C. S. Goto - A háború hajnala
(Dawn Of War 01.)
Cassern Sebastian Goto - Dawn Of War
(Dawn Of War 01.)
Cassern Sebastian Goto - Dawn Of WarEredeti megjelenés: 2004
Magyar kiadás: Szukits Könyvkiadó, 2008
Hossz: 339 oldal
Műfaj: sci-fi, akció
Fordította: Oszlánszky Zsolt
Tartalom:
A Dawn of War nevű PC-s játék alapján született trilógia első kötetében Gabriel Angelosz, a Vérholló űrgárdista rend kapitánya nehéz feladatot kap: a Tartarosz nevű, hányatott sorsú bolygót kell megvédenie a Császár ellenségeitől. Véráztatta csatamezőkön kell átvezetnie harcosait, megküzdve orkokkal, eldákkal és a káosz erőivel, valamint egy ősi, sötét hatalommal, hogy végül nyomára jusson a Tartarosz rettentő titkának...
Bajban vagyok ezzel a könyvvel, hiszen a sok sok kitalált világ közül az egyik legnagyobb kedvencem a Warhammer univerzum. Nehéz úgy írni egy benne játszódó könyvről, hogy ne legyek elfogult.
Bő három éve halogattam a trilógia elolvasását, annyi rosszat hallottam róla olyanoktól, akik egyébként szintén kedvelik az ebben a világban játszódó könyveket, esetleg maguk is játszanak a Warhammer-univerzumban játszódó játékokkal, legyen az számítógépes (ami alapján például ez a sorozat is íródott), vagy táblás változataival, mint jómagam. Nem tartom magam szőrszálhasogató típusnak, aki mindenben direkt a hibákat keresi, de itt sajnos nem erről van szó. Lássuk.
A könyv majdnem első fele nagyjából minősíthetetlen volt. Többször majdnem szó szerint bealudtam rajta, pedig egyébként a 339 oldalból 320-on harcolnak, de lehet, hogy ez volt az egyik bajom pont. Szinte semmi nem történik az egész könyvben, ami lassítaná a történet folyását. Minden oldalon csata, csata, véré, vér, vér, ordítozás, halál. Ez persze kell egy Warhammer könyvbe, ezzel nincs is baj, de míg például a Gaunt Szellemei sorozatban Dan Abnett ezt meg tudta oldani, hogy élvezetes legyen (persze ismerek olyat, akinek azok a könyvek sem jöttek be), addig itt ez nem sikerült sajnos. Nincs a könyvben olyan karakter, akivel azonosulni tudnánk, megkedvelhetnénk, egyszerűen túl egysíkú a jellemábrázolás. Karakterfejlődés persze szóba sem jön (kivéve, ha ideszámítjuk a káosz rontását).
Tobzódhatunk viszont a galaxis majd minden jelentős fajában. Itt vannak ugye az emberek, akik nagyon hősiesek, mindent a Császárért és az elvekért (meg a Birodalmi Osztag, akik egyszerűen gyávák). Az orkok, akik nem akarnak semmit, csak harcolni, mégis az egész könyvben semmit nem érnek el egyáltalán, csak csaponganak erre-arra, szerintem ők sem tudják, mit keresnek a Tartaroszon. A káosz hívők szintén jelen vannak persze, de közülük sem emelkedik ki senki semmivel, persze a boszorkánymester igen a hatalmával, de ő is egysíkú karakter. A negyedik frakció, az eldák azok, akik megmentik számomra az egész könyvet, mert róluk, a hátterükről, a Biel-Tan mestervilágról legalább pár izgalmas(abb) részletet megtudhat a lelkes érdeklődő.
A fordításról: minek kell lefordítani a járművek és az egységek neveit magyarra? De most komolyan. Mennyivel jobb a Pengehátú nevű tank, mint a Razorback, vagy a Forgószél "katyusa", mint a Whirlwind? De ha már egyszer lefordítják, akkor ne legyen már a Dreadnought "lépegetőből" Titán!!!, ami egy szintén létező egységtípus az univerzumban, de nem egy kategória a kettő. Kb., mintha a mezőőrt Birodalmi Rohamosztagosnak (Star Wars) fordítanák le. A Dreadnought kb. 2x-3x akkora mint az Adeptus Astartes űrgárdistája, míg a Titan-nak a fegyvercsövének a kerülete akár 30 méter! is lehet. Na, ennyit a szívózásról, de ez nagy hiba! A másik nem olyan nagy, inkább csak bosszantó. Az orkok "tájszólása". Tudom, hogy az orkok így beszélnek a játékban, de ami angolul jól hangzik (pld.: You'ze da boss), az magyarul nem biztos, vagy nem így hangzik jól (lövőskaccok - shoota boyz, ütőskaccok - slugga boyz, harrckoccsi - wartukk, stb.). A "mérnork" az mondjuk tetszett! :D
A könyv felétől azért elragadja annyira az embert avérszomj történet, hogy néhol már majdnem élvezni is lehet a sztorit. Persze szinte mondat közben van vége a regénynek, szóval túl kell még lenni a 2. és a 3. részen is, hogy kerek? történetet kapjunk végül.
Bajban vagyok ezzel a könyvvel, hiszen a sok sok kitalált világ közül az egyik legnagyobb kedvencem a Warhammer univerzum. Nehéz úgy írni egy benne játszódó könyvről, hogy ne legyek elfogult.
Bő három éve halogattam a trilógia elolvasását, annyi rosszat hallottam róla olyanoktól, akik egyébként szintén kedvelik az ebben a világban játszódó könyveket, esetleg maguk is játszanak a Warhammer-univerzumban játszódó játékokkal, legyen az számítógépes (ami alapján például ez a sorozat is íródott), vagy táblás változataival, mint jómagam. Nem tartom magam szőrszálhasogató típusnak, aki mindenben direkt a hibákat keresi, de itt sajnos nem erről van szó. Lássuk.
A könyv majdnem első fele nagyjából minősíthetetlen volt. Többször majdnem szó szerint bealudtam rajta, pedig egyébként a 339 oldalból 320-on harcolnak, de lehet, hogy ez volt az egyik bajom pont. Szinte semmi nem történik az egész könyvben, ami lassítaná a történet folyását. Minden oldalon csata, csata, véré, vér, vér, ordítozás, halál. Ez persze kell egy Warhammer könyvbe, ezzel nincs is baj, de míg például a Gaunt Szellemei sorozatban Dan Abnett ezt meg tudta oldani, hogy élvezetes legyen (persze ismerek olyat, akinek azok a könyvek sem jöttek be), addig itt ez nem sikerült sajnos. Nincs a könyvben olyan karakter, akivel azonosulni tudnánk, megkedvelhetnénk, egyszerűen túl egysíkú a jellemábrázolás. Karakterfejlődés persze szóba sem jön (kivéve, ha ideszámítjuk a káosz rontását).
Tobzódhatunk viszont a galaxis majd minden jelentős fajában. Itt vannak ugye az emberek, akik nagyon hősiesek, mindent a Császárért és az elvekért (meg a Birodalmi Osztag, akik egyszerűen gyávák). Az orkok, akik nem akarnak semmit, csak harcolni, mégis az egész könyvben semmit nem érnek el egyáltalán, csak csaponganak erre-arra, szerintem ők sem tudják, mit keresnek a Tartaroszon. A káosz hívők szintén jelen vannak persze, de közülük sem emelkedik ki senki semmivel, persze a boszorkánymester igen a hatalmával, de ő is egysíkú karakter. A negyedik frakció, az eldák azok, akik megmentik számomra az egész könyvet, mert róluk, a hátterükről, a Biel-Tan mestervilágról legalább pár izgalmas(abb) részletet megtudhat a lelkes érdeklődő.
A fordításról: minek kell lefordítani a járművek és az egységek neveit magyarra? De most komolyan. Mennyivel jobb a Pengehátú nevű tank, mint a Razorback, vagy a Forgószél "katyusa", mint a Whirlwind? De ha már egyszer lefordítják, akkor ne legyen már a Dreadnought "lépegetőből" Titán!!!, ami egy szintén létező egységtípus az univerzumban, de nem egy kategória a kettő. Kb., mintha a mezőőrt Birodalmi Rohamosztagosnak (Star Wars) fordítanák le. A Dreadnought kb. 2x-3x akkora mint az Adeptus Astartes űrgárdistája, míg a Titan-nak a fegyvercsövének a kerülete akár 30 méter! is lehet. Na, ennyit a szívózásról, de ez nagy hiba! A másik nem olyan nagy, inkább csak bosszantó. Az orkok "tájszólása". Tudom, hogy az orkok így beszélnek a játékban, de ami angolul jól hangzik (pld.: You'ze da boss), az magyarul nem biztos, vagy nem így hangzik jól (lövőskaccok - shoota boyz, ütőskaccok - slugga boyz, harrckoccsi - wartukk, stb.). A "mérnork" az mondjuk tetszett! :D
A könyv felétől azért elragadja annyira az embert a
Értékelés: 3/10
Megjegyzések
Megjegyzés küldése