C. S. Goto - Vihar

C. S. Goto - Vihar

(Dawn Of War 03.)

Cassern Sebastian Goto - Tempest

(Dawn Of War 03.)
Eredeti megjelenés: 2006
Magyar kiadás: Szukits könyvkiadó, 2010
Hossz: 308 oldal
Műfaj: sci-fi, akció
Fordította: Oszlánszky Zsolt

Tartalom:

Rhamah testvért, miközben a Harag Litániáját védelmezi a Káosz erőivel szemben, elnyeli a hipertér egy örvénye. A Vérhollók könyvtárosa az Iszonyat Szemében, egy kihalt planétán tér magához, s hamarosan ráébred, hogy nincs egyedül. S míg ő a holtak városának őreivel csatázik, a bajtársai elindulnak, hogy felkutassák – akkor is, ha a pokol mélyére kell, hogy alászálljanak érte...





Ugyebár, ha már megvolt az első két rész, a sorozat záródarabja sem maradhatott ki - pláne, hogy Warhammer regény -, és mivel az első és a második rész közt volt egy gyengébb minőségi ugrás, reménykedtem benne, hogy ez esetleg folytatódni fog tovább.
Röviden, nem így lett.

A harmadik rész kb. 5 perccel az előző rész vége után veszi fel a fonalat, ami jó, de hogy egy olyan szereplő szemszögéből, aki eddig 1 részben szerepelt 1 percet, és az eddigi harmadik személyű írásmód az ő részeinél valamiért áttér egyes szám első személybe - mintha lenne neki valami komolyabb szerepe a könyvben, de... nincs -, ráadásul megkedvelnünk sem sikerül ezt a gyakorlatilag új főszereplőt, annyira súlytalanok a részei, vagy inkább semmilyenek, hiszen nem történik semmi vele a végéig, ami meg egy eléggé a cselekménybe beleerőszakolt, majdhogynem értelmetlen tett lesz, hogy az ő részeit egyedül Ahriman jelenléte - és persze gondolatai - miatt érdemes végigszenvednünk.

Az eddigi főszereplők persze lassan visszatérnek, és teszik a dolgukat, mindenki csinálja, amit eddig, semmi karakterfejlődés, változás a hozzáállásukban egymás iránt, semmi amiért visszaemlékezhetnénk erre a könyvre egy órával az olvasása után.

Az eddigi kedvenc Birodalmi karakterem - a terminátor őrmester -, ebben nem csinál semmit, csak egyik tűzívet a másik után húzza a "villámszórójával". A többiekről tényleg megemlékezni is kár.

Az eldák ebben a részben is a leghangulatosabbak - a Harlekinek persze -, róluk újabb érdekes adatokat tudhatunk meg, de a művészet iránt érzett oltári elkötelezettségük, ami a regény fordulópontjánál mutat be az író, kissé faramuci dolog a számomra - dehát nem is vagyok Harlekin, na! A régi elda ismerősöknek epizódszerep (se) jut.

A káoszhívők között a már megemlített Ahriman hozza az elvárt káosz-szintet, sőt jellemével még újat is sikerül mondani a szerzőnek, az ő karaktere a legjobb a regényben. Ő legalább 1 pontot húz a regény értékelésén felfele.

A nekronokra csak lőnek. :D

Nem hittem, hogy visszasírom az első rész roppant unalmas és kezdő csataleírásait, de mivel ennek a résznek a fő csatajelenetei az űrben játszódnak, valahogy látszik, hogy ehhez aztán még annyi köze sincs az írónak, mint egy "normál" csatajelenethez.

Egyszerűen fájó volt olvasni.

Mint ahogy az egész könyvet is. Ebben most nem volt feszültség, legalább-egy-kicsi-izgulás, dráma. Semmi.

Persze megint volt akció, halál, sikolyok, és az ŰRCSATA - itt legalább sikolyok nem voltak -, de inkább ne olvassa el senki.

Értékelés: 3/10

A sorozat értékelése a három rész alapján: 4/10