Richard Matheson - Legenda vagyok

Richard Matheson - Legenda vagyok

Richard Matheson - I Am Legend
Eredeti megjelenés: 1954
Magyar kiadás: Könyvmolyképző Kiadó, 2008
Műfaj: horror, novella
Hossz: 292 oldal
Fordította: Kamper Gergely

Tartalom:

Robert Neville valószínűleg az egyetlen túlélője a világméretű járványnak, amely rajta kívül minden férfit, nőt és gyereket vérszomjas éjszakai lénnyé változtatott át, akik elszántan próbálnak végezni vele.
Neville nappal étel és más szükséges holmik után kutat, miközben mindent megadna azért, hogy találjon még valakit, aki hozzá hasonlóan túlélte a járványt. Csakhogy mindeközben a fertőzöttek az árnyékban bujkálnak, figyelik minden mozdulatát, és csak arra várnak, hogy elkövessen egy hibát.
Előbb egy kutya szegődik mellé, nemsokára pedig úgy tűnik, újabb túlélőre talált, valakire, aki igazi társa lehet...

Régóta terveztem, hogy Mathesontól végre elolvasom ezt a kisregényt (és a többi novellát, amelyek, mivel sehol nem voltak feltüntetve, teljes meglepetés erejével hatottak pusztán azért, mert benne voltak a könyvben). Vékony kis könyv volt, mégis kitartott vagy három napig, de ez nem azért volt, mert kínszenvedés volt az olvasása. :)

A címadó novella természetesen messze a leghosszabb terjedelmű mű a válogatásban, és persze az egyik legjobb is. A fehér selyemruha kicsit jobban tetszett írástechnikailag, de kétséges, hogy a durván 6 oldalas novella a címadó mű terjedelmében is tudott-e volna ilyen hatásos lenni.

Szerintem Matheson inkább férfiaknak író szerző és ezt nem a témái miatt mondanám főleg, hanem fogalmazásainak szekezete, mondanivalójának kifejezésmódja miatt. Mondatai ugyanis pattogósak, általában durván a lényegre szorítkozóak - bár az idézetekben pont nem.

"...Tudta, hogy el kéne égetnie a papírtányérokat meg az evőeszközöket is, és le kéne porolnia a bútorokat, és ki kéne mosnia a mosdót meg a kádat meg a vécét, és ágyneműt kéne cserélnie, de nem volt kedve hozzá.
Mert férfi volt, és egyedül volt, és ezek a dolgok egyáltalán nem voltak fontosak a számára."

"...Akármennyi tudást is halmoztak fel azokban a könyvekben, semmi sem tudta kioltani a benne izzó tüzet; akárhány szót is írtak össze az évszázadok alatt, a hús szótlan, ostoba vágyakozásának nem vethettek véget."

Humora száraz akasztófahumor, célja nem is a szórakoztatás, hanem segítség a mű hangulatának még mélyebb átélésében.

Richard Matheson (1926 -)

"...Az egyikre Neville az üveges tetejű fagyasztóban akadt rá. Amikor meglátta, ahogy ott fekszik zománcozott tetejű koporsójában, nevetnie kellett. Mulatságosnak találta ezt a búvóhelyet."

Írásai lehangolóak, depresszív hangvételűek. A tizenegy műből ez a Legenda vagyokon kívül talán az Őrültekházában a legjobban tetten érhető, de a többi sem marad el messze tőlük.

Az műveket külön-külön értékelem és a végén átlagolok, ahogy nálam már "megszokott", de mivel a címadó mű a könyv nagy részét elfoglalja, ezért az saját pontszámával is szerepelni fog a végén az értékelésnél.

"...Hogy mi a hétköznapi, az mindig attól függ, kik vannak többen. A hétköznapiságot a sokasághoz lehet csak viszonyítani, nem egyetlen emberhez."

Legenda vagyok (I Am Legend, 1954)

Az azonos című Will Smith filmtől (hisz ezt a kisregényt már 3x-4x megfilmesítették) mérföldekkel jobb írás. Az egész történet a magányos életébe először nehezen, majd tökéletesen alkalmazkodó ember robinzonádjáról szól. Férfias, rövid tőmondatokból felépülő írás, aminek olvasását igencsak megnehezíti, hogy a főhős gondolatai, szinte skizofrén párbeszédje saját magával és a tényleges történés gyakran (mindig) egy mondat szerkezetben helyezkedik el (gyakran mondaton belül is változik a karakter nézőpontja.

"...Jó kifogás, mi, Neville? Ó, fogd már be!"

Ez a történet érthetőségét sehol nem veszélyezteti, de az olvasás átlagsebességéből vissza kell venni néhány helyen (főleg amikor a betegség hátteréről/fiziológiájáról értekezik saját magával).
A novella zárása szintén nem a hollywoodi ízlésnek megfelelő, talán ezért is hagyták el ezt a vonalat teljesen az utolsó filmből - sajnos. Nem volt bűn rossz az utolsó film, de mivel szinte csak alaptémájában és helyszínében kapcsolódik a kettő, ezért akinek az nem tetszett, ezzel még nyugodtan próbát tehet. Nem egy kategória a kettő.

(Aki a kutyát szereti Will Smith mellett, a filmet nézze meg, ne a könyvet olvassa el.) :P

Értékelés: 8/10

Rejtett tálentum (Buried Talents, 1987)

A titokzatos idegen és a vurstlis közti idegek csatája. Erőteljes írás, érdekes téma - bár nem újszerű -, de a vége miatt mégis inkább a csalódás ill. legalábbis a kihagyott ziccer kategória.

Értékelés: 6/10

Majdnem halott (The Near Departed, 1987)

Rövid, frappáns írás egy úriemberről, aki a feleségének csakis a legeslegjobb temetést tudja elképzelni. Rengeteg szóismétléssel tarkított novella - persze tudatosan, hiszen ez a többi írására is jórészt jellemző -, aminek a vége kiváló.

Értékelés: 8/10

Zsákmány (Prey, 1969)

Talán Matheson vetette el ezzel a novellával a Chucky, a gyilkos baba ötletét, mindenesetre az biztos, hogy Aki öl szép számú alteregójával találkozhattunk azóta a filmek képkockáin vagy a könyvek lapjain. A novella a viszonylag lassú felvezetés után sallangoktól mentes, hatásos élet-halál harc a vudubaba és az áldozata közt. A vége talán egy kicsit előre kitalálható, de hát mégis csak egy horror írásról beszélünk. A novella filmfeldolgozása a Nightmares & Dreamscapes című tévésorozat első évadában volt látható Battlegrounds címmel. Ha emlékeim nem csalnak, nem volt rossz rész. 1975-ben tévéfilm is készült belőle Ameilia alcímmel a Trilogy of Terror című összeállításban.

Értékelés: 7/10

Boszorkányok háborúja (Witch War, 1951)

Ebben a novellában hét fiatal tini-boszorkány állítja hatalmát a háború zsoldjába. Tisztességesen megírt novella, de nekem egyáltalán nem tetszett.A fő bajom az volt vele, hogy egyik háborúzó félért sem lehetett szorítani, ezért csak unottan figyeltem, melyikük nyer.

Értékelés: 3/10

Holtak tánca (Dance of the Dead, 1954)

Ebből a novellából a Masters of Horror tv-sorozat egyik epizódja készült a 2000-es évek vége felé, és már ott sem tetszett, hát itt sem értékeltem sokkal jobban sajnos. Pár fiatal elmegy megnézni egy "élőhalott" táncát a szórakozónegyedbe. Hosszú, unalmas és semmi nem történik benne egyáltalán, bár a szereplő nehezen tudná eldönteni, hogy mi történt vele, annyira be volt kábítószerezve.

Értékelés: 2/10

A fehér selyemruha (Dress of White Silk, 1951)

Melankólikus hangulatú rövid írás, amiben egy kislány, édesanyja megszállotja lesz nagymamája tiltását figyelmen kívül hagyva, majd megleckézteti barátnőjét, aki nem az általa elvárt csodálattal fordult édesanyja emléke felé. Ez a novella fordította gyermekkorában Anne Rice figyelmét a természetfeletti irodalom felé.

Értékelés: 9/10

Őrültekháza (Mad House, 1953)

Ebben a novellában egy magánéleti kudarcaiba és írói ambícióinak fokozatos elvesztésébe lassan beleőrülő egyetemi tanár életébe pillanthatunk bele. Az írás emellett az úgynevezett "gyilkos/gonosz ház"-ak kialakulására is teóriával szolgál. A kelleténél hosszabb lélegzetű írás, aminek az igazi ereje az első oldalakon található, később a feszültség csökken, bár biztosan nem ez volt a célja az írónak.

Értékelés: 5/10

A temetés (The Funeral, 1955)

Egy temetkezési vállalkozó - nem teljesen őnként és dalolva - kibővíti cége repertoárját a természetfölötti lényeknek nyújtott szolgáltatásokkal. A többinél némileg könnyedebb hangvételű írás jó, bár nem túl meglepő befejezéssel.

Értékelés: 6/10

Árnyékos helyekről (From Shadowed Places, 1960)

Egy orvos, egy kalandor, a szerelme és egy antropológusnő küzdelme egy afrikai dzsudzsu-átok ellen. Gyakorlatilag semmi nagyon különös vagy újszerű nincs a novellában, de az átokűzés érzékletes leírása roppant szórakoztató írássá teszi a művet.

Értékelés: 7/10

Embertől emberig (Person to Person, 1989)

Ebben a kései novellában a főhős a fejében lévő telefonkészüléken beszélget valakivel, akiről nem tudja eldönteni, hogy egy kém, valaki a Marsról , az apja, vagy egy szellem-e, esetleg kezdődő skizofréniája van-e? Jópofa írás, kellemes véggel.

Értékelés: 6/10

Igazi vegyessaláta képet mutat a végére a könyv. Volt itt minden, a nagyon jó novellától kezdve a számomra legalábbis értékelhetetlen, csak az időm pocsékolására való írásoktól kezdve minden. A könyv elolvasását azért bőven nem bántam meg (hála ezért főleg a címadó írásnak).

A novellák pontszáma az átlag alapján: 6, a hosszú kisregényé 8, így a könyvé végül:

Értékelés: 7/10

Linkek:

Wikipedia

Moly

Goodreads