
(Brother, 2015)
___________________
Magyar kiadás: Agave Könyvek, 2016
Hossz: 256 oldal
Műfaj: horror
Fordította: Beke Zsolt
Tartalom:
Az Appalache-hegység mélyén található egy ház, messze a civilizációtól. A Morrow család lakja, akik magányos, maguknak való emberek. Csak néha mennek be a legközelebbi városba, egyébként senkit nem zavarnak. S épp ezért senki nem megy hozzájuk kérdéseket feltenni, amikor eltűnik egy-egy fiatal lány. Pedig elég lenne csak felásni a környéküket, és Nyugat-Virginia állam legkegyetlenebb gyilkosai lepleződnének le.
A tizenkilenc éves Michael is kötelességtudóan részt vesz családja erőszakos tevékenységében, de sosem lelte örömét benne. A fákon át visszhangzó sikolyoktól sokszor kirázza a hideg. Normális életre vágyik, és bízik benne, hogy egyszer meg is kapja… Mikor a szomszédos kisváros lemezboltjában találkozik Alice-szel, azonnal megigézi valami, és meglátja a kiutat. Egy pillanatra elfelejt minden szörnyűséget, ami az életét kísérte. Azonban a családja rögtön emlékezteti, hogy hol a helye.
Ania Ahlborn regénye pokoli utazás az amerikai vidék kietlen zugaiba, ahol velejéig romlott emberek tesznek kimondhatatlan dolgokat. A Vértestvérek nem csak az utóbbi évek egyik legsokkolóbb horrora, de egyben tanúbizonysága annak is, hogy a műfaj nem csak a férfi szerzőké.
A lengyelországi születésű, de jó ideje Amerikában élő – Stephen King rajongó –, fiatal írónő az új generációs horror-szerzők közé tartozik. Eddig nyolc regénye jelent meg, az első, a Seed még az amazonon magánkiadásban, 2011-ben. Persze miután már a debütáló könyve is hatalmas sikert aratott az olvasók és a kritikusok között, hamar felfedezték a morbid dolgokhoz, témákhoz vonzódó szerzőt a nagyobb kiadók is. A 2015-ben megjelent Vértestvérek az irgalmatlan tempóban alkotó író hetedik regénye, amit idén a The Devil Crept In követett a sorban.
![]() |
Ania Ahlborn (? – ) |
Ráadásul gyomorral is bírom. A direkt túlzottan véresre, undorítóra hangszerelt alkotásokat kifejezetten szórakoztatónak szoktam találni, hiszen könnyen meglelem a képek mögött/mellett rejtőző sötét humort is, ami szinte mindig ott van – bár néha tényleg jól eldugják. Ami pedig a filmvásznon „bejön”, az a könyvek lapjain szintén. Olvastam jó néhány remek horrort, kedvenc szerzőim (H. P. Lovecraft, Stephen King) jó része is ebben a témában alkotott, és persze kedvenc olvasmányokat is találtam az évek során (például Jack Ketchumtól A szomszéd lányt), de az biztosan először fordult velem elő, hogy nagyjából végig rosszul legyek egy könyv olvasása során. Nos, ez a fal is ledőlt végre…
Pedig semmi „extra” nincs a történetben elsőre. Egy tipikus, igazi horrorfilm-klisének számító redneck (amerikai fehér bunkók) család éli az életét évtizedek óta egy kisváros melletti erdőben, néha elkapnak egy-egy lányt, akit megkínoznak és megölnek. Hát, oké, igen, ez tényleg durva, de ilyen filmet láttam csak a múlt hónapban legalább négyet, szóval… kellene még ide valami igazán beteg dolog, amire a veterán horror-fanok is felkapják a fejüket. Ezt gondolta talán az írónő is, és ahogy eltervezte, meg is csinálta, és rögtön két lépéssel is tovább ment az átlagos – emberrablós-gyilkosos – művek szokásos sablonjain. A regény első oldalának elolvasása után mondjuk nagyjából mindenki jó eséllyel be tudja lőni majd, hogy mi lesz a könyv lezárása, a történet ugyanis szinte nyílegyenesen fut előre. Persze azért vannak benne váratlan csavarok is – ezekről nem fogok mondani semmit! –, amikre én mondjuk sajnos jóval időnek előtte rájöttem, talán mert túlságosan is megértettem a Ray-ben fortyogó indulatok mélységét, gonoszságának mozgatórugóit, na de nem is ezek a csavarok emelik a történetet egészen más dimenziókba, mint amiben a többi hasonló tematikájú slasher mozog.

A karakteralkotás szintén briliáns – igaz, ezen a téren túlzott egyediséggel azért nem lehet megvádolni a szerzőt –, ahogy a szereplők személyiségének elkerülhetetlen alakulása is példás precizitással és hitelességgel lett az olvasók elé tárva. (Már persze annál, akinél volt némi fejlődés…) A legdurvább diszfunkciókat felvonultató gyilkos kompánia, a Morrow-család – akikhez a főszereplő, Michael, három éves korában került csak – alakjai filmre kívánkoznak. Bérelt helyük lesz majd (ebből a könyvből biztosan lesz film, csak idő kérdése!) Jigsaw vagy a texasi láncfűrészes mellett a nagy horror-pantheonban. A szereplők közül ki a leggonoszabb? Akadémiai kérdés, ezen a szinten talán már nem is érdemes súlyozni a bűnöket. A nagyobb fiú, Ray (más néven Rebel, pedig dehogy is lázad ő bármi ellen is…) persze ugyan úgy áldozata szociopata szüleinek, mint az anyja az övéinek, felmentést ettől mégsem érdemel egyikük sem. Ahogy az apjuk, sőt még Michael sem! A civilizáció máza annyira vékony már rajtuk, hogy a gyanútlan prédát még megtéveszthesse, de egyébként állati ösztönök szerint élnek, emberségüket rég elfeledték. A regény alapvető dilemmája, hogy mennyire hibáztatható valaki akkor, ha egyébként akarata ellenére, mások gonoszsága miatt választja később önmaga is a sötétséget. Képes-e a számára kijelölt útról kitörni az ember, valóban a saját sorsunk kovácsa vagyunk? A könyv persze erre végül nem ad választ. (Már, ha azt a rohadt nagy NEM-et nem akarjuk elfogadni válaszként…)

Megemlítettem a poszt elején az egyik kedvenc horror-regényemet, A szomszéd lány című könyvet, aminek még a témája is egészen hasonló a Vértestvérekhez. A Ketchum-könyv talán picit jobb regény, mint ez, de a borzalmassági versenyen már a Vértestvérek nyerne. Magasan. Kell-e mondanom a talán túlzottan is rajongóra – és ezért egyúttal ide-oda csapongóra – sikerült írásom után, hogy Ania Ahlborn többi regényének magyar megjelenését repesve várom?
Én is elolvastam ,nagyon tetszett,örülök hogy elolvastam, egy újabb remek agave regény , végre egy önálló regény nem egy sorozat ,kicsit unnom már évekig kell várni a lezárásra .nem vagyok egy nagy horror,thriller rajongó, nem is igen olvasok, vagy nézek.remélem lesz még több Ania Ahiborn regény is hamarosan.
VálaszTörlésMeg tudlak érteni, kicsit nekem is elegem lett a sorozatokból és a féltéglákból is! :)
VálaszTörlés