![]() |
Robert J. Sawyer (1960- ) |
A vak lányról és az interneten spontán öntudatra ébredő MI egymásra találásáról és az értelem kialakulásáról szóló előzmények után most annak lehetünk tanúi, ahogy Caitlin – a matekzseni tinilány – és családja segítségével hogyan válik ez a véletlenül létrejött mesterséges élet az emberek testetlen „szuperhősévé”. A mindenféle ismeretlentől paranoiásan rettegő titkosszolgálatok persze nem nézhetik tétlenül a számukra (is) ismeretlen erőt és minden tudásukat latba vetve próbálják még idejekorán elpusztítani a jelenleg is rohamosan fejlődő tudatot.
„…Kezeld a beosztottaidat úgy, ahogy szeretnéd, ha a feljebbvalóid kezelnének téged.”
Nagyon nem szeretek második/harmadik/sokadik részről posztot írni, mert vagy sokat ismétlem magam, ami unalmas, vagy spoilerezni kezdek, amit mindenki utál, ezért most essünk túl a kötelezőn gyorsan. Nagyon jó a könyv. Ugyan olyan, mint az első rész, ami után alig egy évvel jelent meg egyébként külföldön. A sztori nem csak azért remek, mert jó az alapötlet, hanem azért is, mert zseniálisan vegyíti a tudományos-technikai részeket a teljesen hétköznapi nyelvezettel. A könyv legérdekesebb jeleneteiben részletes (és remek) példákkal magyarázza például a játékelmélet néhány alapvetését, mint a Tit for tat-et például vagy a Monthy Hall-paradoxont. Számítástechnikai diploma, de még egy sima matek-szak elvégzése sem szükséges ezekhez az alapvetően nem igazán egyszerű részek teljes megértéséhez. (Bár a néhány napja a blogon megjelent fejtörő – amit ebből a könyvből loptam – megoldásához mondjuk nem ártott, ha volt…)

„…Gyakran gondolok arra, hogy ha a legmagasabb IQ-jú emberek nem csinálnák többé azt, amit a legalacsonyabb IQ-jú emberek kérnek tőlük, akkor a világ sokkal jobb állapotban lenne.”
Az érdekes témák és adatok – Tudtátok például, hogy a mindig harcos birodalomnak számító Japánnak a II. világháború óta nincs semmilyen hadserege? És amikor Bush kérte, hogy legyen újra, önként és egyöntetűen megtagadták azt. Még ma is, a támadó fegyverek nélküli Önvédelmi Haderő kizárólag önkéntesekből áll. Kína szomszédjaként… Elég laza! – mellett a kisszámú szereplőgárda szinte csak asszisztál a két főszereplőnek, Caitlinnek és az MI-nek.
„…Egyszer Caitlin hallotta anyját, amint megjegyezte: a különbség közte és a férje között, hogy amíg a férje elméleti fizikusként olyan dolgokkal foglalkozik, amik talán nem is léteznek, a közgazdászok olyanokkal foglalkoznak, amiket csak szeretnénk, hogy ne létezzenek: inflációval, hiánnyal, adókkal és így tovább.”

„…– Mit kívánnál, ha tudnád, hogy a legnagyobb ellenséged ugyanazt kapja duplán?
– Hmm. Egymillió dollárt? Nem. Nem tudom.
– Hogy egyik szemedre vakulj meg! – mondta Caitlin.”
A könyv elolvasásáig nem is tudatosult bennem, hogy milyen komoly negatív előítélet él bennem (és sokan másokban is) a Nagy Testvérrel és a gonosz, öntudatra ébredt számítógépekkel/MI-kkel – Skynet, Mátrix és társaik – szemben. Eddig szinte elképzelhetetlenül utópikusnak gondoltam egy jó szándékú értelem megjelenését. Igaz, ezzel még most is így vagyok, de arra azért nem számítottam, hogy George Orwell 1984-ének mondanivalója tényleg olyan szinten beleégett a tudatomba, ahogy Sawyer szerint az egész civilizációnkéba szintén. És ez nem biztos – bár imádom azt a regényt! –, hogy annyira pozitív dolog.
„…Az 1984 nem csak egy regény volt, hanem valami olyan, amit Richard Dawkins mémnek hívott, vagy mémek sorozatának: gondolatok, amelyek a génekhez hasonlóan maradnak fenn reprodukció vagy természetes kiválasztódás útján. Orwell mémje pedig, hogy a megfigyelés gonosz dolog, minden más megközelítést felülírt a témában: mindenki egyetértett, hogy a megfigyelés elkerülhetetlenül önkényuralomhoz vezet, megsérti a magánéletet, korlátozza a normális viselkedést, és hogy alapvetően korrupt. Lehetetlen volt ilyenekről beszélgetni anélkül, hogy ne merült volna fel a Nagy Testvér, és mindenki úgy gondolta, hogy Orwell világát már csak megemlíteni is elég a vita megnyeréséhez.”
A véletlenszerűen kiragadott példák mellett egy csomó más érdekesség is található még a műben, így pár oldal erejéig többek között Marilyn vos Savant, a világ állítólag legmagasabb IQ-jával rendelkező embere, a zseniális Erdős Pál, aki a XX. század kiemelkedő magyar matematikusa volt, vagy Vernor Vinge, a technológiai szingularitás egyik pápájának gondolatai is olvashatók. Újra parádés a „szereposztás” tehát egy könnyen fogyasztható, érthető, mégis komoly könyvben. A folytatása pedig már itt van természetesen a polcon.
A Metropolis Média felé pedig jár a nagy köszönet, hogy itthon mind a három részt egy éven belül sikerült kiadniuk. Valahogy ilyen tempóban képzelném el én egy (néhány éves, tehát folytatásai - jobb esetben az egész sorozat! - eredeti nyelven már beszerezhető) trilógia megjelenésének tempóját.
Nekem legjobban a második rész tetszett a sorozatból. A harmadik után egy kicsit húztam már a számat.
VálaszTörlésSPOILER :D
Talán azért mert nem volt sehol egy varázsló, sem egy barbár. Esetleg egy megmentésre váró szűzleány. :D
Engem az is nagyon érdekel. Lelkes maradtam a második rész után is. (Remélem lesz újra kínai szál is...) :)
TörlésNem spoilerezem el. legyen meglepetés. :D
VálaszTörlésOk! Köszi! :)
Törlés