Suzanne Collins - A kiválasztott
(Az Éhezők Viadala 03.)
Suzanne Collins - Mockingjay(The Hunger Games 03.)
Eredeti megjelenés: 2010
Magyar kiadás: Agave Könyvek, 2011
Hossz: 338 oldal
Műfaj: ifjúsági sci-fi
Fordító: Totth Benedek
Tartalom:
Bár minden ellene szólt, Katniss Everdeennek kétszer is sikerült élve kikerülnie az Éhezők Viadalából. Túlélt minden megpróbáltatást, de még mindig nincs biztonságban. Mert a Kapitólium bűnbakot keres a lázadás miatt. Snow elnök pedig egyértelművé tette: Kapitólium haragja elől senki sem menekülhet. Sem Katniss családja, sem a barátai, sem pedig a 12. Körzet lakói. De közeledik a végső forradalom ideje. Amikor a nép végre szembeszáll a Kapitólium zsarnokságával. És ebben a forradalomban Katnissnak döntő szerepe lesz. Az ő bátorságától, kitartásától és eltökéltségétől függ Panem jövője. Mert ő a kiválasztott. De maradt-e elég ereje hozzá, hogy megvívja az utolsó, mindent eldöntő harcot?
Ez most rövid lesz, hisz itt és itt már megírtam a lényeget, most is azt mondhatom, hogy a könyv stílusa jó, olvastatja magát. Akiknek tetszett az első vagy a második rész, ezt úgyis elolvassák, akik azokat nem olvasták, úgysem ezzel fogják kezdeni, szóval itt lehet egy nagyon kicsit spoilerezni is.
A könyv elején végre-valahár kitör az az átkozott forradalom és a Körzetek összefognak a Kapitólium ellen. Sok felesleges nyűglődés után ebben szerepet vállal kedvenc tinilányunk is. Viszont a lázadók nem egy csapásmérő egység tagjaként/vezetőjeként számítanak rá, ahogy ő azt remélné, hanem mint a forradalom arca - egy tévés stábbal kell járnia a Körzeteket és propagandavideókat készítenie. Nos ez pont annyira hangzik unalmasnak az olvasó számára, mint ahogy Katniss sem repes az ötlettől, hogy média-sztár legyen (újfent), "szerencsére" a frontvonali kedélyes videózgatást és a fiúkon és az életen való agyalást néhány jelenet - bombázás vagy behatolás egy hegybe - sikeresen oldja.
A könyv feléig hasonló mederben folydogál a cselekmény, de közben megismerjük a 13. Körzetben lakók életét is, amiről eddig semmit nem tudhattunk meg. Ez a rész megint érdekes, néhány kifejezetten jobb váratlan jelenettel tarkítva (pld: Peeta).
 |
| Suzanne Collins (1962 - ) |
Ezután végre az akciófanatikusok is megkapják a könyv végéig tartó nagyjelenetüket, ami a lázadók Kapitólium elleni ostromát meséli el. Persze itt sem a katonák látószögéből, hanem Katnisséból, szóval sokáig semmit nem tudhatunk az eseményekről, csak a stylistok, tévések okfejtésit olvashatjuk. Egyébként ezek nem voltak egyáltalán rossz részek, inkább csak nagyon fura, hogy az egész trilógiában ekkora szerepet kaptak a médiában szereplő háttérfigurák. Az első két részben Cinna szerepe még érthető is volt, de itt már nem sok babér terem a stylistoknak - hittem én -, de aztán a tévések megkapták a pisztolyaikat, majd jött egy vadiúj stylist is... igazi harci alakulat! :)
Itt volt aztán minden! Olyan főváros, aminek minden métere DURVÁN HALÁLOS, egy gombnyomásra elinduló (vagy önműködő!!) csapdákkal van tele. Érthető, hiszen a fővárosban nem lakik senki, mert támadják! Ja, hogy nem, hogy tele vannak az utcák és a házak az ostrom elől otthonukból el sem menekülő őslakosokkal, hogy az utcán az ostrom alatt is nyitvatartó cipőbolt elé kipakolt boás cipőket tároló cipősstand mögött keresnek fedezéket az orvgyilkos különítmény tagjai, hogy a város vezetése, mikor már csak szinte egy utcát tart az egész városból - sőt az egész országból! -, még Katnissékra enged egy HORDA legyőzhetetlen mutánst a város közepén, akik a saját katonáikat is megeszik? Hát igen, ezek rettentő hihető részletek - sok ilyen van még ám! -, de egy tízéves tutira tátott szájjal olvassa, mert egyébként nagyon izgalmasan van megírva! :D
Az írónő apja az Air Force-nál dolgozott, de az biztos, hogy a harci jelenetek megírásánál nem sokat segített a lányának.
A vége viszont teljesen jó volt, méltó lezárása az egész trilógiának.
A sorozat elolvasását nem bántam meg, a füstölgésem inkább annak szól, hogy sok olyan része volt a trilógiának, ami szerintem csöppet átgondolatlan vagy - legalábbis nekem, vagy a férfi olvasóknak - először unalmas aztán meg egyenesen bosszantó volt (főleg az érzelmi szál a három főbb szereplő közt - ami nyilván a regény legfontosabb része is volt egyben, de a sok-sok-sok-sok-sok-sok méltató kritika miatt nem gondoltam, hogy ez itt most annyira nagy hangsúlyt kapnak). A trilógia legjobb része az első könyv első része [erről olvastam volna szívesen még 1000 oldalt, ha már a beígért durva vérengzés az Arénában elmaradt], a fecsegőposzáták ötlete és az A bitó című vers voltak.
Természetesen azért találkozunk a moziban!
Értékelés: 6/10
Linkek:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése