Ugrás a fő tartalomra

Dave Duncan - Az aranyszín lánc


Dave Duncan - Az aranyszín lánc
(A Király Pengéi 01.)

Dave Duncan - The Gilded Chain
(King's Blades 01.)
Eredeti megjelenés: 1998
Magyar kiadás: Delta Vision, 2013
Műfaj: fantasy
Hossz: 360 oldal
Fordította: Zámori Máté
Vásárlás:
BOOKER

Tartalom:
A király Pengéi, Chivial leghalálosabb kardforgatói. A hely, ahol ezen hús-vér fegyvereket edzik, a zord és ódon Vascsarnok, ahová kitaszítottként érkeznek, és ahonnan csak úgy szabadulhatnak, ha az ember, akit esküjük és mágikus kötésük révén egy életen át védelmezniük kell, kardot döf a szívükbe. Az egyik legígéretesebb a Pengék közül sir Durendal, akihez hasonló emberemlékezet óta nem lépett ki a Vascsarnok falai közül.

Durendal hosszú éveken át dédelgetett álma, hogy imádott királya oldalán lovagol majd háborúba, hogy pártütőkkel és szörnyetegekkel számolhat le, hogy az udvari élet elismert alakja lesz; mindez darabokra hullik, mikor nem uralkodójához kötik mindhalálig, hanem egy nyámnyila, piperkőc nemeshez. A szeszélyes sors azonban számos furcsa és kifürkészhetetlen csavart tartogat még az ifjú harcos számára: egy küldetés, egy megmérettetés, és talán egy minden képzeletet felülmúló kincs várja őt egy ősi és elszigetelt városban a világ másik végén…

Durendalt minden lépésénél árulás kíséri. Az intrikával és nyomasztó titkokkal átszőtt uralkodói udvarban egy minden eddiginél nagyobb borzalommal kell szembenéznie, ezzel beteljesítve sorsát, hogy ő lehessen királya leghűségesebb szolgája, s korának legnagyobb hőse.






Dave Duncan (1933 - )
A Delta Vision Kiadó legfrissebb szerzője – akinek reményeik szerint idővel a teljes életművét elolvashatjuk magyarul is –, a sokak által régóta hiába várt Dave Duncan. A jelenleg Kanadában élő, de 1933-ban Skóciában született író hosszú évekig geológusként dolgozott. Írni egészen későn, ötvenegy éves korában kezdett. Első műve az A Rose-Red City csak 1986-ban jelent meg. A lassú kezdést őrült munkatempó váltotta fel és azóta évente egy-két könyve mindig megjelenik. A már most impresszív méretű, főként fantasy és sci-fi sorozatokból álló – és még nem teljes – életművet öröm lesz olvasni.

A szerző leghíresebb sorozata az A Király Pengéi címet viseli, amelyhez 1998 és 2004 között összesen kilenc rész íródott. Az első trilógia a Király Pengéinek Története, míg a következő hármas a Király Pengéinek Krónikája. A kettő közé egy ugyanezen a világon játszódó, de főleg a fiatalabb korosztálynak szóló trilógia ágyazódik be, ami a Király Tőrei néven fut.

„…Kevéssel később azon kapta magát, hogy áll, és beszédet tart Durendal Éjszakáján, s előadja az összes közhelyet, amelyet ötször kellett végighallgatnia fiatalkora során – becsület, kötelesség, szolgálat. Ám a száz ifjú arc a távolban, úgy tűnt, nem ismer rá az elcsépelt mondatokra. Talán segített, hogy egy igazi hős szórta szét a trágyát, vagy talán az ember jobban örült a trágyának, amíg növésben volt.”

Nem én lennék, ha nem rögtön a fekete levessel kezdeném, de ez most szinte elkerülhetetlen, hiszen mindenki ezt látja először. Azt kell mondjam, hogy több tíz évnyi fantasztikus irodalom olvasás és több mint két évnyi blogolás után is majdnem kihagytam ezt a regényt – önként –, annyira elborzasztóra sikerült szerencsétlen flótás a borítón. Mikor megláttam DV honlapján a könyvet az előkészületben lévő művek között – szokásomtól merőben eltérően – nem voltam rest, és a képért felelős, általam egyébként csodált és nagyra becsült Titkos-Vass grafikusduó egyik tagjával is felvettem a kapcsolatot, hátha lehet még csinálni valamit ezzel a… valamivel még a nyomdába adás előtt. Sajnos már nem lehetett, de legalább egy jót beszélgettünk, (és köszi Richárd az infókat és a borítóhoz készült első vázlatokat is). A kép a könyv olvasása után sem tetszik semennyire, de legalább már érthető, miért lett ez a jelenet a „könyv arca”.

„…Kétféleképpen veszíthetjük el a fejünket egy nő miatt, sir Vessző, és én a tartós megoldásról beszélek.”

Egy jó tanácsom lenne tehát csak: Nehogy elkövessétek azt a hibát, amit én, és ne a borítója alapján ítéljetek meg egy könyvet! Majdnem sikeresen elszalasztottam az utóbbi évek egyik leghangulatosabb klasszikus, epikus fantasyját! Nem szándékozom túl bő lére ereszteni a mondandómat – aztán majd kisül, mi lesz belőle –, de a leglustább olvasóknak itt egy ismertebb könyvsorozat, amelyhez hasonlíthatom. Talán a magyarra lefordított beszélő nevek és a könyv elején lévő tanoncévek miatt, de engem legerősebben Robin Hobb Látnok-ciklusára emlékeztetett a regény stílusa. Az egyik kedvenc fantasy regényemhez pedig boldog lehet bármelyik könyv, akit hasonlítok. Jobban belegondolva a történetvezetése is hasonló a két regénynek. A majd négyszáz oldalas regény vékonynak nem igazán mondható, de annyira csak a lényeges részekről ír a szerzője, ami talán már túlzás is. Szó szerint leesett az állam – pedig akkor már túl voltam százoldalnyi Duncan-mesén –, mikor a harmadik fejezet végén a főszereplők (hittem én akkor) végre belefognak a könyv fő kalandjába (hittem én), ami kétévnyi, halálos veszedelmeken át vezető vándorlást jelent szó szerint keresztül az egész világon, mikor ezt olvastam a következő mondatban:

„…Nyolcszáz nappal később belovagoltak Samarindába altaini, bozontos szőrű, szívós pónik hátán, melyek se gyorsak, se szépek nem voltak, de az örökkévalóságig el tudtak poroszkálni.”

Két-három oldallal később még visszatértek szószátyár módon a kalandos utazásra:

„…– Érdekes egy út volt, nem igaz?
Pengéje fürkésző pillantást vetett rá.
– Közepesen, uram. Tengereket, sivatagokat és hegyeket ígértél nekem; nem panaszkodhatok. Rablók, igen. Azt hiszem, fenevadakat is említettél, azokból nem volt túl sok, se kalózokból, de ellenséges bennszülöttek… igen, az is megvolt. – Nem említette a kígyókat, a skorpiókat, a lázat, a hajótörést, a lavinát, az erdőtüzet, és a vérhast.”

Azt hiszem, ekkor adtam fel, hogy – eddigi olvasmányélményeimre támaszkodva, a bejáratott fantasy klisék segítségével – előre kitaláljam, merre is fog kanyarogni a történet. :)

„…A kellemetlen igazság visszatartása nem hűség.”

Talán egy kicsit előre szaladtam. A Király Pengéi egy olyan testőrgárda, amelynek tagjai jórészt kitaszítottakból verbuválódnak, és kiképzésük végén páratlan kardforgatókká válnak. Ekkor a király egy rituálé segítségével magához – vagy bárkihez, akihez kedve szottyan – köti őket egyenként, és onnantól nem lesz szükségük alvásra, saját testi épségükkel mit sem törődve óvják védencüket minden veszélytől. Ez a kötés eltéphetetlen, megkérdőjelezhetetlen és egészen addig tart, amíg a király fel nem oldozza az őrt, ami nagyjából tíz év után be is szokott következni, hiszen addigra a testőr úgyis veszít halálos képességeiből, és az új generáció különben is türelmetlenül vár már a sorára. Persze a megkötések folyamatosan mennek, ahogy a szükség megkívánja, nem kell várni tíz évet. A "robotmódba" kapcsolt Pengék a kötelesség és a szabad akarat hiánya miatt nem ritkán kerülnek olyan morális választás elé, amiben szinte lehetetlen jól választani, vagy ha nem is lehetetlen, de a választás valamilyen káros hatással jár – és általában az életébe kerül.

„Tervezz siker és kudarc esetére is.”

Az aranyszín láncban sir Durendal hosszú életét és legendáját követhetjük nyomon – pár (hét) rövidebb novella-szerű részletben. Hogyan lesz egy vakarcsból minden idők legjobb Pengéje, legnemesebb, leghűségesebb kardforgatója, Chivial hőse, később mégis ura és jótevője – a mindenki által igen tisztelt és hőn szeretett (vagy félt), ravasz és bátor Ambrose király – végzete. Sir Durendal egész élete folyamatos harc volt akár a harctereket, akár az állandóan az uralkodó körül sündörgő titokzatos Kromman inkizítor ármánykodásait nézzük. A könyv nagy erénye, hogy az intrikus részek egyenértékű minőséget képviselnek az akciókban, világi kalandokban gazdagabb részekkel. A mű egyes részei kifejezetten felkavaróak, akár az Örökkétig-ről szóló részre gondolok (az színtiszta horror!), akár csak arra, hogy a szerző milyen bőkezűen osztja hősei számára a halált. Ez egy ilyen életút regénynél mindenképpen üdvözlésre méltó, hiszen ettől – hogy egyaránt látjuk a legnagyobb hősök és a szürke kisemberek halálát is – válik hihetővé, életszerűvé, de egyúttal komorrá és lehangolóvá egyaránt (tehát stílusossá, nem pedig giccsparádévá) a mű és a benne szereplő karakterek egyaránt. Nekem a jellemfejlődéseken túl egyébként az alaptörténet is roppantul tetszett, ahogy az egyedi – elementáris – mágiarendszer, sőt a szerző karcos humora szintén.

„…– Szeretnék hallani erről néhány történetet, nagyuram.
– Áh, egy vénember fecsegése! Ősi történelem. A lényeg, hogy nyertünk.”

A mellék karaktereknek viszont nem sikerült igazi mélységet adni, de ebben a formában – hogy gyakran ugrunk előre az időben éveket – ezt nem is lehet tőle elvárni. Durendallal és a királlyal egyébként meg voltam elégedve, az inkvizítort meg már ennyiből is utáltam, a Pengék intézményéért – A Vascsarnokért, ahol a Pengék képzése történik! – meg úgyis meg voltam veszve az elejétől, szóval attól, hogy nem tudtam meg, hogy Durendal felesége mit csinált éveken keresztül, vagy hogy mi a kedvenc színe, még teljesen nyugodtan tudtam aludni. Így legalább jutott idő a nyaktörő kalandok remek stílusú – bár néha úgy éreztem kicsit magyartalan – leírására. Soha rosszabb cserét!

„…a királyok nem hibázhatnak.”

Roppant hangulatos, minőségi, hősies „középkori” fantasy – egy majdhogynem realisztikus világban –, ami egyetlen rajongó polcáról sem hiányozhat. Robin Hobb, George R. R. Martin, Glen Cook, David Eddings – valamint Henry Rider Haggard és Alexandre Dumas – rajongóknak egyenesen kötelező darab. Melegen ajánlom! A sorozat második része, A Tűzföldek Ura – ami egyébként nem klasszikus folytatás (mint ahogy a sorozat többi rész sem), hanem ugyanebben az időben játszódik, csak egy másik szereplő szemén keresztül vizsgálhatjuk az eseményeket – remélhetően még az idén megjelenik. Nálam mindenesetre keményen várólistás lett, sőt felkeltette a kíváncsiságomat a szerző más könyvei iránt is. Abszolút kedvenc – még sok ilyet kérünk!


A könyvért köszönet a Delta Vision Kiadónak!

Megjegyzések

  1. ezt én is akarom.
    kiderült, hogy miért lett ilyen iszonyatosan ronda a borító? nem a pasiból kiálló karddal van a gond, hanem az összes többivel. kár érte, mert a DVnek elég jó borítói szoktak lenni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem igazán egyezett a kiadói és a grafikusi elképzelés.

      Törlés
    2. no comment. inkább töröltem.:D

      Törlés
    3. én is akarom =)
      és szerintem is nyihaha a borító :D

      Törlés
  2. Simán átsiklottam fölötte, mert azt hittem, hogy a DV is beállt a romantikus-fantasy vonalba. :)
    Ha jól emlékszem ebook-ban is megvehető (ha igen, valszeg meg is veszem), de most sajna nem érem el az áruházat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ebben nem sok romantika van!
      De valóban, akár erre is asszociálhat a borítót elnézve az egyszeri vásárló. :)

      Törlés
  3. Nagyon jó kis ismertető lett! :) A Látnok-ciklus nekem is nagy kedvencem, szóval örülök, ha valaki ahhoz hasonlítja ezt a könyvet. Az esetleges magyartalanságokért elnézést, igyekszem tanulni a hibákból.

    Amúgy pont egy hónapja a csillagzatok szerencsés együttállásának köszönhetően sikerült összefutnom Dave Duncannel személyesen is. Nagyon jó arc az öreg :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Külön öröm, mikor a könyv fordítója is elolvassa a posztot, hát még ha tetszik is neki. :) Ha jól tudom, Duncan eredetiben is fogós olvasmánynak számít. Ha így nézzük, még jó is, hogy kicsit magyartalannak ható mondatok keveredtek belé. ;)
      Hogy áll a második rész? :)

      Törlés
    2. Remek kérdés! Javaslom, hogy a kiadót kérdezd, mert én se tudom pontosan... :) (nekem még nem adták ide, hogy lefordítsam)

      Törlés
    3. Ó! Azt gondoltam - a könyvben lévő második rész beharangozó miatt -, a második rész már javában szerkesztés alatt van. Akkor még nagyon sokat kell várni a folytatásra. :(

      Törlés
    4. Igen, sajnos ez a helyzet, pedig én már nagyon szívesen dolgoznék rajta. Szerintem addig is elolvasom előre angolul, bízva a folytatásban.

      Törlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése