Robert Charles Wilson - Kronolitok

Robert Charles Wilson - Kronolitok

Robert Charles Wilson - The Chronoliths
Eredeti megjelenés: 2001
Magyar kiadás: Metropolis Media, 2012
Hossz: 264 oldal
Műfaj: science-fiction, poszt-apokalipszis
Fordította: Tamás Dénes
Vásárlás:
BOOKER
Díjak: 
John W. Campbell emlékdíj, 2002
HUGO-díj jelölt, 2002

Tartalom:
Scott Warden szoftvertervező nem a munka hőse, amíg várja, hogy a következő megbízás rátaláljon, családjával Thaiföldön élvezi az életet. Aztán egy nap barátjával megfigyelik, ahogy a szomszédos dzsungelben hatalmas kőoszlop jelenik meg a semmiből, letarolva maga körül a növényzetet. És ez az oszlop nem természetes eredetű: oldalán felirat hirdeti egy bizonyos Kuin diadalát ellenségei fölött. De még ez sem minden, mert a felirat szerint a csatára csak több mint húsz év múlva fog sor kerülni!
Ahogy világszerte egyre több, különös sugárzást kibocsátó emlékmű jelenik meg a jövőből, Scott egyre jobban belebonyolódik az eseményekbe, a kutatásba a kőoszlopok eredete után. A Föld társadalma pedig két részre szakad: egyesek Kuin eljövetelét várják, mások épp ellene, a békéért protestálnak.

Robert Charles Wilson (1953-)

Robert Charles Wilson kanadai sci-fi szerzővel a világhírű Pörgés-trilógia (Pörgés, Tengely, Örvény) kapcsán ismerkedtem meg. Nem szeretnék kisebb szavakat használni, tehát nyugodtan mondhatom, hogy szerelem volt első olvasásra. (Igen, még a Pörgéshez képest kissé gyengébben sikerült második rész is.) Természetes volt tehát, hogy nagyon vártam, hogy a szerző magyarul elérhető másik két könyvét, a Kronolitokat és a Bioszférát is elolvashassam. A Kronolitokkal kezdtem a kettő közül.

"Azt mondják, a kilencdimenziós geometria önmagában is értelmezhető nyelv. Sajnos én pont ezt a nyelvet nem beszélem."

Wilsonra - már ha egyedül a Pörgés-trilógia elolvasása után merészelhetek általánosítani - jellemző, hogy főszereplőit olyan megoldhatatlan nehézségek elé állítja - (a Föld köré állított pajzs, amin kívül az idő őrült sebességgel telik) -, amelyeknek megoldására első blikkre semmilyen megnyugtató megoldásuk nincsen. Az olvasó, miközben végig együtt érez és izgul a regények szereplőivel, kétségbeesetten fordul az általa valaha olvasott fantasztikus regényekben előforduló tudományos eszköztárához, hogy majd azok segítségével nagyjából kitalálja a feladat - az író képzeletében már - biztosan létező megoldását. Nem fog sikerülni, legalábbis én a közelében sem jártam az első tippjeimmel, hogy mi is várja majd a főhősöket az Örvény végén. A Kronolitok 2001-ben jelent meg, vagyis négy évvel a Pörgés előtt. A két mű összehasonlításakor nem tévedünk vészesen, ha úgy érezzük, hogy a Kronolitok előfutára, főpróbája volt a díjesővel jutalmazott utódjának.

A könyv szereplői most is olyan meghökkentő helyzetbe, logikai hurokba kerülnek, amit meg sem értenek, nem hogy védekezni tudnának ellene. Képzeljük el, mi történne, ha a jövőből hirtelen gigászi háborús emlékművek jelennének meg, amik a fél világ elestéről tudósítanak! Hogyan is tudnánk felvenni a teljesen ismeretlen eredetű, de biztosan fejlettebb technológiákkal rendelkező, láthatatlan - hiszen elképzelhető, hogy még világra sem jött - ellenfeleinkkel a harcot? Vajon azzal, ha felvesszük a kesztyűt és harcolunk, csak magunk teremtjük meg a jövőbeli ellenfelünk - Kuin - részére a szükséges tudásanyagot, amivel aztán le fog győzni minket? De nem mérhetetlenül veszélyesebb csak ülni, és nem csinálni semmit? A Kronolitok egy két évtizedig tartó háború története - amiből szinte semmit sem fogunk látni. Egy logikai paradoxon, egy önbeteljesítő jóslat (az időutazós történetek rákfenéjének) története, amihez hasonlót már láthattunk filmeken, olvashattunk könyvekben, de sajnos ritkán ilyen minőségben.

"A paranoid skizofrénia egyik iróniája, hogy szinte matematikai pontossággal teljesíti be önmaga legsötétebb jóslatait."

Wilson stílusa, írásmódja már ekkor - lehet, hogy már sokkal korábban is - megtalálta a saját egyéniségét. Sorai férfiasak, letisztultak, szikárak. Csapongásoktól mentes prózája logikailag hibátlan, amit élvezetes olvasni. Főszereplői a történet előterében tartózkodnak, a fantasztikus események jórészt csak a háttérben történnek. Gyakran a sorsfordító eseményekről is csak visszaemlékezésekből értesülünk egy fél mondatos utalásból, hiszen a "tudományos rizsa" helyett a lényeg a kronolitok okozta társadalmi változásokon, a technikai és gazdasági hanyatláson, a káoszon és az új vallási mozgalmak kialakulásán van.

Az - úgy tűnik Wilsonnál is - elmaradhatatlan szerelmi szál a karaktereknek mélységet, motivációt ad, de semmi nincs benne, amitől a regény szirupos, csöpögős, elnyújtott, ne adj Isten unalmas lenne. Véleményem szerint nagy előnye könyveinek, hogy képes szereplői sorsát végig fókuszban tartani, emberközeli maradni - érdemes a családról szóló részekben megfigyelni a karakterfejlődést például -, de mindeközben megmaradni tudományosan is hitelesnek. (Persze nem értettem teljesen a Minkowski-térről, Calabi-Yau-terekről (felcsavarodott dimenziókról) vagy a húrelméletről szóló fejtegetéseket. Nekem aztán egyébként is bármit be lehet adni, ami a féreglyukaknál (vagy még inkább a szorzásnál) bonyolultabb, de akkor is, hihető volt, és nem tűnt halandzsának. (Egyébként arra mindig kíváncsi voltam, hogy egy elméleti fizikus - ha szereti a sci-fit -, vajon olvas-e olyan írótól, akinek lövése sincs a tudományról, csak összehord mindenféle hamis, de jól hangzó elméletet?! - Itt most nem Wilsonra gondolok...))

A Pörgésben a szerző a fejezetek záró mondataival a feszültséget, megdöbbentést, sokkolást tanítani való, mesteri precizitással emelte az egekbe. Ezeken kívül egyetlen más fajtájú zárómondattal találkozhattunk a könyvekben, mégpedig a létező legjobb fajtával, amiről csak álmodhatunk egy könyvben. Azzal, ami megmarkolja a gyomrunkat és jeges kézzel szorítja össze, miközben a releváció - az események teljes pompájában való megmutatkozása, megértése - mellszélességben belénk csap, akár egy villám. [Azért eltelt már legalább egy év a Pörgés olvasása óta, szóval elképzelhető, hogy kisebb dolgokban tévedek, de így emlékszem rá vissza. - Nagyon durván jó volt!] Ez az írói eszköz szintén remekül megfigyelhető már a Kronolitokban is. A könyv egyébként végig - nem is kicsit - szomorkás, fatalista, noir-os hangulatú, de ugyanakkor a szerző ironikus humora sincs mélyen elrejtve.

A regény végén a szokásos Metropolis Mediás összefoglalót találjuk a szerzőről, ami a műveit állítja a fókuszba. Ebből tudtam meg - újra, hiszen tudtam, csak elfelejtettem -, hogy Wilsonnak még rengeteg más könyve jelent meg, ami reménykedésre adhat okot, hogy lesz még tőle kiadva valami jóság magyarul. Lenne több ötletem is - még ha az elsőt, 'Mindet!' nem is számítjuk bele. ;-D

A könyvért köszönet a Metropolis Mediának!

[Ui.: A Moly-os és Goodreads-es értékelések előtt egyébként most értetlenül állok, szerintem ez messze sokkal jobb könyv volt, mint "75%", vagy "3.63 pont". Nagy élmény volt elejétől a végéig. Nem unatkoztam, nem csalódtam. Most megyek és megmutatom, hogy is kell jól csillagozni! :D]