2012. január 10., kedd

Spartacus - Gods Of The Arena - Season 0


Spartacus - Gods Of The Arena - Season 0
(Az aréna istenei)

Először volt a zseniális HBO sorozat a Róma első két évada, majd 2010-ben - mintegy hiánypótlásként - jött a Starz csatorna Spartacus - Blood And Sand (Vér és homok) című sorozata, melytől több okból se vártam túl sokat. Az előzetes trailerek sem győztek meg, nem szeretem azokat a filmeket/sorozatokat, amelyeknek eleve tudom, hogy mi lesz a vége, a csatorna semmi - számomra - emlékezeteset nem tett le addig az asztalra, míg a Róma elég magasra tette a lécet a történelmi sorozatok elé.

Ezért ért meglepetésként szinte - az első rész után már nem is volt meglepetés persze -, hogy mennyire élvezetes volt végignézni Spartacus küzdelmeit, mint rabszolga az Aréna homokján és felemelkedését a gladiátorok közt. Az évad végén már tudtam, hogy Spartacus további küzdelmeire is kíváncsi leszek.
Aztán elkezdtek sokasodni a problémák a sorozat körül. Andy Whitefield (Spartacus) - minden nő kedvence :P - rákos lett, és azonnal kezelni kellett. Eleinte javult is az állapota, ezért fel is röppent a hír, hogy amíg a főszereplő betegeskedik, a második évad HELYETT csinálnak egy 0. évadot, és csak azután folytatják az elkezdett történetet. Új főszereplő keresése kezdődött, új forgatókönyv írás, minden, ahogy ilyenkor lenni szokott. Aztán sajnos nem sikerült felülkerekednie a betegségen és elhunyt. 

Nos bevallom, én nem hittem, hogy ilyen kezdet után - és ilyen rövid határidő alatt - sikerül értékelhető teljesítményt kiadniuk a készítőknek a kezeik közül, - ezért is nem néztem meg még azon melegében az előzmény-évadot -, de be kell látnom, tévedtem.

Ugyan olyan jó lett, mint az első évad. Továbbra is tetszhet bárkinek, legyen az bármely nemű. A férfiaknak természetesen az akció, és a sok-sok meztelen nő látványa, a történet és a brutalitás lehet vonzó (öööö... ez van :D), míg a hölgyeknek a sok-sok meztelen férfi látványa (ennyi "kolbászt" utoljára az OZ című HBO sorozatban láttam, és bevallom, ott sem hiányzott, pedig az egy börtönben játszódott, szóval mondjuk érthető, és itt is meg lettem volna nélkülük, és a (férfiúi) homi jelenetek nélkül is),  valamint a történet és igen, nekik is az akció valamint a tesztoszterontól túlfűtött szereplők színészi játéka.
Színészek: itt senkivel nem volt különösebb bajom, bár Gannicust (Dustin Clare), mint hatalmas harcost nem vettem be, bár a teste megvolt hozzá, de ő kicsit bénább volt mint a többiek.
Stephen Lovatt (Tullius) viszont kb. zseniális volt. Úgy vertem volna a fejét szét legszívesebben. Igazán nagyon rossz érzés lehetne a karakterével egy légtérben tartózkodni! :D
Xéna barátnőjének Jaime Murray-nek (Gaia) pedig biztos, hogy minden férfi és nő a lába előtt heverne, ha igazán bevetné trükkjeit. Ők szuperek voltak, de a "megszokott" jó teljesítményt mutatták az első évadban is szereplők (John Hannah (Batiatus), Lucy Lawless (Xéna, Lucretia), - vagy akár a többiek.
A történet elég csavarral szolgált, hogy biztosak lehessünk benne, unatkozni nem fogunk egy részen sem (a hatból), bár igazán meglepő 1-2 ha van köztük. Az viszont nagyon tetszett, hogy a forgatókönyvírók mennyire jól oldották meg az átvezetést az elsőből a 0. évadba az elején, majd a nulladikból az elsőbe (majd tovább). Nagyon hatásos volt, én kajáltam.
Bár én azt hittem valami miatt, hogy a 0. évad Spartacus életének előzményeit mutatja be (gyerekkor stb.) nem bánkódtam egyáltalán, hogy a Spartacus érkezése előtti politikai és ludus-beli viszonyokról tudunk meg többet, hogy hogyan kerültek az első évadban megismert meghatározó szereplők a helyükre (Solonnus, Crixus (a végéig majdnem le sem esett, hogy ki lesz majd ő - régen volt már 2010 ebből is látszik), Oenomaus, a Battiatus-ok, Ashur, stb.)



Az operatőri munka szerintem nagyon jó volt, de lehet, hogy a CGI-felelősök segítettek rá egy lapáttal, de a lényeg, hogy a végeredmény roppant látványos lett. A ludus madártávlati-látványa vagy a harci jelenetek agyoneffektezett látvány-orgiája meggyőző. Engem nem zavart a néha lelassított, néha felgyorsított harcok látványa, sőt nagyon is tetszett. Az utolsó harc utolsó csapásának mutatásakor viszont majdnem rosszul lettem, pedig az én gyomrom hosszú évek horrorfilm nézésén edződött . Ritka jól nézett ki!

Szinte tökéletes előzmény évad!

Értékelés: 9/10 

IMDB

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése