Ugrás a fő tartalomra

Alastair Reynolds - Jelenések tere


Alastair Reynolds - Jelenések tere
(Jelenések tere 01.)

Alastair Reynolds - Revelation Space
(Revelation Space 01.)
Eredeti megjelenés: 2000
Magyar kiadás: Alexandra, 2012
Műfaj: sci-fi
Hossz: 672 oldal
Fordította: Bujdosó István
Díjak:
Arthur C. Clarke-díj jelölt, 2001

Tartalom:
Az amarantinok kilencszázezer évvel ezelőtt kihaltak. Balszerencse volt csupán, hogy épp akkor történt a pusztító napkitörés, amikor sikerült kijutniuk a világűrbe? Vagy lehet összefüggés az események között? A Resurgam, az egykori amarantin bolygó telepeseit ez a kérdés nem különösebben foglalkoztatja, még azután sem, hogy mélyen a felszín alatt egy egész várost találnak, a közepén egy szárnyas amarantin szobrával.
De a briliáns és kíméletlen tudós, Dan Sylveste nem nyugszik, amíg ki nem deríti az igazságot – bármekkora árat is kelljen fizetni ezért. Az amarantinok tragédiája nem volt véletlen. A veszély pedig most is ott leselkedik a közelben. Közelebb, mint Sylveste gondolná…





Alastair Reynolds (1966 - )
Alastair Preston Reynolds (1966-) brit (walesi) kutató, aki az Európai Űrkutató Központban (European Space Research and Technology Centre) dolgozott Hollandiában 1991 és 2004 között. Onnantól teljes figyelmével az írás felé fordult. Munkái a hard sci-fi és az űropera alzsánerébe tartoznak. Első könyve megjelenése óta - Jelenések tere, (2000) - nevét korunk legjelentősebb zsánerszerzői között emlegetik. Magyarul először a Napok Háza (2008) című könyve jelent meg - talán, mert az önmagában is élvezhető, külön kötet -, amiről a blogon már írtam pár méltató szót. 2012-ben jelent meg eddigi utolsó műve, a Poseidon's Children sorozat első része, a Blue Remembered Earth.

A Jelenések tere sorozat jelenleg hét részből áll. Az még rendben is van, hogy az első része ez a regény - ami egyébként elég kevés példányszámban jelent meg az Egyesült Királyságban, ezért manapság az évtized legkeresettebb első kiadásaként tartják számon a gyűjtők -, de a többi kötet olvasási sorrendje már közel sem ennyire egyértelmű - bár az Alexandra Kiadó azért elég könnyen meghatározhatja majd nekünk, hiszen a magyar fordítások remélhetőleg a jövőben folyamatosan jönnek. Megjelenés szerint a következő kötet a Chasm City (2001), ami ugyanebben az univerzumban játszódik, de különálló történet. A Jelenések terének klasszikus folytatása a Redemption Ark (2002), amit a trilógia - ezt a három részt ugyanis Inhibitor azaz Gátló-trilógia néven szokás emlegetni, bár gondolom itt inkább az elnyomókra utal - lezárása követ, az Absoultion Gap (2003). A szerző a The Prefect (2007) című önállóan is olvasható kötettel még visszatért az általa kitalált világba, és hogy ne legyen ilyen egyszerű, még két novellás kötet is megjelent - Diamond Dogs, Turquoise Days (2002) a címadó két rövidebb történettel és a Galactic North (2006) a maga nyolc novellájával -, amik szintén a Jelenések tere univerzumában játszódnak. Na, vajon melyik jön magyarul leghamarabb? Én leginkább a Redemption Ark-ra tippelnék. :) [Azt, hogy az írások időrendben hogyan követik egymást - vagyis az optimális olvasási sorrendet - pedig itt lehet megnézni.]

A teljes sorozat
A történet szerint a XXVI. századra az emberiség meghódította a világűr körülbelül tizenöt fényéves szeletét. Ezalatt néhány bolygót sikeresen gyarmatosított is. Roppant technikai fejlődésen ment át - bár a fénynél gyorsabb utazás még nekik is álomkép csupán. Az aranyévek azonban anélkül múltak el, hogy egyáltalán észrevették volna. A bolygóközi kereskedők - az ultrák - a külső szemlélő szemével mérve majdhogynem halhatatlanokká váltak, mialatt bolygóidőben mérve gyakran évtizedes/évszázados útjaikat teszik meg két bolygó közt - főként hibernálva - és így hajóidőben számítva csak pár hónap/év telik el. Ám ennek a halhatatlanságnak megfizették az árát, hiszen szinte minden tulajdonságukat levetkőzték, amik miatt még az emberiség részének tekinthetnénk őket. Az elmúlt évszázadban a tudósok - és a gazdagok - a halhatatlanság kapujáig jutottak, de mikor megpróbálták azt átlépni, finoman szólva is, nem a várt eredményt kapták. A világűr rengeteg rejtélyét sikerült megérteni, de a kérdések egyre csak sokasodtak. Közülük is a legfontosabb - és az egyik legrégibb - az úgynevezett Fermi-paradoxon, ami röviden arról szól, hogy az Univerzum mérete miatt matematikailag is nagy a valószínűsége, hogy rengeteg földönkívüli civilizáció kell, hogy létezzen, a rájuk utaló bizonyítékok - űrszondák, űrjárművek, rádióadások - mégis egytől-egyig hiányoznak. Ezek mellett az intellektuális agytornák mellett két sürgetőbb probléma is veszélyezteti az emberi civilizáció galaktikus méretűvé válását - vagy egyáltalán a puszta fennmaradását. A többség számára kisebbnek tűnő, az amarantin civilizáció 900.000 évvel ezelőtti hirtelen kipusztulása egy váratlan naprobbanásban, amit egyszerűen Eseménynek neveznek. Illetve egy megállíthatatlannak tűnő (és lehetséges, hogy földönkívüli eredetű) nanofertőzés, az úgynevezett olvasztóhalál feltűnése, ami az emberekbe (és minden másba) beültetett - nem ritkán akár már embriókorban - gépi implantátumokat fertőzi meg gombaszerűen burjánzva, ami fizikailag is undorító - és persze halálos - ugyan az egyén számára, ám az elgépiesedett civilizációnk egészére nézve még nagyobb probléma, hiszen - többek között - lehetetlenné (de legalább is indokolatlanul nehézzé) teszi a csillagok közti űrutazást és a kommunikációt is.

Számomra a könyv három nagyobb részből állt. Az első harmad rendkívül érdekesen meséli el az általam egy bekezdéssel ezelőtt ismertetett kiinduló helyzetet. A régészeti ásatás, és az amarantinok kifejlődésének, kultúrájának majd hanyatlásának bemutatása - amivel kezdődik a könyv - nagyszerűen megalapozza az olvasóban az érzést, hogy itt (mint a Napok Házában is) valami észbontóan epikus történetet fogunk olvasni. Ezt az érzést erősíti tovább az ultrák négy kilométer hosszú, ezer emelet magas, Végtelen Nosztalgia névre hallgató fényhajóján történő események is. Ezek a részek mélységet adnak az ember által "meghódított" univerzumnak, és - a Chasm City-beli részekkel együtt - sikerrel érzékeltetik az emberi civilizáció világűrrel szembeni jelentéktelenségét. Itt ismerjük meg az emberiség mellett élő - de félig sem ismert vagy megértett - földönkívüli civilizációkat (mintanyomók, fátyolszövők, elfojtók) és 2-300 oldalon keresztül mindent a legnagyobb rendben érzünk - mert úgy is van. Grandiózus, félelmetes, elgondolkoztató - és eleinte kicsit nehezen követhető az eltérő idősíkok miatt.

A második harmadban jönnek a problémásabb részek. Először is, a történet szinte semmit nem halad előre. A Sylveste-s régészeti szál teljesen leáll, politikai-drámai családtörténetbe vált, amit csak pár jelenetben "old" a Calvin béta-személyiséggel folytatott agytorna vagy a fátyol-expedíciók története. Az ultrás szálnak sem ez a tipegés-topogás az erőssége. A hat kereskedő közül háromnak egyébként se jut több epizódszerepnél, és a hajón utazó emberek közt hiába van feloldhatatlan véleménykülönbség a számukra legfontosabb témákban, de a feszültség még így sem igazán érezhető köztük. Egyedül Naplopó karaktere hozott némi enyhet számomra a hajón játszódó részekbe ilyentájt. Reynolds erőssége - bár talán túlzás ezt kijelenteni úgy, hogy még csak két könyvét olvastam - nem a karakterek kidolgozásában, hanem a történetalkotásban és főleg a világteremtésben keresendő. De a legnagyobb probléma nem is az egy helyben topogás volt, hanem az, hogy az eddigi oldalakon felvázolt események annyira logikusan voltak felépítve, hogy - mindenfajta megerőltetés nélkül - sikerült előre kitalálnom minden fordulatot. Azt, hogy ez direkt, írói eszközként volt így, vagy véletlenül, azt nem tudom. Egyébként pedig még pozitívan is felfoghatnám, hiszen az események lineárisan követték egymást - logikai bukfencek, deus ex machinák és légből kapott cselekménysorozatok nélkül -, ahogy egy jó sci-fihez illik is, de a váratlansági 'óbazdmeg!'-faktor nekem nagyon hiányzott. Itt megemlíteném még azt, hogy bár nem elsősorban intellektuális sci-fi a regény (mint szerintem sok Lem például), de akciódús részt sem nagyon fogunk találni benne. Helyette pár mondatosnál bizony hosszabb leíró részeket olvashatunk és érdekes/tudományos gondolat- és információ-csírákat például a fekete lyukak és neutrínócsillagok kialakulásáról és "működéséről", vagy a földönkívüli civilizációk természetéről. Ez van akinek tetszik, és van akinek nem, nekem semmi averzióm nem volt ezzel kapcsolatban.

A harmadik részben - hatalmas meglepetés - az események megoldása, a zárórész kapott helyet. Itt végre újra haladt a történet, nem is kicsit. Meglepnie is sikerült, de legalább is nem sikerült eltalálnom a legnagyobb titok megoldását, szóval megkaptam a már várt áll leesésemet is a könyvtől. Konkrétan a vége mondjuk nem tetszett annyira - mármint az, hogy mi történt a szereplőkkel -, de így volt kerek és nehéz lett volna másként - kicsit happy end-esebben - befejezni.

"...Az ember vagy távol tartja magát egy neutroncsillagtól, vagy meghal. Ez a szabály. [...] Itt a gravitáció az úr. És a gravitáció nem ismer enyhítő körülményeket, nem foglalkozik az igazsággal, és nem fogad el kegyelmi kérvényeket sem az utolsó pillanatban, hogy meggyőződése ellenére áthágja a saját törvényeit. A gravitáció mindent összenyom, egy neutroncsillag közelében pedig még inkább, mint bárhol."

Az ember által "megismert" világűr a Jelenések tere sorozat könyveiben




Egy nagyszerű kép Naplopóról. Jobb, mint ahogy én képzeltem el...
A Jelenések tere igazi racionális hard sci-fi. A jövőbeni emberi technológiák már ma is létező (elméleti síkon legalábbis) tudáson, elképzeléseken, kísérleteken alapulnak. Konkrétan arra gondolok, hogy a könyvben nincsenek majdnem-fénysebességről egy másodperc alatt megálló űrhajók és hasonló sületlenségek, hanem a fizika törvényei ott is épp annyira örök érvényűek, mérvadóak, mint itt. Mivel az Univerzum méretét meghatározó számok már inkább fogalmak - a 14.000.000.000 (milliárd) éves világegyetemünkben a mi saját galaxisunk, a Tejútrendszer cirka (és bagatel) 100-120.000 (ezer) fényév széles, a mellette lévő legközelebbi galaxis, az Androméda kicsit messzebb van, 2.500.000.000 (millió) fényévre. Rajtuk kívül még körülbelül 100-800.000.000.000 (milliárd) galaxis található, és mindegyikük 200-400.000.000.000 (ez is milliárd - ofc!) csillag(rendszer)ből áll [ebből számold ki amit csak szeretnél!] -, ezért kicsit úgy érzem magam az itt játszódó történeteknél, mint Silvestre, vagyis "nem most lesz az, amikor meg fogom unni" őket. A Napok Háza nyújtotta élményt nem adta vissza ugyan, de ne felejtsük el, hogy ez volt az író első könyve, valamint a fantáziája itt is épp oly szárnyaló, az általa teremtett valóság pedig hasonlóan érdekes, aprólékosan megalkotott és főleg logikus volt, mint a másikban. A stílus rajongóinak kötelező darab még így - az általam szubjektívan "unalmas"-nak aposztrofált közepével együtt - is. A következő rész pedig remélem tényleg a Redemption Ark lesz, amiben a bolygópusztító fegyverek kerülnek a főszerepbe.

A könyvért köszönet az Alexandra Kiadónak!

Megjegyzések