2014. június 8., vasárnap

Barsi Ödön - Egy lélek visszatér...




(1904.04.18 – 1963.02.05)
Hogy hogyan bukkantam rá áprilisban – teljesen véletlenül, fogalmam sincs, mire kereshettem rá, hogy találatként feldobta – Katherine 2010-es posztjára, ami Barsi Ödönről – született Rodriguez Ödön –, a XX. század közepén alkotó íróról szól, meg nem tudnám mondani, ha az életem múlna rajta akkor sem. De ha már rákattintottam elolvastam, és rögtön eszembe jutott, hogy én bizony ennek az írónak néhány könyvét olvastam anno. Ez a néhány legalább négyet jelent, jellemzően a western műfaján belül, de mivel 1933 és 1947 között a szerző írd és mondd kilencven regényt szerzett, ezért ez a bizonyos néhány épphogy csak egy csepp a tengerben.

Nem hallgathatom el azt, hogy egyik könyv cselekményére sem emlékszem – legalább húsz év telt már el az idő óta –, sőt, azt sem tudtam, hogy egyetlen (ráadásul magyar) író művei, hiszen a szerző valami általam meg nem értett oknál fogva több tucat álnéven alkotott. Arról pedig, hogy Barsi nem „csak” western-, kaland- és detektívtörténeteket írt, hanem egyebek közt sci-fit is, szintén fogalmam sem volt. Egy szó mint száz, elhatároztam, hogy egy-két történet erejéig visszatérek gyermekkorom – ismeretlenül is – kedves pennaforgatójához.

A tőle először kiválasztott művem, az Egy lélek visszatér…, amiről azt olvastam, hogy igen kiforrott stílusilag és bár ízig-vérig detektívtörténet, de a fantasztikumhoz azért kapcsolódik. A következő választásom pedig – mi más, mint – Az űrhajó lesz, ami még a blog profiljába is simán beleillik. Dacára, hogy a könyvek a ’30-as, ’40-es években jelentek meg először, nem kell majd a könyvtárak mindig poros ósdi-részlegén kutakodni, hiszen a Fapadoskönyv.hu Kiadó az elmúlt években megjelentette a szerző egész életművét – ráadásul elektronikus formátumban is elérhetőek a könyvek! (Mondjuk én az 1947-es eredetit olvastam pont…)

Na szóval, az Egy lélek visszatér… egy hamisítatlan klasszikus detektív-sztori, egy igen jelentős csavarral. Ebben az egyik főszereplő maga az áldozat, aki halála után egy árnyakkal teli helyen ébred a világirodalom legjelentősebb detektívhősei társaságában, akiknek egyetlen vágyuk, hogy – mindegyikük saját módszerét használva – kinyomozzák, ki vetett véget a szerencsétlen krapek földi pályafutásának.

Sherlock Holmes és az elmaradhatatlan – itt kicsit oktondi és nagyon is kéjenc – Watson doktor, Charlie Chan, Hercule Poirot, Brown atya, Arsene Lupin, Dupin és a Névtelen felügyelő mellett egyéb irodalmi alakok – Dracula; a Sátán kutyája és még tucatnyi társuk… – is feltűnnek. (A könyv számomra egyik leginkább emlékezetes momentuma például szegény Fantomas nevéhez kötődik…). Ezeket a híres karaktereket persze mindenki ismeri, aki olvasott már krimit, de a szerző képes úgy kiemelni, kinagyítani ezen lángelmék legismertebb jellemvonásait, mintha csak egy róluk készült karikatúrát olvasnánk.

Bár a detektívek célja közös, az együttműködés nem igazán az erősségük. A rejtély megoldásán túl – az mindegyiküknek ujjgyakorlat maximum – azt is be akarják bizonyítani, hogy melyikük módszere a legjobb, melyikük intellektusa a legfényesebb és melyikük (szentként imádott) szerzője Arthur Conan Doyle, Agatha Christie, Edgar Allan Poe és a többiek – alkotott velük a leginkább maradandót az irodalmi palettán. E mellett a kis versengés mellett maga a gyilkosság századrangúvá válik. A „zsaruk” mindent megtesznek, minden alkalomra vércseként marnak rá, hogy saját felsőbbrendűségüket bizonyítsák, vagy a másik alakját besározzák. Néha nincs is nehéz dolguk, hiszen a zsiványból lett rendőrfelügyelő Arsene Lupin tényleg egy szemérmetlen zsebmetsző – amit ő is büszkén vállal –, de mások, mint szegény tojásfejű Poirot legtöbbször csúnyasága miatt kerül pellengérre valamint azért, mert a többiek szerint teremtője, Agatha Christie asszonyság jobban tette volna, ha inkább a konyhában tevékenykedik inkább, nem az íróasztalnál, és a Tíz kicsi néger után abba kellett volna hagynia az írást. Az összes rendőr közül Poe karaktere, Dupin felügyelő viselkedik a leginkább sznobul, hiszen tőle úgysem lehet elvitatni az első helyet, lévén ő a detektív-archetípus legelső mintadarabja – és egyébként is, őt Poe álmodta papírra... aki A Hollót is írta... szóval... STFU! Egyszóval, nem igazán viselkednek méltón a nevükhöz, nem korrektek társaikkal, de a könyv ettől még roppantul szórakoztató, és kifejezetten vicces a vélt-valós fölényüket bizonyítani hivatott hosszabb eszmefuttatások miatt.

– Sokszor történelmi személyekkel találkoztam kalandjaim folyamán. – szőtte tovább gondolatait Arsene Lupin. – Sohasem felejtem el azt az időt, mikor a német császárral együtt nyomoztunk egy rejtélyes ügyben…
– Még szép, hogy nem Hitlerrel! – jegyezte meg Brown páter.
– Őt nem ismertem… Ő is császár volt?
– Nem, szakaszvezetõ.
– Én csak kapitánytól felfelé tárgyalok – legyintett a kalandor.

Az 1947-es kiadás – az újról nem nyilatkozok – telis tele van helyesírási hibával. Lehet, hogy csak a nyelvtani szabályok változtak meg cirka 70 év alatt ennyire – esetleg a szerkesztő/nyomdász nem figyelt oda nyelvtan órán –, de a hosszú és rövid magánhangzók állandóan fordítva szerepelnek ahhoz képest, ahogy manapság írjuk őket. A folytonos betűkihagyások és a mondatközi gondolatjelek hiánya szintén hamar megszokottá (…vagy megszöksz) válik a könyvben. Ha egy mai kiadványban láttam volna ennyi hibát, „őrjöngenék”, de a hasonló, régi(es) kiadványoknál még valahol örülök is ezeknek a hubáknak. Olyan avítt, patinás érzést kap tőle a könyv – amire még a repedezett, sárga lapok is rásegítettek. Öröm volt olvasni, végig vigyorogtam. (A kedvencem az öngyújtón (?) lévő felirat: Made is Germany.)

A regényt egyébként kiemelten ajánlom a színházi rendezők figyelmébe – gondolom sokan belefutnak pont ebbe a posztba… – hiszen mintha csak színpadra írta volna a szerzője. (Furcsa, hogy még nem mart rá senki eddig…) Egy helyszínen játszódik az egész, viszonylag kevés szereplővel, fordulatos, vicces és a témája miatt több stílus – krimi, dráma, fantasztikum – kedvelőinek is tetszhet. Addig pedig, amíg nem tudunk rá elmenni színházba, olvassátok a könyvet! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése