Stanislaw Lem - A Legyőzhetetlen

Stanislaw Lem - A Legyőzhetetlen

Stanislaw Lem - The Invincible (Niezwyciezony)
Eredeti megjelenés: 1964
Magyar kiadás: Kozmosz, 1967, 1983; Sierra, 1992; Szukits, 2005
Hossz: 164 oldal
Műfaj: science-fiction, klasszikus
Fordította: Szabó Győző

Tartalom:

A „Legyőzhetetlen” óriás járőrűrhajó egy kihunyó nap vörös ködében leszállásra készül a Regis III. bolygón. Társát, a Kondor űrhajót keresi… Amit talál, már csak egy tárva-nyitva álló roncs – és a személyzet mumifikálódott holtteste. Valamennyien, mintha eszüket vesztették volna haláluk előtt… Versenyfutás kezdődik az idővel! Rekonstruálni kell a nyomokból, mi történhetett… Valahol a bolygón rettenetes erő lapul… Valami eddig elképzelhetetlen, aminek ki kell deríteniük a természetét mielőtt az első érintkezés megtörténik közöttük – mert aztán már késő lesz…

Mire a „Dolog” támadásba lendül iszonyú elképzelések körvonalazódnak az űrhajósokban. Elkezdődik a küzdelem a létért. Küzdelem a félelemmel, a váratlan felismerés iszonyú mélységeivel és magával a mindent túlélő Dologgal, amely még sosem szenvedett vereséget – hiszen itt áll velük szemben… s ki tudja hány civilizáció küldötteit temette már el a bolygó vörös homokjában. Dermesztően logikus gondolatmenet, lenyűgöző tudományos felkészültség, növekvő feszültség, váratlan és izgalmas fordulatok…

Biztosan azért, mert nem vagyok elég türelmes, de a könyvek nagy részénél már az első oldalnál próbálom megállapítani, hogy tetszeni fog-e, vagy csak szenvedni fogok vele végig, esetleg abba is hagyom felibe-harmadába (bár ilyet nem szoktam szinte soha). Nagy általánosságban ez teljesen jól működik, de mivel szerencsére ez nem egy kőbe vésett szabály, belátom, itt például csúfosan megbukott.

Az első pár oldala az amúgy is igencsak rövidke kisregénynek - mondjuk az első fejezete - egyáltalán nem tetszett. Annyira aprólékosan (de még inkább kuszán, számomra érdektelenül) van leírva a hibernációból ébredő legénység magáraeszmélése és a Legyőzhetetlen bolygót érése, hogy rögtön arra kezdtem gyanakodni, hogy ez most nem az én könyvem lesz (mint ahogy a Solarissal sem tudtam igazán megbarátkozni - érdemei elismerése mellett persze -, és ahogy előre félek, hogy milyen lesz a következő Lem mű, Az Úr Hangja, amit átpörgettem már persze és abban még párbeszéd is alig van! :D). Aztán mikor elkezdett beindulni a cselekmény és egyáltalán eljutottunk addig, hogy mit is keres itt ez a hajó ezen a kopár szikladarabon, mintegy varázsütésre mindez megváltozott.

Stanislaw Lem (1921-2006)

Ebben a könyvben Lem újra egyik szívének kedves témájához nyúl, méghozzá az ember és egy földönkívüli, szinte megérthetetlenül idegen entitás első kapcsolatához - hiszen a "lényt", amivel találkoznak nem lehet a szó hagyományos értelmében LÉTformának nevezni, hiszen egy pillanatig sem élt úgy, ahogy mi - ma - az életet definiáljuk.

A keresés során a könyvben a feszültség fokozatosan, lapról lapra nő. Eleinte mi is teljesen értetlenül állunk az események előtt, csak csodálkozva bámuljuk a furcsa színekben játszó bolygón "rozsdásodó" elhagyatott "várost", amiben !!sosem!! lakhatott senki, mégis bambán bámulhatjuk csak az itt-ott feltűnő apró jeleket, amik egy több millió évvel ezelőtt létezett élet nyomait sejtetik - bár virágzó kultúrára, az emberi értelmet megközelítő fejlettségre semmi nem utal közülük. De miért halott a bolygó, hiszen a tengeri moszatok rendületlenül termelik az oxigént, ami akár a földihez hasonló civilizáció létrejöttét is lehetővé tenné? Miért rekedt meg az evolúció a tenger mélységeiben?

A rossz érzés a szereplőkkel együtt növekszik az olvasóban is, biztosak lehetünk abban, hogy a bajba jutott Kondor nem valami műszaki hiba áldozata lett. Ám amikor a szerencsétlenül járt hajót végül megtalálják, ott kezd csak igazán a Legyőzhetetlen tudósai előtt érthetetlenné válni az egész história, a könyv pedig szinte horrorisztikussá. 

Arra, hogy MI történt a Kondor utasaival mondjuk már a tudósok előtt jóval sikerült rájönnöm - lehetséges, hogy csak szerencsés találgatással -, de a HOGYAN és a MIÉRT megválaszolása persze a könyv egésze alatt a hatása alatt tartott.

Közben pár érdekes tudományos tételt is sikerült megtudnom - persze azt nem tudom, hogy helyesek-e -, mindenesetre saját biológiai tudásom alapján hihetőnek hangzik az a fejlődéstörténeti alapigazság, miszerint "Az élet vagy rendkívül változatos formákban nyilatkozik meg, vagy egyáltalán létre sem jön." A kutatókat ez az axióma tréfálta meg - én meg izgulhattam, hogy jöjjenek rá, melyik szava/része nem igaz a Regis III-on! :)

A nekroszféra - az élettelen anyag - fejlődése persze 1964 óta már annyi de annyi azóta klasszikussá vált sikermozi/sikerkönyv elkészítéséhez ad(hat)ta az alapötletet - pld. a Stargate SG-1-sorozat Replikátorai, hogy csak az elsőt írjam, ami eszembe jut, de gyakorlatilag bármelyik, amiben nanorobotok vannak - amit nem feltételeztem volna róla első pillantásra, főleg úgy, hogy ebből a történetből pont nem készült még filmadaptáció, pedig szinte kiált a vászonért. [Nem mondom, hogy ebből vette volna akármelyik is, de ki tudja! - Sőt, ebben a könyvben természetesen nincsenek is nanorobotok!]

Amikor már választ kaptunk a tartalmi ismertetőben egyszerűen "Dolog"-nak aposztrofált entitás tulajdonságairól, motivációjáról, céljáról, onnantól új kérdés merül fel a szereplők előtt.

Maradjunk vagy menjünk?

Persze nem a számomra teljesen logikusat választják, és még jópár oldalnak el kellett fogyni, mire rájöttek, hogy a Solaris bolygó-agya mellett a Regis III. sem az emberiség kénye-kedve szerint működik, hanem saját törvényeinek engedelmeskedve. A végül egyedül a hősi létbe emelt Rohán űrhajóstiszt ezt a gondolatot jól össze is foglalja: "Nem minden és nem mindenütt a miénk!"

Viszont a választásuk miatt tanúi lehettünk az emberiség ultimate "szuperfegyverének" - a Ciklopsznak - gigászi válaszcsapásának. A Legyőzhetetlen vezérlőfülkéjében közösen érezhettük az édes bosszú örömét az asztrogátorral együtt, és ezt az érzést még az sem tudta megkeseríteni - eleinte -, hogy a bosszúnak végülis nem volt semmi értelme.

Nem feltétlenül hibaként, de megjegyzem, hogy a szereplőkről a könyv végére sem tudunk meg semmit, a jellemábrázolás, karakterfejlődés szinte teljesen hiányzik, de legalábbis a történet mellett a háttérbe van szorítva. Én azt mondom, inkább ez hiányozzon, mint az ötlet vagy a fordulatok.

Még hány ilyen különleges, az emberi képzelőerőt meghaladó meglepetést tartogat az űr?
(...és Lem vajon még mennyit??)

Értékelés: 8/10

A könyvért köszönet a Szukits Kiadónak!