2012. szeptember 11., kedd

Dan Simmons - Hyperion bukása

Dan Simmons - Hyperion bukása
(Hyperion 02.)

Dan Simmons - The Fall of Hyperion
(Hyperion Cantos 02.)
Eredeti megjelenés: 1990
Magyar kiadás: Agave Könyvek, 2011
(Cherubion, 2002)
Hossz: 640 oldal
Műfaj: sci-fi
Fordította: Huszár András
Díjak:Locus-díj győztes (1991)
BSFA-díj győztes (1992)
HUGO-díj jelölt (1991)
Nebula-díj jelölt (1990)

Tartalom:
Hét zarándok indult útnak a Hyperion távoli bolygójára, hogy a Shrike színe elé járulva választ találjanak kérdéseikre. De vajon melyikük kívánságát teljesíti a félig szerves, félig gép szörnyeteg? És mi lesz a többi hős sorsa?

Az emberek lakta világegyetem fordulóponthoz érkezett. A Hyperion félreeső bolygóján az időben visszafelé haladó, rejtélyes Időkripták megnyitják kapuikat, hogy a Shrike, a fájdalom és a megtorlás félistene emberek millióinak sorsa felett döntsön. A Számkivetettek ostrom alá veszik a Hegemóniát, míg az általunk teremtett, megbízhatatlan MI-k azon fáradoznak, hogy létrehozzák a Végső Intelligenciát, Istent. A gépek istenét, mely pusztulásba taszíthatja az egész emberiséget.

Dan Simmons klasszikus regényének, a Hyperion című űroperának a folytatása még az első kötetnél is grandiózusabb távlatokat nyit a technológiai fejlődés és az emberi civilizáció jövőjéről, de a gépek, fajok, vallások és filozófiák eposzi léptékű háborújában sem veszíti szem elől az egyént.




Úgy látszik, nekem a Hyperion-könyvekkel semmi nem jön össze.
Ugye 2001-2002-ben kijött a Cherubiontól az első kiadása a könyvnek magyarul, már akkor is tetszett a sztori, el is határoztam, hogy elolvasom, csak megvárom amíg kijön mind a négy rész. Nem jött ki soha már a harmadik sem. Tavaly az Agave Könyvek elkezdte kiadni előről az egész sorozatot - szerencsére. Januárban fejeztem be az első könyvet, ami nagyon tetszett, pont, mint ahogy már 10 évvel ezelőtt is gondoltam, hogy tetszeni fog. (A blogon már régóta olvasható első rész ismertetőjében kitérek az írói stíluselemekre, stb., itt nem, hiszen jobbára ugyanazt kéne leírnom.) Fel is röppent közben a hír, hogy még idén jön tőlük a harmadik rész - az Endymion -, ezért elhatároztam, hogy kivárok a Hyperion bukásával addig, míg már látható közelségbe kerül az Endymion, mert nem akartam egy évet várni a történet folytatására.
Dan Simmons (1948 - )
Tudatosan kerültem a könyvről írt ismertetőket, egy munkatársam már előttem elolvasta, de nem voltam "hajlandó" a könyvről társalgást folytatni, mert ki akartam élvezni a könyv minden betűjét. Mivel 20-án jön a folytatás, gondoltam itt az idő a Hyperion bukásának elolvasására. El is olvastam nagyjából 200 oldalt, mikor jött egy hírlevél a telefonomra a Szellemlovas-tól, amire rákattintottam, hogy elolvassam, most épp milyen könyveket ajánlanak, ami azzal kezdődött, hogy: a .... bukása után....
Persze nem volt kipontozva semmi, de ha leírnám ide, ami abban az első mondatban volt, akkor azok az olvasók, akik még nincsenek túl a második részen, jogosan vághatnának kígyót-békát a fejemhez.
Én azt hittem, a falhoz vágom a telefont!

Egyszóval a vége előtt 420 oldalal már tudtam, hogy mi lesz a könyv vége... de még ez sem tudott csorbítani semmit az élményen!

A könyv ott folytatódik szinte percre pontosan, ahol az első rész véget ér - az egyetlen részénél a könyvnek ugye, ami nem tetszett. :) A zarándokok története folytatódik, de mivel már mindannyian elmondták saját kis sztorijukat egymásnak, ezért a könyvben az eddig megszokott és csodálatosan működő - egymáshoz fűzött novellák - rendszer felbomlik, és a csoport közös történetét, a Shrike elleni harcot és az utazók saját, egyéni  sorsának kálváriáját már egész más módszerrel meséli tovább Simmons. Ez a módszer - hogy egy másik szereplő bevonásával - külső szemlélő szemszögéből figyelhetjük addigi hőseinket, teljesen más olvasási élményt nyújt, mint az első rész. 

Bár azt mondom, hogy ez a harmadik személyű elbeszélés szintén zökkenőmentesen működik - mindig pontosan lehet tudni már az elbeszélés szóhasználatából is, hogy éppen kiről olvasunk, de sajnos egy megoldhatatlan "problémát" is magában hordoz. Mivel az események olyan sűrűn követik egymást, a hat zarándok nyolc felé megy (és a teljes cselekmény jó ha két napot felölel), ezért bizony sokszor előfordul, hogy az X. szereplőről szóló fejezet vége (amikor X. általában nagy bajba kerül természetesen) után X.-el legközelebb 100 oldallal később találkozunk újra - de pont abban a másodpercben, ahol magára maradt. Ez a sokszereplős (bár 8-9 főszereplő nem is tűnik olyan vészesnek) történetek átka, amivel mindanyian együtt élünk, akik olvasunk, nem is igazi probléma persze, inkább csak azért említem meg, mert az első részben ugye nagyszerűen ki volt cselezve ez a dolog a kvázi-novellás szerkezettel.

A zarándokok további sorsa végig izgalmas maradt, bár sajnos van akinek nem túl sok kenyér jutott már a Hyperion ege alatt - pont ők voltak a kedvenceim. Szerencsére - mintha csak a kedvemre szeretett volna tenni az író - elegánsan megoldotta a hiányuk után bekövetkező űr eltüntetését. (Bár nem mindegyikükét - de nehéz spoiler mentesen körülírni a dolgokat!!!) :D Mindenesetre voltak benne olyan fordulatok, amikor csak lestem, de például a Moneta-rejtély az nagyon kézenfekvő volt.  Az lett volna meglepő igazán, ha nem ez történik... :)

John Keats (1795 - 1821)
Kiemelném még, hogy furcsa, hogy a költő kiberhibrid személyiségek szemszögéből átélt történetek nekem ugyanannyira tetszettek, mint a többieké. Azért furcsa ez, mert egyébként Keats (és kortársai) verseiben semmi szépet vagy nagyszerűt nem találok, sőt... És hiába szerepelnek a neves műfordítók által magyarra fordított világhírű versek, versrészletek nagy számban a könyvben, ezeket ugyan elolvastam, de a prózához - szerintem - semmi (hangulati) pluszt nem tettek. De ezen költemények ellenére is, a könyv legjobb részeit a költő(k) kalandjai adták. Ha már egyszer ennyire nem érintett meg az angol romantikus nemzedék költészete (érdekes, most látom, hogy ezt az első résznél is kiemeltem! - nem változott meg az ízlésem fél év alatt! :) ), nem megyek el szó nélkül amellett, hogy mennyire (az egyik) kimagasló része volt a könyvnek UMMON - az M.I. -, kóanokban elbeszélt története.

"...Míg a vallási értékek viszonylagosak, az intellektuális értékek mulandók, az erkölcsi értékek megfoghatatlanok, az esztétikai értékek pedig a megfigyelőtől függenek, a létezés értelme minden esetben végtelen, és végtelen lévén benne foglaltatik minden más, minden igazság."

Tetszett még - nagyon-nagyon sok dolog mellett - a katolikus egyház szinte elfeledett, alig valamit számító tényezőként való szerepeltetése is. Ezt nem azért mondom, mert vallás-ellenes lennék, vagy ilyesmi (bár a téma nem különösebben érdekel), hanem pont ellenkezőleg. A katolikus egyház végre úgy szerepel egy könyvben, hogy az nem kelt visszatetszést bennem. A könyvben szereplő papok (nem csak a katolikusok) végre nem pedofil, teokrata, harácsoló szerzetek, hanem Istenben valóban hívő, de haladó szellemű gondolkodók, akikre a Hegemóniának az eljövendőben - valószínűleg - nagy szüksége lesz.
Az első részben (is) feltett, a könyv egyik nagy morális alap-kérdésére adott választ - Valóban bele kellett-e Ábrahámnak egyezni abba, hogy az Úr parancsára feláldozza a fiát vagy sem? - mégsem ők fejtik meg, hanem a tudós, az apa, aki maga is Ábrahám válaszútja elé kerül.
Nagyszerű, egyszerre felemelő és elszomorító a kérdésre a válasz!

"Itt nyugszik valaki,
kinek nevét
a vízre írták."
A könyv mindenféle unalmas részek nélkül vezet minket végig a Hegemónia ezen két napjának történetén, ám a könyv vége felé az események - igazi háborús regényhez méltóan - annyira felgyorsulnak, hogy szó szerint csak olyan rövid - 1-2 mondatos -, szinte a retinánkba égő bekezdések jutnak egy-egy szereplőre, bolygóra vagy eseményre amiket öröm volt olvasni (na nem a tartalmuk miatt persze, hanem az események lenyűgöző méretei okán).

Nem tudom, az Endymion milyen irányba viszi majd el a történetet, hogy a Számkivetettek közt fog játszódni, vagy a Hyperionon maradt egy-két főszereplő története folyik tovább (ugye még a tartalmát sem olvastam el előre!), vagy attól a - nem fő - szereplőtől fog kezdődni, akinek a sorsa függőben maradt, de biztos vagyok benne, hogy nem fogunk csalódni! Legszívesebben azonnal folytattam volna tovább!

"Élj meg izgalmas időket!"

Még mindig tetszik az új Agavés borító-design, de még mindig nem értem, hogy ez most mi akarna lenni. Ki labdázik? :)

Értékelés: 10/10

2 megjegyzés :

  1. Mindenki sztorija tetszett, de legjobban a tudós és a pap története. Amikor Rachel volt a téma akkor úgy olvastam hogy mi lesz már, haladjunk már, ááááááá! :) A bikurákról szívesen olvastam volna mégtöbbet. A Hyperion bukásából még mindig van pár oldal hátra, belerondítottál amikor ajánlottad az Alexandra akciót :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor hagyj ott csapot-papot, iszonyat jó a vége!!! (is)

      Törlés