Ugrás a fő tartalomra

Hugh Howey - A megoldás





Hugh Howey (1975-)
A disztopikus poszt-apokalipszis jegyében telt az elmúlt két hetem. A Töredékek és a negyedik Siló könyv (ez az!) mellett az ötödik részt is most olvastam ki. A Siló sorozatról már három poszt is megjelent a blogon – IDE KATT –, szóval akit a keletkezésének sikertörténete mélyebben érdekel, azokban a régebbi írásokban keresgéljen inkább. Ez a poszt azoknak szól, akik egy-két részt már olvastak ebből a sorozatból.

A rövidke könyvek – 64 oldal és 180 oldal közöttiek, kivéve az ötödik kötet, ami már monstre, hiszen 296 oldal hosszú – első részéért (Holston) még szinte önfeledten tudtam lelkesedni, hiszen a -140 emelet mély silóban leélt hosszú emberöltők hiába tűntek elképzelhetetlennek, a mű felütése annyira érdekes és izgalmas volt – sőt egyenesen sokkoló –, hogy simán elterelte a figyelmem a logikai bakikról. Helyesebben észre vettem őket, csak különösképpen nem érdekeltek. Tökéletes lezárást kapott a könyv, ami így – remek novellaként is – működőképes maradt. Azt hiszem – bár a számok és a világsiker nem engem igazolna – itt kellett volna megállnia a szerzőnek. A második rész (Megfelelő méret) már közel sem tetszett ennyire. A történet kifejezetten unalmasabb lett (kivéve a végét, ami nagyon ütött!). Nem tartotta meg az egy kötet-egy (egész!) novella szerkezetet sem, hiszen ez a történet önmagában már nem működött volna, lévén csak két ember sétálás közbeni beszélgetését olvashattuk benne. Igaz, a sztori a megtudott háttér-információk hatására még tovább sötétedett, amiért sosem kár. A harmadik részben (Kivetve) új főszereplőt köszönthettünk és a sorozat újra az első részhez hasonló minőségben tündökölt. A sötétség és mocsok megmaradt, végre megtudhattunk néhány dolgot a háttérben ármánykodó erőkről is. A lezárás újfent remekül sikerült, tűkön ülve várta az ember a folytatást.

Ami aztán fél év múlva – egyszerre a negyedik (A megoldás) és az ötödik (A hajótörött) rész – meg is érkezett. Rá is vetettem magam gyorsan, de a lelkesedésem elég hamar megcsappant. A szerző stílusa persze nem változott, de a történet még akkor is leült, ha ez volt a legmozgalmasabb rész a sorozatban. Spoiler: Kitört a háború az IT és a gépészek közt és a főszereplőnő átkerült egy másik földalatti létesítménybe. Spoiler vége. A siló körüli világra is végre kipillanthattunk, és – poszt-apokaliptikus regényhez méltóan – ebben a kipillantásban aztán semmi köszönet nem volt. Ezek a részek kifejezetten tetszettek. De ez valahogy most kevés volt. „Sok” – az egész könyv nem volt „sok” – volt a fölösleges körítés, az üres duma, a kétdimenziós szereplő. A főgonosz IT vezér egész egyszerűen vicc, a regény üresjárataiban pedig óhatatlanul is a sorozat eddig elnézett logikai hibáin kezdtem el gondolkodni. Amiből van szép számmal, de a leglátványosabb maga a siló naiv elképzelése, amiben az emberek a magok, amikből a jövő kicsírázhat. Belegondolva teljesen hiteltelen az egész koncepció. És bár a hitelesség, a valóságos lehetőségekhez ragaszkodás nem feltétlenül elvárt dolog egy kitalált történetnél, azért nem is hátrány, ha sikerül olyan világot kigondolni, ami legalább némiképp valóságosnak tűnik.

A kötet két-három holtpontján túllendülve – az igazsághoz azért annyi mindenképpen hozzátartozik, hogy messze nem optimális helyen és időben (magyarul: őrült nagy gyerekzsivajban) olvastam – azért voltak kifejezetten jó, izgalmas részei a könyvnek. Külön kiemelve persze a végét – ami mindegyik kötetnek tetszett eddig –, ami miatt az ötödik résznek azonnal neki is kezdtem. Néhány oldal elolvasása után az az érzésem, hogy az újra a páratlan részekre (inkább) jellemző magasabb tetszési mutatókat fog kapni tőlem. Röviden: ez a sorozat – szerintem, de a Molyon aktívan csillagozó olvasók szerint egyáltalán nem! – hullámzó minőségű. Hamarosan jön a – rövid – poszt a zárásról is!

Megjegyzések

  1. Sajnos a remek kezdést követően a sorozat érezhetően visszaesett. Nem lesz ez másképpen a Shift-sorozat esetén és a Dustnál sem. A kötetek vastagodnak és közben telnek meg felesleges lapokkal, miközben tényleg azon veszed észre magad, hogy a logikátlanságokon gondolkozol.

    Ugyan megtudsz sok miértet, korábban fontosnak tartott kérdésekre válaszokat, de menet közben olyan ordító dolgok történnek, hogy még a könyvet is sarokba vágnád (persze ilyent nem tettem és nem csak azért, mert Kindle-n olvastam). Arról nem is beszélve, hogy idővel talán te is élhetetlennek fogod tartani a silókat. Sajnos a sorozat sokkal többet ígért, mint amit végül adott.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, én is így gondolom pont. Többet vártam sokkal az első rész után még.

      Törlés
  2. Épp az imént fejeztem be a második részt, hamarosan kezdem a harmadikat. Sajnos ezzel a kritikával most nem hoztad meg a kedvem a folytatáshoz, de ilyennek is lenni kell. :)

    VálaszTörlés
  3. Szerintem ezt a ciklust vagy egyben, vagy pedig az eredeti bontásban (1; 2; 3&4; 5) kellett volna kiadni - persze azért inkább egyben. :)
    Így ez a rész nekem is csak egy "aha, jó" volt ennyi idővel a harmadikban feldobott magas labda után olvasva.

    (Mondjuk ebből a szempontból kíváncsi leszek a barátnőm véleményére, ő ugyanis nem türelmetlenkedett az első után és csak most kezdi majd tovább olvasni a sztorit.)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése