Mitchel Scanlon - Angyalok eljövetele

Mitchel Scanlon

Angyalok eljövetele

[The Horus Heresy 06.]

(Descent of Angels, 2007)

________________________________

Magyar kiadás: Tuan, 2016

Hossz: 314 oldal

Műfaj: sci-fi, akció

Fordította: Bajer Katalin, Molnár Orsolya

Tartalom:

Az úttörő sikersorozat következő regénye, mely a Hórusz Eretnekség történetét meséli el – a polgárháborúét, amely majdnem szétszakította az Emberiség Birodalmát tízezer évvel ezelőtt. Ez a regény a Sötét Angyalok Légiójának és primarchájuknak, Lion El’Jonsonnak korai történetét mutatja be.

Amikor a Birodalmi Flotta újra felfedezi a Caliban bolygót, a Császár ismét találkozik elveszett fiával, Lion El’Jonson primarchával. Ahogy a régi és új Sötét Angyalok csatlakoznak a Nagy Hadjárathoz, az események olyan sorát indítják be, melyek örökre megváltoztatják a Calibant, annak népét és a Légiót.

Bizton állítható, hogy a Warhammer-könyvek célközönségének embert próbáló volt az a három év, míg a Hórusz Hadúr árulásáról szóló sorozat ötödik része után végre a hatodik is napvilágot látott magyarul. Még nagyobb volt a szívfájdalmu(n)k, ha azt is hozzávesszük ehhez az infóhoz, hogy 2013-ban a Szukits nem azért hagyta „nyolcadba” a sorozatot, mert üzletileg bukás lett volna, hanem mert a jogokat birtokló anyavállalat, az angliai székhelyű Games Workshop bizonytalan időre felfüggesztette regényeik nem angol nyelven történő forgalmazását. Tavaly végre pont került a sajnálatos időszak végére, mikor a Tuan megszerezte a lehetőséget arra, hogy újra Warhammer-kötetek jelenhessenek meg magyarul. Terveik közt szerepelt természetesen – többek között – a The Horus Heresy sorozat folytatása is. A Fulgrim után tehát, igencsak sokat késve, de idén tavasszal leszálltak végre közénk az ég seregei is, hisz megjelent az Angyalok eljövetele.

A regényt az angol Mitchel Scanlon követte el, aki eddig teljesen ismeretlen volt a számomra, minden más forrásból is csak annyi tudható meg róla, hogy hivatásos író, aki több kitalált világon is társszerző, és akinek a most tárgyalt, 2007-ben megjelent könyve az ötödik a Warhammer-univerzumban játszódók közül. Ez ugyan nem sok, de a szerző rutinosnak mondható, ezért gyanakodva bár, de mégis bizakodva vettem kezembe a regényt, amire annyit kellett várnom…

Cypher

Az Angyalok eljövetele közvetlen folytatása a sorozatnak, mégsem a Fulgrim után játszódik, hanem a múltba ugrunk vissza, a Calibanra, ami egy dús vegetációval rendelkező Halálvilág, amit a régmúlt időkben a csillagok közé kirajzott emberiség túlélői mondhatnak épphogy a maguknak. Ötezer évvel ezelőtt ugyanis teljesen megszakadt a kapcsolatuk a Terrával és a többi emberlakta bolygóval, így az őshaza mára csak mítosz maradt, amiben nem is igen hisznek maguk sem. Az évezredek óta tartó technikai hanyatlás során a bolygó lakóinak minden energiáját felemésztette a puszta túlélés az őslakos szörnyek mellett, amiknek vérszomja nem ismer határokat. Ősi emlékekből, tradíciókból táplálkozó lovagrendek feladata a szörnyetegek jelentette fenyegetés kordában tartása. Zahariel és Nemiel a Rend nevezetű társaság frissen felvételt nyert tanoncai abban az időben, mikor a Caliban lakóinak élére egy ellenállhatatlan, dicsőséget dicsőségre halmozó harcos – Lion El’Johnson – kerül, aki mintha csak a régóta fennálló rendszert akarná megdönteni.

Igaz, hogy a regény négy nagyobb egységre tagolódik, mégis elég – de azt kell is – kettőt vizsgálni, nevezetesen az első felét, az Impérium (a Császár) megjelenése előtti és utáni részeket. Értelemszerűen az eleje az Impérium előtti rész, ami szinte teljesen fantasy, sőt majdhogynem egyenesen a klasszikus epikus vonal, csak a működésképtelen energiapáncélok és a ritkán felbukkanó lőfegyverek miatt nem lehet rásütni ezt a bélyeget. Lovagok, a fiatal jelöltek halálosan komoly kiképzése, kalandok, vadászatok, amiket csak néhány rövidke részlet fűszerez a lovagi becsületkódexről, a teljesen a harcnak alárendelt életmódról, a tűzben kovácsolódó bajtársiasságról és hasonlókról, amiről mi már a hatodik résznél járva tudjuk, hogy az astartesekre is jellemző. Elvégre a Rend és a többi lovagrend tagjai ekkor még nem is sejtik, hogy belőlük lesznek majd a Császár megérkezése után nem sokkal az I. Légió, a Dark Angels (Sötét Angyalok) űrgárdistarend harcos astartesei, akik nem ismerik a félelmet.

Arra, hogy ez nem lesz egy vidám fáklyásmenet, a fejezetekben néhol felbukkanó névtelen narrátor révén sejthető, aki úgy tudósít minket a később eljövendő időkről, mint aki már látta azokat. Mit ne mondjak, engem ez a narráció kenyérre kent, egyrészről remek hangulatú volt végig, másrészt mert miatta lett feszült a regény első fele is, dacára, hogy ekkor még csak „kalandozgattak” magukban, és a Dark Angels-ek híres, gyors reagálású motorizált egységének – a Deathwingnek (Halálszárny) – tagjai is csak hús-vér lovon járták a dzsungeleket. Ez a rész egyszerűen remek volt, és ezt nem csak azért mondom, mert magam is a Dark Angels sereget irányítottam a terepasztalokon, és örömmel üdvözöltem minden kis infómorzsát a megalakulásuk körüli időkből, sőt, épp ellenkezőleg. Gyakorlatilag a nagy titkolózás ellenére is ismertek voltak számomra az események, így a fordulatok nem ültek annyira, tudtam, hogy kiben nem szabad bízni egy percig sem és kiben igen. Tudtam, hogy kinek mi lesz a sorsa – nagyjából – sőt azt is, mi lesz a következő Dark Angels-ekről szóló részben is, hiszen a kedvenc űrgárdista rendem története ebben a regényben még épphogy csak elkezdődött. De még így is remekül szórakoztam.

Aztán megjöttek az Impérium seregei, ráadásul a Császár is személyesen, és a zsáner a fantasy-ről az akciójelenetekben gazdag háborús sci-fi felé tolódott. Bár ez igen jelentős változás a regényben, de a problémát – ha van egyáltalán – nem ez jelenti. A névtelenségbe burkolódzó, sejtelmes narráció viszont teljesen megszűnik, mintha a szerző elfelejtkezett volna róla egész egyszerűen, amiért kap is tőlem egy csúnya fekete pontot, mert azok voltak a kedvenc részeim. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy azért az elmaradt hang helyett kapunk egyéb jóságokat. A Sötét Angyalok csatlakoznak a Hadjárathoz, és rögtön ki is veszik a részüket belőle becsülettel, mikor egy túlságosan is bürokratikus, vonakodó világot, a Sarosh-t akarják újra az Impériumhoz csatolni. A nem kis költői túlzással élve eddigi nyugodtabbnak minősíthető részeket elképzelhetetlen méreteket öltő vérontás veszi át, és az Istvaan III-on történt népirtásához hasonlatosan most a calibani lovagok közül is kirostálódnak a méltatlannak találtattak.

A könyv második felére már nem gondolok vissza annyira pozitív érzéssel, de összességében azért egy erős jó értékelést megszavaznék ennek is, kivéve a konkrét lezárását, amivel egyáltalán nem voltam kibékülve, mert valahogy túlságosan is „összecsapottan” lett vége. Ráadásul a Dark Angels-ek története csak a tizenegyedik részben (Fallen Angels) folytatódik majd csak tovább. Az meg hol van még… Nagyon várom! De egy ideig a vérszomjamat csillapítani fogja a júniusban megjelenő Légió is Dan Abnett tollából, amiben a titokzatos Alpha Legiont ismerjük majd meg kicsit közelebbről.