal. Egy bátor bogár így tesz a halál torkában."
Egy ilyen kijelentésre nehéz frappáns választ találni.
Úgy döntöttem, zümmögök a szárnyammal. Egy bátor bogár így tesz a halál torkában."
Egy szó, mint száz, nekem nagyon tetszett. Van benne sok akció, jó történet, jó dumák és vicces leírások, mágia és a könyvben fellelhető hullák száma is - viszonylag - jelentős, szóval aki attól ódzkodik, hogy itt úgyse lesz vér és gyilkosság, hiszen "ifjúsági" a regény, felejtse el. Számomra külön öröm volt, hogy a "szokásos" - és teljesen felesleges - romantikus szál hírmondónak sincsen benne.
A sztori kerek, de persze több szála is nyitott maradt, ráadásul ezek még érdekes, "magasra vezető" szálaknak is tűnnek, ezért nem kérdés, hogy maradok a következő részre is, ami A gólem szeme címen fut.
Az új kiadás borítója sokkal jobban sikerült, mint a régié, de a papír minősége... (a régi nem tudom, milyen papírra volt nyomva) ...de legalább sok hiba nem volt benne.
A könyvért külön köszönet az Animus Kiadónak, már régóta szemeztem vele!
Értékelés: 8/10
Linkek:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése