2012. május 5., szombat

Stanislaw Lem - Solaris

Újraolvasó

Stanislaw Lem - Solaris

Stanislaw Lem - Solaris
Eredeti megjelenés: 1961
Magyar kiadás: Európa, 1968; Kriterion, 1977; Magyar Könyvklub, 1994; Szukits Könyvkiadó, 2005
Hossz: 186 oldal
Műfaj: sci-fi, klasszikus
Fordította: Murányi Beatrix

Tartalom:
A nálunk igen népszerű író, a tudományos-fantasztikus irodalom világszerte ismert művelője, ebben a sok nyelven sikert aratott regényében ugyancsak érdekes lélektani, tudományos és filozófiai problémák boncolgatásával köti össze az izgalmas cselekményt.
Nemzedékek óta kutatják a tudósok egy távoli bolygó rejtélyes, élő óceánját, mindent elkövetnek, hogy megfejtsék érthetetlen jelenségeit és csodálatos képződményeit, kapcsolatot akarnak vele teremteni, de hiába. Vagy mégis felfigyelt volna az emberekre a gigászi élőlény? Titokzatos lények jelennek meg az óceán fölött úszó kutatóállomáson, öngyilkosságba, vagy félig-meddig őrületbe kergetve az állomás lakóit, pedig saját legrejtettebb gondolataikra, vágyaikra ismernek bennük… A tudósok fantasztikus élményeinek tükrében a mai ember lelkivilágát, gondolkodását, a világmindenség meg nem értett jelenségeire való reakcióját mutatja be a szerző.







A monstre Stanislaw Lem sorozat második könyve a Solaris, amit hajdanában (1994-ben) olvastam már egyszer. Sokra nem emlékszem belőle, csak arra, hogy... az általános vélekedésekkel szembemenve - miszerint valószínűleg ez Lem legjobb regénye -, nekem nem tetszett! Mentségemre legyen mondva, hogy a Kiberiáda után olvastam, ami teljesen elvarázsolt és valami hasonló stílust vártam ettől is. :)

A könyvből több film is készült - Lemnek egyik sem tetszett, mert mind a nő és a férfi párkapcsolatát helyezte előtérbe, nem pedig a Solarist és az általa képviselt rejtélyeket -, a nagy orosz klasszikus Tarkovszkij által rendezett 1972-ben, majd a George Clooney főszereplésével készült amerikai remake 2002-ből. A könyv  után megnézve ezek - nagy meglepetés - szintén nem tetszettek - (pedig szeretem magamról azt gondolni, hogy nagy filmbarát is vagyok). Biztos hű meg há mindkettő (főleg az eredeti), de nekem csak annyi maradt meg belőlük, hogy többször aludtam rajtuk, mint egy simán alvásra szánt éjszakán tettem volna. Akik szeretik a hosszú snitteket és nem rettenti el a 167 perces játékidő sem, a könyv olvasása után nézzék meg az eredetit.

"...Nem a Kozmoszt akarjuk mi meghódítani, öregem, csak a Földet akarjuk kiterjeszteni a mindenség határáig. "

A Solaris tehát "mumusként" tornyosult előttem az "összes Lem kiolvasása" című vállalásomban, de most, tizennyolc évvel az első olvasás után újra egymásnak ugrottunk.

Azt elmondhatom nyugodtan, hogy bár az újrázás előtt szinte semmit nem tudtam volna elmondani a regény tartalmáról, olvasás közben meglepően sok kép bevillant, ezt mindenképpen pozitívumként értékelem, hiszen azt jelenti, hogy mégis hagyott bennem a könyv anno valami nyomot.


"...- Akkor értettem meg, hogy teljesen mindegy, akármit csinálok, neked mindenképpen kínszenvedés. Vagy még rosszabb, mert a kínzóeszköz élettelen és ártatlan, mint a kő, ami a fejedre eshet és agyonüthet. De hogy a kínzóeszköz csupa jó szándék és szerelem legyen, azt nem tudtam elképzelni. "

A mű azon részei - sajnos meglehetősen ritka részek ezek -, amikor az űrállomáson valóban történik valami, hibátlanok. A szereplők közti interakciók, párbeszédek, az események leírása annyira jó volt, mint az Édenben, bár a humort most hiányoltam [elvétve 1-2 cinikus mondatot azért találhat a figyelmes olvasó] (más kérdés persze, hogy semmi humoros nem történik az egész könyvben, így ez azért érthető, de mégis...)

"...Maga az állomás kétszáz méter átmérőjű korong, középütt négy-, peremén kétszintes. Építését műholdakról irányították, tiszteletreméltó műszaki vállalkozás volt, igazán büszke is lehetne rá a Föld, ha az óceán nem lökne ki magából másodpercek alatt milliószor ekkora építményeket."

Stanislaw Lem (1921 - 2006)
Az enyhén klausztrofób környezetben játszódó könyvben amit feltétel nélkül imádni tudtam, az maga az ötlet, a történet, ami egy bolygónyi "agy-óceán" titkainak megfejtésén dolgozó tudóscsoportról szól. Roppant eredeti, érdekes és izgalmas... csak igazából az ízlésemhez képest túlságosan elkanyarodik filozófiai, lélektani kérdések boncolgatásai felé, amit sem akkor, sem most nem nagyon volt kedvem boncolgatni - úgy látszik nem sokat változtam az évek alatt. Amikor a szolaristák fennállásának 100 éve alatt kialakult kismillió elméletről, frakcióról értekezik - amik mind teljesen hipotetikusak, hiszen a lényeg, hogy senki nem tud semmit - az talán sok embernek az irodalom csúcsa lehet, de nekem egyszer-kétszer majdnem lecsukódott már a szemem. Hozzáteszem, hogy azzal a fejezettel karöltve, ami a mimoidok, szimetriádok és asszimetriádok vagy a lengetegek és hosszanyok kialakulásáról, funkcióiról mesél. Azt hiszem, ez a sok "ellenérzés" azért alakulhatott ki bennem a könyvben szereplő furcsaságok iránt, amiket más könyvekben könnyen lehet, hogy az író kiapadhatatlan fantáziája miatt a pozitívumokhoz sorolnék, mert a könyv végére mi is csatlakozunk a szolaristák seregéhez, és úgy hagyjuk el az Állomást és Solaris-t, hogy nem tudtunk meg semmi biztosat semmiről. Maga a konkrét cselekményszál pedig kis túlzással egy novellára is lehet, hogy kevés lenne - viszont, mint írtam is, ezzel a résszel szemben semmi problémám nincs!

"...Mint tudjuk, minden egyenlet kifejezhető a magasabb geometria formanyelvén, és megfelelő térbeli idom szerkeszthető hozzá. A szimmetriád eszerint Lobacsevszkij kúpjainak és Riemann negatív görbületeinek valamiféle rokona, de csak nagyon távolról, mert elképzelhetetlenül bonyolult. Egész matematikai rendszer több köbmérföld terjedelmű levezetése, mégpedig négydimenziós levezetés, mert az egyenletek lényeges együtthatói időben is kifejeződnek az alakzat időbeli változásaiban."

Mondjuk az egész könyv nagyon rövid, szóval 20-30 oldalnyi - igazán kultikus sci-fi - részletről beszélek, ami azért simán bevállalható, nem hiába rajonganak olvasók milliói ezekért a részekért különösen! (Néztem a moly-on, mindenki azoktól a részektől van elájuva, amit én untam, szóval ezt is bele kell venni az összképbe. Úgy látszik, ez egyszerűen ANNYIRA nem az "én könyvem".)

A tudományos szakzsargon - Lem szerint "tudós terminus" - itt már számomra közel érthetetlen volt, bár pozitív, hogy a jövő tudósai a már most kitalált elméletek alapján dolgoznak/gondolkoznak (Gamow-Shapley-elmélet, Le Châtelier-szabály, Einstein-Boevi-elmélet, Kronecker-tér), nem pedig csak Lem csapott egyet a hasára, hogy onnan essen ki egy-egy jól csengő nevű elmélet, szabály, valamint persze ezen tételek beható ismerete nélkül is teljesen érthető a mű, főleg, hogy ez csak a körítés, igazából ugye az emberi lélekről, a tudatalattiról, a hitről, a megismerhetetlennel való találkozásról és végső soron magáról az EMBER-ről szól.

"...A gondolkodó kolosszus puszta létezése nem hagy többé nyugtot az embereknek. Átszelhetik a Tejútrendszert, kapcsolatot teremthetnek hozzánk hasonló lények civilizációival, a Solaris akkor is örök kihívás marad az ember szemében."

Az írónak ezt a művét olvasni nekem olyan volt, mintha a Solaris-on hajókáztam volna. Egyszer fenn egyszer lenn. A ?kapcsolatfelvétel? egy emberitől teljesen idegen "?létformával?" (vagy egy "?istennel?") hálás téma, amiben Lem nem tud hibázni, de a hátteréül szolgáló tudományág - a szolarisztika - története és elméletei szerintem feleslegesen van ennyire részletesen kidolgozva.
Nem akarok viszont a sok siránkozás után ennyire negatív képet festve búcsúzni - alig írtam valami pozitívat, szinte  az egész posztban csak sajnálkoztam. :)

A könyv tehát szenzációsan jó, de távolról sem egy könnyed, pihentető sci-fi, a mondanivalója ahhoz túlságosan komoly.


A könyvért köszönet a Szukits Könyvkiadónak!
A következő Lem regény a Visszatérés lesz majd!


Értékelés: 7/10

Linkek:
Wikipedia
Moly
Goodreads

2 megjegyzés :

  1. Lehet hogy nekem is újra el kellene olvasnom? Fiatalon olvastam, és annyira emlékszem, hogy nagyon "nehéz" volt a filozófikus részek miatt. Szeretem Lem könyveit, de tény hogy számomra a Kiberiáda a "leg". Valószínűleg a humora és könnyedsége miatt, amiben azért szintén nagyon sok elgondolkodtató rész van.
    Csak egy apróság: az a híres orosz rendező még mindig Andrej Tarkovszkij.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valamiért nem a magyar írásrend szerint írtam, de már javítottam. Köszi!
      Én is a Kiberiádát istenítem. Azt már kétszer olvastam, de most is el fogom becsülettel, de az írásomat el sem kell olvasni, 10-es lesz, már most tudom. :)

      Nekem ez most is megülte a gyomrom, bár ahogy írtam a könyv 2/3-a teljesen rendben van, az igazi fanok szerint meg a maradék 1/3-a még annál is sokkal jobb! :D
      Próbáld ki újra, kíváncsi vagyok, változott-e a véleményed a második olvasás után (és már érettebb korúan).

      Törlés