2015. június 24., szerda

Interjú - Kleinheincz Csilla

Kleinheincz Csilla (1978-)
Kleinheincz Csilla nevével alighanem mindenki összefutott már, akit kicsit is érdekel a fantasztikus irodalom. Több regényt és jó néhány novellát (illetve verset) olvashattunk már tőle – egyike azon kevés magyar szerzőnek, akinek néhány munkája más (angol, spanyol, satöbbi) nyelveken is elérhető. Talán még saját írásainál is jelentősebb azonban szerkesztői és fordítói munkássága, amit évek óta kimagasló szinten végez. Szerkesztőként kezdetben a Delta Visionnél, majd az Ad Astránál dolgozott, míg manapság a GABO Kiadónál, és fáradhatatlanul kutatja fel és szállítja nekünk a nívósabbnál nívósabb olvasnivalókat. Fordítóként pedig neki köszönhetjük többek között Peter S. Beagle, Catherynne M. Valente és Scott Westerfeld könyveinek magyarra ültetését. Ha ez mind nem lenne elég, akkor jobb ha azt is megírom, hogy Csilla az ország egyik legjobb sci-fi portáljának, az sfmag.hu-nak az egyik alapítója és azóta is az oldal rendszeres publicistája.

A Tovább mögött a vele készült interjút olvashatjátok:

Hogyan lettél író, műfordító – az Sfmag.hu alapítója – és szerkesztő egyszerre?
Természetesen ezek nem egyszerre következtek be… Azt nehezen tudnám megmondani, író mikor lettem, lépéről lépésre történt, mivel mindig is írtam, amióta csak a betűket ismertem, de egy idő után elkezdett érdekelni másokat is a barátaimon kívül. A folyamat még mindig tart, most az a cél, hogy jobb író legyek.
Eredetileg nem fordító vagy szerkesztő akartam lenni, hanem agrármérnök, és ezt az elképzelést évekig ápoltam, még a PhD küszöbéig is eljutottam – de közben nagyon megszerettem a fordítást is, főleg egy pazar és jó hangulatú műfordítói szemináriumnak köszönhetően, és az ösztöndíj kiegészítésére elkezdtem fantasy regényeket fordítani a Delta Visionnek. Amikor a kiadó szerkesztőt keresett, az akkor már több éves szoros munkakapcsolat miatt engem is megkérdeztek. Akkor már éreztem, hogy nem fogok double haploid búzákkal foglalkozni életem végéig, és végleg elmerültem abban a közegben, amit leginkább magaménak érzek azóta is.
Az SFmag akkor indult, amikor otthon voltam gyeden. Amikor Markovics Botond és Kánai András felvetették az ötletét, rögtön ráharaptam, szerettünk volna valami olyat csinálni, mint az Endless volt, de gyakoribb frissüléssel, szélesebb írógárdát megmozgatva. Azóta ugyan kevesebb időm van az SFmagra, mint kezdetben (akkor aktívan válogattam és vásároltam a novellákat az oldalra), de még mindig fontosnak tartom, hogy az érdekesebb könyvekről írjak.

Üveghegy (részlet)
Milyen szerzők és művek formálták az ízlésedet? Mi vonzott az urban fantasyhoz annyira, hogy ebben a tematikában írd meg saját történeteidet is?
Az a fajta gyerek voltam, aki sosem gondolta, hogy a könyvtár gyerekrészlegére kéne szorítkoznia, és szerencsém volt, hogy a szüleim soha nem mondták, hogy „ez a könyv még nem neked való, ne olvasd el”. Ha túl éretlen voltam még hozzá, úgyis félretettem, hogy aztán később visszatérjek hozzá. Így történhetett, hogy tizenegynéhány éves koromban egyszerre olvastam A Gyűrűk Urát és A pármai kolostort, az Ashenden, a hírszerzőt és A mágia színét, Az öreg halász és a tengert és az Alapítványt.  Mindenevő voltam, hetente több könyvet is felfaltam, így nehéz lenne szűk listát állítani a rám hatást gyakoroló szerzőkről és művekről – úgy gondolom, együttesen alakították az ízlésemet, szókincsemet és stílusomat. Vannak persze, akikhez jobban húz a szívem, Peter S. Beagle, Lázár Ervin és az olyan novellisták, mint Ray Bradbury, Saki, Kelly Link és Roald Dahl hatása valószínűleg jobban tetten érhető a műveimben.

Hogy találsz időt mindhárom munkádra? Van hely ennyi elfoglaltság mellett a magánéletre, hobbikra? Van olyan hobbid, ami nem az íráshoz/olvasáshoz kapcsolódik?
Nehezen osztom be az időmet, de igyekszem megtalálni az egyensúlyt. Nem mindig sikerül. Az írás és az otthoni különfordítás szokott leggyakrabban összeveszni egymással, próbálok ezért időt hagyni magamnak két munka között, hogy a szabad estéken és hétvégéken haladhassak az írással (és a háztartással).
Egy komolyabb hobbim van, ami kitölti a péntek estéimet: ez az amatőr színjátszás. Tizenhat éve vagyok tagja a Figurák Színjátszó Társulatnak. Évente egy-két darabot állítunk színpadra, általában ezek elég változatosak, mert bármelyik tagunk kipróbálhatja magát rendezőként is, és nagyon sokféle az ízlésünk. Játszottunk sci-fit, vígjátékot, komoly drámát, abszurdot, vásári komédiát, mesedarabot is. Én az utóbbi időben megszerettem a rendezést, Tennessee Williams Vajon mit hoz a holnap? kétszemélyes kisdrámája után Peter S. Beagle Egy csendes zug című könyvét adaptáltam – az a terv, hogy ősszel felújítsuk (a Lauránk ugyanis Angliába költözött).

Jelenleg a GABO Kiadónál dolgozol, a GABO SFF sorozatán, de előtte a Delta Vision-nél és az Ad Astra-nál is megfordultál. Mi volt az oka a váltásoknak?
Ólomerdő (részlet)
Szerettem a Delta Visionnél dolgozni, de aztán kiestem pár évre a munkából a lányom születése miatt (bár továbbra is fordítottam nekik). Amikor épp a visszatérésen gondolkoztam, jött a felkérés az Ad Astra alapítására, ami szakmai szempontból kihagyhatatlan lehetőség volt. Ezt Terenyei Robival (Delta Vision) is megbeszéltem persze, és egy ideig az Ad Astra és a Delta Vision szorosan együttműködött, ami nagy segítség volt a kezdeti időszakban. Tudtuk, hogy nehéz lesz, hiszen egy kezdő kiadó nagyon komoly befektetés, ami csak lassan térül meg –  az, hogy másfél év múlva törés következett be, minket is váratlanul ért. Épp egy nagyon sikeres könyvhéten voltunk túl, de olyan nem tervezett és komoly változások történtek a háttérben, amik elkerülhetetlenné tették a kiadó átalakítását is. A bizonytalan jövő viszont csak bizonyos mértékben vállalható, ha az embernek gyereke van, ezért nagyon örültem a GABO-nál kapott lehetőségnek. Annak meg különösen, hogy több írónk is átkerült hozzájuk, így nem éreztem akkorának a szakadást.

A kiadóváltással mi változott az életedben?
A GABO jóval nagyobb kiadó, mint a korábbi kettő, viszont nem is egy gyár. Nagyon kellemes, nyugodt a légkör, és megkönnyebbülés, hogy nem terhel annyi döntés felelőssége (de annyira szabad vagyok, hogy jól érezzem magamat).

Mi egy szerkesztő feladata? Mi alapján döntitek el – Roboz Gáborral –, hogy melyik könyvet, szerzőt adjátok majd ki legközelebb? Járjátok a világ könyvvásárjait, vagy a külföldi kiadók „automatikusan” küldenek nektek azokból a címekből egy példányt, amiért bejelentkeztek? Mi a helyzet a nem angol nyelvű regényekkel?
Természetesen járunk könyvvásárokra is, és figyeljük a zsánerben erős ügynökségek katalógusait, olvassuk a kiajánlókat. Általában a jól pörgő (vagyis sokfelé eladott, „forró”) címekről több értesítés is érkezik, és ha bármiből kérünk kéziratot, azt meg szokták küldeni. Keressük az érdekes koncepciókat, a várható sikerkönyveket, és megpróbáljuk megtalálni a közös keresztmetszetet a saját ízlésünk és a populáris könyvek között, miközben lehetőleg minél többféle zsánerolvasónak szeretnénk kínálni valamit. A tavaly indult Y/A alsorozatunkkal például a fiatalabbakat céloztuk meg, olyan művekkel, amelyeknél a fantasztikum nem csak csillogó díszlet.
Nehéz persze eldönteni, melyik könyv lesz sikeres itthon, vannak olyan nagy fantasy és sci-fi írók kint, akik a külföldi népszerűség ellenére érdektelenségbe fulladtak itthon, vagy sokkal szerényebben teljesítenek, mint más, kisebb szerzők. S persze, hiába vannak kedvenceink az A-listás írók között, ha tudjuk, hogy itthon nem lenne közönsége – ezeket a könyveket elolvassuk, rajongunk érte, aztán lemondunk róluk.
Mivel mi angolul olvasunk, ezért a nem angolszász szerzők műveivel is leginkább a közvetítő angol nyelven találkozunk (például Szakurazaka Hirosi). Figyelem egyébként a nem angolszász szerzőket népszerűsítő külföldi oldalakat is, és a kiadónak dolgoznak más nyelveken beszélő lektorok.
Gáborral mindegyik címünket közösen megbeszéljük döntés előtt. Bár kicsit másfelé hajlunk alzsáner-preferencia terén (én például szeretem az epikus fantasyt, ő pedig jobban tudja értékelni nálam a popkulturális játékokat).

A GABO nem azok közé a kiadók közé tartozik, akik a következő hónapokban megjelenő címeiket hétpecsétes titokként kezelik, mint ahogy néhányan teszik. Sosem értettem ezt a nagy titkolózást, miért van ez? Miért nem használják ki a kiadók – általában – a nyilvánosságban rejlő marketing-lehetőségeket?
Mi sem fedtük még fel az összes címünket az idei évre, még ha a látszat mást is mutat. Több oka lehet az óvatoskodásnak azután is, hogy egy könyvet megvásárolt már a kiadó. Egyrészt lehetséges, hogy az üzletre még a kinti megjelenés előtt került sor, ilyenkor például nincs is végleges, fordítható kézirat – ha túl sok idő telik el a megvásárlás és a megjelenés között, nincs értelme hónapokig, vagy akár egy évig húzni az olvasók előtt a mézesmadzagot, pláne, hogy pontos megjelenési dátumot nem tud mondani az ember. A fordító is csúszhat, a többi munkafolyamat is késhet, ezért a kiadók csak akkor árulják el a megjelenés idejét, amikor az már biztos – és elég ezelőtt néhány hónappal elkezdeni a hirdetést.

A három munkád közül melyiket tartod a legnehezebbnek, melyiket szereted legjobban és miért mindhármat? :D
Mind a hármat szeretem, nem szívesen mondanék le egyikről sem. A fordítás során élvezem a szöveg magyar nyelvű újraalkotásának folyamatát, szerkesztés közben inkább az analitikus elmémet dolgoztatom, az írás pedig teljesen a sajátom. Mindegyikben vannak nehezebb és könnyebb feladatok, és persze mindegyik felelősséggel jár – az író, az olvasók és a kiadó felé is.

Város két fül között (LETÖLTÉS!)
Fordítás során mi a legnehezebb feladatod a magyarra ültetés során? Mennyire trükkös dolog a szerző eredeti stílusát visszaadni a sajátod „kárára”? Hogy cselekszik helyesen a fordító, ha azt látja, hogy a fordítandó regény – finoman szólva – irodalmilag nem üti meg a mércét. Belenyúlhat, feljavíthatja változatos szóhasználattal, felesleges sallangok lecsipegetésével – és egyéb trükkökkel –, vagy az a cél, hogy a késztermék minél inkább olyan maradjon, mint az alapanyaga volt?
Minden fordításban megjelenik valamennyire a fordító, a kedvelt szófordulatai, a szókincse, a szinonimaválasztása, ezért tökéletes idomulás az eredeti szerzőhöz nem lehetséges – de igyekszünk minél inkább megközelíteni. Az eredeti szöveg stílusa jó író esetén határozott képet ad – ha a feladat nehéz is, de ilyen szöveget bizonyos szempontból könnyebb fordítani, hiszen van sorvezető. A jellegtelen, szürke szövegek sokkal inkább megviselnek, mert minden színesebb szófordulat kilóghat belőle – az olvasó persze ezért sokszor hálás, és valamennyire kell is javítani ilyenkor (hacsak nem szándékos a jellegtelenség, de a művészi szándékot azért kellő tapasztalattal fel lehet ismerni). A szöveg logikátlanságait, a szerző tévedéseit fordítóként jelezni szoktam a szerkesztőnek, vagy egyszerűbb esetekben javítom. A túlírtságot, a repetitív leírásokat is lehet egyszerűsíteni, ha egyértelmű, hogy nincsen szándékos stílusértéke (például nem paródia).
A jó szöveg egyébként a kreativitást meghálálja, az a mű, amelyik eredeti nyelven is színes, játékos, több szabadságot visel el, a lényeg, hogy a végeredmény nem csak hű, de ugyanolyan könnyed is legyen, mint az eredeti. Semmi értelme nem lenne például egy viccet csak szöveghűen lefordítani, hiszen annak ritmusa, íve is van, lényegében újra kell teremteni magyarul.
Versek esetén egyrészről kisebb a szabadság, hiszen igazodni kell a formához, másrészről szabad és szükséges is játszani, tömöríteni a képeken vagy éppen kifejteni őket, főnév helyett igébe emelni át színeket, hangulatokat vagy épp fordítva. Persze itt is vannak nehéz feladatok: Steven Erikson például többnyire borzalmasan rossz és kusza verseket ír, de a regényei világához ezek is hozzátartoznak.

Moskát Anita - Horgonyhely (részlet)
A GABO SFF blogján sok idei megjelenés címét lelepleztétek már előre, amik közül néhány a Könyvfesztiválon már meg is jelent. Tudnál közülük ajánlani egyet, ami nagy kedvenced lett a szerkesztés során?
Nehéz kérdés, mert mindegyiket szerettem. A legjobban viszont a mostani könyvhétre megjelent új Moskát Anita regénynek örültem. A Horgonyhely alapötletével és részleteivel négy éve találkoztam az egyik írótáborban, és annyira megfogott, hogy minden alkalommal rákérdeztem Anitánál. Amint készen lett, tudtam, hogy meg kell jelennie, sőt, hogy én szeretném szerkeszteni. Anita szerintem a legtehetségesebb fiatal magyar fantasy szerző, aki nemzetközi porondon is kiválóan megállná a helyét.

Sümegi Attila - Vadhajtás
Sümegi Attila Vadhajtásának hirtelen megjelenése okán kérdezem, hogy honnan jött az – egyébként nagyszerű – ötlet, hogy a GABO SFF gondozásában hazai, relatíve ismeretlen szerzők műveit adjátok ki e-book formában?
Több olyan magyar szerző van, akinek valamilyen formában lehetőséget érdemes adni a publikálásra, mint amennyire egy kiadónak kapacitása van. A rétegtémák olvasói nincsenek annyian, hogy egy országos terjesztésbe kerülő könyvet nullszaldóra kihozzanak, ugyanakkor olvasók, megmérettetés, ismeretségszerzés nélkül az adott szerző későbbi, nagyobb rétegnek szóló könyve is elsüllyedhet, mert egész egyszerűen nem ismerik.
Ez nem egyenlő a magánkiadással – a Vadhajtáson, és a majd későbbi, hasonló konstrukcióban megjelenő könyveken – ugyanúgy dolgozunk, ugyanazokon a szerkesztési, szöveggondozási fázisokon megy át, mint bármelyik másik könyvünk. A válogatás szempontjai sem kevésbé szigorúak, csak olyan kéziratot választunk be a programba, amelyikben látunk fantáziát. Nem az a cél, hogy ezen a projekten belül tanuljanak meg az írók írni, hanem hogy már kiforrott, de pályájuk elején álló zsánerszerzőket támogassunk.
Szembe kell néznünk azzal, hogy magyar zsánerszerzőt nehéz és lassú folyamat bevezetni, amennyiben nincs valamiféle hátszele (nem ismert a neve máshonnan). Azért döntöttünk úgy, hogy bizonyos kéziratokat előbb e-könyvként, majd limitált papírkiadásban jelentetünk meg, hogy elkerüljük a terjesztői hálózat raktárait, de lehetőséget adjunk az olvasóknak arra, hogy új szerzőket fedezzenek fel, és az adott kiadvány lehetőségei is egyre bővülhessenek az érdeklődés növekedésével.
Mindenképpen szeretnénk több szerzőnek lehetőséget biztosítani a megjelenésre.

Tervezed, hogy egyszer megméretteted magad más zsánerben, műfajban is?
A novelláim között van olyan, amelyik nem fantasztikus, az ötleteim sem szorítkoznak csak fantasyre, ezért biztosan lehet majd tőlem várni mást is, és nagyon szeretnék majd egyszer drámát is írni.

Végezetül elértünk az utolsó kérdéshez, ami tudom, hogy sokunkat foglalkoztat egy ideje. Mikor jön végre új Peter S. Beagle regény magyarul?
Sajnálom, hogy ennyire lehangoló kicsengéssel kell véget érnie az interjúnak, ugyanis nem nagyon hiszem, hogy megjelenne új Peter S. Beagle regény a közeljövőben. Én persze szívesen fordítanám a The Unicorn Sonata-t és a The Folk of the Air-t is, de előbbi ifjúsági regény (épp ezért ennek adnék több esélyt), utóbbinak a témája viszont eléggé szűk (egy LARP-oló közösségben idéz meg egy lány egy ősi boszorkánymestert).

Köszönet a válaszokért!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése