Pierrot - Szélesi Sándor - Jumurdzsák gyűrűje

Pierrot - Szélesi Sándor - Jumurdzsák gyűrűje

(Jonathan Hunt 01.)

Megjelenés: Alexandra, 2011
Hossz: 400 oldal
Műfaj: kaland, történelem, sci-fi

Tartalom:

Jonathan Hunt, a New York Times riportere a családi hagyatékban megtalálja az Egri csillagok egyik első kiadását, s a kötetben két furcsa levelet, melyben egy bizonyos Ábray professzor indulatosan magyaráz az időutazás lehetőségéről, s arról, hogy bizonyítékai is vannak… Jonathan Hunt a levelek nyomán Magyarországra, Egerbe indul, ahol egyre rejtélyesebb dolgok történnek vele. Mivel úgy tűnik, nem mindenki örül a felbukkanásának, elhatározza, mindenképpen a végére jár, hogy valóban létezett-e a gyűrű, amely Gárdonyi regényének is egyik kulcsmotívuma... Miközben a múltból hátrahagyott titkos üzeneteket próbálja megfejteni, a gyűrű évszázados legendája őt is megbabonázza…

A Jumurdzsák gyűrűje egy fantasztikus regény. Témáját tekintve ugyan azt hihetnénk, hogy elsősorban a fiatalokhoz szól, azonban az Egri csillagok, amely köré a mű épül, mindannyiunk meghatározó olvasmányélménye. A részletesen kidolgozott karakterek, az izgalmasan feszessé tett jelenetek és párbeszédek élvezhetők az ifjúság és a felnőtt olvasók számára egyaránt. A regény továbbra is hordozza mindazokat az értékeket, amelyet az interaktív filmtől megörökölt: részletesen bemutatja az egyik legszebb hazai városunkat, feldolgoz Gárdonyi Géza titokzatos személyével kapcsolatos adatokat, hiteles történelmi eseményeket, miközben a valós elemeket fiktív szállal köti össze. Ismeretterjesztő és kalandregény is egyben, amely feltétlenül tetszést válthat ki a misztikum, a történelmi nyomozások (pl. Da Vinci-kód) szerelmesei között, de a kifejezetten hazai témájú regények rajongóinál is.

Bevallom, 2011-es megjelenésekor fel sem figyeltem erre a könyvre. Különben sem akartam volna történelmi kalandkönyvet olvasni - nem mintha bármi bajom lenne ezzel, egyszerűen csőstül jöttek a jobbnál jobb fantasy-k. A könyv hátuljáig sem jutottam el, és a a borítón ordító évszámok láttán sem esett le, hogy itt bizony egy időutazásos könyvről van szó! Az meg persze azonnal jöhet! :D

Véletlenül esett meg, hogy sikerült újra-felfedeznem idén a kötetet, és ha már így esett, fejest is ugrottam bele rögtön.

Pierrot (1969 - ) és Szélesi Sándor (1969 - )

Pierrot a 2006-ban megjelent - azonos című - interaktív film forgatókönyvét írta és persze megalkotta Jonathan Hunt, a magyar felmenőkkel büszkélkedő amerikai újságíró karakterét, aki Indiana Jonest megszégyenítő lelkesedéssel veti magát az útjába kerülő kalandok elé. Szélesi Sándor (Anthony Sheenard), aki a forgatókönyvet könyv alakba gyúrta át, nem lehet ismeretlen a sci-fi rajongók körében. Sajnos anno a PC-s ismeretterjesztő-puzzle game-hez nem volt szerencsém (azóta sem), ezért arról nem tudok nyilatkozni érdemben, de a könyv elolvasta után biztos vagyok benne, hogy az is igencsak megérhette a vele való szöszmötölést.

Lássuk a könyvet. Az első pár oldal után tudtam, hogy ez tetszeni fog, valamint a könyv - kevés - hiányosságainak egyikét is felfedte. A történet keretes szerkezetű, az Eger vár híres ostroma körüli időkben kezdődik, majd a könyv eseményei egyszerre (felváltva) történnek az 1898-as és a 2005-ös évben. Hol Gárdonyi Géza, hol Jonathan Hunt kalandjain izgulhatunk.

A történet sodró lendületű, élvezetes, kalandos, talányos, jók a leíró részek benne, hatalmas ismeretanyag halmozódik fel benne a valódi Egerről - ami nekem - a legjobban tetszett. A főszereplő - Jonathan Hunt karaktere telitalálat, az olvasó könnyedén képes megszeretni, drukkolni neki, és amikor kiderül, hogy a másik időszál egyik főszereplője Gárdonyi Géza - aki gyerekkorom meghatározó könyvélményét az Egri csillagokat írta -, sőt emlegetett írása és Gárdonyi és jó ismerőse Jámbor Zsigmond - mint a két magyar da Vinci - által elhelyezett múltbéli üzenetek lépésről lépésre való megfejtése és mindenen át - abszolút mindenen - történő követése áll a középpontban, nem tudtam ellenállni (nem is akartam), és éjjel-nappal olvastam (vagyis egy nap alatt elolvastam az egészet).

Arról a három dologról, ami nem tetszett arról is essen néhány szó. A múltban játszódó részek remekek voltak, mind a leíró mind a párbeszédes részek, de a modernkori részekben - néhol - a párbeszédes részek, nos... furák voltak. Nem emlékszek rá, hogy magyartalan kifejezésekkel találkoztam volna, hanem nehéz ezt megértetni, de olyan érzésem volt, hogy a szereplők túlontúl kimódoltan beszélgetnének egymással, úgy, ahogy - szerintem - egyszerűen nem szokás, legalábbis nem igazán hallani, hogy valaki így beszéljen. Ráadásul nem Jonathan Hunt párbeszédeivel van a probléma főleg, akinek ugye metségére lenne, hogy nem is a magyar az anyanyelve, hanem a mellékszereplőkével.

"...– Azt is bízza ránk! A kapcsolatainkon keresztül igyekszem nyomást gyakorolni a rendőrségre, hogy derítsék fel az esetet. De addig is adjunk időt nekik. Nem akar elutazni valahova? Nincs valami vágya?"

Lehet, hogy így kiragadva ez annyira nem is bántó, olvasás közben nekem egyszerűen kiugrottak a papírról.

Másik problémám, hogy a véletlen egyszerűen túl nagy szerepet játszott egyik másik esemény megtörténésekor. Hasonló könyvekben általában elnézzük, ha a szerencse jobban a főhős mellett áll, mint ahogy azt a saját életében az olvasó megszokhatta, de itt egyszerűen minden bejött Mr. Huntnak, de tényleg, még olyan dolgok is, amik már-már isteni beavatkozásnak minősülnének.

Harmadik - és legnagyobb - problémám a Jonathan Hunttal Egerben szemben álló "sötét" erők végtelenül erőtlen volta. Egy csapat, akik kezében ekkora hatalom öszpontosul (időutazás), és mit csinálnak? Gyakorlatilag kisebb-nagyobb "csínyeket" ami - kimondva - arra sem elég, hogy felzaklassák a sokat tapasztalt New York Times riportert (semmi vissza a múltba, aztán öljük meg az anyját gyerekkorában akció - persze mert a múltat nem szabad megváltoztatni, de akkor is). Körülbelül ennyi. Huhuhuu, brrr. Persze ők nem gyilkosok gyülekezete, értem én, de ezek nagyon gyenge próbálkozások azért, hogy megszerezzenek valamit, amit mindennél jobban akarnak. Szerintem ennél többet is elviselt volna a sztori simán.

A más művekben állandóan hangoztatott időparadoxon persze itt is felmerül, mint lehetséges probléma, de a szerző(k) által erre adott válasz egyszerű és nagyszerű: Az idő a kisebb változásokat magától kijavítja. Itt most nem a történések egymásrahatásából adódó időhurkok, változások a lényegesek, hanem a da Vinci kód óta olyannyira megszokott és megszeretett történelmi nyomozás, fejtörők, titkosírások megfejtése, amiből a könyv jelesre vizsgázik. A nyilvánvaló esélytelenség ellenére megpróbáltam én is megfejteni a talányokat az olvasás során, persze sikertelenül, de ennek ellenére nagyon tetszettek!

Amennyiben nem olvastam volna már valahol, hogy Jámbor és Gárdonyi nyomait komplett turistacsoportok próbálták megkeresni ténylegesen Egerben - sikertelenül -, én is szivesen nekivágtam volna. Persze egy nyári egri kirándulás még így is simán benne van már a pakliban (pedig legalább 2x voltam már ott), és szerintem ez a legnagyobb érdeme a könyvnek. Hazánk egyik híres történelmi városa és nevezetességei (pld: vár) iránt kiválóan felébreszti az olvasóban a vágyat, hogy személyesen is meglátogassa, és a történelem részének érezhesse magát egy rövid időre.

Értékelés: 7/10

A könyvért külön köszönet az Alexandrának!

A Jonathan Hunt sorozat következő része a Könyvfesztiválon jelenik meg, címe Az ördög köve, és abban Eger után Debrecenbe látogat el a fiatal Leslie L. Lawrence Jonathan Hunt!

Linkek:

Wikipedia

Moly