Ugrás a fő tartalomra

Kizárólag időmilliomosoknak



Az idei ünnepi szezon alatt úgy esett, mint már évek óta sosem, hogy sikerült az egész időszakot otthon töltenem. Nem kellett munkába mennem karácsony reggelétől tizenegy egész napon keresztül. Kánaán! Mennyi könyv elolvasására és posztírásra fordítható idő. Az elején még én is így gondoltam, de aztán hamar kiderült, hogy nem egészen úgy van, ahogyan azt Pistike elképzeli. A szabadság első napján betegek lettek a gyerekek, aztán villámgyorsan az egész család nagymamástól. A sűrű köhögések és orrtörölgetések közt még a szilveszteri programunk is sikeresen kútba esett - ettől függetlenül az ablakból a gyerkőcökkel azért jó volt a tűzijátékot megbambulni. De nem akarok mindent a betegségre fogni – bár még mindig tart, senki nem gyógyult ki belőle majd két hét alatt! –, az igazság az, hogy teljesen megrészegültem a semmittevés lehetőségétől. Nem volt kedvem posztokat írni, de még olvasni sem, hiába álltak szépen sorba rendezve a jobbnál jobb könyvek. Az ajándékba megkapott, régóta vágyott új szerzeményekre sem vetettem rá magam, sőt elértem azt a kétes rekordot is, hogy szinte egy oldalt nem olvastam ezen időszak alatt, de még filmeket sem nagyon néztem. Tavaszi fáradtság gyötört a tél kellős közepén.

Régebben az olvasás és filmnézés mellett a társas- és online-játékok elkötelezett hódolója voltam, most is ehhez tértem vissza. Társasozni ugyan nem tudtam kivel – az online GOSU-partik sajnos elmaradoztak mostanában -, de az internet ismeretlen ismerőseinek seregeivel körbevéve a játszani vágyó emberek hiánya manapság nem probléma. Véletlenül megláttam a STEAM karácsonyi leárazásairól szóló akció reklámját, el is látogattam a webshopjukba – jó hosszú ideje nem jártam már arra – és bár végül nem vettem semmit, meglepődve láttam, mennyi teljesen (vagy részben) ingyenes, de végtelenül korrekt, minőségi játék vár ott arra, hogy kipróbáljam őket.

Először a kártyás játékokat néztem meg, és már telepítettem is a Might & Magic - Duel of Champions című programot, ami könnyen kitalálható, hogy a Might & Magic játéksorozat világán játszódó gyűjtögetős okosság. Egyszerű, könnyen megérthető szabályrendszerrel, gyönyörű grafikával, közepesen hosszú (5-10 perc) partikkal. A rövid egyszemélyes kampány után lehetőség van arra – sőt, ez a lényeg –, hogy a játék Tournament módját használva más játékosok ellen online versenyeken indulva próbáljuk ki, mennyire jól működő paklit is sikerült összeraknunk a véletlenszerűen elnyert kezdő lapjainkból.

[Elmondanék egy pár alapvetést azoknak, akik teljesen fogalmatlanok a fizikai, tehát nem a PC-s gyűjtögetős kártyajátékok – Magic the Gathering, Túlélők Földje és hasonszőrű társaik – világában. Az egyszeri ember vesz egy csomag kártyát, amiben X lap (boosterekben általában tíz, míg a deckekben nagyjából ötven) van az adott kiadásból, de nem tudja, hogy mik is azok, mert minden véletlenszerű, kivéve, persze ha előre összerakott pakliról van szó, mert ilyenek is vannak már jó ideje. Ezen lapok nagy része gyakori, pár nem gyakori és egy (vagy nagyon kevés) ritka, amikből vannak simán csak ritkák és nagyon-nagyon ritkák is. Minél ritkább – és minél felkapottabb – egy lap, annál drágább összegért lehet csak hozzájutni (kártyaboltokban, kártyaversenyeken, ebay-en), már ha nem sikerül ugyebár kibontani véletlenül, mert akkor meg lehet ördögien vigyorogni. Az arányok végett jelzem csak, hogy például a Magic játék egy kiadásában van 250-500 féle lap (most nem nézem meg, pontosan mennyi is), van belőle legalább 10 főkiadás, és három havonta jönnek ki hozzá a szintén több száz lapot számláló kiegészítők. A játék 1993 óta tarol, sacc per kábé 10.000 fajta lap van már hozzá, ráadásul egy pakliban (ami 50 lapos általában) négy is lehet ugyanabból a fajtából. Jól látszik, hogy amíg ezeket a lapokat mind (illetve legalább egy részét) összegyűjti valaki és megérti a játék finomságait is, el fog telni egy kis idő, és pár jobb kocsi árát is bele lehet talicskázni a játékba, és még akkor sem biztos – sőt valószínű, hogy nem így lesz –, hogy egy versenyen meg fogja állni a helyét, hiszen lehet, hogy semmi érzéke nincs egy működő pakli összeválogatásához, vagy nem is érzi/érti egyáltalán a játékot. Ami egyébként nagyon jó, én imádtam, amikor még naponta játszottam. (Kék counter és/vagy kék-fekete-fehér kontroll paklisok, pacsi!)]

Nos, a Duel of Champions-ban alapvetően ugyanez köszön vissza pepitában. Ha sok az elégetni való pénzed, lehet venni random boostereket kemény valutáért, de szerencsére, ha csak szórakozni szeretnél, és türelmes vagy, teljesen ingyen is elérheted azt, hogy legyen egy olyan paklid, amivel nem mindenki bánik el majd könnyedén. Ahogy fejlődik az ember, úgy ver meg majd egyre több tapasztalatlanabb (gyengébb lapokkal rendelkező) játékost és a győzelmek után egyre nő az úgynevezett ELO szintje – ha kikap, akkor persze csökken! –, ami azt jelzi, hogy a játékos mennyire profi/amatőr a játékban. Ha az ELO eléri egyszer a 200-at, akkor nyílik meg csak a Tournament mód, amiben már nagy nyereményeket kapnak azok, akik a legjobban teljesítenek. Addig marad a gyakorlás az AI (számítógép), a barátok és idegenek ellen. Ezt egyébként elértem hamar, szóval egyáltalán nem kilátástalan a dolog. A Tournamentekbe még nem melegedtem bele, még építgetem a paklimat. Szerencsére ez elég jól meg van oldva, hiszen az úgynevezett Wildcards-ok segítségével hamar megkaphatom azokat a legjobban hiányzó lapokat, amikre építeném a paklimat, nem kell arra várnom, hogy egyszer majd csak kihúzom egy boosterben valamikor. Angoltudás szükséges.
Értékelés:
5/4, mert a single kampány egy vicc és a gyűjteményem lapjai közti keresgélés is elég fapados, de ha összeáll a pakli végre és bejön a Tournament mód, akkor ezek nem számítanak majd egyáltalán.

A DoC után kicsit ráizgultam újra a kártyázásra, szóval Goblin barátom tanácsát követve kipróbáltam a Kingdoms CCG-t, amiben gyakorlatilag ugyanaz a szisztéma, mint a DoC-ban, kártyákat kell gyűjteni (ez sokkal gyorsabban megy, mint a másik játékban), paklit építeni és egy kicsit hosszabb single kampány után/mellett online versenyeken indulni más játékosok paklijai ellen. Ingyenessége mellett gyors játékmenet (2-3 perc), pofonegyszerű szabályok és sokkal egyszerűbb grafika jellemzi a játékot, de a legnagyobb pozitívuma kétségtelenül az, hogy böngészőben fut, és a leglassabb munkahelyi gépeken is simán eldöcög, tehát végre használhatom majd a billentyűzetem „BOSS” gombját. :P Angoltudás szükséges.
Értékelés:
5/4, mert kicsit monoton a játékmenete. Az Aréna módot még nem próbáltam ki komolyan, a paklim elég kezdetleges még, jelenleg gemeket és goldot gyűjtögetek, amiket majd beváltok a vágyott lapjaimra.

Ha azt hiszitek, hogy két kártyás program elég volt nekem, akkor gondoljátok át újra, hiszen kaptam a Blizzard Heartstone-jához egy beta kulcsot (vagyis megjelenés előtt tudok vele játszani), ezt egyszerűen nem hagyhattam veszendőbe. Gyűjtögetős kártyajáték ez is, ami a World of Warcraft világán alapul. Vicces, szép grafika, egyszerű szabályok, gyors játékmenet (3-5 perc) jellemzi. A másik kettőhöz képest jóval kevesebb lapot tartalmaz – és ezzel kevesebb stratégiai, kombinációs lehetőséget is –, de azért már most sincs oka szégyenkezni, és ugye ez még hivatalosan meg sem jelent. Biztosan rengeteg kiegészítő várható majd ehhez is, valamint az igen gyengusz egyjátékos mód mellett természetesen online Arénázásra itt is van lehetőségünk. Ismerve a Blizzard elkötelezettségét, valószínű, hogy hamarosan a Heartstone fog a három kártyás játék közül a legtöbb felhasználóval büszkélkedni. Angoltudás itt is szükséges.
Értékelés:
5/4, mert kevés a kártya még benne.

A kártyázás mellett muszáj volt a World of Tanks-ba is beleölnöm pár áttüsszögött harci órát – aminek itthon annyira nem örülnek már -, hiszen olyan téli kedvezmények voltak, hogy csuda. Szinte végig premium accountom volt december végén (úgy értem nem pénzen vett, hanem ezért-azért megnyert), így meglett az első T10-es páncélvadászom és az egy tucat másik járgányom is átlagosan egy szintet feljebb lépett – bár az ingyenes IS-6 nem lesz meg sajnos. Egyébként semmi nagy kitüntetés nem figyelt most be, de vagy öt Master fokozatot elértem azért gyorsan. Most nem klánoztam, csak random mentem, mert mazochista vagyok. :) Pörgős játékmenet jellemzi ezt a programot (mondjuk egy aktív scouttal, nem egy TD-vel), 10-15 perces, beszólogatásokkal tarkított játékhosszal. Angoltudás (esetleg lengyel, cseh, szlovák, orosz vagy német) szükséges, ha érteni akarod, hogyan szólnak be egymásnak a valamin felbőszült játékosok, egyébként nem feltétlenül kell. Rejtett nyelvtanításra is szuper egyébként a játék. Siemka! Witam! :D
Értékelés:
5/5, pedig van elég hibája még sajnos. (Matchmaking system, a sokszor ismétlődő pályák és hogy béna vagyok felderítőként.)

A World of Tanks programnak van egy testvére a World of Warplanes, amiben nem tankokkal kell nyomulni a harctéren, hanem repülőkkel, ám ez sosem érdekelt, nem is néztem meg, de megláttam egy Facebookos linket egy War Thunder című online játékról (szintén repülős), aminek már fejlesztik a tankos verzióját, aminek a bétájára lehetett is jelentkezni (ezt meg is tettem, egyenlőre nem küldtek még kódot). Addig is felraktam a játék kliensét, és repültem egy párat a leggagyibb repülőgépeken, amiket csak el lehet érni a programban. A szimulációs rész meglepően jó volt, ám a hangárt eléggé túlbonyolítottnak éreztem a WoT letisztultsága után.
Értékelés:
5/3, mert kicsit kaotikus volt az egész – bár még ez is csak béta verzió! – és persze mert nem voltak benne tankok. Azokkal majd jó lesz ez!

Ennyi játékkal játszottam komolyabban a karácsonyi szünet alatt, de ez a lista nem teljes. Haverokkal kerestünk egy játékot, amiben közösen tudnánk zúzni, és mivel egy napig a Steamen ingyenes volt a Left 4 Dead 2 (nekem megvolt már) című zombis, posztapokaliptikus őrület, be is szerezte gyorsan mindenki. Sajnos még nem jött össze a közös móka, pedig – az első megbeszélés szellemében – még a Team Fortress 2 is újra fenn csücsül a gépemen. Lassan eljön újra az ő idejük is, bár egy napra lassan a 240 óra is kevés lenne már!

A Steames ingyenes játékok közt találtam rá – a Jagged Alliance Online és a March of War mellett, amiket még nem próbáltam ki, jók egyáltalán? – a Dota 2 (Defense of the Ancients) című ingyenes, fantasy online harci játékra, amire eddig nem figyeltem föl, mint ahogy a másik két trónkövetelőre (tudom, láma vagyok, de én egyébként nem követem a játékhíreket), a LoL-ra (League of Legends) és a Blizzard Heores of the Storm-jára sem. Legközelebb, ha megint lesz egy kicsit több időm, ezeket próbálom majd ki.

Ismertek még a fentiekhez hasonló, jó játékokat? Ne habozzatok jelezni...

(Tudom, hogy a Magic the Gatheringnek van két számítógépes változata is. A régivel (Magic Online) még játszogattam is, de nagyon sokat kellett volna fizetni, hogy legyenek lapjai az embernek, igaz, ezeket optimális esetben fizikai lapok formájában is elküldték a játékosnak, de kösz, inkább nem. A másikban, a Duels of Planeswalkerben pedig nem lehet gyűjtögetni a lapokat, csak azt a pár százat, amit beleraktak a programba, úgy meg nem sok értelme van. Esetleg az új verzióban (2014) ez megváltozott már? Nekem ugyanis csak az első változat van meg.)

Old habits die hard!

A végén pedig, nagy óvatosan visszatelepült a World of Warcraft is a gépre, igaz, ezzel legalább nem én fogok játszani... :)

Megjegyzések

  1. SolForge-ot tudom ajánlani. Szintén free2play kártyajáték, bár még béta ez is. Steam-en fennt van.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, pont ilyenekre gondoltam! Nem tudom, hogy nem figyeltem erre fel, köszi a jelzést. Kipróbálom majd!

      Törlés
  2. Társasjáték témában ajánlom a http://hu.boardgamearena.com/ -ot. Mi úgy is szoktunk játszani a külföldön lakó barátnőmmel, hogy közben skype-on beszélgetünk. Úgy már egész hangulatos, de anélkül is lehet jókat játszani idegenekkel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ezt ismerem. Online mi is itt szoktunk GOSU-zni, ha IRL nem jön össze. :-)

      Törlés
  3. Jo volt hallani rólad ;) Zsir ez a post.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Nekem is tetszik. :) Képzeld, még mindig - azóta is - betegállományban vagyok. :(
      Már eléggé elegem van ám belőle! (Ja, és bár már jobb sokkal, de csak nem múlik...)

      Törlés

Megjegyzés küldése