Phoenix Wolf - Törékeny horizont

Phoenix Wolf - Törékeny horizont

(Bukott Angyalok 01.)

Eredeti megjelenés: Mech Factory Books, 2008
Műfaj: sci-fi, akció
Hossz: 268 oldal
Letöltés:
ITT

Tartalom:
Minden a kirajzással kezdődött.

Amikor a múlt század közepén a Cryogen Corporation kihozta az első olcsó plazmahajtóműveket, és elérhető áron kezdte kínálni a hiperhajtóművel felszerelt hajókat, mindenki elindult a csillagok felé. Miután felfedezték a környező tíz-húsz rendszert, megindultak a terraformálások. Milliárdok hagyták el az emberiség bölcsőjét, boldogulást remélve az új világokon.

A folyamat győztesei, az ekkor formálódó és megerosödő óriáscégek kezében egyre komolyabb hatalom összpontosult.

Karin Nagasawa, miután megcsömörlött a korrupt Szövetségi Flottától, szabad pilótaként próbál boldogulni. A társadalom peremén sodródva, a szabadság illúzióját kergetve járja az űrt az új világok közt. Útja során számos barátra tett szert. De vajon mire elég az elszántság és a barátok támogatása, amikor sorsára egy sötét céges titok árnyéka vetül?

Phoenix Wolf – azaz Brandhuber Zoltán – Lost Galaxy sorozatára egy kedves ismerősöm hívta fel a figyelmemet, aki először szintén csak mintegy véletlenül futott bele a könyvekbe. Azóta – mert annyira megtetszett neki a történet – már az íróval is felvette a kapcsolatot, és felajánlotta, hogy segít a könyvekben maradt hibák kigyomlálásában, és azóta már ő a sorozat mögött álló egyik hivatalos segítő. A művek ugyanis könyvesbolti forgalomban nem kaphatók, viszont ingyen (!) letölthetőek például a szerző hivatalos weboldaláról – vagy az Amazon.com-ról, esetleg a Barnes & Noble oldaláról, ha valakinek az lenne a szimpatikusabb – többféle elektronikus formátumban is, illetve körülbelül 10$-os önköltségi áron (plusz 3-6$ postaköltség fejében) Amerikából (lulu.com) hagyományos papír formátumban is megrendelhetőek.

De mit nyújthat egy amatőr író – hiszen Zoltán nem ebből él elsősorban, hanem szoftverfejlesztéssel foglalkozik – könyve, akit a hazai kiadók érdektelensége (is) vitt arra az útra, hogy ilyen formában nyújtsa át regényeit – a szemfülesebb sci-fi rajongók legnagyobb örömére – az olvasóinak? Miért válasszunk olyan írót (és válasszunk-e egyáltalán?) az amúgy is kevés szabadidőnk eltöltésére, aki – még? – nevet sem szerzett igazán magának a szakmában? Erre próbálok választ adni.

A szerző első könyve a Hazatérés címet viseli, és a hivatalos Battletech regények előtt játszódik 250 évvel. A történet a Battletech Univerzum hivatalos időrendjébe teljesen beleillik, tehát nem valami légből kapott könyv az sem. A Battletech játéknak és könyveknek hazánkban is masszív rajongótábora van – köztük jómagam –, és a könyvet is kitörő lelkesedéssel fogadták a mechek szerelmesei. (Nagyon valószínűnek látom, hogy visszatérek még erre a regényre bővebben is.)

A Törékeny horizont viszont a szerző saját – Lost Galaxy névre hallgató – univerzumának a nyitókötete. A nagyszabású önálló univerzum kidolgozása nem létszükséglet egy sci-fi regénynél, de – szerintem – a legjobb része lehet az alkotási folyamatnak. Zoltán le sem tagadhatná szerepjátékos gyökereit. A világalkotással tökéletes munkát végzett. Kidolgozott történelemmel, számtalan helyszínnel és technikai kütyüvel. (A szerző blogján az érdeklődők sokkal jobban elmélyíthetik ismereteiket egy rakás érdekes információval a Lost Galaxy univerzumáról, technikai vívmányokról, az űrhajók típusairól és működésükről, mint amit ebből a cikkből megtudható.)

„Ez a csatajáték egyike volt a legkedveltebbeknek, bár igazán mesteri szinten csak néhányan értettek hozzá. Minden játékos egy-egy kisebb mech-hadsereget irányított, amely a huszonegyedik század eleji animeket idéző óriásrobotokból, harckocsikból és gyalogosokból állhatott. A terepet a számítógép hozta létre minden csata előtt a kialakított tereprendezési elvek alapján, majd felosztotta hatszögletű cellákra, amelyek kirajzolták a tényleges játékteret. Az apró holografikus figurák alkotta szoftver-haderőt külön lehetett megvenni, némelyiket igen borsos áron.”

A Lost Galaxy világában nagyjából száz-százhúsz évvel vagyunk a saját világunk idejénél előrébb. A földi országok megszűntek, a tényleges hatalmat – a Szövetség fegyveres erői mellett – a mega-hyper-szuper óriáscégek birtokolják. A cégek közti háború a közemberek szeme elől általában rejtve, de folyamatosan folyik. A galaxis kolonizációja gőzerővel folyik, az emberiség már több mint ötven bolygón van jelen és számtalan kisebb bányászkolónián. A hirtelen (és váratlan) technikai fejlődést a Cryogen Corporation egy váratlan űrbeli „lelete” hozta el az emberek számára a 2040-es években, a részletek azonban természetesen üzleti titoknak minősülnek, ezért a közvélemény biztosat nem tud, de a vívmányokat azért persze mindenki örömmel használja.

A Lost Galaxy – mint a Cyberpunk 2020 vagy a Shadowrun RPG-k – is jól aknázza ki a profitorientált – vagyis gonosz! – óriásvállalatok örökös ellenségképét. A cégekkel szembeni negatív előítélet gyors kialakulásához nagyban hozzájárul a könyv céges szálának egyik főszereplője, Scarlett Masterson, aki egy igazi kis felkapaszkodott p.csa mindenfajta morális iránytű nélkül. (Biztosan sokan látnánk szívesen hasonló beállítottságú főnökeink epikus méretű bukását...)

A pozitív oldal szereplői is jól kitalált – jól megírt – karakterek, bár Pete és a Tanítványok mellett nálam a főszereplő, Karen labdába sem rúghatott. Igazi high-tech kalandozó-parti az övéké, akik közül tehát – az ősi szabály szerint – nem hiányozhat a rigó (sofőr), a felturbózott reflexű utcai szamurájok (izomemberek) a hacker és néha még a fixerek (üzletkötők) is feltűnnek. A könyv egyik nagy erénye hozzájuk kapcsolódik, nevezetesen, hogy hullanak, mint a legyek. Hiába a profizmus, ha az ellenfél egy minden gátlástól mentes multi és elitcsapata, akkor az utcai – enyhén bűnözői – élet finoman szólva sem egy életbiztosítás. Like! (Az indyknél játszódó részben feltűnő techno-sámán miatt kicsit erősebbnek éreztem a Shadowrun beütést, mint a Cyberpunkot, pedig addig épp fordítva gondoltam.)

„A B terv az jó – dörmögte csak úgy magában. – Csak azt nem értem miért ezt hívják B-nek. Amikor úgyis ez a vége mindennek. Rögtön kezdhetnénk is ezzel.”

A történet maga csavaros, fordulatos, földi akciókban és űrcsatákban bővelkedő. A leíró (kevesebb) és párbeszédes részek (több) aránya tökéletes, a regény olvastatja magát. A szerző le sem tagadhatná, hogy ért a számítógépek nyelvén, ezért a vírusokról, hátsó ajtókról, számítógépes rendszerekről szóló részek is világosak, érthetőek, logikusak, sőt még izgalmasak is, pedig ezeket rettenetesen tudom unni egyébként. Az akció részek leírása szintén élvezetes, nekem főleg az űrcsaták tetszettek, volt bennük valami kellemes, a régi idők Star Wars filmjeit felidéző érzés. (Arany Vezér Arany Kettesnek! Támadó vadászok pozícióban!)

Ahogy egyre több mindent tudunk meg a Lost Galaxy addig még alig ismert hátteréről, úgy lesz a történet egyre jobb, mélyebb és érdekesebb. Azrael „karaktere” igazi telitalálat a végén, egyáltalán nem számítottam arra a csavarra. Azt a problémát mindenesetre rögtön felveti, hogy a folytatásokban vajon maradhat-e emberközeli, nem lesz-e túlságosan is tápos? Kifejezetten érdekel – remélem a további részek nagyban szólnak is erről – a többi űrutazó faj és az emberek közti kapcsolatfelvétel – és persze az elmaradhatatlan háború, ha ez tényleg bekövetkezik. A Cryogen-es szál vége is roppant korrekt volt, ami szintén a folytatás mihamarabbi olvasására ösztönöz!

Eddig csak pozitívumokat írtam a könyvről – nem volt nehéz –, de azért a regény távolról sem tökéletes. Viszont nem is akarok egy teljesen ingyenes – és meglepően kevés helyesírási hibát tartalmazó, vérprofi, minőségi – ajándékba, ami néhány kiadóra talált profi író munkáján simán túltesz, túlságosan belekötni, mert nem lenne igazán fer dolog. Néhány kisebb-nagyobb hiba mellett – amik egyébként általában más írók könyveiben is megfigyelhetők – mindazonáltal nem tudok szó nélkül elmenni.

Kisebb hibák: A könyvben pár kisebb következetlenségi hiba található, amik könnyen javíthatók lettek volna (egyszer üres a sztráda, aztán pár sorral lejjebb már sűrű a forgalom); Hibás ragozás (a mondat első fele egyes szám, a vége pedig többes szám). Nagyobb fogalmazási hiba (vagy legalábbis nekem nagyon furcsa, zavaró volt), hogy egyszer első szám egyes aztán hármas személyben ír egy bekezdésen belül: Pete izmai megfeszültek, de aztán el is ernyedtek. Ha Ibrahim be akarta volna mártani őket, már megtehette volna. A fenébe, gondolta bosszúsan. Pedig milyen büszke voltam a munkámra, csikorgatta a fogát.

Nem kötözködésképpen mondom, csak megemlítem, hogy egy nagyobb történetvezetési hibát (kihagyott ziccert) azért találtam, ami fájt – pedig egyébként tényleg logikus volt minden történés:
Hiába hullottak a segítők, mint a legyek, Karin szüleit nem kapta el keményen a céges hit-squad, és nem zsarolták meg velük a lányt, vagy nem ölték meg őket azonnal. Később ez ugyan meg lett magyarázva, azzal, hogy a szülők egy másik cég fontos munkatársai és nem akarták kockáztatni a nyílt céges háborút, de
1., ugyan már, a céges érdekek titokban tartása mindent megérne a Cryo-nak, hiszen ezután egyébként sem haboztak elpusztítani csillió dollár értékű űrhajókat, felszerelést, stb.,
2., titokban is elraboltathatták volna az ősöket, akkor még céges háború sem lett volna.
(Egyszóval én nem hagytam volna életben Karin szüleit semmiképpen sem – de hát nem is én írtam a regényt, az írói szabadság meg ugye létező dolog.)

Egyik szemem sír, a másik nevet. Összességében egy nagyon jó könyv volt a Törékeny horizont – megcsináltam az adatlapját a Goodreads.com-ra is! –, de… nem volt benne egy nyamvadt mech se!!! :D

A könyv megírásáért köszönet a szerzőnek!

(Phoenix Wolf igazán sokoldalú ember - szoftverfejlesztő-író-fotós-szakács - egyébként, ezért még a könyvénél is nagyobb hasznát fogom venni a gasztroblogjának (ami a Phoenix Wolf Konyhája nevet viseli) - talán már a hét végén!) Jó étvágyat - jó olvasást! ;-D