Arkagyij és Borisz Sztrugackij - Fogadó a Halott Alpinistához

Arkagyij és Borisz Sztrugackij

Az orosz szerzőpáros néhány remek regényéről már írtam a múltban, de azok mindegyike sci-fi volt. A Fogadó a Halott Alpinistához című művük viszont egészen más, a krimi műfaja előtti tisztelgés. Régóta szemezek már vele – helyesebben még az első kiadással –, ezért kapóra jött a 2015-ös Metropolis Mediás új kiadás, ami a mostanában újra megjelenő Sztrugackij kötetekhez hasonlóan javított, kibővített verzió. Gondoltam, most vagy soha…

A történet nagyjából annyi, hogy a hegyi fogadóba – amiről az a hír járja, hogy kísértetjárta – érkezik nyaralni egy rendőrtiszt, aki az ott lakó különös vendégek kérésének eleget téve, a kis szállodában történő megmagyarázhatatlan események után kezd nyomozni. Amikor az ártatlannak induló csínyek után egy gyilkosságra is fény derül, a történések az eddigieknél is különösebb irányt vesznek.

Amikor egy detektívtörténetben a háttérben mozgó erők lelepleződnek, megértjük, hogy mi is történik, akkor a feszültség csökken. A szerzők ötlete az volt, hogy a tetőpont után húznak még egy váratlant, amire nem számít senki és ezzel a feszültséget újra a magasba emelik. Hát… (tudom, így nem kezdünk mondatot…) ezt az elképzelést én egy tiszteletreméltó, de igen naiv próbálkozásnak éreztem a részükről. Először is – igaz, a regény első megjelenésekor, 1970-ben ez valószínűleg nem volt probléma – a Sztrugackij név mára annyira összeforrt már a sci-fi-vel, hogy amikor kiderül, hogy [spoiler!] az ügy megoldásának kulcsát a Földön kívül kell keresnünk [spoiler vége!], az a meglepetés csíráját sem szolgáltatja. Igazából már az első fejezet előtt álló féloldalas fiktív újságcikk elolvasása után – amit szerintem nagy hiba volt belerakni a műbe – el lehet kezdeni ebbe az irányba gondolkozni. Én sosem gondolkoztam másban, szóval állandóan csak azt próbáltam kideríteni, hogy kik az emberek és ki a földönkívüli a szereplők közül. Ezzel persze – sajnos – az egész rejtélyt sikerült csírájában megfojtanom. Sztrugackijék mindent megpróbáltak azért, hogy az olvasó figyelmét eltereljék – megmagyarázhatatlan apróságok egész sorának a történetbe illesztése, az idővonal „unalmas”, minden részletre kitérő rekonstruálása –, de valahogy érezni lehetett, mi a fontos és mi a lényegtelen, és sajnos egyszerűen túl sok volt a lényegtelen időhúzás. A regény nagy részében ugyan azokra az információkra kérdez rá a felügyelő az összes szereplőtől többször is, majd gondolatban rendszerezi az adatokat újra meg újra. Lehet mondani, hogy ez az általános nyomozati eljárás, ebben semmi rossz nincs, és valóban, de míg más szerzőknél – jó esetben – a nyomozás a regény legizgalmasabb része, addig itt erről sajna szó sincs.

Az előző bekezdéshez is tartozhatna, de inkább a pozitívumokhoz kerül a képzeletbeli mérlegem serpenyőjében a szereplők sokasága, akik elég izgalmasra és szórakoztatóra sikeredtek. Mondjuk pont nem a felügyelő alakja, aki eléggé… semmilyenre sikerült, de az igen valószínűtlen alakokból álló társaság néhány tagja igen furcsa, emlékezetes karakter lett – még úgy is, hogy egyikről sem tudhatunk meg túl sok mindent, ami talán a rejtélyesség légkörét hivatott tovább emelni. A könyv élvezetes humorát – mert hogy módjával, de az is van ám! – is jórészt ennek, a hó csapdájában vergődő fogadóban, egy szellem társaságában ragadt titokzatos emberek közti interakcióknak köszönhetjük.

Az általam eddig olvasott Sztrugackij-művekkel én azért megszenvedtem egy kicsit. Hogy a fordítás lett az, vagy már az eredeti szöveg is nehézkes – sokszor többszörösen összetett gondolatokkal, mondatokkal tarkított – volt, az szinte mindegy is, de a történet maga mindig jobban tetszett, mint a páros stílusa. A Fogadó… volt az első olyan Sztrugackij-könyv, aminek a prózája már valóban könnyen befogadható volt a számomra is. Lehet, hogy egyszerűen csak beleszoktam már az „oroszos stílusba”, esetleg a fordítás sikerült jobban, mint az eddigi regények magyarra ültetése, mindenesetre ünnepeltem ezt a fajta változást. A könyv ettől függetlenül nekem mindent összevetve azért csalódás volt, de akik szeretik az olyan vegyes írásokat, amik több műfaj mixéből születtek, azért tegyenek vele bátran egy próbát. Annak azért örülök, hogy nem ezzel a regénnyel kezdtem az ismerkedést Sztrugackijékkal…