Paul Tremblay - Szellemek a fejben

Paul Tremblay

Szellemek a fejben

(A Head Full of Ghosts, 2015)

___________________________

Magyar kiadás: Agave, 2016

Hossz: 288 oldal

Műfaj: horror, thriller, misztikus

Fordította: Huszár András

Korhatár: 14+

Beleolvasó

Tartalom:

A ​​new england-i Barrett család élete romokba dől, amikor a tizennégy éves Marjorie akut skizofrénia jeleit kezdi mutatni. Az orvosok sehogy sem tudják megakadályozni a lány süllyedését az őrületbe, így Barrették tehetetlenségükben a hitbe menekülnek: a helyi katolikus paphoz fordulnak segítségért.

Wanderly atya némi vizsgálódást követően ördögűzést javasol, mert úgy hiszi, hogy Marjorie nem beteg, hanem a gonosz szállta meg. Felveszi a kapcsolatot egy helyi műsorgyártó céggel, akik médiaszenzációt sejtve felajánlják, hogy valóságshow-t készítenek Barrették megpróbáltatásaiból. A család végül a pénz miatt kénytelen belemenni a dologba, és így veszi kezdetét A megszállottság című show. A műsor hatalmas népszerűségre tesz szert, de kisvártatva leállítják, mert a családi házban rémisztő tragédia történik. Annyira szörnyű, hogy a műsorra utaló minden anyagot gyorsan eltüntetnek.

Tizenöt évvel később egy népszerű író interjút kér a történtekről Marjorie húgától, Merrytől. Ahogy a nő visszaemlékszik a múlt elfeledettnek hitt eseményeire, rég eltemetett titkok és fájdalmas emlékek törnek a felszínre – az olvasó pedig egy félelmetes pszichológiai horror kellős közepébe csöppen, ami nem csak az emlékezet és valóság, tudomány és hit kérdéseit feszegeti nyugtalanító módon, hanem az ősidők óta bennünk lakozó gonosz természetét is.

Paul Tremblay (1971.06.30 - )

Paul Tremblay eredendően matematikatanár, aki még most is gyakorolja hivatását, de azért – a 2000-es évek elejétől számítva – jócskán szerzett már tapasztalatokat az írói mesterségből is. Ő is, mint oly sokan, novellistaként kezdte, majd fokozatosan, fordult figyelme mind jobban a regények, azon belül is főként a fikció, a horror-irodalom felé. A 2015-ös megjelenésű Szellemek a fejben – ami idén a legjobb horror-regénynek kijáró Bram Stoker-díjat is elnyerte – már a nyolcadik kötete, ha beleszámoljuk a novelláiból készített válogatásokat is. A nálunk teljesen ismeretlen szerző könyve magyarul az Agave gondozásában – Huszár András megszokott, magas minőségű fordításában – jelenhetett meg, köszönhetően annak, hogy tavaly óta a kiadó a horror zsánerében fokozatosan bővíti portfólióját.

A túlzás nélkül formabontónak nevezhető regényben egy, a családi problémákba belebetegedett tizennégy éves lány, Marjorie Barrett története bontakozik ki, akit anyagilag megszorult szülei és a bajba jutottakra figyelő katolikus egyház egyik elkötelezett papja közösen akar megmenteni a további kálváriáktól. Céljuk eléréséhez – miután felmerül, hogy Marjorie egyáltalán nem is beteg, hanem egy gonosz démon/szellem által lett megszállva – egy tévés valóságshow biztosítja az anyagiakat, ám az idegenek jelenléte csak növeli a feszültséget és a titkok számát a Barrett-családban. A tízmillió dolláros kérdésre a választ – hogy tényleg megszállta-e vajon Marjorie-t valami, vagy az egész felfordulás egy ügyes, bár kétségkívül túlzásba vitt átverés a haszonszerzés reményében, esetleg valami egészen más áll a háttérben – már az olvasónak magának kell meglelnie.

Formabontó kötetet emlegettem, pedig a történet elég szokványosnak tűnik így leírva. Még a tévések jelenléte sem emelné ki a tucatjával készült B-kategóriás horrorfilmek közül a regényt – igaz, könyvben azért jóval kevesebbszer találkozunk ezzel a fajta „kézikamerás-horrorral”. (A kötet megfilmesítési jogai három millió dollárért keltek el… amiben semmi igazán meglepő nincsen, hiszen a történet szinte üvölt a vászonért!) A regény egész egyszerűen attól lesz kiváló, hogy vérmérséklettől függően több helyes válasz is lehetséges arra, hogy valójából mit is tapasztalt meg a Barrett-család. Azok az olvasók, akik egy Ördögűző-remake-et reméltek, megkapják. Papok, gonosz démon, a Hit káromlása. A túlvilági erőkkel szembeszálló átlagemberes tematika minden eszköze csatarendbe áll ahhoz, hogy kétség nélkül elhiggyük, Marjorie-ba maga a villásfarkú Ördög bújt. Azok, akik szerint egy félresikerült csínytevésről van szó csupán, könnyen megmagyarázhatnak minden egyes furcsa, a nyugalom megzavarására kiválóan alkalmas történést, és végig racionális alapokon maradva biztonságosan kijelenthetik, hogy nem volt itt kérem semmi látnivaló, egy labilis tinédzser „ámokfutott” csupán, a valóság szövetén továbbra sem esett semmiféle csorba.

De ahhoz sem kell megszállott összeesküvés-elmélet gyárosnak lenni, hogy az elejtett félmondatok alapján egy harmadik – és egy negyedik – lehetséges elméletet is fel tudjunk állítani, amik semmivel sem tartogatnak kevesebb borzalmat, mint a túlvilági magyarázat, sőt ha lehet, még nyugtalanítóbb feltételezésekhez, még sötétebb ösvényekre vezetnek, amik még kevesebb feloldozást nyújtanak az olvasónak. Az utolsó mondatok elolvasása után – és nem azért, mert nem kerek a történet, és egy csúnya cliffhangerrel lenne lezárva! – a kérdések csak tovább sokasodnak. A jó (és sokszor igen idegesítő) horrorfilmes lezárásokhoz hasonlóan itt is az Olvasó maga kénytelen eldönteni, hogy végül is most akkor a lehetőségekhez mérten megnyugtatóan zárult-e le a történet, vagy a lehető legrosszabb véget ért. Azt hiszem, bátran minősíthetem okos – de nem feleslegesen okoskodó, szórakoztató műhöz képest túlságosan is entellektüel – regénynek a Szellemek a fejben-t, amiről sokáig lehet még beszélgetni, hiszen sokáig az olvasóval marad.

A több életképes megoldási lehetőséget, értelmezést segíti elő az elbeszélő szerkezet, vagyis, hogy az eseményeket aprólékosan, mindenre kis részletre kiterjedően meséli el az egyik szemtanú, Marjorie kishúga, a nyolc éves, az ismeretlentől teljesen halálra rémült Merry. Ezt a misztikus, helyenként értetlenkedő, néhol indokolatlanul bizakodó oldalt ellenpontozzák azok az évekkel később publikált, „A legeslegutolsó lány” című blogon olvasható írások, amik újabb izgalmas réteget húznak az addig megismert cselekményekre, és megadják a kétkedőbbeknek is a családban történtek végletekig racionális, földhözragadtabb nézőpontból vizsgált magyarázatait.

Az intelligens történetvezetés mellett a regény olvasmányosságát is dicséret illeti. Sok párbeszéddel, minimális szinten tartott leíró részekkel tarkított a szöveg, elsőre jelentéktelennek tűnő anekdotákkal – egy-két fejbőlmesével – dúsítva, amik együttesen felelősek végül a könyv végére „beérő” horror-hangulatért. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy bár a mű a témája miatt természetesen már alapvetően is komor, és egyre csak komorodik, ahogy a szereplők idegei pattanásig feszülnek a bizonytalanságtól és a félelemtől, miközben a megmagyarázhatatlannak látszó események is szépen sokasodnak – a véres jelenetek és a nyers erőszak viszont teljesen hiányoznak belőle! –, de mégsem tudta előhozni belőlem igazán azt a jóleső borzongást, ami – például, legutóbb – a Mélység olvasása közben rendszeresen elfogott. Ébren legalábbis. A tudatalattimban persze szépen dolgozott tovább a történet. Éjjel azt álmodtam – miközben (tényleg!) az egyik kezem a totális érzéketlenségig zsibbadt –, hogy egy gonosz démon megszállt. Kicsit sem volt kellemes az öntudatra eszmélésem…