Ugrás a fő tartalomra

Daryl Gregory - Stony Mayhall második élete






Daryl Gregory (1965-)
Daryl Gregory új író a blogon, de nem új (nem ismeretlen) a nagyvilágban. Az amerikai szerző 2008 óta publikál komolyabban, öt regény, számos novella – még a ’90-es évektől kezdődően – és néhány képregény adaptáció (Drakula, Majmok bolygója) köthető a nevéhez. Én az első könyvéről szóló netes ismertetők óta figyelem a szerzőt. Nagyobb összeggel is le mertem volna fogadni anno, hogy a Pandemonium – legjobb első könyves fantasy regény (Crawford-díj, 2009) – megjelenik az Ad Astra Kiadó gondozásában. Csúfosan elbuktam volna azt az összeget, hiszen végül (ha egyáltalán tervben volt) nem jelent meg… (Én még várom azért!)

Idén nyáron viszont a GABO Kiadó az SFF sorozatában megjelentette a szerző harmadik kötetét, a Stony Mayhall második élete című könyvet, ami ha nem is a Pandemonium, de zombis horror, szóval legalább ugyan annyira örültem ennek is. Kicsit óvatosan álltam azért a történethez, hiszen az ajánlók nem tipikusan véres, poszt-apokaliptikus zombi történetet emlegettek a könyv kapcsán. A formabontó (romantikus) zombi-feldolgozások pedig – lásd Isaac Marion Eleven testek című könyvét például, igaz, bevallom, csak a belőle készült filmet láttam – nem az én asztalom, finoman szólva sem. Ezért vártam eddig, de persze azért csak muszáj volt, na.

A (pikk-pakk eltaposott) zombi-apokalipszis után nem sokkal a Mayhall család a hóviharban egy megfagyott nőt talál, aki karjában óvja gyermekét. Az életre lehelt csecsemő ránézésre sem ember, szürke a bőre, nem vesz levegőt, nem dobog a szíve, szóval tipikus zombi, csak hát nem úgy viselkedik, hanem, mint egy normális ember. A jószívű család elhatározza, hogy nem adja oda a kisdedet az alig elkerült zombi-apokalipszis miatt továbbra is magas készültségi fokon álló állami szervezeteknek, hanem – titokban – felnevelik a kisfiút. De valóban „békepárti” Stony Mayhall, vagy az emberiség puszta létét fenyegető veszélyforrás? Senki nem tudja biztosan, de bíznak a – gyorsan szárba szökkenő – családi összetartás erejében és hogy a kis „vadóc”, mivel jó példát (civilizált példát) lát maga előtt egész életében, maga is emberhez méltóan fog viselkedni, és nem árt majd senkinek.

A könyv négy részből áll, nagyjából ott megosztva, ahol Stonynak lakóhelyet kell váltania. A regény egy történet, szerves egész, jó stílusban megírt, élvezetes írás, ami fejezetei közt nagyjából négy éves ugrásokkal meséli el a fiú egész életét. Azért hangsúlyozom ezt külön, mert a mű nagy általánosságban mindenhol tetszett – majdnem ötszáz oldal, mégis elolvastam egy nap alatt –, de mégis, messze nem ugyan annyira. Először is az Előszóról pár szót ejtenék, ami nincs benne a négy nagy részben. Személyes bajom, de utálom, ha az Előszóban – vagy bárhogy is hívják máshol – előre ugrunk az időben, mint itt is történik. Azonnal lelő egy csomó dolgot előre, amit addig is sejtettünk (Poszt-apokaliptikus zombi-könyv elmaradt apokalipszissel, ugyan már!), de mégis jobb lett volna az egész könyv az Előszó nélkül, az olvasót a lehető legtovább a teljes bizonytalanságban tartva.

Az első részben Stony gyermekéveinek lehetünk tanúi. Szeretetben nő fel családja és barátja társaságában, mássága miatt mégis magányos, a házuk környékéről el nem mehet, élete a legnagyobb titokban zajlik. Ez az a rész, ami a legjobban sikerült. A narrálás Stephen King érzelmesebb, amerikai kisvárosokban játszódó írásaira (például A test) hasonlít nagyon. Együtt „sírunk”, együtt nevetünk Stonyval a sokszor mulatságos, de azért általában furcsa életén. Lassú a történet folyása, de szépen kerekedik. Semmi horror/fantasy/thriller hatás (azon kívül ugye, hogy vannak zombik) nem nagyon van, „sima” dráma, de a jobbik, a szórakoztató, élvezetes fajtából.

A következő részben húsz évet ugrunk előre – mármint a megtalálás óta. Stony már Los Angelesben lakik hasonszőrű társai, a folyton bujkálni kényszerülő Élőholt Hadsereg tagjaként. Ez – és a tíz év múlva játszódó következő rész, amiben Stony Holtváros vendégszeretetét élvezi – inkább jópofa, mint valóban jó része a könyvnek. Nem is Gregory írói eszközeivel van bajom, a könyv itt is gördülékeny, haladós, inkább a moralizálással, ami nekem túl sok volt, főleg azért, mert nem tudtam túllépni azon az érzésemen, hogy ez, vagyis a radikális élőholt-frakció alapvetése „úgy baromság, ahogy van”. Úgy éreztem, kicsit elbaltázott az író alapkoncepciója a konfliktust nézve. 


Spoiler on: Ezek a zombik a filmekből ismert őrjöngő szörnyek, de – itt a csavar – csak két napig. Utána nincs vágyuk az ölésre, sőt az evésre sincs egyáltalán szükségük, igaz, régi személyiségük is odaveszik és tiszta lappal indulva „jófej” élőhalott lesz belőle. Tudnak beszélni, gondolkodni, és vannak érzéseik is. Ezt tudja a kormány is, de azért vadászik arra a körülbelül ötszáz "életben maradt" élőhalottra, hiszen tényleg bármelyikük, ha úgy dönt, egy harapással kiirthatja az emberiséget, az meg nem annyira jó, ugye! Az élőhalottak nagy része szépen, önként ki is halna csendben, de a radikálisok a Nagy Harapásra ösztönzik őket, mert ha nem, akkor ugye – száz év múlva körülbelül – kihalnak, mint faj. Érted! És akkor mi van? Az őrjöngés után a radikálisok is tudják, hogy ők emberek voltak valaha, akik betegek lettek. Igaz, ez sz.r, de ez van. Érthetetlen, hogy miért akarják az embereket teljesen kiirtani, mikor attól ők még – mondjuk száz év múlva, ugye – ugyan úgy ki fognak halni. Semmi változás nincs az eljövendő korokban, csak az, hogy lesznek-e élő emberek, vagy nem. Olyan ez, mintha a rákos betegek mondjuk azért akarnának atomháborút kirobbantani, hogy ha már ők betegek, akkor haljon meg mindenki, de ha nem, akkor is legalább legyen az összes egészséges rákos! Hát ennek nálam nem sok feneke van. (A vasszigorral fenntartott kormányzati intézkedések viszont egyáltalán nem lepnek meg, azok teljesen logikus lépések. A szemellenzősen békepárti aktivisták már nem tűnnek annyira ésszerűnek...) Spoiler off!

A regény utolsó részében csak valóra válik a poszt-apokaliptikus vízió, és már csak ezért is a könyv jó oldalát erősíti ez a rész is. Azt nem árulom el, hogy Stonynak mi a szerepe a zombi-invázióban, de még azt sem, hogy a jó vagy a rossz oldalon harcol-e majd. Olvassátok el a könyvet, ha szeretnétek rájönni! Egyébként a könyv erőssége, hogy se nem nyálas, se nem érzelgős, és romantikus szál sincs benne, ilyenektől nem kell tartania senkinek! A könyv pedig összességében inkább egy poszt-apokaliptikus családi dráma, érdekes fejlődésregény, mintsem horror.

Megjegyzések

  1. hát, ahogy így leírtad, sztem ennek a könyvnek, úgy, ahogy van, semmi értelme.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szórakoztató könyv volt, de ez a nagy morális körítés nekem valóban nem hiányzott belőle.

      Törlés
  2. Nekem sem keltette fel az érdeklődésemet különösebben. Azt hiszem, ez most kimarad.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése