Vlagyimir Vasziljev - Halálos zóna

Az eredeti szakmáját tekintve rádiómérnök Vlagyimir Vasziljev hazája jelentős sci-fi és fantasy szerzője. 1987-es írói debütálása óta rengeteg regény és novella kötődik a nevéhez. Míg itthon a Szergej Lukjanyenko Őrség Univerzumában (társ)szerzőként jegyzett két regényével – Káosz-Őrség és Nappali Őrség – vált ismertté, otthon másféle, főleg cyberpunk témájú könyvei által lett igazán naggyá és miattuk árasztották el szakmai díjak egész sorával is.

Vlagyimir Vasziljev (1967-)

Idén a Metropolis Média igazán nagy fába vágta a fejszéjét. Amennyiben a lelkes nyári információknak hinni lehet, akkor a poszt-apokaliptikus könyvek szerelmesei el lesznek jó időre látva minőségi olvasnivalóval. Ugyanis nem kisebb sorozat kiadását tervezik, mint a legendás szerzőpáros Arkagyij és Borisz Sztrugackij Piknik az árokparton (vagy ahogy mindenki ismeri, a STALKER) című könyv – és a nem kevésbé (sőt!!!) kultikus számítógépes játékok, valamint a (lassan szégyellem leírni) szintén kult-film, a Sztalker – alapján íródott könyvfolyamét. Tehát: öröm a köbön! És mi másra illenék jobban a hangzatos könyvfolyam szó, mint erre, hiszen – különféle források szerint – nagyjából 84 és 110 közé eső könyv tartozik ide. Impresszív méret, de persze a mennyiség sosem egyenlő a minőséggel. Ebbe a multiverzumba számos (nálunk biztosan) még ismeretlen szerző írta a regényeket, nem a földtől elrugaszkodott, ha élünk a gyanúperrel, hogy kevésbé sikerültek is lesznek közöttük. (Jó kérdés, hogy a galaktikusok előzetes tervei szerint vajon azok is jönnének-e a tervek szerint, vagy csak a jobban sikerült művek.)

De mi is ez a STALKER-mánia? Összefoglalom egy bekezdésben (újra) az általánosságokat, hátha van még olyan a sci-fi olvasók között, aki nem ismerné ezt a sok szempontból összetett, ugyanakkor végtelenül egyszerű világot. A mindannyiunk által ismert 1986-os „csernobili” baleset eredményeként létrejött a Szarkofág, ami a felrobbant 4. reaktorblokkot magába záró vasbeton építmény, és természetesen egy – a hadsereg által azonnal lezárt –, sok helyen radioaktív terület. Eddig az ismert valóság. 2006 június 11-én furcsa, nagy erejű fényoszlop tör elő a Szarkofágból az égre és egy nagy erejű „hullám” csap ki, aminek nyomán létrejön a Zóna. A területen lévő emberek nagy része azonnal meghal. A Zóna határa élesen elválik a „Nagy Földtől”, azaz a külvilágtól. Belül különféle anomáliák és a körülöttük keletkező titokzatos „relikviák” és mutánsok tombolnak. A sokszor majdhogynem észrevehetetlen anomáliák helye folyton változik, és mutánsok, furcsa, sosem volt élőlények (génkísérletek eredményei lehetnek?) és többféle zombi keseríti a fertőzött területekre bemerészkedő kevesek, vagyis a stalkerek életét, akik különféle tudósok, országos szervezetek, gonosztevők és gazdag gyűjtők számára próbálnak minél többféle, „csodás tulajdonságokkal” rendelkező relikviát összegyűjteni – félhivatalosan vagy teljesen törvénybe ütköző módon akár – és jó áron értékesíteni. Mivel az ember úgy működik ahogy, természetesen megjelentek a „Fosztogatók” is, akik inkább mások munkájából akarnak megélni. A sztalkerek hol csapatokba verődve, hol magányosan kutatják a terepet, és komplett kis világot alakítottak ki a Zóna körül (és belül), ami saját szabályokkal, törvényekkel rendelkezik. Itt csak egy valami biztos: a fegyverek sosem hallgatnak sokáig. A Zóna határait a hadsereg őrzi, de természetesen ők is emberből vannak, így a határőrizet nem túl zárt, aki át akar jutni, meg tudja oldani. A korrupció mindennapos, akár harci helikoptert is vehet tőlük, aki meg tudja fizetni. Ezen kívül létrejöttek a Zónában különféle félkatonai frakciók is, akik mindannyian a saját céljuk megvalósulásáért harcolnak. A legfurcsább csapat a „Monolit”. Vallási fanatikusok, akik a Nagy Monolitot imádják, ami a Szarkofágban található. Félig-meddig már zombik, de a tisztjeik nagyon is okosak. Elsődleges céljuk elzárni a Zóna központját a külvilág folyton fürkésző tekintete elől. Az egész mögött ott a nagy kérdés: ki és miért hozta létre a Zónát – ami azóta is egyre csak terjed.

De az igazán meghökkentő dolgok még csak itt kezdődnek el, és ezekről még a könyvek szereplői sem tudnak! A Zóna nem a valóság, igazából csak az emberek fejében létezik. A Monolit az az „antenna”, ami olyan pszi hullámokat sugároz, ami a hatókörébe kerülő emberekben felépíti a Zónát annak minden elemével együtt. Hét hibernált ember kelti őket, akiknek a tudata egyesült és megpróbálják hatalmuk alá vonni az emberiséget. Eredetileg halálraítélt bűnözők, akik választhattak: vagy kivégzik őket, vagy részt vesznek egy tudategyesítési kísérletben. A kísérlet sikerült, a hét ember a Szarkofág alatt (pontosabban annak közelében egy földalatti laborban) alussza végtelen álmát és közben irányítja a Zónát a Monolit segítségével. A Zóna azért ilyen, mert az alkotói még mindig ugyanazok a bűnözők, akik voltak, a tudategyesítés az alaptermészetükön semmit sem változtatott, csak épp mérhetetlen hatalomhoz jutottak általa. A Monolit klánt is azért hozták létre, hogy legyenek akik megakadályozzák a kíváncsiak bejutását a Szarkofághoz, nehogy felfedezzék a Zóna eredetét és elpusztítsák annak irányítóit.

A Halálos Zónában Kex, a profi stalker a helyi maffiafőnök parancsát követve kezd nyomozásba a Zóna melletti kisváros kocsmáit rettegésben tartó stalker-gyilkos pszichikus erőkkel rendelkező szörnyeteg és vérszívó „társa” kiléte után. Az ügy több minden miatt is rendkívüli. Vagy egy ember segít egy szörnynek a stalkerek kiiktatásában, ami teljesen érthetetlen lenne, vagy egy szörny járkál ki a Zónából rendszeresen (és teljesen zavartalanul), ami pedig egyszerűen fizikailag lehetetlen, ugyanis a Zóna lakóinak szüksége van a Zónában jelen lévő, emberekre nézve pusztító környezeti hatásokra. A nyomozásba belekeveredik egy fiatal biológus, Ivan Szivercev, Buci a balfék (ő megy elől, ha ismeretlen területen vannak) és Pszich, egy titokzatos figura, akit mintha nem hatna meg a Zóna milliónyi veszélye.

Sajnos azt kell mondanom, ezzel el is érkeztünk a jó dolgok végére. A biztató kezdet – engem már a S.T.A.L.K.E.R. logóval és a tutira sikerült gázálarcos borítóval kilóra megvettek! – után ugyanis azonnal kiderült, hogy a Halálos Zóna egy úgynevezett állatorvosi ló. A könyv legdurvább hibája kétség kívül az, hogy a komplett 21. fejezet hiányzik belőle. A következő, hogy ezt elsőre észre sem vettem. Vasziljev alapvető elbeszélő módja ebben a könyvben – amiért a fordítót, Földeák Ivánt hibáztatom egyébként elsősorban – egyszerűen borzalmas. (Igaz hébe-hóba egy-két olyan humoros rész azért akadt benne, amin képtelen voltam nem felkacagni. [Lásd az idézetet.]) Mondat közben képes egyes számról többes számba váltani, magázódni, tegeződni, vagy éppen kikacsintani az olvasóra egy-egy szarkasztikusnak szánt vicces félmondattal. Fordításnak is alig nevezhető helyenként. A szórend gyakorlatilag megegyezik az orosz eredeti kötetével. (Direkt letöltettem és ellenőriztettem egy orosz fordítóval – újfent köszönet érte! –, mert érdekelt, hogy a fordító ilyen ömlengős, vagy az írónak van helyenként kényszere a túlírásra.) Nos az írótól ered a dolog, de a fordító azzal, hogy magyar szavakat orosz mondatszerkezetben rakosgat egymás után, ezt még jól ki is emeli. Magyartalan mondatszerkezetek, magyarul ugyan létező, de az adott szövegkörnyezetbe egyáltalán nem illő „tükörfordított” szavak – az „úgymond” szótól a végére már (úgymond) szabályosan agybajt kaptam –, helyenként a témakörrel kapcsolatos ismerethiányt tükröző bekezdések. Ettől az egész könyv sutának tűnik, amit először fárasztó, majd bosszantó olvasni. (Érdemes megnézni például a huszonötödik fejezet elejét. Egyszerűen nem lehetett eldönteni, hányan vannak a szobában. Ketten vagy hárman beszélgetnek? Semmit nem lehetett belőle érteni. Úgy tűnt, mintha az addig megismert szereplők szerepet cseréltek volna.)

„…A katonai áruházban az összes talonját az eladólány kezébe nyomta, elvett egy doboz Cabernet-t – két üveggel volt benne –, egy Szapevarit s egy Kadarkát, majd elvánszorgott a koleszig, ahol a Kadarkát nyomban realizálta.
Fél óra múlva az orvos utasítása, hogy vegyen magához több folyadékot elképesztően bölcsnek tűnt, s komolyan nekilátott a sörfogyasztásnak, mert a Cabernet-t és a Szapevarit bölcsebb volt másnapra hagyni, és különben sem kívánt több bort.”

Ehhez vegyük még hozzá, hogy sajnos a regényben rengeteg betűhiba maradt – és ez most a legkisebb bajom volt. A könyv alkalmas a STALKER Univerzum eddigi rajongóinak felhergelésére is, igaz, az új olvasóknak a következő ok talán fel sem fog tűnni: A Zóna világához körülbelül hét éve létezik magyar nyelvű anyag – akkor jelent meg az első játék a Csernobil Árnya –, és az ez utáni részeknek hivatalos magyar fordítása is létezik. Van tehát hová fordulni, hiszen mára minden, a Zónára jellemző specialitásra van bejáratott magyar szó. Nos, a fordító látszólag erről semmit nem tudott, mindenhez új kifejezéseket talált ki, helyenként igazán blődeket és/vagy teljesen hibásakat, a hivatalos kánontól eltérőeket, félrevezetőket. Így lett a minden stalker szokásos felszereléséből, a PDA-ból, egy laza huszárvágással iPad, de még a szörnyetegek sem kerülhették el az újra keresztelést. Ezek olyan típusú hibák, amit csak egy erős, a témához értő lektor használatával lehetett volna elkerülni, akinek bevonása viszont egy ekkora volumenű projekt esetében talán nem lett volna hiábavaló.

Lenne még füstölögni való korrektor/nyomda/fordító/lektor vonalon, de talán eljött már az idő magára a történetre is röviden. (Lehet már el is múlt. Velem van még valaki?) A kiindulópont ígéretes, a karaktereket megkedveltem, nekem velük nem volt sok problémám, de – és itt idézném Kex saját, mindent tökéletesen összefoglaló szavait, ami teljesen összecseng az én véleményemmel – „Igazából nehéz helyzetbe nem is kerültek, majdnem probléma nélkül kivágták magukat. Mindent megúsztak!” Ennyi. Fordulatokra, izgalomra vagy úton-útfélen elhulló szereplőkre vágysz? Ez nem a te könyved. Mozgalmas akciójelenet, békés nyomozgatás és sétálgatás kihalt területeken keresztül viszont azért akad benne, szóval ha az eddig írt hibák nem vették el a kedvedet végleg és egy nyugisabb poszt-apokaliptikus kötethez van kedved, jó választás lehet.

A magyar kiadó valószínűleg azért kezdte el ezt az egyébként időrendben és tartalomban nem szorosan összefüggő sorozatot ezzel a kötettel – ami a széria 39. vagy 41. része, attól függően, milyen listán nézünk utána az ide tartozó könyveknek –, mert a szerzője nálunk már ismertebb névnek számít. Talán most mégis jobban jártunk volna, ha az elejétől kezdték volna el kiadni a sorozatot. Vasziljev egyébként visszatért még egy folytatás erejéig a STALKER Univerzumban élő szereplőihez. Az viszont már fogósabb kérdés, hogy az olvasók vajon adni fognak-e még esélyt a sorozat további részeinek…

Update: A kiadó időközben felvette a kapcsolatot a játékok modjainak (kiegészítőinek) magyarításán dolgozó ismerősömmel, és jelenleg azon dolgoznak, hogy őt is bevennék a további kötetek elő-munkájába - a bővebb részletek még tisztázatlanok. Az ő segítségével a későbbi részek már az elfogadott (megszokott) kifejezések használatával készülhetnének el. A kimaradt 21. fejezet problémájának megoldásán is gőzerővel megy az ötletelés, a munka. (Érdemes lesz figyelni a kötet e-könyv megjelenést - én más megoldás nem igazán tudok elképzelni...)