Patrick Rothfuss - A bölcs ember félelme

Patrick Rothfuss - A bölcs ember félelme

(A Királygyilkos Krónikája: Második Nap)

Patrick Rothfuss - The Wise Man's Fear
(The Kingkiller Chronicles: Day Two)
Eredeti megjelenés: 2011
Magyar kiadás: Gabo Könyvkiadó, 2011
Hossz: 997 oldal
Műfaj: fantasy
Fordította: Bihari György

Tartalom:

Második nap

„Három dolog van, amelytől minden bölcs fél: a viharzó tenger, a holdtalan éjszaka és a szelíd ember dühe.” A nevem Kvothe. Hercegnőket loptam vissza sírdombokban alvó királyok mellől. Felégettem Trebon városát. Feluriannal háltam, majd ép bőrrel és elmével távoztam. Fiatalabban csaptak ki az Egyetemről, mint amennyi idős korában a többséget odaengedik. Olyan utakon jártam a holdfényben, amelyekről mások nappal is félnek szólni. Istenekkel beszéltem, asszonyokat szerettem, olyan dalokat írtam, amelyek hallatán a kobzosok elsírták magukat. Hallhattál rólam.

Így kezdődik egy hőstörténet a hős tulajdon szempontjából – egy mese, amelynek nincs párja a fantasy-irodalomban. A bölcs ember félelme a királygyilkos krónikájának második napja, amelyben Kvothe, miután egyre jobban elmérgesedik a viszálya egy befolyásos nemessel, kénytelen elhagyni az Egyetemet, hogy külföldön próbáljon szerencsét. Hajótörötten, üres zsebbel, egy szál maga érkezik Vintasba, ahol hamarosan belekeveredik az udvari intrikába. Mialatt megpróbálja elnyerni egy hatalmas arisztokrata kegyét, Kvothe leleplez egy gyilkossági kísérletet, konfliktusba kerül egy vetélytárs arkanistával, és elindul egy zsoldos csapat élén a vadonba, hogy megfejtse a talányt: ki (vagy mi) tartja rémületben az utazókat a Király Útján. Időközben Kvothe válaszokat is keres, mert meg akarja tudni az igazságot a titokzatos Amyrról, a Chandrianról és a szülei haláláról. Az úton kiállja a legendás ademi zsoldosok próbáját, visszaszerzi az Edema Ruh becsületét, és átlép Tündeországba. Ott találkozik Felurian tündével, akinek egyetlen férfi sem állhat ellen, és akit egy se élt még túl… kivéve Kvothét.



Először is köszönet a Gabo kiadónak, hogy már az amerikai megjelenés évében kiadták - sokak örömére és megkönnyebbülésére - magyarul is A Királygyilkos Krónikájának második részét. Ezt nem lehetett egyszerű véghezvinni, tekintve, hogy a könyv majdnem 1000 oldalas, nagyformátumú, sűrűn teleírva - pont ahogy én szeretem [egy könyvbe sűrítve egy hosszabb trilógia egész cselekménye]. (Csak engem idegesít, hogy mostanában egyre több az olyan könyv, ami kijön 600 oldalon, tripla sorközzel és dupla betűmérettel, szóval akár 200 oldalon is kijöhetne simán! Ez csak azért van, hogy drágábban lehessen adni a könyvet vajon, vagy valakit egyszerűen csak ennyire nem izgatnak a fák???)

A fordítás Bihari György munkája, miként az első rész is - ez volt az első, amit megnéztem, mikor levetem a könyvet a könyvesbolt polcáról -, akinek a munkáival személy szerint nagyon elégedett vagyok, ahogy A szél nevénél is jeleztem. Itt sincs ez másként szerencsére. Az író mellett a fordító is kifogástalan munkát tudhat maga mögött ezzel a könyvvel. - A versbetétek is jók lettek!

Szerencsés vagyok - és irgalmatlanul türelmes, hogy két évig halogatni tudtam az első részt -, hiszen A szél nevét egy hónappal ezelőtt olvastam csak ki, ezért minden szereplőre, minden csavarra, fordulatra tisztán emlékeztem. Az előző rész elolvasása után persze semmi esély nem volt arra, hogy a második részt is két hosszú évig halogassam, hiszen az annyira magával ragadott, annyira ott hagyott a történet harmadában, hogy képtelenség volt tovább halogatni, de szerencsére nem is kellett.

Összevetve az előző résszel:

A karakterek tökéletesen kidolgozottak, mind-mind pont annyira, amennyire kell.

A nyelvezete semennyit nem romlott - látszik, hogy a trilógia egészét/vázát egyben íra meg az író, a stílusban nincs megbicsaklás sehol, a könyv olvastatja magát - de még mennyire! Egyébként nekem az író történetszövése, mesélése Peter S. Beagle könyveire hasonlít, nyugodtan össze lehet vetni például Az utolsó egyszarvú című könyvével.

A kevés kritikus hangvételű megnyilvánulás azt vetette a szerző szemére, hogy az első részben nem történt semmi, és remélik, hogy a második már "akciódúsabb" lesz. Hááát.... :D Szóval, ez nem egy hümmögő, hímező-hámozó hááát volt, de tény, hogy ebben sincsennek lovagi ütközetek, varázspárbajok, sárkányok, démonok, orkok vagy szinte bámi, ami miatt valaki klasszikus fantasyt olvas. Az első rész jórészt az Egyetemen játszódott, ahol Kvothe zenél(getett), tanul(gatott), mulat(ozgatott), csajozgat(na) stb. Pont, mintha a szomszéd fiú mesélné el mindennapjait az érdeklődőnek.

"...Hozzászoktam a kocsmai verekedéshez. Az ember azt hinné, az Egyetemen ritkaság, pedig az égetett szesz nagy kiegyenlítő. Hat-hét tömény után igen kevés különbség van egy felszarvazott molnár és egy vizsgán megbukott, ifjú alkimista között. Mindkettő alig várja, hogy kiverhesse valakinek a fogát."

A második részben ez folytatódik a könyv felében/harmadában. Amikor végre elindul és elkezdődnek a kalandjai, akkor meg képes húzni egy ilyet a sokatmondó című, Az utazásról, röviden című fejezetben:

"...Mindazonáltal ezek az események nem sokat számítanak a történet lényege szempontjából. Kihagyom őket a fontosabb dolgok kedvéért. Sommásan, tizenhat nap alatt jutottam el Severenbe. Kicsit tovább tartott, mint terveztem, de egy pillanatig sem unatkoztam az úton."

Élveztem az egész könyvet, de ez a fejezet hagyta bennem a legmélyebb nyomot. Szerintem erre a poénra emlékezni fogok sokáig, hogy az 1000 oldalas könyvbe nem fértek bele a kalandok! :D Zseniális! :D

Persze nem lett így vége a könyvnek, innen jönnek azok a részek, amiket a tartalom is említ.

Ezek közül nekem a tündés rész csöppet halványabb volt összehasonlítva a többivel, de ezért bőven kárpótol, hogy mennyi mindent megtudunk a Négy Szegellet távoli, eddig csak max. történetekben felidézett birodalmairól, népeiről. Annyi kisebb-nagyobb ZSENIÁLIS történet/történet-részlet/népszokás/mese van a könyvben megemlítve, bemutatva, elmesélve, ami páratlan fantáziát feltételez az íróról. Miatta nem fogunk egy fél soron sem unatkozni a könyvben, hiába "vánszorog" csak előre lassan a cselekmény. És ez a könyv legnagyobb erénye is. Minden kibontására van idő, ami valóban a történethez tartozik, ami előre viszi a cselekményt, de hiába a lassú történetvezetés, az oldalanként csepegtetett kis érdekességek olyan élővé varázsolják Kvothe világát, hogy gyakorlatilag letehetetlen a könyv. Az ünnepek miatt nem tudtam befejezni 2 nap alatt, pedig az első nap simán megvolt az első 600 oldal. Faltam.
Olvastatja magát, könnyed olvasmány, de nem "léha", ha lehet így érteni a különbséget, sőt! Főleg az ademre-i részekben (ami eléggé hajaz a japán/kínai népek kultúrájára), igen magvas, elgondolkodtató filozófiai eszmefuttatások, tanmesék, gondolatok vannak leírva!
Egyebek mellett még az is tetszett - ellentétben néhányakkal, akiknek baja volt a főhős "szuper"-ségével -, hogy Kvothénak egyáltalán nincsenek szuper képességei (még harcolni sem tud). Csak jó emlékezete és ragyogó esze valamint kitartása segíti naggyá/hírhedté válása útján. Döntéseivel saját magát sodorja kellemetlen/veszélyes szituációkba, amelyekből egyre nehezebben találja meg a kiutat. Még ebben a kötetben sem ura mágiájának, jobbára véletlenül sikerül varázsolnia csak, és úgy sem minden második oldalon, sőt, inkább nagyon is ritkán (4x-5x) a két kötetben összesen. Szerintem ez teljesen rendben van, nem is hasonlítható például Drizzt Do'Urden a "legendás" drow harcos végletekig eltúlzott táposságához.
  

Egyébként a második rész elolvasta után már csöppet becsapósnak érzem a trilógia címét, ami ugye a Királygyilkos Krónikája, ugyanis nem hogy eddig nem ölt meg semmilyen királyt Kvothe, de még csak nem is szerepelt egyáltalán király a könyvekben! Semmilyen! :P

Természetesen a humoros részek ebben a részben sem hiányozhatnak.

"...csak azért nem kapott dührohamot, és azért nem esett neki Tempinek, mert nem tudta kiókumlálni, hogyan lehetne megtámadni egy meztelen embert úgy, hogy nem nézünk rá és nem érintjük meg."

A főhős anyagi helyzetét itt is krajcárra (talentumra) pontosan tudni fogjuk végig! :)

A mágiáról:

Az első részben sok mindent megtudtunk a mágiáról, de az főleg rúnamágia valamint alkímia volt, de az "igazi" mágia működésével ez a rész foglalkozik részletesebben. Nagyon tetszett, hogy Kvothe nem a falu mögötti rókacsalád kapával agyonveréséért lesz első szintű varázsló, aki naponta 1db Magic Missile-t tud ellőni, amivel megöl - véletlenül - egy farmert és egy tyúktolvajt, amivel máris második szintre lép és már naponta 2db Magic Missile-t tud ellőni, vagy esetleg egy Altatás-t. Ezektől a fajta (AD&D és társai) mágia-rendszerektől már gutaütést kapok. Szerencsére itt erről nincs szó. Olyan logikusan mutatja be a mágia működését, hogy az ember mikor felnéz a könyvből, csak azon csodálkozik, hogy ez miért nincsen valahogy PONT ÍGY nálunk is!

Sok mindent lehetne még írni, de nem akarok spoilerezni, a dicsőítését meg abbahagyom. Aki szereti a fantasyt (vagy nincs ellenére egy jó könyv), az olvassa el!

De hogy csak 2013-ban jön a trilógia befejező része angolul!! :( - Remélem akkor jön magyarul is (ugyan ilyen könyvformátumban!)

Kedvenc idézet:

"...és övé volt a harmadik hallgatás. Illett hozzá. Ez volt a legnagyobb csend, amely magába temette a másik kettőt. Mély és széles volt, akár az ősz elmúlása. Súlyos, mint simára csiszolt kő a folyóban. Olyan csendje volt, mint a vágott virágnak. Az hallgat így, aki halni készül."

Értékelés: 10/10