Ugrás a fő tartalomra

Sorozatok - Summer Part(y) I.



Lassan ahogy a nyár a végéhez közeledik (vízpart hiányában) jól esik elterpeszkedni a "hűvös" szobában és bambulni kicsit a tévét. A hosszú hideg téli esték mellett ez az idő is remek alkalom egy-egy elmaradt sorozat ledarálására. Lassan már tradíció nálunk, hogy ilyenkor a szokásosnál több időt szánunk a villogó istenségnek mint egyébként szoktunk. Most jutott idő új, tavaly indult sorozatokra is (sajnos), de főleg folytatásokat pótoltunk. Rengeteg időt elvesznek a sorozatok az ember értékes idejéből, szóval eljutottam végre addig, hogy a már évek óta nézős kedvenceken kívül, amelyeket már ha törik ha szakad, végignézünk, új sorozatba már nem kezdek, illetve ha mégis, akkor az eddiginél magasabb lécet kell megugrania a shownak, hogy elkerülje a kaszámat.



The Big Bang Theory - Season V-VI. 
(Agymenők)

Egy időben (de talán még most is) a világ legnagyobb rajongóbázisával rendelkező szitkom sorozat volt a TBBT. Még most is sokszor vigyorogtam Sheldon Cooper idétlen karakterén, de már nem érzem azt, hogy sokat vesztenék, ha nem láthatnék több részt a sorozatból. Egy-két éve vettem észre, hogy a szuperhősös filmek mellett már a "geekséget" parodizáló dolgok sem érintenek meg annyira. Lehet, hogy lassan elkezd benőni a fejem lágya? Nézem tovább, ha már eddig kitartottam, hiszen nem a sorozat minősége csökkent, hanem én változtam, ebéd mellé meg elfér. [6/10]



Vikings - Season I.

Egy újonc, idei sorozat, amire témája miatt azonnal örömmel vetettem rá magam. A History Channel első sorozatát nagy várakozás övezte itthon, főleg mikor jöttek a jobbnál jobb kritikák a műsorról. Nagy vérengzésre számítottam, történelmileg hiteles díszletekre, jelmezekre, izgalmas, fordulatos forgatókönyvre. A The Vikings egyáltalán nem rossz próbálkozás főleg egy elsődlegesen nem ilyen műsorokra szakosodott csatornától, de két dolog sem ütötte meg az általam várt szintet. Az első rögtön maga a történet, ami eddig elég laposka, kiszámítható fordulatokkal, a másik a főszereplő játéka. Travis Fimmel alapvetően szimpatikus, de mint Ragnar Lothbrok... a színészi játéka egyedül a gunyoros, enyhén lenéző pillantásra korlátozódik. Ez - kiegészítve metszően kék szemével - majdnem elég is egyébként a szerepéhez, de nem vagyok nő, hogy ennyivel megvegyenek kilóra. :) Kellemes családi szórakozás lett belőle, de semmi komoly. Maradok a folytatásra, hiszen látom benne a potenciált, de nem várok már tőle igazán sokat.  [6/10]

Utopia - Season I.

2013-ban induló angol sorozat, ami eddig összesen hat részből áll. A története szerint egy "underground" képregény után folyik a hajsza, amiben egy rejtélyes társaság titkairól van szó. A képregény néhány képregény-fanatikushoz kerül, akik eleinte nem is sejtik, hogy a történet, amit olvasnak valódi információkat tartalmaz, ezért értetlenül állnak a tény előtt, hogy valakik elkezfenek vadászni rájuk.
A sorozat leginkább a bevállalós thrillerek kedvelőinek fog tetszeni, hiszen itt aztán dőlnek a tévés tabuk. A titkos társaság mindent megtesz az információ visszaszerzése érdekében, szóval ha kell kínoznak, ha kell gyerekeket ölnek (nagy tömegben). A színészek játéka az angol sorozatoktól már megszokottan magas, de főleg a gonosz karaktereket játszó színészekre öntötték rá szinte a szerepeket. A sorozat zenei betétje is kiváló. [8/10]


Touch - Season I-II.

Kiefer Sutherland legújabb (misztikus) sorozata, amiben egy megözvegyült apát alakít - jól, de a megszokott fadobozhangon -, akinek a gyereke nem beszél, viszont látja a matematikai rendszereket maga körül, ami miatt szinte már látja a jövőt. K. S. nekem a 24 óta a kedvenc ügynököm, de ez a sorozat nekem sajnos két rész után cancel lett teljes mértékben. Baromi unalmas, minden héten egy eset típusú részek. Egy dolgot vártam, hogy Jack Bauer mikor veszi már végre elő a fegyverét és lő szét/robbant fel/kínoz meg valakit/valamit. De sose tette. Kiábrándító. Asszonyka végignézte, de ő is eléggé unhatta, ha már annyiszor bealudt rajta. Egy percet se szánok többet erre. [2/10]


Game Of Thrones - Season III. 
(Trónok harca)

A Trónok harcát természetesen a végéig fogom nézni, közben pedig csendben azon bosszankodok, hogyan és miben tér el egyre jobban a könyvben leírtaktól, valamint, hogy Martin úr vajon miért nem a könyveket folytatja gőzerővel? (Ránézésre egy napra van az infarktustól, szóval... kitartás!)
A sikeres dolgokat (személyeket) szinte kötelező lehúzni, ezért egy ideje terjedni látszik a neten, hogy a GoT ilyen sz.r, olyan sz.r, ez is el van benne hibázva meg az is, különben is az egész egy nagy átverés, mert még maga az író se tudja a végét és öncélúan lemészárol mindenkit amikor már nem akar velük foglalkozni vagy épp túlságosan belekavarodott a történetbe, vagy hogy a "hős" nem győzi le a "gonoszt". Nem akarok beállni a "gyalázkodók" sorába. Nem úgy kell nézni ezt a sorozatot, mint fantasyt, hanem mint történelmi művet (tudom, whitewalkers-ek, sárkányok... akkor is). A történelemben sem győzött mindig az igazság és sokszor meghalt a szimpatikus hős is. Igazán remekül működik a filmekben is ez a véletlenszerűen öldöklős módszer. Persze a könyv SOKKAL jobb, mint a sorozat, ami mögül mintha kezdene kifogyni a pénz, de persze abszolút nézős.
[Egyébként meg három évet vártam a Véres Nászra!!! Végre megkaptam, és a történet szempontjából tudatlan párom pont úgy reagált, mint a többiek, akik nem olvasták a könyveket. Öröm volt nézni, valódi filmtörténeti pillanatnak voltam tanúja akkor. ;-P]
Kezdenek minket elárasztani a jobbnál jobb GoT-os humoros zenei videoklippek. Megéri megnézni azokat is. :) [8/10, de ha nem olvastam volna a könyveket 10/10 lenne.]


Go On - Season I.

Chandler Matthew Perry új szitkomja, amiben egy rádiós műsorvezetőt alakít, akinek felesége halála után egy pszichitriai önsegítő csoportba kell járnia, hogy visszataláljon a rendes kerékvágásba. Persze önmaga szerint erre semmi szüksége nincs.
A felépítésében a Community-re hajazó sorozat az abszolút középpont. Semmi kiemelkedően rossz vagy jó nincs benne. Simán lehet nézni, de minek. Én öt-hat részt is adtam neki, aztán abbahagytam. A Community fényévekkel jobb nála. [5/10]

Revenge - Season II.
(Bosszú)

A szereplők célját kendőzetlenül feltáró címet viselő sorozatról már tavaly is írtam bővebb terjedelemben a blogra. A második évadtól kicsit tartottam, hogy laposodik a történet, rétestészta-szerűen szét lesz húzva, de szerencsére nem kellett csalódnom a forgatókönyvíró(k)ban. A szereplők alakítása most is szinte kifogástalan - ennyi hideg mosolyt, álságos kedvességet és elfojtott gyűlöletet máshol nem láthatunk -, akik pedig gyengébbek, azokat meg KINYÍRJÁK - az egyiküket sajnos csak a vége felé -, szóval legalább a szálak kuszálásából kiveszik vastagon a részüket. Van benne - kamu - szerelmi szál is, de simán nézhető, talán pont azért, mert tudjuk, hogy megjátszott az egész. A néhány váratlan csavar miatt talán még az első évadnál is jobb lett a folytatás. Tavaly panaszkodtam a zenére, szerencsére már nem annyira látványosan rossz ezen a téren a sorozat, konkrétan észre se vettem, hogy lettek volna benne zenei betétek, aminek külön örülök, így mehet rá a magasabb pontszám. [8/10]


Desperate Housewives - Season VII.
(Született feleségek)

A barátaimmal beszélgettem a minap a guilty pleasure-ről, hogy mi is az. Nos ez az. Igaz, hogy konkrétan fizikailag nem árt nekem, de az időmnek annál inkább. Mégis, már hét teljes napot rászántam az életemből, hogy nézzem a háziasszonyok szerencsétlenkedéseit Amerika azon utcájában, ami ugyan a zöldövezetben található, mégis MINDEGYIK családban van egy gyilkos legalább, ha pedig mégis találnánk olyat amelyik családban nincs, akkor biztosak lehetünk benne, hogy ez nem marad sokáig így. Nem is vicces - inkább röhejes, hogy ennyi bűnügyet bele tudnak zsúfolni pár család mindennapjaiba -, nem is izgalmas és már azt sem lehet mondani, hogy olyan jó nők lennének benne, akik miatt ... ugye... muszáj lenne nézni. És mégis. Nézem. Igaz, már csak fél szemmel, hiszen mellette egyidejűleg tolom a World of Tanks-ot, de akkor is. Van már nyolcadik évad is. Jól látom, hogy az már az utolsó? [5/10]


Wallander - Season III.

A nagyszerű Kenneth Branagh főszereplésével, Henning Mankell könyveiből készült mostanában felkapott, skandináv stílusú BBC-s krimisorozat. Kenneth Branagh meg a többi színész is rendben van, de ebben a sorozatban nem látok többet, mint egy klasszikus Derrick részben például. A harmadik évad három másfél órás különálló részből áll, amikben a legnagyobb pozitívum, hogy jól van fényképezve, de se maguk az ügyek se a megoldásuk nem volt túl egyedi. Ezt is tankozás közben néztem végig, de még így is kitaláltam mindhárom történet végét - már a közepe felé. A leginkább ide kívánkozó jelző sajnos az unalmas. [4/10]
 

Ripper Street - Season I.

A Ripper Street is egy újonc sorozat, ami Hasfelmetsző Jack Londonjába és korába kalauzolja a nézőket. A Whitechapel negyed rendőrei dacolnak a Hasfelmetsző után maradt felderítetlen ügy miatt egyre inkább elharapódzó polgári elégedetlenséggel és az amúgy is nagy problémát jelentő bűnözéssel. A kosztümös drámákat, thrillereket kedvelőknek fog tetszeni első sorban a sorozat. Az 1889-es év Londonját bemutató díszletek és kosztümök hibátlanok, ahogy a színészek is (főleg Drake őrmester (Jerome Flynn) és az ex-Pinkerton verőlegény (Adam Rothenberg) brillírozik. A főszereplő, Reid detektív viszont kicsit talán túlságosan tesze-tosza figura, akit nem nagyon tudtam megkedvelni. Minden rész egy külön eset, nagyon enyhe átívelő szállal. Nem fogjuk viszont az izgalomtól a hajunkat letenni sajnos, a részek se nem túl durvák, se nem igazán meglepőek. Inkább családi sorozatnak mondanám, már ha nem lenne benne viszonylag sok kurva és ezzel együtt meztelenkedés, és az asszonypajtás nem hagyta volna ott egy rész után azzal, hogy ez dög unalom, és én is csak laza kikapcsolódásként daráltam le egyben a nyolc részt. Nem ragaszkodok a folytatáshoz, majd még meglátom, de ebből sokkal többet is ki lehetett volna hozni. [6/10]


How I Met Your Mother - Season VIII.
(Így jártam anyátokkal)

Ez a sorozat is a végtelenített szériák sorát gazdagítja, amit már csak kajálás közben követek, kizárólag két dolog miatt. Az egyik, hogy meglássam végre, hogy ki a fene lesz a feleség, akire nyolc éve várunk. Most végre - tízszeri láb megmutatása után - az utolsó rész utolsó öt másodpercében meg is mutatják. A nő első blikkre - nem érte meg a hosszú várakozást. Jövőre talán azt is megtudjuk, legalább vicces lesz-e anyuka karaktere. A másik jó dolog a sorozatban - természetesen - Barney (Neil Patrick Harris), akinek ugyan hiába csak egy kaptafára készült poénjai vannak, de még így is elviszi az egész sorozatot a hátán. A többiek közül már csak Robin (és az apja) értékelhető - néha -, a többiek már teljes unalomba fulladtak. [5/10]


Boss - Season II. 

Erről a politikai (és emberi) drámáról is írtam már pár szót anno még tavasszal. Akkor hetesre értékeltem, talán egyedül azért, mert annyira lassú folyású, hogy eleve feltételeztem, hogy sok embernek nem fog tetszeni a Chicago városát irányító elmebeteg polgármester története, hiszen az átlagemberektől annyira távol áll a politikai csatározások világa. Igazat megvallva nem is nagyon volt kedvem belekezdeni a második évadba, egyrészt, mert féltem, hogy a sztori laposodni fog - vagy csak még lassabb lesz -, másrészt meg mert túl komoly témáról szól, ami nem annyira megy ehhez a meleg nyárhoz. Aztán valamiért mégis belekezdtem... majd tíz óra múlva felkeltem a székből. Kelsey Grammer a polgármester megformálásáért nem véletlenül kapta meg a Golden Globe díjat az biztos. A történet teli van feszültséggel, ami a főleg már mozifilmekkel bizonyító rendezőknek (például Mario Van Peebles) és bizonyosan a többszörösen Oscar díjas rendezőnek Gus Van Santnak is köszönhető, aki a sorozat egyik producere. A Boss teli van meztelenséggel, sőt dugással (nem erotikával!) - várunk mást egy Starz-os sorozattól a Spartacus után? -, de a 18-as karika nem csak emiatt kerülhet rá. Tudjuk, hogy a politika mocskos dolog, itt kendőzetlenül látható, milyen erők feszülnek egymásnak a háttérben, mennyire simán gázolnak egymáson keresztül a politikusok - és leendő politikusok - és hogy mennyire semmibe se veszik a választópolgárokat. Gyomorkavaró, komolyan. (El se kezdje senki, hogy ez csak egy sorozat, nem a valóság, oké? Köszönöm!) Súlyos, kétértelmű pillantások számában a Revenge méltó vetélytársa. A pszichiátriai betegség és a fokozódó mentális romlás bemutatása is remekül sikerült. A sorozat egyik fő-jó-nőjét, a jégkirálynőnek tűnő Kitty O'Neill-t alakító Kathleen Robertson pedig... külön-külön szinte minden testrészébe bele tudnék kötni (ha akarnék), de összességében... basszus! Rendesen összerakták. ;-) [10/10, alig várom a folytatást... ami nem fog jönni, mert a csatorna az alacsony nézettség miatt elkaszálta a sorozatot! Epic fail és persze egy irtózatos cliffhanger (ennek is) a végére!]




(Texasi krónikák: A Holtak útján)

Az 1996-os, három - másfél órás - részes western minisorozat Larry McMurtry Texas Rongyos Lovagjai (Lonesome Dove) című könyvsorozatának időrendben első - a kiadás sorrendje szerint harmadik - részéhez készült filmadaptáció. A könyvről ITT áradoztam egy hónapja. A minden western-romantikát nélkülöző sorozat szinte teljesen hű a könyvhöz. Ez volt az első film, amit végignéztem angolul, mindenfajta - angol vagy magyar - felirat nélkül és szerencsére még az autentikusnak tűnő déli akcentus ellenére is értettem minden egyes mondatát. Ebben nagy segítségemre volt, hogy a dialógusok egy az egyben a könyvből lettek átemelve - (még a posztban idézetül választott szövegek is benne voltak). A színészi játék teljesen korrekt volt, a színészek is jól lettek összeválogatva, ami kívánni valót hagyott maga után, az a kevés anyagi háttér lehet, amiből le kellett forgatniuk a jeleneteket. A pénztelenség sajnos sok helyütt tetten érhető. A könyvvel nem összehasonlítható minőségű, de korrekt próbálkozás, ami az olvasni nem nagyon szerető western-rajongók kegyeit biztosan elnyeri. Könyvben és filmen is jönnek majd a blogra a folytatásai hamarosan. [7/10]

Megjegyzések

  1. Mario Van Peebles-ről nekem ez jut eszembe: http://www.imdb.com/title/tt0109959/ Aztán megnéztem és tényleg elég termékeny rendező.
    A két utolsó sorozatot lehet bepróbálom. A Vikings szerintem több pontot érdemelt volna, hangulatos.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó mozizást!
      (A Dead Man's Walk-ot inkább olvasd el előbb!) ;-)

      Törlés
  2. Befejeztem a Boss-t! És felment az agyvizem, hogy miért kapott kaszát!!!! Kurv@ jó kis sorozat volt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És elkezdtem az Utopia S02-t. Olyan, mint az első. Jó lesz ;)

      Törlés
    2. Inkább meg sem írom, mit daráltam le tegnap este... :)
      Clue 01.: Idei
      Clue 02.: 8x20 perces volt csak.
      Clue 03.: Olyan sorozat, hogy nem merem csak simán ideírni a címét... :P

      Törlés
  3. Akkor biztos vmi csajos sorozat lesz! :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Gilmore Girls vmi titkos befejezése? :P

      Törlés

Megjegyzés küldése