2012. április 21., szombat

Jonathan Stroud - A szamarkandi amulett

Jonathan Stroud - A szamarkandi amulett
(Bartimaeus 01.)

Jonathan Stroud - The Amulet of Samarkand
(Bartimaeus 01.)
Eredeti megjelenés: 2003
Magyar kiadás: Animus, 2004, 2011
Hossz: 472 oldal
Műfaj: ifjúsági fantasy
Fordította: Tóth Tamás Boldizsár
Díj: Mythopoeic Fantasy-díj (2006)

Tartalom:
Londonban a varázslóké a hatalom. Nathaniel még csak készül rá, hogy a kiválasztottak közé kerüljön, s éli a varázslóinasok hétköznapjait. Ám élete hirtelen fordulatot vesz, amikor az egyik nagy hatalmú varázsló nyilvánosan megszégyeníti őt. A fiú bosszúvágytól hajtva idézi meg az ötezer éves dzsinnt, Bartimaeust, és megparancsolja neki, hogy lopja el ellensége legféltettebb kincsét. Ezzel a több mint vakmerő lépésével a fiú a varázslók között dúló hatalmi harc kellős közepén találja magát, oldalán a csavaros eszű és pimasz dzsinnel.


Sokan kapnak a fejükhöz, mikor elárulom, hogy - néha - úgynevezett "ifjúsági" előtagú fantasy irodalmat is olvasok, nem csak "HC" fantasy-t, pedig szerintem ebben nincs semmi kivetnivaló. Az ifjúsági kitétel nem feltétlenül jelenti azt rögtön, hogy az adott könyv bárgyú, bizonyos kor után olvasásra már méltatlanná váló mű lenne. (Persze sok olyan is van.) A jó ifjúsági REGÉNY csak annyiban kell(ene), hogy különbözzön az egyszeri olvasó által különben favorizált könyvektől, hogy kevesebb bennük a mészárlás, a szex és a káromkodás, de az irodalmi értékeknek ettől még hiánytalanul megtalálhatóaknak kéne lenniük bennük.
A legjobb példa erre - természetesen - (a szintén Animus-os kiadású) Harry Potter-sorozat, amit számos ismerősöm semmi pénzért nem lenne hajlandó elolvasni/megnézni, pedig igazából ennek a merev elzárkózásnak semmi racionális indoka nem lehet, hiszen a könyvek (és a filmek is) teljesen rendben vannak. Funkciójukat ellátják, szórakoztatóak, izgalmasak, látványosak, néhol viccesek, gyakorlatilag sehol nem unalmasak. Sok úgynevezett "logós" fantasynál sokkal több értéket képviselnek.
Más, közelmúltban olvasott - szuper - ifjúsági fantasy könyv még az Incarceron a Pongrácz kiadótól, vagy az Agave-től az Őfelsége sárkánya és a Temető könyve például. Ezek mindegyike felnőtt fejjel is maradéktalanul élvezhető volt.

Nos ezekhez a könyvekhez csatlakozott viharos sebességgel Jonathan Stroud tetralógiájának első része - A szamarkandi amulett.
Jonathan Stroud (1970 - )
A történetet két főszereplő szemszögéből izgulhatjuk végig. Az első - minősége szerint is - Bartimaeus, a dzsinn egyes szám első személyű nézőpontja, ami minden olvasót egy fejezet alatt elvarásol, amennyiben szereti Rejtő Jenő Fülig Jimmy könyveit. Olvasás közben nekem folyton ez járt a fejemben, hogy mintha az író erről az ízig-vérig magyar szerzőtől kölcsönözte volna a "dzsinnes fejezetekben" uralkodó írói eszköztárát. Bartimaeus ugyanis nem az Aladdinból megismert jóságos dzsinn - hanem mintha egy Rejtő-regényből megszökött karakter lenne -, ő nem igazán szereti, ha szolgaságba kényszerítik, utálja az embereket, - különösen a varázslókat! -, de nem szereti a fajtája többi tagját sem - ahogy őt sem szeretik viszont a hasonszőrű lények. A nyelvét annyira felvágták, hogy kígyónak is beillene már. Nem tisztel senkit, csak önmagát, parancsot is alig-alig fogad el, a kéréseket meg sem hallja. A gyengékkel szemben erőszakos, az erősekkel szemben gyáva - saját maga ezt a tulajdonságot persze intelligensnek és előrelátónak aposztrofálná. Varázsereje dzsinn mércével mérve átlagos, saját maga életben tartása mindennél fontosabb számára... és persze roppantul vicces (mármint az olvasónak, a gazdája szerintem semmi humorosat nem talált benne).
Fajtájának persze minden tagja hasonló tulajdonsággal rendelkezik - kivéve a humort -, sőt, ő a jobbak közé tartozik.


"...aztán beszélgetésbe elegyedjem vele, és további „véletlen” találkozások során a bizalmába férkőzzem. Ha elég türelmes, barátságos és fesztelen vagyok, előbb-utóbb bizonyára elkotyog valamit… Vagy megtehettem, hogy jól elverem. Ezt a gyorsabb és célirányosabb módszert sokkal rokonszenvesebbnek tartottam."

Gazdája - Nathaniel - az alig tíz éves varázslótanonc, aki leendő kollégái minden - rossz - tulajdonságával már most - duplán! - rendelkezik. Akaratos, pökhendi, becsvágyó, bosszúálló, öntelt, hataloméhes, gonoszkodó, beképzelt, rátarti kis vakarcs, aki azért kerül a konfliktus középpontjába - és azért okozza mások vesztét -, mert nem bírta elviselni, hogy 1-2 számára ismeretlen varázsló gyakorlatilag egy ártalmatlan helyzetben fizikai erőszakot alkalmazott ellene (elporolták a fenekét arcoskodása miatt), és szinte azonnali bosszúját nem koronázta igazán káprázatos siker. Rossz tulajdonságai mellett azért adjuk meg neki, ami jár, ugyanis emellett okos, szorgalmas, tántoríthatatlan, ambiciózus.

Nos ennek a két jómadárnak kéne drukkolni, hogy sikerrel vegyék a körülöttük tornyosuló - sokszor önmaguknak köszönhető - akadályok tömkelegét.
...És drukkolni is fogunk, mert Stroud stílusa lenyűgözően könnyed, vicces és a sztorivezetése is példás. Az ifjú olvasók nem fognak körmönfont leírásokkal találkozni lépten nyomon, sőt a könyv többszáz lábjegyzete szintén segít az utalások, fogalmak értelmezésében. (Szerintem az általam olvasott - töménytelen - könyv közül a lábjegyzetek léte ebben a könyvben a legjobban megmagyarázott. Lábjegyzetek ugyanis csak a dzsinnes fejezetekben vannak, és mivel a dzsinnek - köztudomásúlag! - egyszerre több síkon tudnak gondolkodni, a lábjegyzetek Bartimaeus adott cselekvéskor gondolt gondolatainak leírásai. Bonyolult? Olvasásuk közben iszonyúan jól működött - és persze általában rettentő mulatságosak is!)



"– Te épp elég dzsinnt láttál, Martha. Találkoztál olyannal, amelyiknek „a fekete szeme láttán elolvad a szív”? Legfeljebb az arc olvad el!"

Az idősebb olvasók sem fognak viszont a gyerekes leírások miatt panaszkodni, mert ilyenek nincsenek benne. Ez a másik ok is, amiért ennek a furcsa párnak végig szurkolni fogunk. A többiek ugyanis még náluk is rosszabbak. A varázslók ebben az alternatív Földön kivétel nélkül mind - ha nem is feltétlenül gonoszak -, de a muglikat nem varázslókat elnyomásban tartó hataloméhes, pénzéhes szerzetek, akikben gyakorlatilag semmi kedvelhető nincsen. Nathanielbe legalább egy kis lelkiismeret szorult és Bartimaeus se jószántából jött közénk zavartkelteni, sőt! Ő azonnal menne vissza jól megszokott közegébe a Másik Világ legmélyebb káoszába, ahonnan megidéztetett.

"...Képtelenség. Innen nem tudok megszökni. Minden oldalról feltartóztathatatlanul közeledett a halál. Elképzelni se tudtam, hogyan válhatna helyzetem ennél kilátástalanabbá.
Párafelhő, bődülés és egy izzó, vörös szempár ereszkedett le hozzám.
– Bartimaeus!
Hát, például így...
– Most már emlékszem! – ordította. –  népem hóhéra! Végre, végre! Huszonhét évszázadot vártam erre a percre!
Egy ilyen kijelentésre nehéz frappáns választ találni.
Úgy döntöttem, zümmögök a szárnyammal. Egy bátor bogár így tesz a halál torkában."

Egy szó, mint száz, nekem nagyon tetszett. Van benne sok akció, jó történet, jó dumák és vicces leírások, mágia és a könyvben fellelhető hullák száma is - viszonylag - jelentős, szóval aki attól ódzkodik, hogy itt úgyse lesz vér és gyilkosság, hiszen "ifjúsági" a regény, felejtse el. Számomra külön öröm volt, hogy  a "szokásos" - és teljesen felesleges - romantikus szál hírmondónak sincsen benne.
A sztori kerek, de persze több szála is nyitott maradt, ráadásul ezek még érdekes, "magasra vezető" szálaknak is tűnnek, ezért nem kérdés, hogy maradok a következő részre is, ami A gólem szeme címen fut.
Az új kiadás borítója sokkal jobban sikerült, mint a régié, de a papír minősége... (a régi nem tudom, milyen papírra volt nyomva) ...de legalább sok hiba nem volt benne.

A könyvért külön köszönet az Animus Kiadónak, már régóta szemeztem vele!

Értékelés: 8/10

Linkek:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése