Ugrás a fő tartalomra

Egy évesek lettünk...

A mai napon - szeptember 01-én - ünnepli a Profundus Librum blog egyéves születésnapját! Ez alkalommal szeretném megköszönni az állandó és időszakos olvasóknak is a kitartást és türelmet, amivel a kezdeti botladozások (roppant egyszerű "teszt" posztok), hibák és tévelygések ellenére is velem maradtak. A rendszeres kommentelőknek külön köszönöm a visszajelzéseiket! Nélkületek sokkal sivárabban telt volna el ez az egy év - legalábbis a blogolás tekintetében mindenképpen. 

Mivel az elmúlt év minden olvasmányélményét megosztottam az oldalon, ez azt is jelenti, hogy egy év alatt 90 könyvet sikerült kiolvasnom - fantasyt és sci-fit nagyjából fele-fele arányban -, ami igazából messze kevesebb, mint amit szerettem volna és annál is, amennyi be volt nagyjából tervezve (120), de úgy gondolom, a következő évben sem lesz nagyobb ez a szám. 


A blogon egyébként eddig összesen 217 blogbejegyzés született - ezzel együtt -, ami szerintem remek. Nem akartam csak azért írni, hogy aznap is legyen fenn valami, valamint voltak hullámvölgyek is természetesen, amikor egyszerűen kedvem sem volt még a gép elé ülni sem.

Az egy év alatt született írások közül messze a legolvasottabb az Agave Könyvek kiadásában megjelent Suzanne Collins - A kiválasztott című könyvéről szóló poszt lett. Sajnálom, hogy nem egy pozitív hangvételű írás "vezet", de ez van. :) [Szerencsére ellenpontként azért a második helyen ott van Rothfuss - A szél neve című könyvről készült írás!] 
A nyilvánvalóan nagy számú látogatót hozó weboldalak (google, facebook) mellett Nimának és a blogjának - a Keményfedélnek - köszönhettem a legtöbb látogatót.

Itt és most külön meg is teszem:
Köszi Nima! Jó csaj vagy!

A kezdetekben kifejezetten könyves blogként gondoltam a PL-re, azon belül is csak a fantasy, sci-fi és a horror műfajon belüli művekkel, később - noha a keménymagnak (ÍGÉREM!) ez mindig meg fog maradni -, bővítettem a könyvek műfajait is (szépirodalom, kaland, történelem, krimi), valamint szépen suttyomban beszivárgott a blogra a másik kedvtelésem: a mozgófilm. Havonta van egy filmes összefoglaló poszt, valamint a sorozatokról is egy-egy, mikor befejezem az épp aktuálisat. Időközben beindítottuk testvéroldalunkat, a Profundus Librum II.-t is, aminek fő profilja a szépirodalmi, történelmi, filozófiai és életrajzi könyvek lettek. Vele az úgynevezett "komolyabb" témák után vágyó olvasók ízlését szándékoztunk kielégíteni. Nem mindenkinek egyértelmű, ezért mondom, hogy azt az oldalt a kedves oldalbordám tartja a kezében, én csak a könyvekhez tartozó fejléceket gyártom.

Apropó fejlécek! Bár MINDENFÉLE kézügyességet igénylő tantárgyat - ami a többi tanulónak nagy kedvence volt - véres verítékkel tudtam csak túlélni - gondolom ezért sem érdekelt túlzottan semmiféle képzőművészet -, és nem is gondolkoztam rajta, hogy esetleg már felnőtten mégis megtetszik valamelyik válfaja, arra meg aztán különösen nem, hogy ki is próbáljam magam újra mondjuk a félfamentes rajzlap mellett ecsettel a kezemben. Ezért ért teljesen váratlanul, hogy mennyire élvezem a számítógép melletti grafikai munkát - persze szabadkezű (vagy digitalzáló táblás) egyedi rajzokról szó sem lehet, csak fotómanipulációról - mindenki jobban jár, ha nem látja az óvodás szintű pálcikaemberkéimet, mint a kézügyességem csúcsát! :) A folyton változó fejlécek - amelyek akár tetszenek az olvasóknak, akár nem, úgy gondolom, maradnak - elkészítése után alig várom, hogy a könyvet is "letudjam", hogy megoszthassam az épp aktuális képet az olvasókkal is. No nem azért, mert azt gondolnám, hogy nagy dolog megcsinálni ezeket a képeket (ne adj isten, művészi értéket képviselnének), de kinyomtatva például jó kis - egyedi - könyvjelzőhöz lehet jutni ilyetén módon (ezért van benne a könyv posztjában is letölthető formátumban, ki tudja mikor lesz rá valakinek SÜRGŐSEN szükség!! :D ). 

Az oldal kinézete sokat változott az év alatt - még ha ebből sok nem is látszik elsőre -, nem gondolom, hogy most már elérte végső formáját (egyébként szeretem az állandóságot, szóval amikor szerintem is teljesen jó lesz, azt ameddig lehet, nem szándékozom majd lecserélni), de közeledik. A napokban kicsit leszűkítettem az oldal szélességét 1260-ra, hogy kisebb felbontású monitorokon is optimális legyen a látvány, valamint kiszedtem a nem használt widegteket (beépülő programrészek) is (például a Kedvenceld a molyon! widgetet), amik csak lassították az oldalt, és úgyse használta senki. Megleszünk nélküle is.

Ezen kívül is vannak még dolgok, "amik nélkül megleszünk". A hónap végi zárás posztok, amiben az előző hónap beszerzett könyveit összesítettem megszűnnek. Annyi értelmük lett volna, hogy rápillantva az olvasó láthatja, hogy a jövőben nagyjából milyen könyvekről várható írás. Mivel azonban nem követek semmiféle rendszert és nem feltétlenül akarom rögtön olvasni a "legforróbb" könyveket, ezért a Zárás poszt semmi lényegi információt nem tartalmaz.
A következő havi újdonságok poszt is átalakul. Még nem tudom pontosan hogyan fog kinézni, de a már látható első lépcsője az alakulásnak a blog bal oldalán lévő, rendszeresen (naponta többször is akár) frissülő, időrendben lévő megjelenési lista. Oda felkerülnek azok a könyvek, amelyeket ÉN érdekesnek tartok. Ez annyit jelent, hogy a "vámpíros-romantikus", fantasynak vagy horror történetnek beállított de valójában "tinilányos-misztikus" könyvek nem lesznek benne. Mivel úgyis BIZTOS, hogy nem fogom elolvasni ezeket, tehát írni sem fogok róluk semmit. Azonkívül van elég másik blog, amik csak úgy ontják az értékeléseket az ilyesfajta könyvekről. Néhány készít havi megjelenési listát, az érdeklődők kutassanak arrafelé. Tisztában vagyok vele, hogy ez "hátrányos megkülönböztetés" a műfajon/zsáneren belül, de hát "az én házam az én váram".

Remélem a következő évben is velem járjátok majd a különböző fantasy birodalmak borzongató ösvényeit és a jövendő olvasókkal közösen kutathatjuk a csillagközi űr jelenleg még elképzelhetetlen titkait! - Ma pedig találkozhatunk a Budavári Sörfesztiválon és/vagy délután a Solymári Chili Fesztiválon! :D

Szép napot, hetet, évet, jó könyveket és kellemes olvasást kívánok minden olvasómnak!

Megjegyzések

  1. részemről a szerencse.:D

    nekem nagyon tetszik a blog, így, ahogy van, főleg, mert hiányoltam egy high fantasy-horroros blogot, talán te vagy az egyetlen, aki ilyet visz. (oké, nálam is lehet olvasni ilyeneket, de én ehhez túl sokfélét olvasok.)

    a másik blogról már akartam kérdezni, hogy mivel csináljátok a fejlécképeket, mert nagyon tetszik. és mivel én meg nagyon bírom a változatosságot, az külön jó, hogy könyvenként más.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az alapszintű fotószerkesztéshez megkerülhetetlen program a Photoshop 5 Portable. A munka nagy része azzal készül. :)

      Törlés
  2. Még sok-sok szülinapot! Mindig örömmel olvasom a bejegyzéseidet. Gratula!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Elmouse!

      Te vagy az egyik, akire gondoltam, hogy meginnék veled egy-két sört! :)

      Köszi az Asimovos és a Banks-es felvilágosításokat!

      (Azóta egyébként nem szerzetem be egy Banks könyvet sem a Rukkolán, de az inkább akciós-féle Banksekről már sikerült sajnos többször is lecsúsznom! :S - A vadászat folyik tovább persze (és a Múltfigyelők-ért is!!) :D

      [Végül a Solymári Chili Fesztiválra jutottunk le!]

      Törlés
    2. Azt hittem, hogy meghülyültem, de nem. :) A Banks nem én voltam, hanem bossa bom dia. De azért köszi!
      De ha már Banks! A Holtpont-ot olvasd el! Szerintem az a csúcs (na jó meg a Játékmester).

      Törlés
    3. Óóóó! Tényleg!!

      ... ezért nem szabad "ész nélkül" kommentelgetni egy házibuli kellős közepén! XD

      Törlés
  3. Gratulálok az évfordulóhoz! Csak így tovább, én továbbra is olvasni foglak. (Főleg a sci-fi bejegyzéseidet.) :)

    VálaszTörlés
  4. Boldog születésnapot részemről is (amúgy szintén a sci-fi tengelyes olvasási frontról), illetve további jó házibulikat is! ;)

    Egyébként kicsit off, hogy ide, de a rukkolán "napközben" (gyakorlatilag a hajnali órákat kivéve mindig) szerintem is elég sokan frissítgetik a legutóbbi rukkolásokat tartalmazó oldalt, így az e-mailes értesítők sikerében nem nagyon kell bízni. (De szerintem automatikus frissítést sem érdemes beállítani, mert annak nincs akkor értelme, hogyha nem nézi az ember, szóval inkább ha arrajár az ember, akkor frissíthet rajta egyet, aztán ha szerencséje van, akkor örül - én pl. így vittem el nemrég egy Ryszard Kapuscinki: Ébent, aminek nagyon örültem, mert szerintem ő írta a legjobb riportokat, és amúgy is érdekel Afrika -, ha meg nincs, akkor vár és bízva bízik a következő alkalmakban. :) )

    Amúgy meg Banksnél nálam is a top 5-ben van az említett Holtpont és Játékmester (+ még a Nézz a szélbe, a Száműző és az Anyag), csak annyit említettem, hogy az előbbi és az utóbbi (azaz az első és az utolsó a felsorolásomban) talán túl tömény lehet kezdőkönyvnek a szerzőtől.
    Ja és a Múltfigyelők végül annyira nem jött be nekem, mint a Végjáték 4 kötete (a Fajirtásig, szóval a Holtak szószólóját két kötetnek számolva), az Ender árnyéka (most járok a felénél, nagyon olvastatja magát) és néhány jóféle novellája Orson Scott Cardnak, de azért az is jó volt, szerintem hozta a Teremtő Alvin sorozat színvonalát (egy-egy jobb pillanatában talán meg is haladva azt, bár abból még csak 3 kötetet olvastam).

    További jó blogolást, ill. igyekszem rendszeresen vissza-visszajárni és benézni, üdv!

    tomanek (btw a zenei rádióműsoromos, ill. gmail-fiókommal bejelentkezve)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen a biztató szavakat!

      Banks megismerését a Játékmesterrel fogom kezdeni (esetleg a Darázsgyárral, mert az nagyon rövid, és megvan már egy ideje - tudom, hogy az külön "kaszt" a regényei közt).

      A közeljövőben sok Card lesz a blogon az tuti(a fantasyjával kezdem már holnap-holnapután).

      A HC rukkolázást már abbahagytam, annyit tényleg nem ér, hogy ott üljek előtte, mint egy majom. Beszereztem egy csomó jó, régi könyvet, meg talonban van még 12 pontom, ha meglátnék valamit, de én is csak visszanézek véletlenszerűen néha.

      Törlés

Megjegyzés küldése