A magyar gyökerekkel rendelkező, de azért amerikai Indiana Jones – Jonathan Hunt, újságíró – kalandjait elmesélő sorozat harmadik része is megjelent 2013 decemberében.
Gábor Endre és Pierrot |
(Az írás innentől spoilereket tartalmazhat az előzményeket nem ismerők számára, ezért azok, akik az első részeket még csak most akarják elolvasni, csak óvatosan olvassák tovább a posztot.)
Jonathan Hunt ebben a részben a Pécs alatti katakombákban rejtező római kori kincs után nyomoz, amihez a kulcsot egy vélhetőleg Janus Pannonius által szignózott kőfelirat nyújtja. Hogy hogyan kapcsolódik ehhez a Mátyás-korabeli ügyhöz egy budai várba falazott csontváz, aki a kőbe karcolt felirat szerint hamarabb halt meg, mint ahogy megszületett volna? A sorozat előző köteteinek ismerete után ez sajnos már a regény olvasása nélkül is könnyedén kitalálható. (Ellenben, ha valaki ezzel a résszel kezdene elmerülni J. H. kalandjaiban, az ugorjon egy-két bekezdést, mert ütős spoiler következik.) Nem tévedünk nagyot, ha az Ábray Pál által kiképzett és a múltba visszaküldött időügynököt sejtünk a rejtélyes eset hátterében. A nyomozós szál éppen ezért kicsit laposabb most, hiszen inkább csak arra összpontosít, hogy ki is lehetett az időügynök, nem pedig, hogy hogyan is lehetséges ez a fordított születési adat.
A nyomozás részletekbe menő taglalása – levéltári-antikváriumi-múzeumi-internetes kutakodás, magángyűjtemények feltúrása különféle kéziratok után, ásatások, és a többi – a megszokott minőséget képviseli. Sokat meg lehet tudni belőle a „kincsvadászok”, a tényfeltáró nyomozati munka módszereiről, nehézségeiről. (Hogy ezek a módszerek mennyire autentikusak, azt persze nem tudom, de egy regényben könnyedén megállták a helyüket.)
Janus Pannonius (1434-1472) |
Az egyik Mátyás Corvina egy oldala |
A mű másik betegsége – Pocok, a zseni. A kisfiú karaktere aranyos, simán elmegy bármelyik ifjúsági regényben – sőt, ebben is a jobban megformált szereplők közé tartozik –, de [spoiler] hogy egy random kisgyerek (aki ráadásul még pont pécsi is) egy megbuherált számítógéppel és néhány pár ezer forintos számítástechnikai alkatrésszel újra feltalálja és megépítse az időgépet – egy óra alatt –, az nálam finoman szólva is kiverte a biztosítékot. Ehhez képest az előző részek tisztán tudományos művek voltak. Ezért a deus ex machina szerű megoldásért úgy gondolom kár volt.
Ami viszont most is nagyon tetszett, hogy sok érdekességet tudhatunk meg, sok helyi nevezetességet ismerhetünk meg egy-egy városról. Pécsen eddig egyszer voltam, még valamikor egy általános iskolai kirándulás alkalmából (Vagy az Szeged volt? Még az is lehet.), de most kedvet kaptam rá, hogy ellátogassak oda és megnézzem a hely történelmi emlékeit, amikre J. Hunt nyomozása felhívta a figyelmemet.
…és végül, az érdeklődők kedvéért megjegyzem, ebből a részből sem maradhatott ki a „romantika”, és Hunt most is becsajozik egy kicsit.
A könyvet a történelmi rejtélyek iránt olthatatlan érdeklődést mutató olvasóknak ajánlom, akiket nem zavar, ha a történetnek egy légből kapott fikció nyújt alapot.
A könyvet köszönöm az Alexandra Kiadónak!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése