2014. október 24., péntek

Robert Charles Wilson - Misztérium






Robert Charles Wilson (1953-)
Ha jól számolom, a Misztérium már a hatodik Wilson kötet, amiről ajánlót írok, úgyhogy ennyi közös élmény után már az olvasás előtt is elég pontos elképzelésem volt arról, milyen regényre, milyen írói stílusra számíthatok. A kanadai – későbbi Hugo-díjas – szerzőnek ugyan viszonylag korai műve (a kötet 1994-ben jelent meg) a Misztérium, mégis sokat köszönhet neki. Két Philip K. Dick-díj jelölés után ezzel a művével végre el is nyerte a rangos díjat, ami ezáltal széles körben ismertté tette a nevét a science-fictiont olvasók előtt. Már ebben az írásában is jól megfigyelhető írói eszköztárának egyik legmeghatározóbb vonása – ami úgy tűnik, a kanadai sci-fi „írói-iskola” tagjainak (Wilson, Gibson, Sawyer) sajátja –, nevezetesen, hogy legyen könyvük témája bármennyire is tudományos (vagy akár elvont), a próza maradjon mindig olvasóbarát és közérthető. Ezért aztán ezeknek a könyveknek az olvasása igazi felüdülés, még akkor is, ha adott esetben a témája vagy a mondanivalója igen komoly.

A Misztérium ugyanúgy kezdődik, mint számtalan sci-fi: régészek egy ásatás során azonosítatlan tárgyat találnak, amiről semmit nem tudnak megállapítani, csak két dolog kétségtelen – mégpedig, hogy halálos sugárzást bocsát ki magából, illetve, hogy nem ember által készült. A titokzatos objektumot egy világvégi amerikai kisváros mellé viszik további kutatás céljából, ami a település addigi csendes életét hamarosan fenekestül felforgatja. Az egész város azonban – lakosokkal, technikával, iparral, infrastruktúrával együtt – átkerül egy másik idősíkba, egy alternatív Amerikába, aminek történelme ugyan hasonló az ittenihez, ám lényeges különbségek is akadnak. Az egyik legfontosabb például, hogy a vallás ott sokkal fontosabb szerepet játszik, ráadásul nem is csak a kereszténységen, inkább a görög/római több istenhiten alapul.

„A proktorok tisztelte Isten egy Szuperkupa-döntőhöz hasonlóan zsúfolt panteont kormányzott, amiben Jézus csak egy volt a menő játékosok közül. És ami még ennél is nyugtalanítóbb volt, hogy ezek a magukat kereszténynek nevező emberek igen sokan és igen jól felfegyverzettek voltak.”

Milyen „furcsa” és sajnálatos, hogy az idegen nyelvű regényeket magyarul nem az eredeti megjelenésük szerint olvashatjuk. 2012-ben bombaként robbant – legalábbis remélem! – az új monstre Stephen King könyv, az A Búra alatt a hazai könyvpiacon, ami szintén a normális körülmények közül extrém szituációba került kisváros tematikáját dolgozta fel. A hasonló téma és az időben közeli magyar kiadásuk miatt az összehasonlítás szinte adja magát, még ha a két mű keletkezése közt 15 év telt is el. Abban a városka egy búra alá került, ahová se be, se ki nem lehetett menni, s itt is ugyanez a helyzet, csak fordítva: a lakók bárhová mehetnek ugyan, de városuk környéke (és az egész világuk) teljesen kifordult önmagából. Szerencsére, a két regény további hasonlóságai – több nézőpont-karakter, olvasmányos stílus, kisvárosi környezet – mellett azonban lényegi különbségek is akadnak.

Míg a King könyvben az érthetetlen változáson túl az izgalmakat az összezárás miatt kialakult konfliktusok és a feszültség okozza, addig a Misztérium fő kérdésköre pont ennek az érthetetlen változásnak a mibenléte. A regény azt feszegeti, hogy mi van akkor, ha vannak olyan kérdések, amikre nemhogy csak nem ismerjük még a választ – és vélhetően sosem fogjuk megismerni –, de még arra az értelmi szintre sem fogunk soha eljutni, hogy egyáltalán a kérdést meg tudjuk fogalmazni, vagy a kérdés hiányát észrevenni. Azt sem fogjuk soha felfogni, hogy valami egészen alapvetőt nem értünk, nem tudunk. A sci-fi regények elég nagy része foglalkozik ezzel, vagy ehhez nagyon hasonló metafizikai kérdésekkel, és a Misztérium bizony egy közülük. Egyértelmű válasszal ez a könyv sem szolgál ugyan, de világos problémafelvetése miatt remekül alkalmas arra, hogy felfedezzük a bennünk szunnyadó filozófust, és elgondolkozzunk ezen a problematikán.

„Ha valaki elég sokáig és alaposan tanulmányozza a kozmoszt, előbb-utóbb eljut ezekhez a metafizikai kérdésekhez, ahonnan már csak egy lépésre van a vallás.”

A regény velejét ugyan valóban ez a kérdés adja – amit egy fiatal tudós és Nobel-díjas nagybátyja szemszögéből alaposan megvizsgálhatunk –, de Wilsonról nem hiába mondják, hogy ő az egyik legnagyszerűbb kortárs sci-fi szerző, aki nagyon tud mesélni. Jól tudja ő, hogy nem minden olvasót érdekel holmi „unalmas fejtegetés” a világmindenség megismerhetetlen titkairól, hanem vannak, akiket csak izgalmas akciójelenetekkel és kalandokkal, párhuzamos dimenziókkal és legyőzhetetlennek tűnő nehézségek sorával lehet odaragasztani egy könyvhöz. A városka egyszerű(bb) lakóit a nagy kérdés kevéssé izgatja, mivel a vallási fanatizmusuktól elvakult komisszárok vezetésével a nagyjából II. világháború környéki idők technikai szintjén lévő helyi – bárhol és bármikor is légyen ez a hely – katonai erők szállják meg városkájukat. Nem kell tehát kétségbe esni, a kalandok és az izgalom most is garantált, a földhöz jóval közelebbi régiókban is.

A regényről annyit mindenképp meg kell még említeni, hogy a fontosabb nézőpont-karaktereket – a tanárt, a diákot és esetleg még a fiatal tudóst – leszámítva a szereplők elég kidolgozatlanok, sablonosak. Ez főleg igaz az alternatív világ „gonosz” alakjaira, akik mintha csak egy náci háborús filmből kerültek volna oda (vagy mondjuk a Fahrenheit 451 tűzőrségéből). Ne essünk abba a hibába, hogy azt gondoljuk, biztos jobb a helyzet a főszereplők esetében, hiszen végletekig kidolgozott szereplőkről az ő esetükben sem beszélhetünk, ez nem az a regény, amit a szereplők érdekes személyiségjegyei vinnének el a hátán. Ettől eltekintve – és igen pesszimista hangvétele dacára/miatt (Olvasója válogatja, melyik a helyes válasz…) – azonban feltétlenül ajánlott olvasmány a kortárs science fiction könyvek rajongóinak épp úgy, mint a műfajjal csak most ismerkedők számára.


A poszt az ekultura.hu-n is megjelent!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése