Ugrás a fő tartalomra

Buglyó Gergely - Oni: Szürke vér




A Cicero Könyvstúdió 2013-ban jelentette meg Buglyó Gergely első (fantasy) regényét, ami egyben egy trilógia nyitó kötete is. (A második része, A Néma Város már kapható a boltokban.) Megjelenésekor még passzoltam a könyvet, de figyelemfelkeltően érdekes története és egzotikuma (magyar helyszín és szereplők) miatt most végre időt szakítottam rá az „ifjúsági hónapok” keretén belül. Nem bántam meg!

Buglyó Gergely (1980-)
A szerző prózáján sehol nem látszik, hogy kezdő író lenne – márpedig az, hiszen az orvos végzettségű szerző jelenleg is a debreceni egyetem egyik kutatója/oktatója. Gyakorlatilag az első sorok, mondatok elolvasása után azonnal magával ragadott az elbeszélés olvasmányos, gördülékeny stílusa, és viharos sebességgel, egy ültő helyemben – na jó, fekve – olvastam ki a nem is olyan karcsú, 350 oldalas regényt, ami mostanában azért nem nagyon szokott összejönni. A könyv egyes szám első személyben meséli el a főszereplővel történő csodálatos eseményeket.

Fekete Áron és két testvére – Nátán és Lili – ember anya és démoni apa frigyéből jött a világra. Apjuk már évekkel ezelőtt elhagyta őket, és nem maradt utána semmi, csak egy mindig járó óra és egy vacak kendő, valamint a gyerekek szürke színű vére, ami néhány kisebb szuper képességet – erő és gyorsaság – biztosít számukra, amit azonban még osztálytársaik elől is titkolniuk kell. A kisvárosban felcseperedő, elsőéves gimnazista Áron és testvérei hamarosan rájönnek, hogy apjuk egy különleges küldetést is rájuk hagyott – egy vörös hajú lány életét minden áron meg kell védeniük. Hogy ki ez a lány, mikor találkoznak vele és egyáltalán milyen veszélyben van az élete (és miért), ez hőseink előtt is talány. Amikor az elkerülhetetlen, megjósolt találkozás – Wereczkey Annával – végre megtörténik, elszabadul a pokol.

A regény olvastatja magát – ez a minimum, amit el lehet róla mondani –, a cselekmény fordulatos, a szereplők gyorsan megszerethetőek, és nagy örömömre szolgált, hogy egymástól jól megkülönböztető személyiségjegyekkel rendelkeznek. Szerencsére ugyan ez vonatkozik a felnőttekre is. Rókaképű, a paranoiás igazgató és az időtlen szépségnek látszó Holló kisasszony is remek, emlékezetes karakterek voltak. A gyerek főszereplők majd sokakat eltántorítanak a könyvtől, ez sajnos kivédhetetlen, pedig néha jól esik visszaemlékezni arra, milyen volt gyereknek lenni, amikor az iskolai pletykák – és az intők – elkerülésénél csak a csajozás látszott fontosabbnak. A kötetből nem hiányzik a romantikus szál sem, de a kalandok mellett ez a rész tényleg csak „csökevény”. Én a szerző helyében csak azért is kihagytam volna, főleg, hogy sok energiát még maguk a szereplők sem fordítanak rá – gondolom majd később. (Nálunk egyébként a „gaz csábító” Ká – bármilyen titokzatos légyen is – irtózatosan hamar le lett volna gépelve…)

Ahogy haladunk a történetben előre, úgy lesz egyre bonyolultabb az elsőre egyértelmű sztori. Annyi spoiler nélkül is elmondható, hogy a jó és a rossz oldal közötti határvonalat ennél nehezebben lehetett volna jobban összekutyulni. Gonosz, démoni Onik – akik között van jó is, például Áron apja –, az emberiség érdekében küzdő nemeslelkű Virrasztók – akik minden erejükkel a főszereplők ellen munkálkodnak –, halálos szörnyetegek, akik nem is (mind)annyian gonoszok… szóval van itt minden. (Látatlanban is biztos vagyok benne, hogy a szerző a japán kultúra szerelmese, erre elég sok apró jel mutat a könyvben.) A sztori még jobban összekuszálódik, mikor Barathrum, a párhuzamos világ történelmét is megismerjük. Az önálló fantasy világoknál – nálam – „plusz pont” jár az egyéni/egyedi mitológia kidolgozásáért, nos, a sorozatot egy rossz szó sem érheti ebből a szempontból (sem).

A kalandok színpompás, változatos helyszíneken játszódnak és jó néhány összecsapással tarkítottak. Ezek leírása szintén jól sikerült – talán egy icipicit hosszabbak, mint kéne. A történet nagyobb csavarokat is tartogat, amikről barbárság lenne bővebben írnom, ezek közül (legalább) egyet nem sikerült kiszagolnom – az egészen mellbevágó volt így. Kíváncsi leszek hányan jönnek majd rá idő előtt.

A remek könyv célközönsége a tizennégy-tizennyolc éves korosztály, de mint (remélem) látjátok, felnőtt fejjel is abszolút élvezhető. Egy dolgot azért hiányolok, mégpedig hogy a történet lehetett volna kicsit sötétebb (esetleg véresebb), ha már démonok és szörnyek „közt” játszódik, de szerintem – a regény lezárásából kiindulva – a második rész efelé fog eltolódni. Majd megírom, mikor kiolvastam.

A könyvért köszönet illeti a Ciceró Könyvstúdiót, valamint külön köszönöm Gábornak, hogy felhívta rá a figyelmemet! A szerzőt pedig, aki a könyvét kisfiának ajánlja, innen nyugtatom meg, biztosan tetszeni fog neki (is)!

Megjegyzések

  1. Na, most már befejezhetnéd a jó könyvek ismertetését. :) Főleg mivel sok teendőm miatt alig van időm olvasni (napi 10-20 oldal az gáz, ugye?). :(
    De az biztos, hogy felírom (vagy majd később visszaolvasom az ajánlót), ha már ilyen jó YA könyveket javasolsz elolvasásra.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Vörös lázadás posztját pont így kezdtem. :)
      vagyis hogy éppen ideje lenne már oltani is egy rossz regényt, nem csak áradozni! :)

      Törlés
  2. :)
    Igazából addig jó, míg nem fogynak el a jó könyvek.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése