2013. augusztus 16., péntek

Marina és Szergej Gyacsenko - Arszen és a játék hatalma


Marina és Szergej Gyacsenko - Arszen és a játék hatalma
(Metamorfózis 02.)

Marina és Szergej Gyacsenko - Цифровой, или Brevis est
(Метаморфозы 02.)
Eredeti megjelenés: 2009
Magyar kiadás: Metropolis Media, 2013
Műfaj: sci-fi, fantasy
Hossza: 280 oldal (kb.)
Fordította: H. Fejérvári Margit
Vásárlás:
BOOKER

Tartalom:
Arszen egy átlagos fiú - átlag feletti képességekkel, ha szenvedélyére, a számítógépes játékokra gondolunk.

Függőségét felismeri és kihasználja egy forradalmian új játékokat gyártó cég, akiknek Arszen hamarosan első számú tesztjátékosa lesz, miközben valódi élete, iskolai tevékenysége darabokra hullik - de a Játékhoz képest ez semmit sem jelent neki.

Aztán egy napon Arszen gyanakodni kezd, hogy a virtuális valóság határát feszegető játékokat gyártó vállalat célja esetleg valami más lehet, mint amit mondanak neki - és könnyen lehet, hogy nem csupán emberek szórakoztatása a céljuk, hanem egyenesen az univerzum manipulálása...




A 2005-ben Európa legjobb íróinak választott ukrán szerzőpáros eleddig egyetlen magyar nyelven is megjelent regényéről, az Alekszandra, és a Teremtés növendékei című könyvről már elég régen – másfél éve – írtam. A Metamorfózis sorozat második részének megjelenésére 2009 óta vár az a kevés olvasó, aki felfedezte magának ezt az M-realism alzsánerbe tartozó fantasy-sorozatot.

„…minden emberbe annyi liter sikert önt a sors, amennyi a bátorsága benzintankjába belefér.”

Marina (1968- ) és Szergej Gyacsenko (1945- )
Hogy miért is fedezte fel kevés olvasó az Alekszandrát, arról mindenkinek lehet saját elmélete. A tavaly decemberi GALAKTIKÁs összejövetelen több kiadói munkatárs is egyértelműen elmondta, hogy szerintük az Alekszandra… volt az eddigi legjobb könyvük. Szerintük hibáztak, mikor a fülszöveget írták, mert az elolvasásakor olyan érzésünk lehet, hogy a könyv várható fő olvasócsoportja a fiatalabbak közül kerülhet inkább ki - pedig ez ugye koránt sincs így. A cím is messze áll a tükörfordítástól – ami a Gaudeamus igitur-ból a Vita nostra… kezdetű sor, vagyis Az életünk…, a második résznek pedig a …Brevis est, magyarul …oly rövid. Ezen kívül a borító sem volt túl jó választás, sőt, egyértelműen rossz, hiszen se a könyvhöz nincs köze, és a komolyabb könyvek (mert egyébként ugye az Alekszandra… az keményen az!) után érdeklődőket egyenesen el is riaszthatja a kis tündérke – ahogy eleinte évekig engem is. Azok a kevesek, akik legyőzve minden akadályt mégis elolvasták a művet, egyöntetűen meghajoltak a szerzők intellektuális zsenije előtt, és szájhagyomány útján a könyv lassan végre elindulhatott a kultikussá válás útján. Több olvasó – most kifejezetten ismerős bloggerekre gondolok – szabályos örömtáncot járt, mikor kiderült, hogy az első rész anyagi bukása (?) ellenére is elolvashatják a folytatást magyarul! (Idén tehát nekik kétszer lesz karácsony, az első már most augusztusban!) Ebben az évben lesz még Robert Charles Wilson, Arthur C. Clarke és új Lukjanyenkó könyv is, de ismerőseim körében – a STALKER mellett – a legnagyobb várakozás mégis az Arszen és a játék hatalmát előzte meg. Nagy szerencsémnek tartom, hogy teljesen véletlenül, egy személyes ismeretség miatt úgy alakult, hogy elolvashattam a könyv nyers, korrektúrázatlan, kiadás előtti változatát!

Nem kerülhetem el, hogy a nagyszerű elődhöz hasonlítsam a folytatást, aminek ugye már a rajongók fokozott elvárásainak kell majd megfelelnie. Biztos vagyok benne, hogy ez sikerülni fog neki, és nem lesz elárasztva a net negatív értékelésekkel, bár a rövidke regény most is fel fogja adni a leckét majd az olvasóknak – bár talán nem annyira, mint az elődje. (Milyen furcsa máris nagy elődként hivatkozni az első részre, de esetünkben pontosan erről van szó!) A szereplők ugyan itt is kamaszkor körüli fiatalok, de természetesen a mű most sem gyerekkönyv.

„…Minden létezik, amiben hiszünk.”

A napjaink Oroszországában játszódó könyv főszereplője Arszen, a tizennégy éves tanuló/iskolakerülő, aki szinte minden idejét egy online játékkal tölti és közben igazi pénzt is keres ezzel a tevékenységével. Hamar kiderült számára, hogy született tehetsége van az emberek manipulálására. A játékbeli karaktere, a Miniszter akkora befolyással és hatalommal rendelkezik már, hogy egy titokzatos csoport figyelmét is felkelti. Mikor Arszen megismerkedik Makszimmal, az „Új játékok” egyik alkalmazottjával, aki álmai munkáját ajánlja fel neki – amennyiben megnyer egy képességfelmérő versenyt, amit hozzá hasonló fiataloknak rendeznek –, még nem is sejti, hogy az élet és a virtuális valóság milyen könnyedén és végzetesen keveredhet össze.

„…ők nem intrikusok, a szüleid, ők egyszerű, érző emberek, de a fő, hogy erősen kötődnek hozzád. Olyan erősen, hogy az egyszerűnél is egyszerűbb lesz irányítani őket…”

A könyvből nekem hiányzott az első részben masszívan kézzelfogható orosz valóság és az Oroszországra oly jellemző szokások ábrázolása. A vodka plusz savanyú-uborka, diszkotéka és hasonló autentikus stíluselemek helyett most meg kell elégednünk egy – egyébként remek – úttörőtáboros résszel, de aztán nagyjából ennyi. Mindenesetre ez az első részben még kétségtelenül kidolgozottabb aspektusa volt a könyvnek. A könyv eleje egyébként összességében nem nagyon tetszett. Még Arszen karaktere sem volt különösen szimpatikus – bár visszahúzódó, „kocka” természetére a szerzők remek magyarázattal szolgáltak a szintén saját külön világukba menekülő szülők képében –, különösen Alekszandrával összehasonlítva. Külön kiemelhetném még Gyacsenkóék nem is igen burkolt kritikáját a „bloggerkedés” és az online addikciók káros hatásainak kérdéskörében, de úriemberként inkább nem teszem.

"…Tudod, mit vettem észre? Írsz egy szokványos, középszerű, jelentéktelen posztot – kevés a komment, a követők jönnek. Írsz valami kiélezettet, botrányosat – sok a komment, a követők meg kezdenek eltűnni. Vagy megsértődnek, vagy irigyelnek…"

"Arszen tudta, alighogy mindenki kimegy a konyhából, anyja azonnal előveszi a táskából a laptopot, fellép az internetre, és belép az Élő Újságba. Apja meg, ahogy meglátja, hogy Arszen és az anya el van foglalva, bemegy a szobájába, és bekapcsolja a televíziót. Mindegyikük érzi, hogy valahogy nem helyes, amit tesz; mindegyikük normális családban nőtt fel, ahol családi esték is voltak, könyvek is, vendégek is, az erdőbe is jártak piknikezni. De a mamának sokkal érdekesebb, mi történt napközben a követőivel, az apa meg, mintha oda lenne szögezve, ül a tévéből áradó hírek előtt, a globális hírektől kezdve a helyiekig. Akár világválság, akár egy részeg ütött el egy gyereket – ez információ, ezt tudni kell, ez izgalmas."

Olvasás közben hamar kiderült számomra, hogy mint az internetes játékokat – és szenvedélyt – bemutató regény, nálam ez a mű is megbukott, mint egyébként eddig az összes többi is, amely megpróbálta. (A közelmúltból például Ursula Poznanski Erebos-a.) Úgy látszik, egyszerűen nem lehet írásban életszerűen és érthetően átadni – például – egy World of Warcraft raid fergeteges hangulatát vagy akár a különféle nyersanyagok farmolásának lélekölő unalmát, főleg nem – már bocsánat –, de egy naiv laikusnak. Az ugyanis azért érezhető volt, hogy Gyacsenkóék nem született „gémerek”, hanem olyan „tradicionális értékek” mellett teszik le a voksukat, mint a sport, a természet, a család, a fizikai munka vagy akár a katonaság. Még szerencse, hogy a könyv a játékokról szóló részt csak a mondanivaló egyszerű szemléltetése miatt szükségszerű analógiának szánja.

Még manapság is azzal rémisztgetnek néha a kutatók, hogy az információ központú társadalomban az egyének fokozottan elidegenednek embertársaiktól, esetleg pont fordítva, vakon alávetik magukat a többség akaratának. Ehhez a gondolatmenethez már csak egy kicsit merészebb ugrás kell – meg egy kis technikai fejlődés –, hogy máris Arszen valóságában találjuk magunkat, ahol a valóság átfordulhat a virtuális világba és az egy másik virtuális valóságba és az egy következőbe majd egy újabba – vég nélkül, és hogy mikor – ha egyáltalán! – vagyunk az eredeti kiindulópontban, azt szinte lehetetlen lesz megmondani, és a leginkább felzaklató gondolat, hogy esetleg erről egyáltalán nem is fogunk majd tudni. (Ha értelmezhetetlen lenne ez a gondolat, akkor gondoljatok a Matrix film alapötletére.)

„…A játékban ellenben Arszen mindenható.”

A szerzőpáros sötét jövővízióját olvasva nekem az volt az érzésem, hogy ez a könyv valahogy az Alekszandra irreverz verziója. Ott erősen thrilleres/horrorisztikus felütéssel kezdődött a könyv – sötét alakok követték a hősnőt és nem igazán lehetett érteni, hogy most akkor mi is van –, aztán lenyugodtak kicsit az események, hogy a végén kapjunk az arcunkba egy komoly intellektuális bombát. Most viszont csendesen kezdődik a könyv, folynak a „langyi” online események – érdekesen, de nem túl izgalmasan –, aztán egyre több kicsi, zavaró történés, fura dolog hatására folyamatosan nő a feszültség (nem is beszélve a minőségről!!!) – semmi sem az, aminek tűnik, ez ugyebár alapvetés a hasonló könyveknél! –, míg a végéhez közeledve már egyre nyilvánvalóbb, hogy nagy a baj. Arszen ugyan már-már isteni hatalomra tesz szert „Pinokkió” és programtársai, például a „Csajok” és a „Pénz” – mit meg nem adtam volna én is ezekért! – jellemromboló jóvoltából, de a probléma megoldása még így sem lesz egy leányálom a számára, hiszen az ellene szövetkező erő tényleg halálos. A könyv legvége pedig egyszerűen tökéletes. Érthető, nem törekszik az olvasó tudatos összezavarására – mint akár az első rész, ami ott már „kicsit” túlságosan is művészi volt a számomra –, hatásos és a legjobb, hogy az addig olvasottak alapján félelmetesen reális és hihető is.

Az a két rész elolvasása után sem egyértelmű – nekem –, hogy a két regénynek magán az átalakulásokon kívül van-e közös pontja, vagyis ugyanabban az „univerzumban” játszódik-e egyáltalán. Egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy Alekszandra és Arszen – teszem azt – Torpában, a Speciális Technológiák Főiskoláján összefuthatnának. Meggyőződésem, hogy ez a rész is inkább az intellektuálisabb, emocionálisabb szórakoztató irodalmat olvasók kedvence lesz. És bár az első résztől egy kicsit elmarad néhány szempontból, de még így is bőven kiemelkedik a tucat-művek közül. Vajon jön a harmadik rész is?

A könyvért – és az előolvasás lehetőségéért – köszönet a Metropolis Mediának!

10 megjegyzés :

  1. Most nagyon irigyellek, hogy te már olvastad.
    De legalább tudom, hogy milyen történetre számíthatok :)
    Reméljük, hogy ez a kötet megteremti a sorozat népszerűségét és lesz harmadik rész is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én a többi Gyacsenkó kötetet is várom. :)

      Törlés
  2. az első részen elrontottak mindent, amit csak lehet, kivéve a fordítást, de addig meg sokan el sem jutottak már. (ha valaki elolvasta volna a könyvet a kiadónál, erre pillanatok alatt rájöhetett volna.)
    tényleg remélem, hogy a második résszel nagyobb szerencséjük lesz.

    VálaszTörlés
  3. Basszus, de irigyellek! :)

    OFF:
    Netes játékokról szólva, Ready Player One megvolt?

    VálaszTörlés
  4. ennek a könyvnek polcomon van a helye. :) nekem az első is nagy kedvencem. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elvileg még augusztusban megjelenik, de ha nem akkor szeptemberben.

      Törlés