House of Lies - Season I.

House of Lies - Season I.
(House of Lies)

Ezt a sorozatot a benne szereplők miatt néztem meg - valamint mert ledöntött egy váratlan és érthetetlen mandulagyulladás ebben a nyári melegben (sajnos még most is javában tart) lázzal, fejfájással, ahogy kell, szóval a könyvekre nem tudok koncentrálni, így az olvasásnak lőttek -, hiszen a szívtelen és erkölcstelen pénzügyi tanácsadók - hogy azt ne mondjam, hogy csalók - világa még egy 30 perces dramedy-ben (dráma-komédia) sem érdekel a legkevésbé sem, még akkor sem, ha a sorozatot a Showtime csinálta, akiknek a Dextert is köszönhetjük.

Dawn Olivieri

A stílus és a sok meztelenkedés - ja és a sok ivászat - miatt a legjobban nekem a szintén Showtime-os Californication-re hasonlított, bár lehetséges, hogy a Mad Men jobb példa lenne a szereplők közege miatt, azt is így képzelem el, bár még nem láttam belőle egy részt se.

A 30 perces szerkezet miatt a szereplők hátteréről szinte semmit nem tudunk meg, a hangsúly a minden héten egy megoldásra váró céges ügyfél problémáján van. A sorozat közepétől - 12 részes egyébként csak az egész (eddig) - ezzel a metódussal szakítottak a készítők és egyre nagyobb hangsúly van a tanácsadó cég munkatársai közti interakciókon (persze a fedetlen keblek és hátsók aránya változatlan marad).

Az IMDB-n komédia kategóriában van feltüntetve, nos én semmi igazán kacagtatót nem találtam benne. Ez ugyanis nem kimondottan sitcom, inkább a gyors dumákkal, félrebeszélésekkel és sziporkákkal próbálnak operálni. Egész végig nem tudtam megbarátkozni a szereplők munkájával, sőt inkább idegesített egy csöppet, hogy valakik a jó egzisztenciát messze magasan meghaladó módban élhetnek azáltal, hogy cégeket - és alkalmazottait - teszik tönkre a vezetők minél magasabb profitja érdekében. Erre a legjobb példa az első rész volt, aminél rezgett a léc a sorozat felett, hogy instant kasza áldozata lesz nálam. Ami miatt mégis maradtam, az a szereplők játéka volt.

Don Cheadle eddigi filmjeiben is nagyokat alakított elég csak a Hotel Ruandára gondolni, vagy az egyik legújabb mozijára a The Guard-ra. Most is lubickolt a szerepében - bár a pillanatmegállítós részek nem tetszettek -, mint a csoport szexmániás vezetője, akinek otthon sincs könnyű dolga a nemi vonzódását épp felderítő 9 éves fia mellett és a nem kicsit pirulafüggő-alkoholista-szexfüggő-szociopata - de persze kifejezetten csábító kinézetű - gazdag exfelesége mellett, aki ráadásul még a cég legnagyobb, ráadásul sikeresebb riválisának jól menő cápája is. Őt Dawn Olivieri alakítja meglehetősen hitelesen.

Kirsten Bell-t pedig a Veronica Mars óta megnézem, bármiben szerepel - még vagy tíz évig biztosan, aztán meglátjuk. :)

Itt a tanácsadó csoport második emberét alakítja, aki épp csak egy ujjnyival van a főnöke felett morálisan. Színészi játékával szerintem neki sincsen baj, mint ahogy a csoport másik két tagjával sincs, sőt azt kell mondanom, hogy kifejezetten gyenge, vagy akár megemlíthetően gyenge színészi teljesítményt nem is nagyon láttam senkitől.

A forgatókönyvről is elég annyi, hogy talán a vége kicsit össze volt csapva - vagy csak túl kézenfekvő volt a megoldás -, de összességében megállta a helyét. Az mondjuk érthetetlen, hogyan tudnak ennyit inni minden nap és este főleg, másnap meg fitten munkába menni... ez valami amerikai különlegesség lehet. Munkám során szinte csak hasonló káros szenvedéllyel "megáldott" emberekkel találkozom, nos nem túlzok, ha annyit mondok, nem tűnnek túl fittnek (és nem is mennek dolgozni) másnap.

A sorozathoz a Showtime csinált pár webisodot is, amik itt láthatóak (lehet, hogy ez nem az összes).

Értékelés: 7/10

Linkek:
IMDB