Piers Anthony - Khton

Piers Anthony - Khton

(Aton 01.)

Piers Anthony - Chthon
(Aton 01.)
Eredeti megjelenés: 1967
Magyar kiadás: Delta Vision, 2012
Sorozat: MesterMűvek (sci-fi) 02.
Hossz: 280 oldal
Műfaj: sci-fi, kaland, romantika, klasszikus
Fordította: Sárközy Gergely
Díjak:
Hugo-díj jelölt, 1968
Nebula-díj jelölt, 1967

Tartalom:
Khton - a pokolbolygó, a kárhozottak világa, az emberlakta univerzum legszörnyűbb fegyenctelepe, ahol a javíthatatlan bűnözők életfogytig robotolnak a föld alatti gránátkristály-bányákban, egyetlen általuk választott felszerelési tárggyal, a szabadulás minden reménye nélkül. Atont, az arisztokrata telepescsalád sarja egy tiltott szerelem miatt kerül ide - ha ugyan szerelemnek lehet nevezni azt a kéjvágy és gyűlölet között ingadozó érzést, mely a gyönyörű, titokzatos szirénhez fűzi, akit sem megszerezni nem képes magának, sem megszabadulni tőle. Amikor alászáll az alvilágba, Aton nem fegyvert vagy szerszámot visz magával, hanem egy könyvet, vezérlő kalauz gyanánt. Ifjúkori naivitása rég a múlté, a világűrben átélt viszontagságok keménnyé és viharvertté edzették; s bár a Khton mélyéről köztudomásúlag nincs menekvés, neki föltett szándéka, hogy megszökik és szembenéz a rejtélyes szépséggel, akinek végzetes és érthetetlen vonzereje ide juttatta őt…

Mítosz és költészet, kalandregény és szimbolizmus ötvözete – olyan erőteljes, hogy szinte szétveti a könyvet, de művelt, eredeti és szórakoztató.

Publishers Weekly

Piers Anthony (1934-)

Piers Anthony 1934-ben született Angliában, de hat éves korában már az Egyesült Államokban laktak a családjával. Első regénye a Khton című sci-fi volt (1967), ami rögtön HUGO- és Nebula-díj jelölést kapott. Ez a regénye a Delta Vision gondozásában jelent meg magyarul az idén. Rengeteg könyvet írt, de elég jól informáltnak kell lennie annak az olvasónak, akinek a neve hallatán más írása jut elsőre az eszébe, mint az Emlékmás (1989) - hárommellű nője -, aminek második filmadaptációját a nyáron mutatták be immár Arnold Schwarzenegger és Sharon Stone nélkül. Nem is volt rossz egyébként, még a Mars klasszikus helyszíne nélkül sem. Esetleg a blog folyamatos követői még emlékezhetnek a Varázslat Kaméleonnak című könyvének (Delta Vision, 2012) méltatására, amit alig két hónapja olvashattak itt.

A Delta Vision körülbelül egy éve indított MesterMűvek sorozatának sci-fi alsorozatába tartozó Khton Kornya Zsolt szerkesztő rajongói hangvételű méltatásával kezdődik, amivel most is egyet tudok érteni, mint azt A kegyelem áránál is tettem. Írásában felhívja a figyelmet a könyv több síkon való értelmezhetőségére, vagyis, hogy a mű szimpla űr-kalandregényként is megállja a helyét, de igazi valóját szimbolikájának mélyebb megértése után mutatja meg az olvasóinak. A Khton egyébiránt az Aton sorozatba tartozik. Második és egyben utolsó része a szintén nyelvtörő Phthor (1975) előre láthatóan 2013-ban jelenik majd meg magyarul. A sorozathoz Charles Platt írt még két kötetet, címei Plasm (1987) és Soma (1988). Ezek magyar kiadásáról nincs információm.

A könyv nem csak első regénynek jó - így azonban egyenesen kiváló. Több okból kifolyólag sem feltétlenül szeretem ugyan az időben összevissza ugrálva haladó történetmesélést, de itt szerencsére nem azért az olcsó trükk miatt került bele, hogy az olvasót összezavarják és az egyébként lapos(abb) történetet "furává" tegye vagy egyenesen az érthetetlenségig összezilálja, így próbálva meg elhitetni az olvasókkal, hogy mélyebb tartalom is van a könyvben, mint az elsőre látszik. Itt inkább a számomra egyetlen elfogadható okból való használatról van szó - bár ezért sem rajongok igazán -, a feszültség emeléséről. A történet időrendjéből hirtelen előreugorva bepillanthatunk a főhős nem is túl távoli jövőjébe és egy-két fejezeten keresztül azon elmélkedhetünk, vajon meg fogjuk-e tudni egyáltalán, hogy hogyan jutott ki a barlangból főszereplőnk és csapata vagy sem. Tisztán látható tehát, hogy nekem a lineáris történetvezetés jobban fekszik, de sokaknak ezzel nyilván nem lesz problémája, sőt, ahogy olvasgattam írás közben más blogokon, az idősíkokkal való - egyébként valóban mesteri - zsonglőrködést majdnem mindenhol kiemelik, mint pozitívumot. A másik dolog, amiért nem rajongok - az okai nagyjából ugyanazok, mint az előzőek - az a (láz)álmokban kiteljesedő szimbolikák, látomásos jelenetek. Nos ezt sem úsztam meg most, volt két fejezet, amin át kellett rágni magam, de ennyivel el is tudom intézni azt, amiért nem lelkesedtem a könyvben.

Piers Anthony stílusa azonban nagyszerű. Sikeresen hozta össze egy rövidke regény erejéig a klasszikus angolszász romantikus vagy épp szimbolista költők verseit - Dan Simmons Hyperion-jához hasonlóan -, a mítoszok szörnyűséges teremtményeit, arcpír nélkül vette kölcsön a görög tragédiák fordulatait, karaktertípusait és izzadságszag nélkül, könnyedén ötvözte őket a ponyvásabb science-fiction és fantasy regények alapvető írói kellékeivel, a sok akcióval, a néha bizony túlzás nélkül horrorba illően brutális kalandokkal, az űrutazás jóvoltából csodálatosan változatos helyszínekkel, a szexualitás szabados használatával és néha persze, ahogy azt a szerzőtől a Varázslat Kaméleonnak olvasása óta el is vártam, humorral. Ez a némiképp váratlan egyveleg megspékelve pár ragyogóan kidolgozott karakterrel, élükön természetesen a szinte "jelenetről-jelenetre" fejlődő Atonnal, akinek egyszerűen muszáj végig szurkolni a könyv olvasása közben, hiába egy balf.sz a nőkkel és több megmozdulása is minimum megkérdőjelezhető etikusságú. Itt valóban profin van megoldva a karakterfejlődés kérdése - vagy talán pontosabb úgy fogalmaznom, hogy a karakter változása az események hatására.
A romantikus szál, ami végigfut a könyvön és az események legfontosabb hajtóerejét adja, nem olyan, mint a rózsaszín lányregények viszolyogtató nyálassága - már elnézést a stílus rajongóitól, de... -, hanem a lehető legkiforgatottabb, legsötétebb, ösztönös vágyakozás, ami elől nem lehet kitérni. Ilyesmiről pedig pironkodás nélkül olvashat akár a férfiember is! :)

"...- Amikor visszatérsz a természetbe nem aprózod el - szólalt meg végül. Atonnak hirtelen eszébe jutott: odakint ruhát viselnek az emberek, ő pedig meztelen volt."

Bevallom, a könyvet nem aprólékosan elemezgetve olvastam. A nyilvánvaló utalásokat persze óhatatlanul észrevettem - Malícia, O(spoiler) király -, de biztosan elhibáztam pár rejtettebb sugallást vagy mitológiai párhuzamot. Azonban a valóban folyamatosan pörgő események, amik folyamatosan adrenalinfröccsökkel láttak el - a két idősík közül a barlangban élő Atonról szóló részek azért jobban érdekeltek, mint a szerelmét elszántan bolygóról-bolygóra üldöző Aton története -, vagy a szerző fantáziájából a papíron megelevenedő bolygók, lények és helyszínek elapadhatatlanul özönlő csodái - a hví, az igaz szerelmet igazoló virág kiötlése például parádés tett, nagyon tetszett - lankadatlanul mozgásban tartották lelki szemeimet. Szórakozni akartam és könnyedén sikerült is célomat elérni ezzel a könyvvel, amely majd minden szempontból beváltotta a hozzá fűződő reményeimet. Úgy gondolom, hogy a science-fiction kedvelők mellett a kalandregények és a rémirodalom kedvelői is megtalálhatják benne a számításukat. Én mindenesetre maradok Piers Anthony további könyveire is.

A könyvért köszönet a Delta Vision Kiadónak!

Értékelés: 8/10