Harry Harrison - Helyet! Helyet!

Eredeti megjelenés: 1966
Magyar kiadás: Metropolis Media, 2008
Műfaj: sci-fi, noir, klasszikus, disztópia
Hossz: 256 oldal
Fordította: Kamper Gergely
Vásárlás:
BOOKER
Tartalom:
Egy párhuzamos univerzum 1999-ének New Yorkjában emberpróbáló az élet a környezetszennyezés és a túlnépesedés miatt. A vizet adagolni kell, és igazi húst csak a leggazdagabbak ehetnek, a többiek egyenízű szójakészítményeken tengődnek. Három ember sorsa fonódik össze ebben a barátságtalan világban: Andy Rusch rendőrnyomozó, Billy Chung, a tajvani utcakölyök és Shirl, egy milliomos bűnöző kitartott szeretője járják haláltáncuk egyre szűkülő köreit a fojtogató tömegben, és csak remélhetik, hogy megérik a közelgő ezredfordulót. Harry Harrison európai SF-nagymester világhírű regénye megrázó erejű antiutópia egy olyan lehetséges közelmúltról, amit egyelőre sikerült megúsznunk, de ez nem jelenti azt, hogy a jövőben ne kéne szembenéznünk vele.
![]() |
Harry Harrison (1925.03.12. - 2012.08.15.) |
A Bill, a galaktika hőse című könyvsorozat (hat rész) – ami a Csillagközi invázió paródiájaként született meg – megfilmesítése elől pedig végre az utolsó akadályok is elgördültek. Ezért is reménykedhetek benne, hogy ha a filmváltozat siker lesz, akkor talán valamelyik kiadó lát a többi rész megjelentetésében fantáziát. Hiszen Harrison humoros science-fiction akcióregényei Terry Pratchett könyveihez hasonlítanak leginkább, aki pedig itthon is sikerszerzőnek számít már évtizedek óta.
„…Fogott egy szivacsot, kevéske vízzel letörölgette magáról az izzadtság egy részét, aztán bekapcsolta tévét, és a Music-Time csatornára váltott. Jazz töltötte be a szobát. 18:47, jelent meg a képernyőn. Alá azért kisebb számokkal odaírták, hogy 6:47 DU, hátha akadtak még olyan hülyék, akik anélkül vergődtek át az életen, hogy sikerült volna elsajátítaniuk a huszonnégy órás időszámítást.”

A regény 1966-ban jelent meg és a harminc évvel későbbi időben, 1999-ben játszódik. A túlnépesedés miatt a Földön összeomlott a gazdaság. Néhány bűnözőnek és politikusnak még sikerül – aranyáron – folyóvízhez jutnia a testőrökkel és barikádokkal megerősített lakóerődjében, de az átlagpolgároknak már a rendőrség porciózza ki a vízfejadagokat, hiszen a vérrel-verejtékkel működésben tartott néhány mezőgazdasági agrártelep számára nélkülözhetetlen a víz. Már az átlagemberek is szörnyű nélkülözések árán élik túl a mindennapokat, de tőlük van még lejjebb is. A fedél- és munkanélküli, kizárólag a Jólét-kártyán – és persze bűnözésből – élő nincstelenek tömegei teszik teljesen élhetetlenné a ráadásul soha nem látott augusztusi hőhullámtól lassan megzavarodó harmincötmilliós metropolisz lakóinak életét.
„…Amikor Andy elérte a járdát, utoljára még át kellett lépnie egy a legalsó fokon elterülő öregember kinyújtott lábát. Nem tűnt úgy, mintha aludna, inkább halottnak látszott, és a közelében összezsúfolódott tömegtől akár az is lehetett. Lába csupasz volt és mocskos, a bokájára csomózott zsineg egy meztelen csecsemőhöz vezetett, aki üres tekintettel ült a járdán, és egy görbe műanyagtányért rágott. A gyerek éppen olyan koszos volt, mint az öregember, és a zsineget pipaszár karjai alatt kötötték meg a mellkasa körül, merthogy hasa dagadt volt és súlyos. Vajon az öreg tényleg halott volt? Nem mintha számított volna, más dolga úgysem akadt a világon, minthogy a gyerek horgonyaként szolgáljon, erre pedig éppen olyan alkalmas volt holtan, mint élve.”
Az apokalipszis történeteknek is több fajtája van. Ha jól van megírva, izgalmas mindegyik – meteor, atomkatasztrófa, vírusfertőzés, űrbéli idegenek támadása –, de nekem a legreálisabbak, a legfélelmetesebbek, a Föld folyamatosan csökkenő erőforrásai miatti történetek a kedvenceim. (A zombi-apokalipszis sztorik mellett, nem tudom miért. ;-P) Nem olyan régen olvastam szintén a Metropolis Mediától az Összeomlást, ami az olajkészletek elfogyásáról szólt. Teljesen a hatása alá kerültem, ugyanúgy, mint ennek a könyvnek is. (Az áldatlan állapotok dacára nem is igazából apokalipszis történet, inkább a szörnyűséges kilátások vékony határán egyensúlyozó könyv. Ha nem tesznek valamit sürgősen – bár valószínűleg már késő –, minden hiába.)
„…Oroszországba mennél? Esetleg Kínába? Tizenöt éve háborúznak a határ miatt, amivel tulajdonképpen legalább csökkentik a népességet.”

„…A Jólét élelmiszerkártyáiból szereztek be mindent, ami életben tartotta őket éppen annyira, hogy gyűlölhessék az egészet.”

A végig sötét, borongós, rettenetesen lehangoló, noir-stílusú könyvben négy főbb szereplőn keresztül lehetünk az események részesei. Az első a határozott, csak a munkájának élő nyomozó, aki egy gyilkossági ügyet próbál felgöngyölíteni. A nyomozás alatt összejön az áldozat gyönyörű kitartottjával és a zsaru szobabérletébe költöznek a hetvenéves barátja lakásába. Eközben a fiatal tajvani utcakölyök, aki véletlenül vált gyilkossá bujdosni kényszerül az őt kereső rendőrök elől.
„…Charlie-nak voltak a lehető legjobb kapcsolatai, és a kellő fizetség ellenében bármit meg tudott szerezni a lakóknak. Minden bérlő szerette, és Charlie-nak szólította. Minden alkalmazott gyűlölte, és sosem hallotta, minek szólították.”
Egyedül azért írtam le az eseményeket így, már-már spoileresen, mert ha úgy vesszük, maga a történet a könyv leggyengébb pontja. A fordulatoktól és nagy meglepetésektől mentes detektívtörténettől enyhén szólva sem fogunk hasra esni. A nyomozás csak azért kellett Harrisonnak, hogy mialatt bemutatja rettentő jövővízióját, valami mentén fel tudja vázolni a szereplőket és történeteiket, ne csak egy nagy, fiktív dokumentum-regény legyen az egész mű. Ezzel semmi bajom nem volt egyébként, nem a krimiszál miatt akartam elolvasni a könyvet már évek óta. A szereplők jellemrajza és az események (nem a nyomozás!) miatt bekövetkező magánéleti és társadalmi változások elbeszélése már sokkal jobban kidolgozott részei a könyvnek. A szerző a születésszabályozás rendkívüli fontosságáról szóló gondolatával pedig teljesen egyetértek. Előbb-utóbb mikor végre megjelenik a globális, felelősségteljes emberi gondolkodás, nagy szükségünk lesz rá – bár azért lehetőleg ne központi elbírálás alá essen, mint például Kínában.
„…A születésszabályozás nem azt jelenti, hogy nem születhetnek gyerekek. A lényeg az, hogy az emberek eldönthetik, hogyan akarnak élni. Üzekedő, ostoba tenyészállatokként vagy gondolkodó lényekként. Egy házaspárnak lehet egy, két vagy három gyereke, amennyi éppen ahhoz kell, hogy a világ népessége állandó maradjon, és mindenki teljes életet élhessen, vagy lehetnek elég ostobák és nemtörődömök hozzá, hogy négyet, ötöt, hatot is szüljenek, de akkor éhínségben, hidegben és nyomorúságban kell felnevelniük őket."
Ezt a félelmetes és nyomasztó könyvet pedig köszönöm a Metropolis Médiának!
Köszi az ajánlót.
VálaszTörlésBe kell vallanom, hogy HH-tól csak két könyvet olvastam eddig, a Technicolor időgépet (többször is, nagyon vicces) és az Édentől nyugatra címűt (ez nem volt túl jó).
Úgyhogy ideje a pótlásnak! :)
Én az Éden sorozatot tartogattam eddig, jobban mondva addig, amíg kijön a záró rész. Elvileg ez idén megtörténik, akkor el is olvasom.
Törlés