Sümegi Attila - Vadhajtás

Sümegi Attila (1978 - )

Ha figyeltétek a hazai könyves híreket, talán észrevettétek, hogy a GABO SFF igen nemes és egyben merész terhet vállalt magára. Hazai fantasy szerzők írásait karolják fel és jelentetik meg elektronikus formában, majd korlátozott példányszámban (gondolom az e-változat sikerével arányosan) papíron is. Gyűjtőknek. Kiváló elképzelés, sok sikert kívánok neki a magam nevében. Ezen sorozat első része Sümegi Attila Vadhajtás című urban fantasy kisregénye (ami nem is annyira kicsi), amiből én is kaptam egy példányt. Köszönet érte! Attila munkássága nekem eddig sajnos teljesen kimaradt az életemből, pedig jelent már meg könyve (Bezár a fény) az Alexandra Zenit sorozatában és tavaly Zsoldos Péter-díjat nyert A kővé vált asszony balladája című novellájával. Ezen most változtattam.

A papírkönyvek vs. e-könyvek csatájában vannak érvek pro és kontra mindkét formátum mellett, de az kétségtelen, hogy kényelmesebb dedikált olvasón olvasni a szöveget, ezért – győzött a lustaság! – kézhezvétel után szinte azonnal erre az írásra esett a választásom, bár eredetileg a nyaralás alatt akartam volna csak elolvasni…

A szerző regényében arra vállalkozott, hogy vegyíti az arab mitológiát (legalább is az abban szereplő lények közül kettőt) egy saját, jól kigondolt és igen izgalmas mágia-rendszerrel, aminek alapja az emberekben – elszórtan és egyre gyengébb formában – jelen lévő ősi vér, ami segítségével a hordozója különféle kisebb-nagyobb csodás dologra lehet képes. Az ősi vér hordozói – vagyis az Ősvérűek – közül az egyik távolról képes megérezni dolgokat, a másik szellemekkel tud kapcsolatba lépni, vagy más hasonló – néha a vásári csalóktól alig komolyabb, alig valóságosabb – tetteket véghez vinni. Ilyen Ősvérű Botond is, aki szinte véletlenül szalad bele a zárkózott, igen problémás személyiségű, szárnyát éppen csak bontogatni kezdő önjelölt festőművészbe, Eszterbe, akiben az ősi vér ereje még az ősi isteneket idéző erővel „tombol”. Botond elhatározza, hogy segít Eszternek éledező erejét megismerni, ám ez jóval nehezebb feladatnak bizonyul annál, mint ahogy gondolta. Közben, a történet másik szálán egy huri (angyali örömlány, aki halott szerelmét hajszolja) és egy ifrit (tűzszellem, aki végre saját fizikai testet szeretne és szabadon élni, nem mások rabláncán) próbálja egymást kijátszani, és a saját terveit megvalósítani a másik kárára.

Hamar kiderült számomra, hogy a Vadhajtás az utóbbi évek egyik leginkább ambivalens érzelmeket kiváltó könyve lesz. Adva van egy remek világ, egy jó ötlet, a szöveg olvasása közben egyértelművé vált, hogy a prózával, a szerzői kvalitásokkal sem lesz nagy problémám, olvastatta magát, néhol humoros volt, elég trágárság maradt benne, hogy meggyőzze az alapvetően proli énem, hogy tökös a cucc, amit olvasok. (Különösen azok a részek, mikor a szereplők mondtak valamit, majd a valódi gondolataikat is olvashattuk, ami általában gyökeresen ellentmondott a párbeszédben olvasottnak…) De a szórakoztató részek mellett néhány – igen fontos – dologtól bizony már majdnem a falnak mentem:

Négy nézőpontkarakter, négy háttértörténet, négy személyiség, egy közös metszésponttal. Mindegyikük Baszna vagy Baszik. Így. Ennyi. Eszter Botonddal. Botond Eszterrel és Nasirával (ő a huri). Aziz (ő az ifrit) Eszterrel és Nasirával. Nasira – hát ő mondjuk senkivel leszámítva halott kedvesét, de ő egy topkategóriás pornószínésznői idomokkal megáldott „csodálatos” kefélőgép, szóval őt meg már csak hivatalból is minden mellékszereplő akarja. Most megint moshatom magam tisztára a prűdség árnyékától, de nem az a bajom, hogy mindenki állandóan csak kefél(ne) – esküszöm, hogy a történet filmváltozatát ÖRÖMMEL megnézném (már csak Nasira miatt is) –, hanem, hogy a Szürke ötven árnyalatának fantasy-átiratát olvasom, pedig már az eredetit sem akartam! A könyv fele: paranormális pornó, még véletlenül sem urban fantasy. És akkor is az – bár persze egy kicsit árnyal az eddigi határozott állításaimon –, ha a szexnek sokszor igen is valódi jelentősége van a történet szempontjából. Nasira ugye egyértelmű – de őt fel is mentem minden felelősség alól, olyan jó nő! –, ő kurva aki a testével tudja elérni, amit akar és Eszter mágiájának katalizátora a szex, neki muszáj dugnia, hogy alkotni, varázsolni tudjon. Értem! De ez nekem sok volt, személy szerint egy rövid idő múlva már untam ezeket az ulpiusos részeket, noha biztos vagyok benne, hogy egy NAGY RAKÁS olvasónak éppen ezek lesznek majd a kedvenc jelenetei. Ízlések és pofonok, ugye.

Nézzük meg a négy főszereplőt, de tekintsünk el a szextől egy kicsit, már amennyire sikerül. Botond: egy végtelenül unszimpatikus, saját magába szerelmes bájgúnár – személyiségfejlődés azért van a könyvben –, minden olyan fordulatnak örültem, amikor nem az elképzelései szerint alakultak a dolgok. Eszter: egy másik végtelenül unszimpatikus szereplő, akinek eleinte is csak fenntartásokkal kellemes személyisége csak még tovább torzul, ahogy felfedezi magában egyre növő erejét, míg a végére igazán bicskanyitogató nőszeméllyé válik. Nasira: a huri karaktere érdekes és egyedi volt már csak annak a csavarnak köszönhetően is, hogy nem voltak érzelmei, neki lehetett „drukkolni”, hogy valahogy jól keveredjen majd ki a történetből, bár érzelmi analfabétasága miatt olyan dolgokat csinált meg gond nélkül férfitársainkkal, ami nem tüntethetné fel igazán jó színben őt sem. (De hát ugye ő a Jó Nő, szóval…) Aziz: ő igazi kaotikus szellem, aki SOHA nem törődik SENKI mással, csak az számít, hogy neki valami haszna legyen az adott dologból. Az ő motivációjával igen egyszerű volt számolni, igazi seggfej. Őt kedveltem. Mivel a magyar – eleinte – a magyarral pörgött, az arab pedig az arabbal, ezért a két történeti szál nem okozott azonos izgalmakat, hiszen konkrétan az „utálatos” Botond-Eszter párost legszívesebben hagytam volna a fenébe.

Nos, eddig keményen szapultam a regényt – az én szempontomból hiszem, hogy nem igaztalanul –, de aztán jött a fordulat. A szexözön hirtelen elapad, illetve befogadható szintre csökken, és a könyvből pikk-pakk Horror lesz. Nem is valami langyi szar, hanem igazán komoly szintű. Spoilerek nélkül annyit elmondhatok, hogy a történet nem olyan irányba folyik tovább, amit az addigi események alapján vártam tőle – ami igen Nagy Öröm volt –, hanem nagyobb léptékűvé, epikusabbá válik. Már ez a váltás elég volt, hogy elkezdje MEREDEKEN felfelé húzni a regény értékelését, de az igazi változás bennem akkor kezdődött meg, amikor az egyik (ha nem Az) utolsó szexjelenet olvasása során majdnem kidobtam a taccsot. Gondolhatjátok, hogy nem azért, mert túl szexis lett volna… Igen kiváló irodalmisággal, megkapó képekkel, érzékletesen mesélte el a szerző azt a külső és belső metaformózist, amin a szereplő átment éppen. Na, körülbelül onnantól szerettem meg a regényt! Elsősorban már nem is a bosszantó dolgaira emlékszem vissza, mikor a Vadhajtásra gondolok, hanem arra a rohadt nagy váltásra és az utána következő félelmetes részekre!

Mintha két regény lenne, vagy két szerző követte volna el a Vadhajtást, ezért nagyon nehéz megfogalmazni, kinek ajánlhatom nyugodt szívvel. Szerintem a két fele senkinek sem fog tetszeni egyformán, erre fel lehet készülni előre. Nem gondolom, hogy a blogra sokan járnának a sok poreszt olvasók közül, úgyhogy az olvasók idejáró részét nézem, és azt mondom, hogy azoknak ajánlom közülük, akik szerint hülye vagyok, hiszen a szexről még olvasni is csak jó lehet, és persze főleg azoknak, akik a mozgalmas, filmszerű rém-könyvekre buknak. (Az tuti, hogy a 18-as karika jár neki!)