Andy Weir - A marsi

Andy Weir (XXXX- )

Legelőször is mindenképpen köszönet illeti a Fumax munkatársait, hogy lehetővé tették, hogy a megjelenés előtt elolvashassam a regényt… amitől eldobtam az agyam! Ezt egész egyszerűen mindenkinek el kell olvasnia, akit érdekel egy kicsit is a zsáner! Ez a Könyv Neked KELL! Pont.

Mivel A marsi Andy Weir első regénye, ezért nem nagy meglepetés, hogy sosem hallottam még róla. Mostanában úgy tűnik, nagy divatja van azoknak a regényeknek – például a Riyria-krónikák vagy a Siló-sorozat –, amiket szerzőjük magánkiadásban jelentetett meg először és csak ezután, a (mindig váratlan) közönségsiker után csapott le rá egy nagyobb kiadó. Most is erről van szó. A „civilben” programozó, szoftvermérnök és hivatásos űrbolond-kocka szerző regénye – akinek kedvenc olvasmánya az Én, a robot valamint Terry Pratchett Discworld-sorozata (oké, így már értek mindent!) – 2012-ben jelent meg először az Amazon.com-on és – állítása szerint – még magát a szerzőt is meglepte, hogy akkora sikert ért el, hogy a filmjogok is szinte azonnal elkeltek.

„…Rettegjetek botanikus hatalmamtól!”

Te mit tennél, ha űrhajós társaid – miután keresztül szúrt egy antenna és egy dühöngő marsi homokvihar egy lyukas kezeslábasban elsodort tőlük –, a sorsodra hagynak a Mars felszínén? Valószínűleg – hozzám és az emberiség nagy részéhez hasonlóan –, Te is feladnád. A mérnök és botanikus Mark Watney-t azonban egyáltalán nem ilyen fából faragták. Nem azért utazott el a Marsra, hogy ott lelje halálát. Elhatározza, hogy egyedül is túléli azt a néhány évet, amíg egy újabb marsi expedíció vissza nem tér hozzá – később megoldandó részletkérdés, hogy a Földön azt sem tudják, hogy életben van – és ki nem mentik. Nem állítja meg az sem, hogy célja eléréséhez csupán néhány limlom, öreg kacat és pár használt cucc áll rendelkezésére. Nincs elég vize és élelme sem, ezen kívül a Marson nincs semmi felhasználható, csak por, kő és a rohadt nagy hideg. Ő mégis megpróbálkozik a lehetetlennel.

„…Hogy miért is küldtek egy botanikust a Marsra? Elvégre a bolygó arról híres, hogy semmi nem nő rajta. Nos, tudni akarták, mennyire képesek nőni a növények a marsi gravitációban, és hogy mit lehetne kezdeni a marsi talajjal. A válasz röviden: elég sokat… majdnem.”

Elkezdhetnék dobálózni nagy szavakkal, hogy ez volt a legjobb sci-fi, amit olvastam életemben, de nem akarok túlzásokba esni. Mivel friss az élmény, most így érzem, de azért sok igen kiváló fantasztikus mű van már a hátam mögött. Maradjunk annyiban, hogy ez is egy közülük, amiben biztosan nem fog csalódni a leendő olvasója. Már ha szereti a végig thrillerszerűen feszült, izgalmas történetvezetést, a keserű humort – mert bizony ebből is elég nagy adagot fogunk kapni – és a hard sci-fikre jellemző pontosságot, alaposságot. Aki nem a hard sci-fikre gerjed, mert számára sok benne az érthetetlen technikai halandzsa, az is jól fog járni A marsival. A szerzőnek sikerült olyan közérthetően és érdekesen elmagyaráznia – a szakzsargon teljes kifacsarásával (kalóz-ninja, WTF!) – a főszereplő életét megnehezítő technikai kihívások természetét és a sikerrel kecsegtető megoldásokat, hogy még én is értettem, ami iszonyú nagy szó! (Fizika-, kémia- és matematika-oktatóimat azóta is rémálmok gyötörhetik, ha néha eszükbe jutnak azok az igen emlékezetes iskolai produkcióim, amiket képes voltam ebből a három tudományból feléjük prezentálni…) Szóval ne ijedjetek meg – most – a hard sci-fi besorolásról, ez szenzációsan olvasóbarátra sikerült.

„…Egy idő után a ruha CO2 (szén-dioxid) elszívói elhasználódtak. Itt van a létfenntartó rendszer határa. Nem ott, hogy mennyi oxigént tudsz magaddal vinni, hanem hogy mennyi CO2-t tudsz eltávolítani.”

Na, most azért rosszmájúan felmerült bennem, hogy mi van akkor, ha néha a technikai szöveg mégis csak halandzsa volt – velem ugye bármit megetethet az író –, és X helyzet túlélésének megoldása semmiképpen nem lehet a könyvben alkalmazott módszer? Előfordulhat, hogy van ilyen benne. De mindig úgy tűnik, hogy valóban tudományos módszert használva keveredik ki a csávából a főszereplő, az „illúzió” egy pillanatra sem bicsaklik meg. Szóval, komolyan, kit érdekel, ha át is vagyunk verve, amíg ennyire hatásos? (Kommentben felvilágosíthattok majd róla nyugodtan, ha találtok benne csúsztatást, baromságot!) Valószínűleg úgysem kell sosem használnunk a most megtanult ismereteket, hogy hazajussunk a Földre a Marsról – egyedül, egy rakás limlom és egy ragasztószalag segítségével.

„…A mai napot egy kis semmi teával indítottam. A semmi teát könnyű elkészíteni. Végy egy adag forró vizet, és ne tegyél bele semmit. Pár hete kísérleteztem burgonyahéj-teával, de erről minél kevesebb szó esik, annál jobb.”

Mi volt még különösen jó benne a hihető-érthető technikai részeken túl?
(A pontos és velős válasz: Egyszerűen minden! – de kicsit bővebben.)

0., A könyv a NASA tudósainak és a Nemzetközi Űrállomáson dolgozó (ISS) űrhajósoknak is nagyon tetszett! Sőt, a szerzőt – aki valóban úgy tűnik, hogy akár köztük is dolgozhatna – meg is hívták magukhoz egy kis eszmecserére. (Forrás: Reddit/Andy Weir) Azért ez milyen elismerés már?!?
1., A narráció - De ne higyj nekem. IDE kattintva el is olvashatod a könyv első három fejezetét! -, ami szó szerint többször is hangos nevetésre serkentett. Legjobban akkor szórakoztam, mikor a szaki, aki előtt nincs lehetetlen, otthoni barkács-technikákkal – ki ne ismerné ezeket a jól bevált „oroszos” módszereket – lett úrrá a halálos nehézségeken. MacGyver az űrben!

„…Kifinomult módszerrel (kalapács) eltávolítottam a műanyag egyes részeit, aztán óvatosan kiemeltem (ismét kalapács) a szilárd habszigetelést. […] Behoztam a szigetelődarabokat a Lakba, és fejlett építészeti technikával (ragasztószalag) négyzetalakba rendeztem őket. […] Igen, naná, hogy a ragasztószalag szinte teljes vákuumban is működik. A ragasztószalag bárhol működik. A ragasztószalag mágia, amit bálványozni kellene. […] A párkányokat azzal teszteltem, hogy köveket vágtam hozzájuk. Az efféle kifinomultságról vagyunk híresek mi, bolygóközi tudósok.”

2., Iránymutató. Ha nem lennék teljesen hülye a reál tárgyakhoz, mint egy segg – és karrier-választás előtt állnék –, komolyan elkezdenék gondolkozni azon, mennyire jó is volna elsajátítani a mérnöki (és/vagy botanikai) ismereteket. Hasznos lenne, és nem csak ilyen extrém szituációkban. Szerencsétlennel elég sok szörnyűség történik, én egy kicsit most mégis – újra – űrhajós akarok lenni. De most azonnal!

„…Nem akarok arrogánsnak tűnni, de én vagyok a legjobb botanikus a bolygón.”

3., A tökéletes főszereplő; akire szinte már irigy voltam a végére, annyira talpraesetten, elszántan, okosan viselkedett végig. Minden fiúcska ilyen ügyes kezűvé szeretne válni, mire felnő. (Nekem mondjuk nem nagyon jött össze...) A kitartás igazi példaképe.

„…Az én küldetésem az Ares 3 volt. Jó, hát igazából nem az enyém volt, hanem Lewis parancsnoké. Én csak a legénysége egyik tagja voltam, és ami azt illeti, a legalacsonyabb rangú. Csak akkor lehetnék a küldetés „parancsnoka”, ha egyedül én maradnék meg belőle. Na, ezt kapd ki! Küldetésparancsnok vagyok.”

4., Egyedi. A marsiban nincs egyetlen gonosz szereplő sem. Csak és kizárólag a természetet – az egész Marsot – kell legyőznie a főszereplőnek. Igaz, az bevet mindent, hogy ez még véletlenül se sikerüljön.

„…A legénység minden tagjának megvolt a maga laptopja, úgyhogy hat áll a rendelkezésemre. Vagyis csak hat állt. Már csak öt. Nem gondoltam, hogy a laptopnak baja lehet odakint. Ez csak elektronika, nem igaz? Elég meleg marad arra a rövid időre, amíg szükségem van rá, levegő pedig egyáltalán nem kell neki.
Azonnal meghalt. A képernyő még azelőtt elsötétült, hogy kiléptem volna a légzsilipen. Mint kiderült, az „L” az „LCD”-ben annyit tesz, hogy „likvid”. Gondolom, vagy megfagyott, vagy elpárolgott. Lehet, hogy írok majd egy vásárlói értékelést. „A terméket a Mars felszínére hoztam. Nem működött. 0/10”.”

5., Vulgáris. Tetszett, hogy elég sokat káromkodnak benne – bár ha én kerülnék hasonló szituációba, velem ennél sokkal jobban elszaladna a ló.
6., Bevállalós. Nem mintha általában különösen érdekelne a téma, de mivel egy ennyire ellenséges környezetben, mint a Mars, a túléléshez elengedhetetlen az emberi végtermékek gondos felhasználása/elosztása …öhm… gondozása, és itt ez az aspektus sem lett elsumákolva. És érdekes volt. Nagyon. (És vicces is.) Tényleg. De ide most inkább nem rakok idézetet, túl büdös lenne…
7., A történet teljesen valósághű – és fenemód jól sikerült. Nem volt hosszú – sajnos –, de az telis-tele volt igencsak embert próbáló nehézségekkel. Nem visszaemlékezésekkel húzta az időt – vagyis „építette a karaktert” –, hanem épp aktuális eseményeken lehetett izgulni.
8., A szerző alapos felkészültsége, és oltári geek-sége. Érezni az éveken át tartó kutatómunkát (tanulást) a regény mögött. Emelem a kalapom előtte.
9., Hogy nincsenek benne romantikus részek! (Talán csak azért, mert egyedül van a bolygón, vagy tényleg elképzelhető/írható – jó – könyv romantikus szál nélkül is...?)
10., A Földön játszódó néhány fejezet is épp annyira jól sikerült, mint a marsi részek. Nagyon érdekes lehet a NASA-nál dolgozni. (Ezek a fejezetek mondjuk nem voltak viccesek, de azt nem is vártam a tudósoktól.) Technikai szempontból viszont épp olyan izgalmas és érthető volt, mint a regény többi része.
+1., Briliáns és ravasz! Mondhatni tökéletes könyv. (Egyébként mától (09.04.) már kapható is!)

Mi nem tetszett benne?
Ez A marsinál majdnem értelmetlen kérdés, de mert egyenes akarok maradni, ezért bevallom: a magyar borító nem tetszik. Bár majdhogynem ugyan az, mint az eredeti, de egyáltalán nem adja át a balesetek elleni folytonos küzdelem érzetét, mint az eredeti kép, amin éppen elbukik az „űrruhában” a főszereplő. Az nagyon hatásos. A mienk nem.

Elképzelni sem tudom, hogy ebből a könyvből hogyan lehet egy kicsit is élvezhető filmet csinálni. Szinte az egész könyv egyetlen napló, tehát a főszereplő alig beszél. A gondolatai az érdekesek, ahogy megvilágítja a problémát, majd legyőzi. Ebből egy „némafilmben” semmi nem fog átjönni, és a poénok 95% sem fog működni egyáltalán, szóval gondolom teljesen át lesz írva az egész forgatókönyv. Félek, elveszti azt a varázsát, ami a regényben egy pillanatra sem fakul. Továbbá attól is megalapozottan tarthatok, hogy irtózatosan szar lesz a zenéje. ’70-es évekbeli diszkó. Persze alig várom már, hogy láthassam! (A szerző további könyveire pedig már látatlanul benevezek előre.)