![]() |
Patrick Ness (1971-) |

A disztópiás Y/A irodalomba tartozó könyvek nagy része ugyanarról a témáról szól: hogyan lehet minden nehézséget legyőzve felnőtté válni egy rideg, ellenséges környezetben, ami minden erővel az életünkre tör (…és mindeközben összejönni életünk párjával). Patrick Ness könyve szintén erről a küzdelemről szól, a mondanivaló maga tehát nem valami világmegváltó újdonság, ám a megvalósítás, az ötletparádé és a körítés olyan szinten magával ragadja az olvasót, amire csak nagyon kevés mű képes. Az első résszel összevetve szembetűnő a meglepő váltás: az eddig főleg a kalandregények stílusjegyeit magán viselő könyv szép lassan igazi háborús sci-fivé változott. A vándorlás helyét az akciórészek veszik át, ám a karakterfejlődéses részek – amire eddig is nagy hangsúlyt fektetett Ness – továbbra is töretlenül megmaradtak, sőt, talán még nagyobb teret kaptak. A két nézőpontkarakter útja elválik, de egymás körül forgó gondolataik – szinte megszállott moralizálásuk, állandó lelkizésük – nemcsak saját magukra van hatással, hanem sokszor mások életére is sorsfordítóan hatnak.
Nekik köszönhetően a mellékszereplők is folyamatosan fejlődnek, ami az egyik oka annak, hogy a regény cselekménye megjósolhatatlanul fordulatos, így megunhatatlan. Még közülük is kiemelkedik a fő gonosz, a Mesterpolgár, akiről egy idő után már egyszerűen lehetetlen eldönteni, hogy valóban gonosz-e, és hogy egyáltalán miért is teszi azt, amit éppen tesz. Ő a tökéletes cselszövő, akinek az utolsó oldalakig képtelenség belelátni a lapjaiba. Sajnos ugyanez – hogy a folyton változó főszereplők ekkora figyelmet kaptak, motivációik ilyen pontos megvilágításba kerültek – az oka annak is, hogy a könyv néhol kicsit túlírt. Az eseményeknek gyakran vagyunk kétszer, két szempontból is a szemtanúi, ami a sokadik alkalommal talán már kicsit felpaprikázhat néhány türelmetlen olvasót, de a regény többi erényét figyelembe véve nem hiszem, hogy emiatt bárki is komolyan morgolódna majd.


A regény a Vivandra Könyvek gondozásában jelent meg magyarul még 2011-ben, Ágoston Alex fordításában. Az első részt még Hotya Hajni fordította, és úgy gondolom, érezni a fordítóváltást: Ágoston munkájával sincs különösebb probléma, próbálta alkalmazni a Hotya-féle nyelvújításokat (amiből rengeteg van), de valahogy mégsem volt akkora katarzis olvasni a szöveget, mint a Kés a Zajbant volt anno. Kifejezetten hiányoltam például – talán kétszer volt az egész könyvben –, hogy mikor elragadják Toddot az érzelmei, vagy begyorsulnak az események, a könyvből egy időre eltűnnek a mondatközi és -végi írásjelek, amitől az egyébként se lassú, lüktető mű még inkább beszippantja az olvasót. (Persze az könnyen lehetséges, hogy már az angol eredetiben sem volt annyi nyelvi lelemény, szóferdítés…) Sajnos, a Zajnál használatos grafikai trükkökből – amik pedig annyira feldobták az első részt – is alig van egy-kettő a könyvben. Korrektori/lektori szemmel nézve biztosan egy rémálom volt a mű nyomda alá rendezése (bár ugye messze nem annyira, mint az első részé lehetett), de ez nem lehet mentség a párbeszéd- és a gondolatjelek hiányára, ami egy sima átolvasással könnyen kiszűrhető lett volna. Ettől függetlenül melegen ajánlom mindazoknak, akiket kicsit is érdekelnek a Y/A sci-fik, ugyanis a tematika egyik legjobb sorozatát ismerhetik meg a Chaos Walking-trilógiában.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése