Ugrás a fő tartalomra

Nick Cutter - A szekta

Nick Cutter - A szekta
(Little Heaven, 2017)
___________________
Magyar kiadás: Agave Könyvkiadó, 2017
Hossz: 512 oldal
Műfaj: horror
Fordította: Bosnyák Edit

Tartalom:
A Mélység és A falka James Herbert-díjas szerzőjének rémtörténete egy új-mexikói szektáról, melynek tagjait egy sötét erő tartja halálos rettegésben.
Egy fiatal nő látszólag egyszerű feladattal bíz meg három zsoldost. Meg kell találniuk az unokaöccsét, akit az apja vélhetően az akarata ellenére vitt magával Little Heavenbe, az új-mexikói hegyek között megbúvó, világtól elzárt közösségbe.
Miután a zsoldosok megérkeznek a táborba, baljós dolgokra lesznek figyelmesek. Különös mozgolódást tapasztalnak az erdőben és a fák tetején. A komor, Fekete Szikla néven ismert monolit sötét árnyékot vet a helyre, a közösséget pedig hamarosan áthatja a rettegés és a bizalmatlanság. Miközben az események az őrület felé sodródnak, a menekülési útvonalakat egymás után vágja el valaki vagy valami. Little Heaven mennyországból pokollá változik, és az életben maradtak kénytelenek felvenni a harcot azzal az ismeretlen, gonosz erővel, amely mindenkit el akar pusztítani.



Személy szerint nem panaszkodok, mióta az Agave Könyvkiadó és a Fumax is elkezdett rendszeresen foglalkozni az irodalom sötétebb oldalával, és sorban jönnek tőlük a jobbnál jobb horror és thriller regények. Olyan, nálunk ismeretlennek számító szerzőket hoztak be az elmúlt nagyjából két évben a köztudatba, mint Paul Tremblay, Josh Malerman, Blake Crouch vagy éppen közülük személyes kedvencem, Nick Cutter. Mostani írásommal talán sikerül megvilágítanom, mivel is nyert meg magának.

A nagyívű történet 1980-ban indul, amikor három sikeres, szinte már természetfeletti képességekkel rendelkező bérgyilkos elindul, hogy megkeresse egyikük gyermekét, akit valaki elrabolt az otthonából. Utazásuk – tudják ezt pontosan – abba a rengetegbe vezet vissza, ahol tizenöt évvel ezelőtt egy szörnyű találkozást sikerült épphogy túlélniük, kétség kívül olyat, ami örökre megváltoztatta mindannyiuk életét. 1965-ben ugyanis egy kis vallási szekta fészkelte be magát az új-mexikói erdőségbe, karizmatikus vezetőjükkel egyetemben, aki azonban hangzatos szólamai ellenére már rég nem az Úr követője – már ha valaha is az volt.

A horror irodalom ágas-bogas képzeletbeli fájának számos ága van, és a közös tő – a borzongatni vágyás – miatt igen sok az átfedés is az al-zsánerek közt. Lehet kiemelkedő mű az is, amiben a rémületkeltés eszközében semmi természetfeletti nincs (például egy sorozatgyilkos), éppúgy, mint ahogy egy olyan is, amiben semmi olyasmi nem történik, ami tudományos (bármilyen tudomány) módszerekkel magyarázható lenne. Ez csak a legalapvetőbb, legegyszerűbb példa, amivel persze nem mondtam újat. A lényeg, hogy mindenkinek megvannak a kedvenc kliséi, amik ha hiányoznak, akkor már megy is kicsit a szájhúzogatás. (Ha pedig a műben túl sok van az ismerős klisékből, akkor meg persze azért indul meg erősen a „pontlevonogatás”… Na de hát senki nem mondta, hogy az írás könnyű mesterség, a rajongói igényeknek nem egyszerű eleget tenni.) Nick Cutter véletlenül ezt találta el. Pont úgy ír – és arról –, ahogy és arról, amit én a legjobban preferálok ebben a zsánerben.

Kezdésnek rögtön adott az egyszerű, sallangoktól – és főleg kifacsart álomjelenetektől, bizarr látomásoktól (ezek a nemeziseim) – szinte teljesen mentes, mondhatni földhözragadt mesélői stílus, ami az első pillanattól beránt, hogy a végéig ne is eresszen el. (A’la Stephen King.) A spártaian egyszerű szöveg nem jelenti azt, hogy unatkoznánk rajta bárhol, csak annyit, hogy az idősík váltakozások ellenére is könnyen olvasható, érthető minden. A regény végül is emiatt akár egy könnyed, pihentető szórakozásnak is kifejezetten kiváló… már, ha vannak olyanok, akik a strandon akarnának horrort olvasni, nem éjjel a sötét szobában – ehhez kifejezetten egy sűrű erdőt ajánlok –, gyertyafénynél. Az írói leleményt jelen esetben nem ott találjuk tehát, hogy a szerző a történet eseményeit vagy a gonosz erők természetét csavaros álruhába öltöztette, és úgy prezentálta, hogy az olvasók fele még évek múlva is arról vitatkozzon, hogy mi is történt végül a könyvben. Nem, jelen esetben a micsoda mellékes, vagy akár rögtön meg is magyarázott, igazából nem is rejtélyes, bár persze épp ésszel azért nehezen elfogadható illetve felfogható.


Az írói lelemény most abban áll, ahogy képes volt a kristálytiszta, és ezért gyomorforgató képek során keresztül elmesélni az eseményeket. Olyan történetet állítani össze belőlük, ami, már ha elfogadjuk a természetfeletti erők létét, logikai következetlenségektől sem hemzseg, emellett pedig a felkavaró, kifejezetten sokszor undorítóan naturális, vérgőzösen izgalmas, magas oktánszámon pörgő és még a legnagyobb (természetfeletti) horror rákfenén – mikor kiderül, mi az a névtelen iszonyat, ami a háttérben áll, általában gagyi lesz az egész – sem vérzik el. (Nagyon.)

A végig élvezetes prózához csatlakozik a kiváló főszereplőgárda, akik közül egyik sem mondható igazából jó embernek, épp ellenkezőleg, mégis, valahogy ösztönösen a jó oldalra sodródnak abban az ősi csatában, ami a jó és a gonosz erői közt dúl, mióta csak ember él a földön. A hét mesterlövész után szabadon, most a három bérgyilkos áll össze, hogy igazságot szolgáltasson a túl naiv, megcsalatott szektatagok számára. A három alak megfelelően kidolgozott, háttértörténetük ismeretében motivációjuk, cselekedeteik világosak, még ha a köztük lévő feszültségek miatt olykor változnak is. Kissé persze klisés alakok ők, ahogy emberi ellenfelükre is illik ez a megállapítás, de a természetfeletti főszál náluk úgyis sokkal egyedibb, nem hiszem tehát, hogy bárki is fennakadna majd a karakterek kidolgozottságán. A könyv szerencsére anélkül is elég vaskos, hogy a hányatott sorsú gyermekkor sokszor említésre kerülne.

Már a Mélység is ígéretes kezdet volt, de azt a szememben még kicsit „lerontotta” a regény végén a túl sok szürreális jelenet, ám ezek később szinte teljesen eltűntek, A falka már olyan stílusban íródott, ami után valóban nem túlzás kijelentenünk, hogy a szerző Stephen King irodalmi örököseinek egyike. A szekta ennek a jelenleg négy (horror) könyvből álló szerzői termésnek a megkoronázása, tulajdonképpen tökéletes rémregény az elejétől a végéig, amit – meglepő módon – a könyvben található illusztrációk is csak még jobbá tettek. Ebből a történetből kérek egy filmet, de gyorsan! Az Agave Könyvkiadónak pedig személy szerint nagyon köszönöm, hogy a Mélység elég hűvösnek tűnő olvasói fogadtatása miatt sem hátráltak ki a kanadai szerző műveinek kiadása mögül, hanem épp ellenkezőleg, A szekta gyakorlatilag egyszerre jelent meg itthon és külföldön. Most már csak az első regényét, a 2015-ben megjelent The Acolyte-ot várjuk.

Megjegyzések