Brandon Sanderson - A törvény ötvözete

Világszerte nagy sikert aratott a híresen jó világteremtőnek számító Brandon Sanderson Ködszerzet-trilógiája, ezért nem okozott nagy meglepetést, hogy a szerző visszatért Scadrial földjére, hogy új történeteket meséljen el, új főszereplőket a középpontba állítva.

Brandon Sanderson (1975-)

A folytatások ötlete eddig – a munkafolyamatok igencsak kezdeti szakaszáig – követték azonban csak az ilyenkor szokásos, megszokott sémát, ugyanis Sanderson rögtön több csavart is bevetett.  Kezdjük is rögtön a legnagyobbal. Fantasy regényekre annyira nem jellemző, inkább történelmi- vagy családregényeknél találkozhatunk hasonlóval, hogy a folytatások egymástól időben igen messze állnak, és az eltelt időszakok alatt a világ bizony jócskán megváltozik. nem csak statikus, kiszámítható változásokban gondolkodott azonban – például, hogy az addigi főszereplők megöregedtek netán meghaltak –, hanem a társadalom, a technológia és persze a mágia is jelentős változáson, fejlődésen ment keresztül. A Ködszerzet-trilógia eddigi részeiben egy teljesen egyedi, de alapvetően egy megszokott, „középkori” berendezkedésű világot ismerhettünk meg.

Az állandó ködbe és vulkáni hamuba burkolódzó, a teljes megsemmisülés peremén lévő birodalomban Kelsier, Vin és a többi szereplő még karjuk és kardjuk erejével küzdöttel elveikért. A törvény ötvözetében ezzel szemben – nagyjából 300 évet ugorva előre az időben – már az iparosodás és a gőzgépek korának kellős közepébe csöppenünk. A kardok helyét lőfegyverek, a lovak helyét a vonatok és az automobilok veszik át. A pusztulástól megmenekedett világ központi területei a XIX-XX. század fordulójának nagyvárosi képeit (nekem egyértelműen Londont valamiért) idézik meg, míg az ország peremvidéke a vadnyugati történetekből lehet ismerős.

Nagy tehát a váltás az eddigi három rész és A törvény ötvözete között, ami ráadásul nem is különálló műnek készült, hiszen kezdetben csak írói gyakorlat volt, ami annyira jól sikerült, hogy végül mégis kiadták. Ezért lehet az, hogy a könyv alig 400 oldal, vagyis alig egyharmada csak egy átlagosnak mondható Sanderson-írásnak. A mű folytatásai 2014-ben és 2015-ben várhatóak külföldön – így téve kerekké a Wax és Wayne-trilógiát. A Delta Vision Kiadó jóvoltából azonban magyarul is több (legalább még kettő és maximum négy) Sanderson kötet jelenik meg az idén, szóval panaszkodni nem ér!

Másik nagy változás az eredeti trilógiához képest, hogy epikus fantasy helyett egy már-már steampunk regényt – de legalábbis városi környezetbe helyezett klasszikus, akció-orientált krimit – kapunk. Egy erős mitikus szállal – hiszen itt az allomancia és a ferukímia, magyarul a mágia, a mindennapok része – megtámogatott Sherlock Holmes-történetet Guy Ritchie-stílusban.

Két békebíróra – a negyvenes évei közepén járó arisztokrata Waxilliumra és az egy évtizeddel fiatalabb átváltozó-művész Waynre vár a feladat, hogy kiderítse a fővárosi népeket lázban tartó bűnözőbanda érthetetlenül furmányos törvényszegéseit hogyan és miért követi el. Furcsa kettősük – és a hozzájuk csapódó segítőik – dinamikája jól működik; a kicsit merev Wax, akinél jobb céllövőt nem hordott még hátán a föld és a magántulajdon szentségét elég lazán kezelő barátja a könyv egyetlen, de állandó humorforrásai. A két jóbarát jelenetei könnyen a legjobb klasszikus „buddy cop” mozikat – Halálos fegyver, Utolsó cserkész, Men in Black – idézhetik fel az olvasóban.

Nagy változás még az is, hogy a fizikusokat is (vagy csak őket?) lenyűgöző – eddig is bonyolult – „mágia” is fejlődött. Új fémeket és ötvözeteket fedeztek fel, amik új szuper-képességekkel ruházzák fel az ezeket hasznosítani képes allomantákat illetve ferukimistákat. Két fém viszont örökre elveszett, valamint a további különleges képességeket biztosító harmadik mágikus út – a hemalurgia – gyakorlói is végleg (?) kivesztek az emberek közül. Akit a fémeken és a rájuk ható fizikai erőkön alapuló mágiarendszer bővebben is érdekel, az IDE kattintson!

Egy gondolat azonban nem hagy nyugodni, ezt ide is biggyesztem.

Az allomantáknak mi a fészkes fenéért kell pisztolyt hordaniuk és azzal lövöldözniük? Egy kis marék fémhulladék legalább olyan pusztító erővel – sőt, többszörös erővel! – látná el egy golyó feladatát (persze esetleg a pisztolycső jelentette pontosság kárára), ha banditák likvidálásáról vagy önvédelemről van szó. Ez a (lehetséges) logikai baklövés szerencsére sehol nem befolyásolja a történetet.

A több változást, mint ismert elemet tartalmazó kötetet természetesen nem csak az eredeti Ködszerzet-sorozatot érdekesnek, kiválónak tartóknak ajánlom, hanem az urban-fantasyket és a krimiket kedvelőknek is, hiszen Sanderson egy stíluselemét mindenképpen megtartotta – és újra remek könyvet írt!

A posztom a Fantazmo.hu-n is megjelent!