2017. március 19., vasárnap

Dan Abnett - Én vagyok a Mészáros

Dan Abnett - Én vagyok a Mészáros
[A Bestia felemelkedése 01.]
(I am Slaughter, 2015)
_________________________________
Magyar kiadás: Tuan, 2016
Hossz: 266 oldal
Műfaj: sci-fi, akció, háborús
Fordította: Takács Gergely


Tartalom:
A harminckettedik évezredben járunk, a Birodalomban béke uralkodik. A Káoszt szolgáló Áruló Légiók tettei távoli emlékek csupán, az emberiséget régóta gyötrő, megannyi idegen fajt pedig féken tartják az űrgárdisták. Mikor az egyik ilyen xeno faj ellen indított irtóhadjárat során nagy erőket vonnak össze Ardamantua világára, a Birodalmi Öklök több mint ezer év után először hagyják el a Terra falait. Ekkor azonban egy másik, még veszedelmesebb ellenség sújt le, s lehet, hogy még Rogal Dorn hősies fiai is tehetetlennek bizonyulnak vele szemben.
A Bestia felemelkedett… és hatalmas.



Dan Abnett (1965-)
Mi újat írhatnék még Dan Abnettről, akinek könyveiről – lassan, de biztosan – a legtöbb cikkemet írtam idáig? Több tucat, a Warhammer 40.000 univerzumában játszódó igen remek regény szerzője ő, valamint még több, másik univerzumban vagy teljesen önálló világgal rendelkező köteté, amik közül viszont semmit nem olvastam még. Vagyis dehogynem, egyet, még jó néhány évvel ezelőtt, a Triumffot, ami az egyik legváratlanabb csalódása lett fantasy könyvekkel teli pályafutásomnak, lévén, hogy amúgy Abnettet kifejezetten kedvelem, és egy igen megbízható tollú zsánerszerzőnek tartom. Igaz, nem feltétlenül a sci-fi, hanem az akciós-háborús zsáneren belül. Szerencsére ez a mostani regénye újra Warhammer 40K és újra háborús. Mi baj lehetne?

Az igen hatásvadász címmel rendelkező regény A Bestia felemelkedése-sorozat nyitókötete. Úgy tűnik ez a regényfolyam is szinte a „végtelenbe” fog nyúlni, ahogy ennek a Warhammer 40.000-es sorozatok közt eddig is divatja volt, elég, ha csak a Horus Heresy sorozat eddig megjelent negyvenegy részére gondolunk, vagy Dan Abnett saját sorozatára, a Gaunt Szellemeire, a maga (eddigi) tizenhárom kötetével. A Bestia felemelkedése 2015-ben indult útjára, és már a tizenkettedik köteténél tart – és talán ott véget is ért, szóval szinte belátható idő alatt a végére is érhetünk a teljes történetnek...


A történet 32.544-ben, tehát körülbelül ezerötszáz évvel Hórusz hadúr lázadásának (spoiler?) bukása után (spoiler vége) játszódik. Az Impérium (az Ember Birodalma) viszonylagos békében él, az Űrgárdisták segítségével újra a Galaxis nagy részét uralma alatt tartva. A Káosz erői jó ideje nem mutatkoznak, az orkok csak a határvidéki bolygókon okoznak bosszantó kis bonyodalmakat, a többi xeno fajt könyörtelen módszerességgel irtják, az ősi fajok pedig messzi magányukban haldokolnak csendben. A Magvilágok közelében több mint ezer éve nem volt számottevő háborús konfliktus, a Terrát őrző Űrgárdista rend, a Birodalmi Öklök – az elit elitje – komoly feladat nélkül tengődik. Mikor a Terrától hat hétnyi távolságban lévő Ardamantua nevű, addig lakatlan világon váratlanul elszaporodik egy titokzatos úton-módon odakerült xeno-faj, a bogárszerű krómok, a Birodalmi Öklök kapják a feladatot, hogy tegyenek rendet, vagyis irtsák ki a krómokat, akik bár (mérsékelten) halálosak, de eddig szinte békésnek számítottak. Az űrgárdisták harci feladatát egy magos biologis (xeno-biológus) segíti, akinek feladata az idegen létformák tanulmányozása. Az öldöklés eleinte a szokásos békés mederben folydogál, míg egyszer csak mintha a bolygó fordulna a felszínén csatázók ellen. Eközben a Terrán a tizenkét tagból álló Senatorum tagjai próbálják kormányozni a hatalmasra duzzadt Birodalmat, és közben folyamatosan egymással marakodnak a nagyobb konc, a nagyobb hatalom után.

A közepesnél azért többet tudok a Warhammer univerzum negyven évezredének történetéről, de mint kiderült, szinte teljes a homály a Hórusz Lázadás és a „jelen” közt eltelt – bagatell – tízezer év történéseinek vonatkozásában. A virágkorában váratlanul megtörő, majd újra erőre kapó, de régi dicsőségét már elérni képtelen Birodalom, ami relatív békében gyarapodik, hogy lesz minden értelemmel bíró faj célpontja, hogy kerül az évezredekig tartó háborúk közepébe, a „legyőzhetetlen” űrgárdista rendek hogyan morzsolódnak, kopnak el a folyamatos nyomás alatt. A technológiai felsőbbrendűség hogyan alakul át a (még működő, ősi) gépezetek felett imákat mormoló vallási fanatikusok szánandó gyülekezetévé. Hogy lesz a valaha oly hatalmas Birodalomból a saját árnyéka, ami mintha végóráit élné bukása előtt. Vagyis, hogyan köszönt be majd az a (még) sötét(ebb), borzalmasan kilátástalan időszak, ahogy még anno Ian Watson a Warhammer 40.000 univerzumát bemutatta eredetileg az olvasóknak.

A két helyszínen játszódó történetben a terrai szál adhat néhányra majd a fenti kérdések közül néhányra választ. Azon részek nézőpontkaraktere Drakan Vangorich, az Officio Assassinorum (orgyilkosok) Nagymestere, a terrai tanács egy kisebb befolyással rendelkező tagja. (Kíváncsi vagyok, hogy alakul az ő saját története a továbbiakban, hisz pontosan olyan érdekfeszítő figura ő is, mint Gaunt kommiszár vagy Abnett inkvizítorai.) Ő és a körülötte megismert szereplők kiválóan felépített alakok. Nem olyan alaposan kielemezettek, hogy az élettörténetük minden jelentéktelen állomása megismerhető szinte a könyvből, természetesen, csak a jelenük és cselekedeteik mozgatórugói lettek kidolgozva – vagyis a lényegi részek, hogy a könyv dinamikája se sérüljön közben. Ez nem meglepő, hiszen a karakteralkotás Abnett nagy erőssége a harci jelenetek megkomponálása mellett, ami nem okoz meglepetést annak, aki már olvasott a szerzőtől akár egy regényt is. (De nem a Triumffot!)

Ennél nagyobb meglepetés, hogy az Ardamantuán játszódó részekben a szereplők közt nem találunk olyat, aki várhatóan hosszabb távon is megmarad az emlékezetünkben. Hacsak persze nem azért, mert olyan hülye nevük volt, mint Varrat, Torokmetsző, Döfő vagy Napvilág – illetve, hogy nekik van a legkevésbé lelkesítő (hogy ne mondjam: gagyi) csataüvöltésük a Galaxisban… (Úgy tudom, a Games Workshop kifejezett kérése/utasítása a „nemzeti” kiadók felé, hogy a jelentéssel bíró nevek le legyenek fordítva a regényeikben. Nézetem szerint ez igen nagy baklövés, de hát ezzel nincs mit tenni.) Az rendben van, hogy háborús regényhez méltón úgy hullanak szerencsétlen szereplők, mint a legyek, de hogy ennyire egyívásúak legyenek az kicsit elszomorító. Még Zarathustra volt az, akit legkönnyebben meg lehetett különböztetni a többitől, mert: ő volt a legidősebb. A nem űrgárdista, hanem normál emberi katonákra szót sem érdemes pazarolni.

Karakteralkotásban tehát a Birodalmi Öklök jelenleg sehol nincsenek még a legendás Gaunt Szellemei hadtesthez képest, valószínűleg nem is lesznek – ebben a sorozatban legalábbis – annyira kidolgozva, de a háborús részek nem szenvedték meg (nagyon) ezt. A harci jelenetek ugyanis újfent kiválóak, és nem lesz hiány sem bennük. A krómokat eleinte nem tudtam hová tenni – valami gyengébb tyranida alfajnak tűntek –, arctalanul, de megállíthatatlan tömegben hullottak a végül a 300 spártait is megszégyenítően hősies, patetikus űrgárdisták előtt. Hamar kiderült viszont, hogy nem a krómok jelentik az igazi fenyegetést a Birodalmi Öklök számára, de hogy akkor kik is, arra csak a kötet végén kapunk majd választ (vagy a borítót böngészve), de az igazán égető, „Hogyan lehetséges ez?” kérdésre majd csak az elkövetkező regények adnak magyarázatot. Mindenképpen érdemesnek tartom megemlíteni azt a nem elhanyagolható tényt, hogy a regény az előzmények (Hórusz Lázadás) és a klasszikus – későbbi érában játszódó – könyvek nélkül is teljesen érthető, élvezhető. Ezzel a kötettel is el lehet tehát kezdeni az újoncoknak nyugodtan a Warhammer 40.000 univerzum felfedezését!

Egy könyv külseje majdnem annyira fontos, mint a belseje. Mióta a Tuan átvette a Warhammer könyvek kiadását a Szukitstól többször is „kárhoztattam” már őket a túl sok logó, valamint az addig megszokott formátumtól eltérő könyvméret miatt. Azóta volt is már előrelépés pozitív irányba, de A Bestia felemelkedése-sorozat az első, ami végre – igaz, biztos vagyok benne, hogy a Games Workshop szigorú formai kikötései miatt – kemény borítós alakban jelenik meg! Szemgyönyörködtető. Szinte hibátlan (mert még mindig túl sok a logó oldalt – minek rá két Tuan-os? – (és hátul is randa az a Főnixcsarnokos borzalom…)). Amikor megjelenik majd belőle még néhány rész, át kell valahogy rendeznem a könyvespolcomat, hogy minél többet lássak belőlük...

[Figyeljétek meg, hogy A Bestia felemelkedése sorozat olyan lesz majd, mint a klasszikus Csillagok háborúja, csak a „lényegtelen” részek – elveszett testvér, szerelem, meglelt apuka – nélkül. Nem marad más, csak a mag, a harc. A Lázadóknak (hmmm… itt ők a Birodalom) el kell pusztítania a Halálcsillagot… majd Darth Vadert! Őszintén: Alig várom!]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése