Robert Schneider - Álomnak fivére

Robert Schneider: Álomnak fivére

(Ki szeret, nem alszik)

Robert Schneider - Schlafes Bruder
Eredeti megjelenés: 1992
Magyar kiadás: Frames kiadó, 1996
Hossz: 198 oldal
Műfaj: szépirodalom
Fordította: Schaufler-Jurányi Andrea

Tartalom:

1803-at írunk. A történet egy eldugott vorarlbergi falucskában játszódik, Eschbergben.
Keserves kínok közt egy asszony vajúdik.Különös gyermeket hoz a világra, kinek sírására mindenki hátán végigfut a hideg. Mostoha sors vár a kis Eliasra: anyja szégyenében a kis különcöt elzárja a külvilágtól. Mert Eschbergben jaj annak, ki más, mint a többiek. Legyen az egy boszorkánynak hitt vénasszony, a bolondos szénégető, ki versírásra adja fejét, vagy éppen a zseniális tehetséggel megáldott csodagyerek, Elias. Mikor egy napon a kisfiú előtt megszólal a világ, a gyermek a hangok kavalkádjában különös, eddig sohasem hallott zörejre figyel fel. 

A még meg nem született Elsbeth szívverésére. Azé a lányé, kit Isten néki rendelt, s aki iránt végzetes szerelemre lobban. Miután Elias egy tűzvész során kimenti Elsbethet a lángok közül, teljes egészében a lánynak szenteli életét. Attól fogva neki orgonál vasárnaponként az eschbergi templomban. Mivel úgy véli, bűn alvásra tékozolni az időt - hiszen ki alszik, nem szeret - letelepszik kedvenc kövére a folyóparton, s úgy dönt, többé nem hajtja álomra a fejét. Történetünk tehát Elias Alderről, a muzsikusról szól, ki huszonkét évesen végezte be életét, miután úgy határozott, nem alszik többé...



A könyv szempontjából igazából mindegy, hogy mennyit árulok el még a történetből, mert a mű inkább hangulatok, érzések, víziók és bizarr felvillanások szédítő kavalkádja.

Van úgy, hogy az ember megcsömörlik kicsit a kedvenc műfajoktól és valami mást szeretne olvasni... Ilyenkor mindig nyitott szemmel járok és a sors által elémsodort könyveket veszem sorra, ilyen volt az Álomnak fivére, amire Amadea - bár akaratlanul - hívta fel a figyelmem...
Nos ez a könyv valóban különleges. Kicsit benne foglaltatik Ady A Hortobágy poétája, picit felidézi Erskine Caldwell regényeit, de amiben mégis különbözik, az a varázslat.
Mert kérem Schneider nemcsak kiváló íróként debütált nálam, hanem igazi varázslóként is.

Hallucinációi, víziói elragadják az embert az őrület világába. Képtelen voltam egy szusszra elolvasni az egészet, néha meg kellett pihennem, hogy ne csak végigpörgessem az oldalakat, hanem hagyjam magam elmerülni ebben a különös és beteg világban.

Az elzárt hegyi település mindennapjait a maga primitív, kegyetlen, sokszor gyomorforgató, züllött, erotikától sem mentes módon tárja elénk.
A fő momentum természetesen a csodálatos zenei tehetségű Elias, aki bár megszületett, de az isteni gondviselés groteszk játékaként olyan helyre, ahová e "mag kőre hullt, nem termékeny talajra". Szomorú vége születése napjától eleve elrendeltetett.

Reménytelen szerelme Elsbeth iránt, egyetlen  barátja homoerotikus vonzalma, az örökös kiközösítés külső adottságai miatt, a benne szunnyadó zsenialitás körüli értetlenség az őrületre predesztinálták.

Nem csoda hát, hogy teremtője ellen fordult, mely az egyik legmeghatóbb jelenet lesz az egész könyvben.
A vég már a fülszövegből kiderül az Olvasó számára, de ez senki kedvét ne szegje!
Katarktikus és brutális, nincs rá megfelelőbb szó!

Ahogy Peter asszisztál - akkor már háborodott elméjű - barátja halálához, olyan kíméletlenül részletes, hogy az ember lúdbőrözik tőle. Mintha maga is ott lenne velük az erdőbe és nem tudja hányjon-e, vagy ordítson. Beleég Schneider képi világa a  lélekbe. Szóval azon ritka eset áll majd fenn, hogy az Olvasó könyörög, hogy pusztítsa már végre el az író a főhősét, mert kínjai már számára is elviselhetetlenek. Így a halál nem csak Elias és  Peter, hanem az Olvasó számára is igazi megkönnyebbülés...

Elias és a szerző életében számos párhuzam fedezhető fel, és ha nem is teljesen önéletrajzi ihletésű, jól körülhatárolhatóak a valós és fiktív elemek.
Az írót 2 évesen fogadta örökbe egy földműves család, egy vorarlbergi falucskában nevelkedik... maga is orgonázni tanult, széleskörű néprajzi ismereteit pedig nemcsak a könyvben, de az idegenvezetésben is kamatoztatta. Néha felötlött bennem, hogy vajon a könyv megírása közben Schneider nem alkalmazta-e magán is a maszlaglevelek jótékony ihlető hatását? Hiszen látomásai annyira képszerűek, hogy saját élményt sejt mögötte a gyarló és kíváncsi ember...
A könyvet 32 nyelvre fordították le és 1995-ben Joseph Vilsmaier rendezésében megfilmesítésre került Schlafes Bruder címmel. 

Egy könyv olvasása és átélése mindig hangulatfüggő, ez kiemelten érvényes erre a műre.

Ha pedig az Olvasó rendelkezik zenei előtanulmányokkal, akkor a sorok egyéb különlegességeket és titkokat tartogatnak számára. 

Hallani fogja az orgona páratlan zengésű harmóniáját, a virtuóz szólamokat, az orgonataposó legények kimerült fújtatását...

Nagy élmény adhat, ha épp megfelelő pillanatban ragad el bennünket a zene és a téboly világába. 

És vajon mi lett volna, ha Elias nem a mindentől elzárt Eschbergbe születik?

Talán valami ilyesmi:

Reméljük a kiadók figyelmét előbb-utóbb ismét felkelti ez a nagyszerű könyv. Igazi világsiker, nem vallhatnak kudarcot az újra kiadással.

Értékelés: 10/10