David Gemmell & Stella Gemmell - Királyok bukása

David Gemmell & Stella Gemmell - Királyok bukása

(Trója 03.)

David Gemmell & Stella Gemmell - Fall of Kings
(Troy 03.)
Eredeti megjelenés: 2007
Magyar kiadás: Delta Vision, 2013
Műfaj: fantasy, történelmi fikció, háborús
Hossz: 680 oldal
Fordította: Sziklai István
Beleolvasás:
ITT
Vásárlás:
BOOKER

Tartalom:
Sötétség telepedett a Nagy Zöldre, és az ókori világot szétszaggatja a megosztottság.
A Trója előtti harctereken gyülekeznek a mükénéi királyhoz hű ostromló erők. Köztük van Odüsszeusz, a mesés történetmondó, a mükénéiek vonakodó szövetségese, aki tudja, hogy hamarosan halálig tartó küzdelembe kell bocsátkoznia egykori barátaival.
A messze földön híres város falai mögött Priamosz, a trójai király várakozik. A betegeskedő, megkeseredett uralkodó két hősbe veti minden reményét: fiába, Hektórba és a rettegett Helikáónba, aki szörnyű bosszút áll a mükénéieken a felesége haláláért.
Immár feltartóztathatatlanul tombol a háború – a vérszomjas, öldöklő küzdelem, amelyben oly hősök csatáznak, akiknek a neve örökkön fennmarad a történetben, amely még évszázadok múlva is visszhangzik az emberek szívében.

A kortárs fantasy egyik legnagyobb mestere, David Gemmell a Királyok bukása című regényével méltó befejezését adja a halhatatlan ókori eposzt feldolgozó nagyívű történelmi művének.

David Gemmell (1948 - 2006)

Ahogy írtam már David Gemmell Trója trilógiájának első két részénél is, engem sem az ókor, sem magának a trójai csatának a története nem mozgatott meg sosem. Talán csak a kötelező olvasmányokkal szembeni "kötelező" ellenállásom volt az oka, de tény, hogy Homérosz Íliászát el sem olvastam végig sosem, és az Odüsszeián is szenvedtem annyit, mint a főszereplője, Odüsszeusz. Az ókorban játszódó nagy költségvetésű - rém gyenge - hollywoodi produkciók sem tudták felébreszteni érdeklődésemet, ami már csak azért is furcsa, hiszen az ie.3500-isz.456-ig tartó korszak (kis képzelőerővel) már majdhogy nem fantasy inkább, mint történelem, ami meg ugye a szívem csücske. A Trója-sorozatot mégsem fenyegette sose az a veszély, hogy ne olvasnám el - szívesen, izgatottságtól remegve -, hiszen írója az általam egyik legnagyobbra tartott szerző, akinek eddig egyetlen könyvében sem csalódtam sosem. A trilógia utolsó részétől, a Királyok bukásától viszont kicsit tartottam, hiszen Gemmell ezt sajnos 2006-ban (konkrétan ezen könyv írása közben) bekövetkezett halála miatt már nem tudta befejezni, ezért feleségére hárult ez a szomorú feladat. Szerencsére még így sem kellett csalódnom, bár az igaz, hogy - ha mondhatom ezt - lelkileg "felfokozott" állapotban olvastam végig.

"...Azt mondják, hogy a paradicsom kapuját csak a hátramaradottak könnyei nyithatják meg. Nem tudom, hogy ez igaz-e. Azt hiszem, annak kellene lennie."

Az első két rész után "végre" valóban felforr a népek olvasztótégelye - a Nagy Zöld -, és a görög városállamok szövetsége lerohanja a virágzó Tróját. A görög uralkodók egymás ellen is folyamatosan intrikáló szövetsége az ókor legnagyobb katonai hadmozdulata volt, de a példátlan mennyiségű katonára szükség is volt, ha el akarták foglalni a bevehetetlennek tartott Aranyvárost és megszerezni a benne felhalmozott mesés kincseket. Gemmell trilógiája nem dramatizál átirata az elfogadott történelmi tényeknek, hanem számos helyen a saját szájíze szerint egészítette ki a mesét. Így például a valóságban TÍZ ÉVIG tartó ostrom a könyvben egy évig tartott "csupán". Emellett, ha semmi mást nem is tud az ember Trójáról, de a trójai faló legendája mindenki által jól ismert. Gemmell történetében is feltűnik az óriási ló, de Trója bukását - remélem ez NEM spoiler senkinek! - nem az a ló és nem is a legendából ismert módon okozza majd. A végig izgalmas olvasmány így még a "született történészeknek" is jó szórakozás lehet, hiszen történelmi adatok ide vagy oda, az események jó néhányszor vesznek váratlan fordulatot.

"...– Hány halott asszonyt és gyereket láttál fiatal életed során, Hektór? Több tucatot? Több százat? Hát, én több ezret. Kicsavart tagokkal hevertek minden elfoglalt város vagy falu utcáin. Igaz, először felfordul tőle az ember gyomra. Kezdetben elmerengtem az élet ilyen fokú elpocsékolásán, a barbárságon és a kegyetlenségen. – Megrántotta a vállát. – Egy idő és egy hegynyi hulla után már nem morfondíroztam ilyesmiken. Hogy miként kap egy hős ilyen feladatot? Tudod, mi a válasz: egy katona első számú kötelessége a hűség. A király parancsol, mi engedelmeskedünk."

Agamemnón maszkja

A sorozat - ahogy Gemmell többi low-fantasy regénye - eddig sem a hölgy olvasókat vonzhatta főleg, hiszen elég naturalista és nem fél elmerülni a háború szörnyűségének részleteiben, de a trilógia záró részére ez különösen igaz. A majdnem hétszáz oldalas könyv legalább háromnegyedét teszi most ki minden várostromok öregapja, ahol közel százezer bronzpáncéllal és levél alakú karddal felszerelt ember osztotta és fogadta a halált. Mindkét oldalon (szó szerint és átvitt értelemben is) valódi hősök harcoltak, akik közül nem egy a szeszélyes sors akaratából került szövetségbe olyanokkal, akiket nem is kedvelt, míg a "gyűlölt ellenség" soraiban életre szóló jóbarátai harcoltak. Mégis miért harcoltak egymás ellen akkor? Mert az igazi hősöknek még a saját életüknél is jóval fontosabb a becsületük és a hűségük, valamint a kötelességük elvégzése. Az utolsó emberig tartó ostrom utolsó perceiről szóló oldalakat nem tudom pontosan, hogy ki írta, mindenesetre méltó zárójelenete egy makulátlan életműnek.

„Ezernyi levél van a fán és ezernyi módja van a halálnak”

Heinrich Schliemann (1822-1890)
Trója megtalálója (1871)

Amit nem sikerült se a filmeknek, se a történelemtanároknak (vagy akár Homérosznak) elérni, hogy érdekelni kezdjen egy történelmi kor, azt ez az angol író, akit a rajongói imádnak világszerte - de nem hinném, hogy a műfajon kívüli "Szakma" különösen nagyra tartana -, könnyedén elintézte. A könyv elolvasása óta átolvastam csomó cikket, amiben a korszakról, a térség népeiről, a nyelvekről, Trójáról, a trójai háborúról vagy Trója régészeti feltárásáról szóltak, de még a csak mellékszálként szereplő III. Ramszeszről és a hettitákról is egyet-kettőt. Megtudtam ezekből, hol volt a történet - persze direkt - elferdítve, hogy Agamemnón, a mükénéi király (aki a történészek szerint nem volt olyan gonosz, mint a könyvben, sőt, kifejezetten jónak tartják manapság) nővére a regényben a valóságban a lánya volt és hogy sokak élete is máshogy alakult, mint a könyvben. De komolyan kérdezem, hogy mi többet remélhet egy regény elérni, mint hogy felkeltse az emberek kíváncsiságát valami iránt (és közben még remekül szórakoztat is)? Az biztos, hogy hiába tudom már, - nagyjából - hogyan is folyhatott a valóságban ez az egész sajnálatos torzsalkodás, de a könyvből megismert szereplőkre én már úgy fogok emlékezni, ahogy itt most megismertem őket. Helikáón, Hektór, Agamemnón, Meneláosz, Akhilleusz, Odüsszeusz, Parisz, Helené, Andromakhé, Khalkeusz, Priamosz vagy Kasszandra - és a többiek - elfoglalták őket megillető helyüket a saját pantheonomban - mondhatnak a történelemtudósok bármit róluk. :)

"...A falon küzdő férfiakra nézett, és elöntötte keblét a büszkeség. Trója harcosai ők, gondolta. Mi vagyunk Trója harcosai. Itt fogunk harcolni, és lehet, hogy meghalunk, de a regénket majd elmesélik, és Trója neve nem merül feledésbe."

A nagy ostrom mellett is van idő egy gyors - Andromakhé-Hektór-Helikáón - szerelmi háromszögre, ám jó szokásommal ellentétben ezt most nem tudtam unni, inkább sajnáltam őket. Szerencsétlen hármasnak a romantikus gyötrődésük mellett is volt elég gondjuk, még ezzel is birkózhattak. Az egyébként tökéletes történetvezetésű és felejthetetlen szereplőkkel teli regény ezúttal is tele van "lövészárok-humorral", ahogy azt eddig megszokhattuk, és a katonák - folyamatos harcokban érlelt - életbölcsességeiből is kapunk egy újabb adagot.

"...Akad majd áruló. Mindig akad."

Gemmell írja a leghősiesebb, legfelemelőbb - és legszomorúbb - könyveket. Ő - volt - a(z egyik) király! Bár ez a regénye volt az utolsó, most hálát adhatunk a magyar kiadójának, hogy nem időrendben adta ki a könyveit, így nem kell izgulnunk, van még nagyjából tíz kiadatlan Gemmell könyv hátra, amit olvashatunk majd tőle. El is kezdem a Makedónia Oroszlánját gyorsan, ami a Makedón-sorozat első része, és az egyetlen, amit még nem olvastam Tőle. Gemmellből nem elég hétszáz rövidke oldal! Izgatottan várom a többi könyvét is!

"...elfordította a fejét, abban a reményben, hogy a kövér tehén megérti, nincs kedve beszélgetni vele. Ám az asszony, akárcsak legtöbben a fajtájából, értetlen volt, és még egy ilyen egyszerű jelzést sem tudott értelmezni."

Ha már a múltkor annyira lehúztam Az aranyszín lánc borítóját, akkor itt jelzem, hogy ennek viszont brutál jó lett!

"...a hősök kora után a sötétség kora köszönt be."

A sorozat megkapja a KEDVENC pecsétet.

"...Az út, amelyen a katona jár, keskenyebb egy kardpengénél is. Lép egyet jobbra és elgyengül, csekélyebb harcos lesz belőle; lép egyet balra és szörnyeteggé válik."