Dmitry Glukhovsky - Metró 2034

Dmitry Glukhovsky - Metró 2034

(Metró 02.) 

Dmitry Glukhovsky - Metro 2034
(Metro 02.) 
Eredeti megjelenés: 2009 
Magyar kiadás: Európa, 2011 
Műfaj: poszt-apokalipszis, horror, disztópia 
Hossz: 272 oldal / 836.400 karakter 
Fordította: Bazsó Márton 
ISBN: 978 963 07 9303 2 
Beleolvasás:
ITT 
Vásárlás: 
BOOKER

Tartalom:
2034.
Több mint húsz évvel az utolsó háború után az egész világ romokban hever. Moszkvában a túlélők a metróban, a föld legnagyobb atombombabiztos óvóhelyén húzzák meg magukat.
Az egyik periferikus állomást, a Szevasztopolszkaját borzalmas mutánsok fenyegetik, s egyszer csak megszakad az összeköttetés a többi állomással – így pedig, lőszer nélkül halálra vannak ítélve.
A titokzatos Hunter és az öreg Homérosz, aki egyre csak egy új eposz megírásáról álmodozik, elindul, hogy kiderítse, mi történt…
S miközben lélegzetelállító kalandok során csapnak össze hol a metró szörnyeivel, hol a felszíni világ romjai között élő rémséges lényekkel, hőseink – akikhez a szerelmet kereső Szása, a száműzetésben felnőtt szép fiatal lány is csatlakozik – egyre mélyebben gondolják át e torz világ értelmét és a föld alá bújt, nyomorult emberiség rendeltetését…

A Metró 2033 és folytatása a világ számos országában bestseller lett, és a két regényből népszerű számítógépes játék is készült.

Dmitry Glukhovsky (1979 - )

Dmitry Glukhovsky Metró 2033 című poszt-apokaliptikus művéről a napokban írtam az oldalra – a részletesebb leírásokért oda kattintsatok. A duológia sikere nyomán már nemzetközi kooperációban tovább bővülő sorozat következő része – és egyben nálunk az első, amit már nem az orosz szerző jegyez – az olasz származású Tullio Avoledo Az ég gyökerei című könyve, amiről hamarosan szintén olvashattok majd a blogon. De térjünk vissza most még egy poszt erejéig az eredeti – a moszkvai – metróba. Olvassátok el, hogy szerintem jó vagy rossz irányba változott-e Glukhovsky második Metró regénye.

"...mesék nélkül hogyan is lehetnénk meg?"

A Metró 2033-as posztnál írtam, hogy a metróba szorult túlélők történetének már az alapötlete is zseniális. A klausztrofób helyszín az egyik kis plusz, amitől más lesz, mint egy hasonló cselekményvázzal rendelkező világvége regény. A másik extra hozzávaló a szerző furcsa elbeszélő stílusa, aki – klasszikus orosz író-elődei nyomába lépve – képes volt ezt az elvileg akcióban dúskáló történetet állandóan valamilyen metafizikai gondolatsorral megakasztani. A cirkalmas, hosszú körmondatok, az erkölcsi prédikációk és a megszokottól eltérő (úgy értem szépirodalmi) nyelvezet inkább jellemzi a könyvet, mint az állandó géppuska-ropogás. Ezt a fajta elbeszélési stílus sokszor nekem is tetszik, de bevallom – mivel jóval előbb irtottam a Metró szörnyeit PC-n, mint ahogy a könyv a kezembe került volna –, hogy eléggé túlírtnak, csöppet túlságosan is intellektuálisnak éreztem és inkább olvastam volna most többet a mutáns szörnyek különféle fajtáiról, mint különböző belső monológokat. Ami miatt mégse éreztem magam „becsapva”, az az egész könyvet átjáró sötét, reményvesztett hangulat miatt van, és az egyik legjobb könyvbefejezés miatt, amit mostanában olvastam. Ajánlom a könyvet mindenkinek, olvassátok el akkor is, ha akció-könyvet nem szoktatok olvasni, ugyanis ez – dacára a különféle kiadások egyöntetűen erőszakot sugalló borítóinak, vagy a játéknak – nem az. Nem bánjátok meg.

"...mi teszi az embert emberré?"

De igazság szerint a Metró 2034 nekem még jobban tetszett, mint az első rész!

"...keres magának egy zugot, és megírja a könyvét. Már tudta, hogy miről fog szólni. Arról, hogy a leleményes állat hogyan talált rá egy lehullott varázscsillagra, egy égi szikrára, hogyan nyelte le, és vált emberré. Arról, hogy miután ellopta a tüzet az istenektől, nem tudott bánni vele, és felperzselte a világot. És arról, hogy ezer év elteltével büntetésül megfosztatott ettől az emberi szikrától, de mégsem állattá változott vissza, hanem annál jóval szörnyűségesebb lény lett belőle, aminek még neve sincsen."

Amit rögtön észrevehetünk, ha kézbe vesszük a kötetet, hogy a szerző kicsit visszafogta grafomániáját, és ez a könyv már sokkal rövidebb, feszesebb lett. Emiatt a cselekmény pörgősebb, és így talán még izgalmasabb lett. Az izgalmas harci jelenetek száma nőtt (az oldalszámhoz viszonyítva), a fő karakterek mindannyian érdekesek. Homérosz a régi időkre és a háború első napjára való visszaemlékezései – és a vágya miatt, hogy az életébe egy kis értelmet vigyen –, Szása a kilátástalan élete – reménytelen szerelme – és megpróbáltatásai miatt, míg Nomád egyszerűen azért, mert tudni akartam, hogy vált önmagából kifordult „őrült” gyilkoló-géppé az első rész egyik pozitív szereplője. Néhányuk borongós gondolatai – feláldozhatóak-e ezrek, hogy mások életben maradjanak? –, vívódásai még így is elfértek a könyvben – ha tehát valakinek ezek a részek tetszettek igazán, az se meneküljön a folytatás elől.

"...Hasonlít-e a mienkre az a világ, amit álmukban a születésüktől fogva vak emberek látnak? És látnak-e egyáltalán legalább az álmukban?"

A Metró Univerzum hátteréről, az állomások közti hatalmi egyensúlyról és a környező területek mutánsairól az első részben azért már elég sok minden kiderült, de persze a metró-mitológia jó néhány új szereplővel, történettel bővül ezúttal is. A titokzatos Smaragdvárostól kezdve a Szmolenszkaján székelő Renden keresztül a halálos járvány sújtotta állomásokon át az emberi civilizáció utolsó, távoli földeken megbújó közösségeikig. Hiányérzetem csak a kevés felszíni jelenet miatt lehetett és esetleg amiatt, hogy rengeteg érdekes hangulati elemre csak utalás történik, de választ vagy legalább pontosabb információt nem kapunk.

A könyv lezárása újra méltó lett a minden feloldozást és pozitivizmust messzire kerülő sorozathoz. Nem volt annyira jól eltalált és durva, mint az első részé, mindenesetre zokszó ezúttal sem érheti.

[A poszt megírásakor már javában Az ég gyökereit olvasom, tehát egyhuzamban három „Metró-könyvet”, így eléggé el vagyok veszve ebben a világégés utáni világban. Úgy esett épp, hogy sokat kellett metróznom Pesten, és unalmamban megpróbáltam elképzelni, milyen lenne, ha épp most történne valami, és itt ragadnék néhány évtizedre, életem végéig – próbáljátok ki ti is! Még szörnyek nélkül és a neonvilágítás mellett is iszonyúan borzalmas lenne… Legszívesebben azonnal felmentem volna a felszínre. – Miért nincs még vajon Metró 2033 – Budapest...?]

A könyvért – valamint a fejezeteken belüli normális tagolásért (végre!) és a térképért – köszönet az Európa Könyvkiadónak!

A moszkvai metró