Ugrás a fő tartalomra

Jeff VanderMeer - Expedíció





Jeff VanderMeer (1968-)
Nem múlhat el (szerencsére) úgy év, hogy a kiadók ne hozzanak el nekünk egy-két nálunk még jobbára ismeretlen, de a külföldi rajongók előtt már többször bizonyított szerzőt. Idén az Agave kiadó jelentkezett először új, friss íróval – kérlek, felejtsétek el neki azt a borzalmas Predator-regényt ami pár éve már megjelent tőle itthon –, mikor a világpremierrel egy időben nálunk is megjelent Jeff VanderMeer Déli Végek trilógiájának első része, az Expedíció. (A könyv eredetileg az Annihilation vagyis Megsemmisítés címre hallgat, de a kiadó túl negatív csengésűnek ítélte ezt – ez persze igaz is –, ami esetleg elrettentheti a leendő érdeklődőket – ezt viszont nekem elég nehéz elképzelni. [Kíváncsi vagyok, valakit befolyásolt volna bármilyen irányban, ha megmaradt volna az eredeti címe?])

Az amerikai író 1968-ban született, de máris jó néhány regény köthető a nevéhez. Legismertebb munkája az Ambergris képzeletbeli városában játszódó trilógia. Feleségével – aki egyébként a Weird Tales magazin elismert szerkesztője – közösen pedig több díjnyertes (három World Fantasy-díjas és tizenhárom jelölt) antológiát válogattak már össze. A Southern Reach (Déli Végek) trilógia első része ugyan csak most jelent meg, de a következő két rész is megjelenik még idén, ráadásul azokat is egyszerre olvashatjuk majd magyarul is a világ többi részén élő rajongókkal együtt! Tavaly szintén az Agave-nek sikerült ilyen frissnek lennie, mikor Neil Gaiman új könyvét, az Óceán az út végént egyszerre vehettük kézbe az angolszász olvasókkal együtt. Én díjazom ezt a fajta gyorsaságot. Köszönjük!

De nézzük, milyen is maga a regény! „Vannak megsemmisítő kérdések, amelyekre ha sokáig nem kapunk választ, elpusztítják a lelket.” Tökéletes ez a könyv hátuljára kimásolt idézet! Úgy képzeljétek el ezt a művet, mintha a Lost című amerikai sorozat szigetén látott óriási rejtély-halom helyszíne a „békés” trópusi éden helyett H.P. Lovecraft kult-novellája, Az őrület hegyei (At the Mountains of Madness) lenne – esetleg egy STALKER-zóna. A szereplők ugyanis gyorsan rájönnek, hogy még amit úgy gondolnak, hogy tényként tudnak, azt is rosszul hiszik, sőt a saját szemüknek sem hihetnek el semmit, ráadásul az expedíció indulása előtt még hipnózissal ellenállhatatlan engedelmességet is kondicionáltak beléjük bizonyos helyzetekre. Ezután már csak jelentéktelen hab a tortán, hogy innen sajnos nem lehet hazajutni – még ha sikerül valahogy, akkor sem igazán! –, nincs remény, van viszont félelem az ismeretlentől majd rettegés a megismerttől. Kedves egy hely, igazi öröm és boldogság itt minden váratlan felfedezés…

Az olvasó (és a szereplők) epedve várja, hogy legalább egy titokról felrebbenjen a fátyol, de ez nem fog megtörténni, ennyit elárulok. Kérdés kérdések hátán, furcsa események, felkavaró sejtelmek követik egymást. A megoldás és feloldozás viszont nem érkezik. Sok írásműben – és filmekben – a lezáratlanság (itt azért erről nem beszélhetünk, mert kerek sztorit kapunk a végére!), és a befogadót összezavarni hivatott fogások (a’la David Lynch filmjei) egész garmadája hivatott arra, hogy az egyszeri nézőt/olvasót a kétségbeesésbe taszítsák. (Mit is láttam/olvastam épp? Én vagyok hülye, hogy nem értettem a csattanót, a lényeget?) Itt ilyenről viszont szó sincs! Nincs benne szürreális álomjelenet, a szereplők nem begombázva vizionálnak mindent – vagyis végül is az egyikük igen –, nincs zagyva lidércnyomás és az érthetetlenségig eltorzított, kifacsart jelenetek is teljesen hiányoznak. A szerző egyszerűen a főszereplő szemszögéből gyakorlatias, katonás pontossággal ismerteti a történéseket. Megismerjük a gondolatait, a múltját, és mivel a könyvben nincsenek a történet gondolatiságától, logikájától eltérő, váratlanul felbukkanó deus ex machinák, ezért ha nem jön rá a körülötte lévő események mozgatórugójára – mert egyébként miért is kéne, hogy rájöjjön, mikor még ésszel is alig tudja felfogni, hogy mit is él át éppen –, hát akkor nem jön rá. És így persze mi sem. (A következő részekben ez persze még megváltozhat!)

VanderMeer stílusa kitűnő. A kicsit paranoid, kicsit depresszív, melankolikus hangulatot a főszereplő karaktere eleve garantálja, míg a meg nem fejtett rejtélyek miatt az izgalom is folyamatosan magas szinten van, üresjáratnak nyoma sincs, bár ne számítsunk túl sok akciójelenetre, inkább lassú folyású, bénultságot okozó pszihológiai terrorra. A könyv nyelvezete mesteri, amit a fordító sikeresen ültetett át magyarra. 

A tizenkettedik – önkéntes (valószínűleg még ez sem igaz) tudósokból álló – expedíció története nem egy manapság annyira megszokott féltégla, hiszen alig 172 oldalon terpeszkedik. A történet lezárt, még akkor is, ha minden egyes kérdés nyitva maradt is. Éppen ezért úgy gondolom, hogy a következő részben a történet onnan fog folytatódni, ahol most véget ért és a három rész egyben fog kiadni egyetlen nagy történetet, amiben már pár választ is kapunk majd – esetleg. A válaszok megérkezéséig – májusban jön a Kontroll, majd szeptemberben az Acceptance – pedig remélhetően nem pusztul el majd a lelkünk! Abszolút várólistás könyvek.

A könyvért köszönet az Agave Könyvkiadónak!

A magyar kiadás egyébként nagyon feltűnő a kivágott borítójával, csak kár, hogy így négy sarokkal többre kell vigyázni, hogy ne gyűrődjön szét teljesen, plusz még fogni is jóval óvatosabban kellett, hogy nehogy megtörjön belül az X. Ez egyébként sikerült, de azért végig paráztatott… Igen, háklis vagyok a kiolvasott könyvek állapotára. :)

Megjegyzések

  1. Köszönöm az ajánlót!
    Ez az a könyv, ami abszolút nem keltette fel az érdeklődésem, és sajnos a fenti írásból is csak a Lostra történő utalás fogott meg. Nem tudom, miért van bennem ez az érzés, de még várok néhány kritikát, mielőtt elgondolkodnék az elolvasásán.
    Viszont kizárólag elektronikus formában szerezné be (ez is mutatja az érdeklődésem mértékét), és az amit a borítóról írtál, csak megerősített ebben az elhatározásban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig nagyon jó könyv. Várd meg, míg kijön mindhárom rész, aztán együtt olvasd majd el. Akkor talán lesznek már válaszok is. :)

      Törlés
    2. Köszi a tanácsot, lehet, hogy így teszek majd. :)

      Törlés
  2. Nekem nagyon tetszik a kis "bejárat" a könyv elején. Viszont baromi kényelmetlen így tartani. Én összeragasztottam =)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. WTF, Belya! :) Broáf!. (Bár te ügyes vagy, biztos jó lett...) :)

      Törlés
  3. Közben megjelent egy érdekes interjú is a szerzővel:
    http://konyves.blog.hu/2014/02/11/az_x_terseg_nem_az_a_hely_ahol_szivesen_vakacioznatok

    VálaszTörlés
  4. "A könyv nyelvezete mesteri, amit a fordító sikeresen ültetett át magyarra."
    hát szerintem a fordító stílusa borzalmas. nem élvezhetetlen, de a feszültséget teljesen agyoncsapja. az ő nevét tanultam meg másodszorra, hogy kitől ne akarjak olvasni, mert már más könyvével is jártam így.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdekes, nekem nem volt vele problémám.

      Törlés
    2. másnak se. :D de nekem nagyon sok.
      Lehane-nél is így jártam vele, de akkor azt hittem, hogy Lehane többi könyve azért más, mert az egyiket ő, a többit meg pasi fordította. de nem, sztem vele van a baj. ezt a könyvet semmiképp nem adtam volna neki. kapja a szukkubuszt, bár ott is csak a panasz volt a fordításra, de ne egy ilyen könyvet.

      Törlés
    3. Aha, néztem a blogon, de egy novellát leszámítva még nem olvastam más fordítását. Ebben meg nem idegesített fel semmi esetleges fordítói hibája. Nem is vettem észre, hogy lett volna. Persze az eredetivel nem vetettem össze. ;)

      Törlés
    4. Nekem is hasonló bajom volt vele. Jó meg minden, de valahogy nem szippantott be. A végén jöttem rá, hogy miért hasonlítják a Losthoz, hiába kaland, ugyanolyan vontatott :D
      Tisztára forgatókönyv szerű. Oda is adnám Cameronnak, csináljon belőle filmet :)))

      Törlés
    5. Lehet, hogy már nála van. ;)
      Vontatott? Én inkább a flashbackekre és a sok rejtélyes dologra gondoltam és dicsérni kívántam a Lostal, nem büntetni. :D

      Törlés
    6. A sztori jó és a rejtélyes dolgok is tetszettek benne. El fogom olvasni a többi részt is :)

      Törlés
    7. A folytatásban a Déli Végek "cég" szempontjából követhetjük tovább az eseményeket John le Carré stílusában.

      Törlés
    8. nem volt benne baki, nem ilyesmi miatt nem jó. egyszerűen a hangulatot nem tudta visszaadni meg a feszültséget.

      Törlés
    9. Lassan készül Belya az új filmes poszt is! ;) (bár óhatatlan, hogy egy csomó minden elfelejtôdött idôközben. Remélhetôleg a gyengébb eresztések közül.) :D

      Törlés
  5. Jaj. Most kezdtem olvasni a könyvet, és csak most vettem észre, hogy a Lost-hoz hasonlítod. És ezt te dicséretnek szánod. :( A Lost szerintem a tv-sorozatok történelmének legnagyobb parasztvakítása.
    Na majd a könyv végén még visszatérek és megmondom a tutit! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, dicséretnek szántam. :) Szerintem is parasztvakítás volt, egy nagy halom idegesítô fordulattal, de ettôl még elképzelhetetlen volt, hogy ne néztem volna tovább. :)

      Törlés
    2. Elolvastam. Szerintem ez a könyv így önmagában értékelhetetlen. Ebből még lehet valami egészen fantasztikus dolog, vagy egy Lost-féle óriáslufi.
      Pozitívum, hogy rövid és olvasmányos. Nekem nem volt gondom a fordítással.

      Törlés
    3. Nekem is fura, hiszen ez a trilógia más szerzőnél egy könyv lett volna. Kíváncsi vagyok a folytatásra. :)

      Törlés
  6. Na, én is elolvastam. Nagyon tetszett, valóban olvasmányos, izgalmas történet volt, és miközben látszólag nem történik benne semmi, mégis magával ragadott. A napló formátum nagyon jó ötlet volt, főleg a történet fordulatait tekintve, és mivel teljesen lezárt, így a folytatás bármi lehet. De nem lepődtem meg azon, amit egy fentebbi hozzászólásban írtál, hogy a "cég" kerül előtérbe. Köszi az ajánlót még egyszer, várom a könyv folytatását. :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése