Stanislaw Lem - Helyszíni szemle

Stanislaw Lem - Helyszíni szemle
(Ijon Tichy 06.)

Stanislaw Lem - Wizja Lokalna
(Ijon Tichy 06.)

Eredeti megjelenés: 1982
Magyar kiadás: Szukits, 2008
Műfaj: sci-fi, humor, filozófia
Hossz: 706 oldal
Fordította: Murányi Beatrix
Beleolvasás:
ITT

Tartalom:
Stanisław Lem talán a klasszikus tudományos fantasztikus irodalom egyik utolsó élő képviselője. Bár történetei között nincs két ugyanolyan, a volt szocialista országok egyik legmarkánsabb, legkarakteresebb szerzője. Minden műve feszegeti a műfaj kereteit, utópiái egyben antiutópiák, kacagtató meséi mélyéről a „keleti blokk” legélesebb hangú társadalomkritikusának hangját halljuk, drámai feszültségű űrhajóstörténetei pedig valójában filozófiai vagy morális kérdéseket feszegetnek. S míg a műfajokkal játszik, magabiztosan, mégis alázattal és végtelen bölcsességgel keresi a válaszokat azokra a végső kérdésekre, melyek mindannyiunkat foglalkoztatnak: az ember, a világegyetem és Isten mibenlétére.

Összes SF történetét bemutató sorozatunk tematikus rendezését, a művek sorrendjét maga az író állította össze. A harmadik kötet a Csillagnapló, a Helyszíni szemle, a Béke a Földön és a Rakottas c. könyveket tartalmazza, melyek többsége magyar nyelven most lát először napvilágot.

Stanislaw Lem (1921-2006)

Ha szegény Stanislaw Lem még élne, biztosan megvádolnátok, hogy fizetett tollnoka vagyok, hiszen messze az ő műveivel foglalkoztam a legtöbbet a blog indulása óta eltelt időben. (Persze Dan Abnett valószínűleg be fogja érni őt, szóval küldöm is majd neki a bankszámla számomat! :) ) Viccet félretéve ez egyáltalán nem véletlen. A lengyel „intellektuális sci-fi” szerző minden könyve kimagasló minőséget képvisel. Még akkor is ezt mondom, ha egy-két műve, jellemzően a híresebbek közül, például a Solaris valamiért nekem annyira nem tetszett. A többi – nem kevésbé világhírű – könyve közül viszont több is kedvenc lett, mint például a Kiberiáda, a Csillagnapló vagy Az Úr Hangja.

Az Ijon Tichy űrbeli felfedező kalandjaival foglalkozó sorozat első része volt a Csillagnapló, ami egy novella-gyűjtemény, és a Stanislaw Lem Összes Science-Fiction Univerzuma (innentől csak gyönyörű S.L.Ö.S-F.U) címre hallgató kötetek harmadik részében található. A Szukits Kiadó által megjelentetett Csillagnapló biztosan tartalmazza az eredeti sorozat első két – de könnyen lehet, hogy első három! – részét. (A bizonytalanság a novellás szerkezetből adódik, meg az elégtelen lengyel tudásomból.) :-) Egyenlőre annyi bizonyos, hogy a S.L.Ö.S-F.U. könyvekben található regények sorrendjét Stanislaw Lem saját maga határozta meg, és a III. részében található második könyv a Helyszíni szemle lett, ami az Ijon Tichy sorozat utolsó, hatodik része. A sorozat negyedik része, a Háború a Földön a következő könyv a kötetben, amit végül az ötödik rész, a Rakottas zár. Hogy miért van ez így, és hogy a sorozat egyébként vékonyka harmadik része benne van-e a "Szukitsos" Csillagnaplóban, vagy esetleg nem került publikálásra, az egyenlőre még előttem is titok. – Jó nagy a kavar, igaz?! – De nem izgulok különösebben, hanem bízom Lemben, hogy ezúttal is tudta, mit csinál.

Ami viszont már most is bizonyos, hogy míg a Csillagnapló csonkítva ugyan, de A világűr csavargója címmel már megjelent magyarul a ’60-as években, addig a folytatása, a Helyszíni szemle ebben a sorozatban olvasható először kis hazánk nyelvén, tehát valódi újdonságnak számít(ott 2008-ban). Végre nem egy százszor elolvasott klasszikus Lem! (Annál nagyobb furcsaság, hogy a könyvről nincs értékelés sehol a neten. Hová tűntetek kedves Lem rajongók?)

„…Őszintén szólva, kicsit olyan a távolsági űrutazás, mint a börtön, csak itt nincs se harmadolás, se beszélő, se csomag a rokonoktól. Régen abban különbözött a csillaghajózás a dutyitól, hogy nem volt gravitáció, de most gyakorlatilag semmi különbség sincs, tehát sajátos lelki alkat kell ahhoz, hogy űrhajózásra adja valaki a fejét.”

A Csillagnaplóban a XXVII. századi űrkalandor, Ijon Tichy több tucat utazás alkalmával jó néhány furcsa, földön kívüli civilizációval találkozott. Utazásait könyv formában publikálta is az anyabolygón, de legnagyobb megrökönyödésére pontos leírásait a honi tudóstársadalom nem igazán hitte el, és könyvét a fantasztikus művek közé száműzte a könyvtárak polcain. A Helyszíni szemle valahol itt veszi fel az események fonalát. A könyv elején lévő kerettörténet szerint – két utazás között – Tichy úgy dönt, hogy nyaral egy kicsit a Földön, és mivel egy múltbeli sajnálatos félreértés miatt Olaszország számára nem létezik, ezért a festői Svájcot választja pihenése színteréül. Mivel Tichyvel még itthon is mindig történik valami, ezért hamar egy kastélyfelújítás alatti jogi kalamajka közepében találja magát – eközben pedig a vécés-nénikről és a házvezetőnőkről is fontos tudás birtokába jut.

„…Átvágni a Tejútrendszer mágneses mezőin nem sétagalopp. Szaggat a derekam. A térdem is sajog, mióta megrándult a Himaláján, amikor leszakadt alattam a táborban az alumíniumszék. Reumára a száraz, forró vidék a legjobb, persze, az éghajlat legyen forró, ne a helyzet. A Közel-Kelet most sem jön számításba. Az arab országok még mindig nem nyughatnak, hol egyesül egypár állam, hol szétválik, összefognak vagy csatáznak különböző okokból, már nem is próbálom megérteni, miért. Az Alpok napsütéses déli lejtője megfelelne, csakhogy oda be nem teszem többé a lábam, mióta Torinóban elraboltak mint di Cavalli hercegnőt (vagy talán di Piedimontét). Ez sohasem tisztázódott….”

Mivel elutazni nem tud, ezért felkeresi egy friss tudós ismerősét, aki történetesen a Történelemgép Intézetben dolgozik, ahol az ipari szexkutató labor és a Lételméleti Hibák és Torzulások osztály mellett a most alakuló Kozmoszügyi Minisztérium számára végeznek történelemszimulálást, ami nélkül ugyebár a kozmpolitika nem működhet. Mivel egy távoli naprendszerbe küldött kérdésre a választ akár kétmilliárd évig is várhatnánk – ez pedig azért még a politikában is kicsit túlzás –, ráadásul a megérkezett információra nyugodtan mondhatjuk, hogy úgyis idejétmúlt és valószínűleg már téves is, ezért az új tudomány inkább egyszerűen leszimulálja az adott célpont kétmilliárd éves – vagy amennyire szükség van – történelmét. Az így kapott adatok ugyan valószínűleg így sem lesznek pontosak, de akkor meg minek várni olyan sokat, hát nem? Elég egyértelmű. :)

„…elég kinyitni számos ország iskolai történelemkönyvét. Amit bennük olvashatunk, merő fantáziatermék, de nem hazugság a neve, hanem hazafias szemlélet.”

A Csillagnaplóban meglátogatott egyik bolygó, az enceknek ad otthont. Az ott élő nép - akik egymással mindenben rivalizálnak és majdhogynem hadban állnak - két ország lakosai. A jókásított (utópisztikus jólétben élő) luzánok és a szegénységben élő, természetkedvelő kurlandiak szerint Tichy hamis képet festett róluk könyvében, és kiigazítást kérnek. A Kozmoszügyi Minisztérium történelemszimulálással lemodellezi a 295 évvel későbbi kor eseményeit (ennyi ideig tart az utazás a bolygóra), és kinevezi Tichyt a Föld első hivatalos nagykövetévé. Tichy persze kapva kap az alkalmon, hogy újra utazhat, és még jobban megismerheti az encek életét. Aztán persze kiderül, hogy a történelemszimulálás nem teljesen úgy működik, ahogy az várható… vagyis pont úgy működik, ahogy az várható. :)

Lem ebben a szatirikus sci-fiben is eszköznek használja a humort, hogy feltegye elevenbe vágó kérdéseit. Ezúttal is fő célpontjai közt vannak a teológia, a filozófia, a történelmi felfedezők, a génmódosítás és a transzhumanizmus, (ami nekem messze a legjobban tetszett a hajhullás kezelésének példájával), de nem megy el szó nélkül – egy pillanatra földönkívüli enc kutatók bőrébe bújva – néhány egyszerű, de számára érthetetlen emberi viselkedésforma mellett sem.

„…idéz egy bizalmas jelentést, amelyet enc földészek készítettek feletteseik számára földi tévéműsorok megtekintése után. Különösen elszörnyedtek egy szépségversenytől. A Föld lakossága, mutattak rá, a gravitációt tekinti a Gonosz megtestesülésének, és a tömegvonzás elleni harcra bizonyos testrészeket jelöltek ki. A nők, érthetetlen okból, kötelesek harci kedvüket állandóan demonstrálni, míg a férfiak csak időnként. Nyilván ez az igazságtalan szokás készteti a homo sapiens nőstényeit a feminista mozgalomnak nevezett tiltakozásra. A mozgalom harcosai tüntetőleg megtagadják annak a bizarr hámnak a viselését, amelyet a többi nőstény visel az életerőt jelképező tápnyúlványok természetes lecsüngésének valamelyes csökkentése végett. A mellek e harca a gravitáció ellen mindig vereséggel végződik, amit nyilván úgyis mindenki tud, hiszen közismert tény, hogy a szövetek az életkor függvényében ellazulnak. Ennek ellenére a hímek a vesztes nőstényektől még azt a kevéske tiszteletet is megtagadják, amelyet a gravitációval még harcban álló nőstények iránt mutatnak. Döbbenetesen igazságtalan a viselkedésük, hiszen – mint említettük – a hímek nem állandóan kötelesek bizonyítani harci kedvüket, hanem csak hébe-hóba, akkor is futólag. E szokás eredete kideríthetetlen. A tömegvonzás elleni harcra kijelölt szervek ügyének feltehetőleg vallási, metafizikai gyökerei vannak, noha minden földi vallás feltűnően hallgat róluk.”

A könyvben egy dolog nem tetszett annyira, mégpedig pont a történelemszimulálós rész. Mivel a szimulálást három nézőpontból – BIM, BAM, BUM – vizsgálja az AGY, és a vizsgált eseményeknek mindig három különféle változata van, hiszen ugyebár egy nagy humbug az egész. Hogy néz ez ki a könyvben? Lem elővesz egy általában vicces állítást – mindegy miről van szó –, ír róla pár mondatot, aztán leírja az ellenkezőjét, majd egy harmadik sületlenséget és az AGY összeveti a három szimulációt, és kiadja, hogy hülyeség mind a három változat. Ezek a részek is viccesek, de minek olvassam el? A világon semmit nem lehet belőlük megtudni az eseményekről (se). Kicsit zavaró volt már a tizedik példánál a történelemszimuláló dandár működése. A svájci részekkel és az „encián” játszódó részekkel semmilyen probléma nem volt. Lem szárnyaló fantáziája, remek humora egészen a könyv végéig megmarad, bár a lezárás – utolsó Titchy kalandként olvasva – meglepően szomorkás lett, talán pont ezért lett az olvasási sorrend megváltoztatva később. Murányi Beatrix fordítása pedig a már jól megszokott és megszeretett, teli nyelvi sziporkákkal, leleménnyel… a szöveg pedig tele annyi elolvasásra méltó idézetnek valóval – de hát nem pont ezért is szeretjük Lem-et? –, hogy még egy párat muszáj raknom a végére is.

„…Isten teremthetett ezen a világon kívül egy boldog túlvilágot is. Ha így van, akkor minek teremtette ezt a világot?”

„…Az egymást követő lépések végül olyan lényhez vezetnek, amely harmonikusabb és teherbíróbb az embernél vagy az encnél, sokoldalúbb, eszesebb, gyorsabb, minden környezetben boldogul, nem fél éhezéstől, ráktól, rokkantságtól, öregkortól, egyáltalán nem is öregszik, egyszóval tökéletes – csakhogy ez a lény pontosan annyira hasonlít az emberhez, mint egy számítógép vagy traktor. A paradoxon pedig az, hogy lehetetlen megmondani, melyik újabb lépés előtt kellene megállnunk, hiszen mindegyik lépés közelebb visz a tökéletességhez, ám ez a tökéletesség már egyáltalán nem emberi.”

„…Ami engem illet, mindig szeretném megkérdezni egy illetékes személytől, hogy a Paradicsom, amelyet az egyház nálunk az üdvözülteknek ígér, azonos-e azzal a Paradicsommal, ahonnan ősszüleink kiűzettek, de aztán mindig elfelejtem föltenni a kérdést. Úgy gondolom, az a régi Paradicsom valahogy kissé szerényebb volt, mint a majdani lesz.”

„…levezette a táblán, hogy az emberek nem hisznek a saját vallásukban, mert ha hinnének, akkor már rég kihaltak volna. A cölibátus tulajdonképpen kollektív öngyilkosság.”

„…Tarantoga unokaöccse nem hisz Freudnak és a híveinek, mert csak azt szajkózzák, mire gondol, aki álmában vagy ébren tornyot, bunkósbotot vagy kipufogócsövet lát, de ha másról szól az álom, akkor vége a tudományuknak.”

„…A világ nem igazságos, mert: könnyebb benne pusztítani, mint teremteni, könnyebb kínozni, mint boldoggá tenni, könnyebb elveszejteni, mint megmenteni, könnyebb ölni, mint életet adni.”

„…úgy érzem, már az is nagyon jó, ha nincs katasztrófa. Ha senkit sem irtanak ki a történelmi szükségszerűség vagy a fényes jövő nevében, hozzátéve, hogy különben sem ölnek ők meg senkit, ellenséges propaganda az egész.”

„…Különböző módokon szaporodnak – súrlódással, beporzással, bimbózással, és néhány egészen ritka, kivételes esetben az úgynevezett kamaty révén, Encia azonban normális bolygó, ott ilyen elfajulásra nem került sor.”

„…sok ember akkor érzi rosszul magát, ha nem tehet rosszat másokkal. Sok gonosz ember boldogtalan, ha mások nem boldogtalanok. De akkor inkább a gonoszok legyenek boldogtalanok!”

„…Először egy-két gyereket raboltak el tévedésből, és a gazdag szülők kisegítették a szegényeket. Aztán így történt a nagykorúaknál is, a németek úgy mondták, Ersatzentführung, márpedig ők értenek hozzá.”

„…Először a bolygó felfedezőjének verzióját [tartalmazza], amely legalább 100 százalékban téves. (Ennek hallatán összefacsarodott a szívem.) Legalább 100, hiszen még a Földön is többnyire az a helyzet, hogy a felfedezőnek fogalma sincs, mit fedezett föl, gondoljunk csak Kolumbuszra és Amerikára. Nem nulla információt hozott a nagy felfedező, hanem negatívat. Nulla az lett volna, ha egyszerűen közli, hogy halvány gőze sincs, hol szállt partra.”

A könyvért ismét csak köszönet a Szukits Könyvkiadónak!